Miért fontos a kormánynak a cigányság?

 HVG  |   2022. február 10., csütörtök

ROMAPOLITIKA  MEGFIGYELÉS  VOKSVÁSÁRLÁS

Elzárkóztatás

DOBSZAY JÁNOS

Egy, a romák szavazatainak megvásárlására utaló hangfelvétel a maga nyerseségében mutatja, miért fontos – ha fontos – a kormánynak a cigányság.

Értelmet nyert az Orbán-kormánynak az a két évvel ez­­előtti döntése, amely az Emberi Erőforrások Minisztériumától a belügyi tárcához telepítette át a társadalmi felzárkózás feladatait. Sztojka Attila roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos a Népszava birtokába került hangfelvételek tanúsága szerint egy budapesti szállodában rendezett múlt év végi találkozón kijelentette: „BM-esként mindenkiről tudok sok mindent; azt is, hogy mikor beszélt kivel, meg hogyan.” A fenyegetésízű mondatot az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) azon tagjainak címezte, akik a kormányközeli Lungo Drom képviselőiként befolyásolni tudják az ORÖ-ben történteket. Ahol két éve épp azért zajlott le valóságos palotaforradalom, hogy egyszer s mindenkorra véget vessen a Farkas Flórn nevével fémjelzett korszaknak.

Akkor szűnt meg a testületben annak az Országgyűlés Fidesz-frakcjában ülő Farkas Flórnnak a formális befolyása, akinek a keze alatt 1,6 millrd forint uns támogatás porladt szét ahelyett, hogy a romákat a munkaerőpiacra segítette volna (a pénzt személyi kiadásokra, gellérthegyi villa és vidéki ingatlanok vásárlására fordították). Emberein keresztül azonban ma is komoly ráhatása van az Agócs János vezette ORÖ-ben zajló eseményekre. Ebben segítségére van, hogy – mint a Sztojka-felvételből kiderült – akik „ebben a körben benne vannak”, olyan szerződésekkel, egyedi támogatásokkal és más „lehetőségekkel” számolhatnak, amelyekkel a többiek nem.

Az ORÖ-nél zajló hatalomváltás akár belterjes ügy is maradhatott volna, ha Agócsék nem lépnek a hatalom tyúkszemére azzal, hogy elhatározták: megpróbálják csatasorba állítani a roma szavazókat egy teljes jogú roma képviselő parlamentbe juttatásához. A jelenlegi roma szószóló ugyanis – Farkas Félix, aki csak névrokona Flórnnak, de az utóbbi által vezetett Lungo Drom támogatásával került e pozícba – nem rendelkezik szavazati joggal az Országgyűlésben. (Felszólalni is csak akkor tud, ha a házbizottság megítélése szerint az adott napirendi pont a nemzetiségek érdekeit érinti.) Az ORÖ-nél ezért arra készültek, hogy a nemzetiségi listáról – ahol negyedannyi szavazat is elég egy mandátum elnyeréséhez, mint a pártlisták esetében – juttatnak be képviselőt a parlamentbe. Ez azonban két ponton is sérti Orbánék érdekeit. Az ORÖ novemberi közgyűlésén Agócsot választották meg listavezetőnek, rá pedig – szemben a német nemzetiségi képviselővel, a parlamentben a Fidesszel rendre együtt szavazó Ritter Imrével – a kormány aligha számíthatna külső támogatóként. Ráadásul mivel a választóknak döntenk kell arról, hogy áprilisban a nemzetiségi vagy a pártlistára adják a voksukat, a Fideszben joggal tarthatnak attól, hogy szoros eredmény esetén hnyoznának neki az Orbán mellett mozgósítható roma szavazók.

elődeik még  az elherdált pénz visszafizetéséhez is kormányzati támogatást kaptak

Bár az ORÖ-ben alulmaradt csapat sietve megtámadta a nemzetiségilista-állításra vonatkozó közgyűlési döntést, keresetüket a Fővárosi Törvényszék elutasította. Agócsék azonban csak csatát nyertek, háborút nem: hogy, hogy nem, az Alkotmánybíróság gyorsan napirendjére tűzte az ügyet, és úgy találta, hogy az ORÖ ominózus közgyűlésén nem volt elég idő a döntések végiggondolására, ezért a listllítás elrendeléséről és a nevekről tartott szavazások érvénytelenek. Még az ezek jogszerűségét korábban megállapító bírósági döntést is alaptörvény-ellenesnek nyilvánították.

A kegyelemdöfést a BM adta meg, amikor nemrég 527 mill forint megfizetésére kötelezte az ORÖ-t azon a jogcímen, hogy a megyei irodák létrehozására négy éve átutalt állami támogatást jogalap nélkül költötték el. A dolog pikantérja: ez még az előző vezetés időszakában történt, olyanok regnálása alatt, akikkel az Agócs-féle vezetés perben-haragban áll. És bár a Farkas Flórn vezette ORÖ égisze alatt a Híd a munka világába program keretében elherdált 1,6 millrd forint visszafizetéséhez annak idején a kormány egyedi támogatást adott Farkaséknak, erre most csak akkor lenne esély, ha Agócsék szép csendben visszaadnák a helyüket elődeiknek.

Erre most minden esély meg is van. A belső viszonyokat ismerő Romnet szerint az elmúlt hetek kamarillapolitikájának eredményeként a testületben ismét többségbe kerültek a kormánnyal rokonszenvezők. Így az is borítékolható, hogy Farkas Félix újrázhat majd a szószólói poszton.