Gózon Ákos írása a Mandiner hetilapban

Manapság a gyakorlati nyelvi problémák mellett számtalan megválaszolandó kérdés sorakozik a nyelvészek előtt. A múltból például nyelv­rokonságunknak a legújabb genetikai és régészeti eredmények alapján elvégzendő folyamatos pontosítása, a jövőbe nézve pedig a digitalizációból fakadó lehetőségek és nehézségek. Mindezeket áttekinti a nyelvünk utóbbi fél évtizedét tudományos szempontból, de közérthető, olvasmányos formában vizsgáló, Jelentés a magyar nyelvről 2016–2020 című tanulmánykötet, amely a Petőfi Kulturális Ügynökség Kazinczy Műhelye gondozásában jelent meg.

„Humorosan azt szoktam mondani, hogy ez a kötet a nyelvtudomány ötéves terve – fogalmaz Balázs Géza nyelvész, egyetemi tanár, a kötet szerkesztője. – De természetesen nem ezért választottuk a fél évtizedes szakaszhatárt, hanem mert ugyan egy nyelv életében öt esztendő nem nagy idő, a nyelvtörténetben pedig egyenesen elhanyagolható, mégis vannak olyan jelenségek, amelyek kialakulása bizonyos évekhez köthető, megfigyelésükhöz pedig, bár nyilván túlnyúlnak a korszakhatáron, ez már elegendő időtartam. 2000-ben azzal a céllal alapítottuk meg a Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoportot, hogy a jelen nyelvi helyzetét vizsgálva következtessünk a jövőre. A mostani immár a negyedik összefoglalás, amelyben a nyelv grammatikai viszonyait, szókészlettani jelenségeit és általában a nyelvhasználat kérdéseit elemezzük.”

Ezek sorában a laikusok számára természetesen az utóbbi évek szókészletében bekövetkezett változások a legizgalmasabbak. Az új kifejezések között feltűnően sok olyan található, amely a tudománnyal vagy a számítástechnikával hozható összefüggésbe. Ilyen például az elektronikai eszközök kikapcsolására igeként utaló, immár szótári értelemben is polgárjogot nyerő offol, azaz ’kihagy’ ige. (Offolom a nagymamát: ma nem látogatom meg a nagyit.) Elgondolkoztatóan többértelmű a koroniál generáció jelzős szerkezet, amely immár a szociológiai szaknyelv határait átlépve a köznyelvben is a koronavírus-járványt mint első meghatározó közösségi élményt átélő nemzedék megnevezésére szolgál; s ha a kifejezésről a ’gyarmatosít’ idegen eredetű megfelelőjére asszociálunk – amiként a digitális technológia rohamtempóban hódít egyre nagyobb területet a mindennapokban a távoktatással, a világhálós hétköznapokkal az iskolában és a munkahelyen is –, nos, az nyilván nem a véletlen műve. És ha már covid: 2020-tól a leggyakrabban használt igék között szerepel az olt – a szó elsődleges jelentése mellett szlengként újabb értelmeket nyer, már hosszú évek óta jelen van nyelvünkben a ’valótlanságról győzköd valakit’ jelentése. Természetesen megkerülhetetlen, így a kötet szótárában is szerepel a sok vitát kiváltó oltakozik ige; Balázs Géza hangsúlyozza: teljesen szabályos szóalkotás, s mivel egyértelmű, mindenki számára érthető a jelentése, igazolhatóan kapott zöld jelzést.

Nagyobb jártasságot kívánnak a nyelvtudomány világában a kötet nyelvtörténeti kutatásokkal foglalkozó fejezetei. Több tanulmány is reflektál a nyelvrokonsággal kapcsolatos újabb, az utóbbi fél évtizedben felmerülő tudományos eredményekre és elméletekre, és pontosítja a finnugor nyelvi rokonság kérdését. „Nem mindenben vagyunk finnugorok – szögezi le Balázs Géza –, nyelvünk sem egészen az, mert a nyelvrokonokkal legalább háromezer éve nem találkoztunk, másokkal viszont igen, s ez nyomot hagyott a nyelven.”

A modern genetikai kutatások, bár az adatok pontos értelmezése még sok munkát kíván, nem látszanak alátámasztani azt, hogy a finnugor népek tartósan együtt éltek volna – olvasható a vonatkozó tanulmányban. Az évezredek alatt a magyar nyelv szókészletére és nyelvtanára már más nyelvek gyakoroltak hatást. A finnugor nyelvészek szerint amikor kialakult benne az igekötőrendszer, nyelvünk elveszítette finnugor jellegét, s ma már a leghelyesebb európai nyelvnek tartani.

A jövőre vonatkozó nyelvészeti feladatok közül Szűts Zoltán foglalta össze a digitális világ nyelvstratégiai kihívásait. Megállapítása szerint a magyar nyelv presztízsére és kilátásaira nagymértékben hat az informatika és a nyelvtudomány találkozása révén született digitális nyelvészet, azon belül a gépi fordítás kérdésköre. Kezdetben az akadémiai szférában a magyar számítástechnikai kutatócég, a SZTAKI fordítóját használták, a vizsgált időszakban azonban egyre nehezebb volt lépést tartani a globális vállalati fejlesztésekkel. Súlyos döntést igényel, már a közeli jövőre nézve is, hogy feladva nemzeti önállóságunkat egy korporáció kezébe helyezzük a magyar nyelvű gépi fordítás sorsát, vagy a saját fejlesztésű rendszernek biztosítunk kiemelt – jelentős költségvetést igénylő – támogatást. A magyar nyelv pozícióját e nyelvünket használó, gépi fordítást támogató rendszerek révén lehet megerősíteni. Minél nagyobb pontosságú a magyarról valamely idegen nyelvre való számítógépes fordítás, annál jobban és hitelesebben ismerhetik meg a magyarul nem beszélők kulturális örökségünket.

E pontosság elérésében a hazai nyelvészeknek kulcsszerepük lesz. E fejlesztések nélkül viszont – a könyv szerint – folytatódni fog az a negatív tendencia, amely sajnos a külföldi egyetemeken a magyar kultúra és nyelv oktatásának visszaszorulását, ezáltal a hazánk iránti érdeklődés csökkenését mutatja.

Nyitókép: Shutterstock