Egy lokális probléma globális megoldását keresi

 Magyar Demokrata  |   2022. február 09., szerda

ELSZAKADVA AZ ISTENI CSODÁTÓL

Oberczián Géza túl az ötvenedik életévén robbant be a magyar irodalomba Nógrádgárdonyi napló című novelláskötetével. A 2016-os bemutatkozást egy újabb elbeszélésgyűjtemény követte, legújabban pedig egy izgalmas nagyregény. A küldöttek lebilincselő ökológiai-politikai krimi, vagy leginkább példázat arról, hogyan tesszük tönkre mi, emberek a környezetünket.

Gáspár Ferenc
FOTÓ: VOGT GERGELY/DEMOKRATA
Oberczián Géza

– Sokszor leírta, elmondta már, hogy korábbi munkahelyein tanácsadóként annyi tapasztalatot szerzett, hogy a dramatizált tréninggyakorlatok, azaz az „alkalmazott irodalom” világából könnyű volt átnyergelni „hivatalos” írónak. Hátsó szoba című elbeszéléskötetében azonban mások mellett groteszk, sőt abszurd írásokat is olvashatunk, például a Halállal való találkozásról vagy arról, hogy egy ember a két karját kitárva felrepül a levegőbe, más szereplő meg a felhők hátán utazgat. Mégsem válaszható szét valóság és képzelet?
– Két részre bontanám a választ. Tanácsadóként és trénerként valóban rengeteg emberrel találkoztam, interjúztam, dolgoztam együtt huzamosabb ideig. Emiatt erős, megbízható emberismeretem fejlődött ki, a gyakorlatok létrehozásakor pedig írásrutint is szereztem. Ettől persze elkezdeni szépirodalmat írni egyáltalán nem volt könnyű, olyannyira, hogy nem is tudtam, hogy fogjak hozzá. Ezért elmentem a Magyar Írószövetség Íróiskolájába, ahol olyan tanárok, mentorok segítették az indulásomat, mint Mezey Katalin író, Baán Tibor költő, akinek A küldöttek című regényem elején külön is köszönetet mondok, Erős Kinga kritikus, az Írószövetség jelenlegi és Szentmártoni János költő, az előző elnöke. A kiadásban pedig Oláh János, a Magyar Napló Kiadó egykori igazgatója karolt fel. A novellák sokszínűsége már magától jött, a Hátsó szoba minden egyes írása egy-egy kísérlet arra, hogy egy történeten keresztül a lehető legjobban kifejezzem magam. Ehhez különböző eszközöket próbáltam ki. Például elképzeltem, mi lett volna, ha időben és térben egymástól elkülönülő, hétköznapi emberek önmagukban lényegtelennek tűnő cselekedeteinek eredőjeként nem tört volna ki az I. világháború, vagy tényleg boldogítana-e, ha tudnánk repülni. Kísérletképpen írtam egy igen hosszú című mesét is, ez ideig az egyetlent, ebben szerepel az a testvérpár, amelynek egyik tagja felhőkön száll, a másik pedig földön szalad szélsebesen. A mesémben összegyűlt mágikus realista elemek egy része pedig beépült az akkoriban készülő Nógrádgárdonyi napló egy-egy novellájába. De kísérleteztem humorral is, például a Tévéfejű gyermek vagy az Éhség című írásokban.
– Elbeszéléseiben gyakori, hogy a központi témát a különböző szereplők szemszögéből, mindig kicsit másképp látjuk.
– Meggyőződésem, hogy ha egy helyzetről pontos képet szeretnénk festeni, akkor több oldalról, szemszögből kell megmutatni. És ilyenkor rádöbbenhetünk, milyen szűk a látóterünk a mindennapjainkban, mennyire egyoldalúan ítélünk meg dolgokat, mennyire nem vagyunk belátással mások iránt. Jó példa erre a Kaland című novella, ami egy villamoson néhány perc alatt lejátszódó eseménysort ír le négy különböző résztvevő szemszögéből. De vannak ettől eltérő típusú írásaim is. Amikor mondjuk egy véleményt szeretnék megosztani, akkor valamelyik szereplő bőrébe bújva, az ő szemüvegén keresztül mutatom be az eseményeket, az ő személye és gondolatai a mérvadók. Mint a Hívásban, amelyben egy nőbántalmazó férfi meséli el a történetet. Vagyis mindig a téma határozza meg az elbeszélői módot, és ennek következménye a Hátsó szoba kötetben szereplő írások sokszínűsége is.

– Legújabb, A küldöttek című nagyregénye a tanzániai Viktória-tó megmentéséről szól. Miért pont ezt a távoli helyszínt választotta?

– A regény példázat arról, hogyan tesszük tönkre magunk körül a környezetet. A bibliai történet szerint a Genezáreti-tó partján Jézus az őt hallgató sokaságot jóllakatta néhány kenyérrel és pár hallal. A Viktória-tóban mára elszaporodott és egyeduralkodóvá vált egy halfajta, a nílusi sügér, emiatt hatalmas nemzetközi halászati iparág fejlődött ki. A helyi lakosok közben éheznek, Tanzánia állandó élelmiszersegélyre szorul. Mindez szimbolikusan azt mutatja, hogy emberi tevékenységünkkel az isteni csodát két évezred alatt a feje tetejére állítottuk. A könyvben kalandos módon ennek okait, módjait vizsgálom, egy elképzelt kutatócsoport segítségével.
– Szereti saját magát, vagy jobban mondva író énjét, a titokzatos nagy G-t megeleveníteni a műveiben. Ennek mi az oka?
– Minden írásnak az író az origója, és G-ben természetesen sok van belőlem, ám személye és szerepe egyben jóval túl is mutat rajtam. Ő egy különleges család különleges tagja, leszármazottja, aki igyekszik hétköznapi életet élni, végül mégis kivonul a társadalomból, hogy rátaláljon az igazi útjára. G történetét az első könyvem, a Nógrádgárdonyi napló novellafüzére meséli el, amely egy szokatlan (vissza)fejlődéstörténet, mert abban a műben nincs megoldás a sorsára. G élete A küldöttekben folytatódik, de itt, bár meghatározó a szerepe, csak három közjáték erejéig tűnik föl. Érdekesség, hogy a két kötet megjelenése közt öt év telt el, pedig egymás után készültek, csak A küldöttek hosszabb ideig kereste a kiadóját. Az én olvasatomban ezért a két mű szervesen összefügg, elsősorban éppen G alakján keresztül, akinek a sorsa végül A küldöttekben teljesedik ki, függetlenül attól, hogy terjedelem szempontjából mennyire kicsinek tűnik a szerepe.
– A küldöttek nemzetközi tudóscsoportjában annyi különböző karaktert formál meg hajszálpontosan, hogy az szinte irigylésre méltó. Főleg a csapat magyar vezetőjének, dr. Simon Péternek a monológjai tűnnek fantasztikusan hitelesnek. Személyes tapasztalatokból építette fel a karaktert?
– Simon Péter alakjának sok mintájával találkoztam a munkám során, mind kiváló vezetők voltak, ám Péter széles látóköre, kitartása és konzervativizmusa is közel áll hozzám. És persze az általa megélt események, mint a tiszai ciánszennyezés 2000 januárjában, szintén valósak, így hozzá talán több közöm volt, mint a külföldiekhez. De természetesen minden szereplő fontos, ezért mindannyiuknál törekedtem a lehető legpontosabb megformálásra. A regény készültekor szembesültem azzal, hogy nehéz elképzelnem a szereplőimet egy-egy eseménysorban, mivel nem ismerem őket eléggé, ezért megszakítottam a munkát, és megírtam mindannyiuk életrajzát és jellemzését, hogy a későbbiekben legyen mire támaszkodnom. Emiatt persze én olyan dolgokat is tudok róluk, amik a könyvbe végül nem kerültek be, az olvasók számára rejtve maradnak, mégis formálják a karakterek jellemét. Ehhez képest is megtréfáltak néhányszor, például a Philip Rock nevű szereplőm sokkal önállóbb és bölcsebb lett, mint ahogy eredetileg én elképzeltem, és Péter bátyja, András is lazább, élettelibb személyiséggé vált az előzetesen elgondoltnál.
– A küldöttek egyben többszólamú kulcsregény, amelyben egy örökké aktuális filozófiai probléma is felmerül. A szinte egyedüli női szereplő, Joan Tame szerint az ember életében és munkájában a jó szándék a legfontosabb, míg Juda Benur izraeli kommandós saját tragikus tapasztalataiból azt szűri le, hogy csak a tettek fontosak. Tudatos volt a két nézőpont szembeállítása?
– Joan beszéde az ENSZ fogadásán az egyik tételmondata a könyvnek. Sajnos a nagy nemzetközi összefogásoknál, vegyük például a legutolsó glasgow-i klímacsúcsot, elsősorban a szándék hiányzik arra, hogy közösen megvalósítsanak valamit, ezzel szemben sokkal inkább az érdekek dominálnak. Emiatt hiába a tervek, stratégiák sokasága, eleve kudarcra vannak ítélve, mert senkinek sem áll szándékában végrehajtani őket. Ezért is kap olyan nagy hangsúlyt kettejük beszélgetése, vagyis hogy a fogadáson szintén jelen lévő Philip Rock aztán rendszeresen szembesíti az el-elbizonytalanodó Joant a saját kijelentésével. Amíg Simon Péter, a kutatás vezetője stratéga, addig Joan megvalósító, aki mozgósítani képes embereket az ügy mellett. És ha már itt tartunk, Juda is megvalósító, de anélkül, hogy elfogadná a csapat célját és straté­giá­ját, ezért ki is közösítik. Szóval szerintem Joan és Juda között a célok kitűzésében van a legnagyobb különbség.
– És önnek mik a tervei, céljai ezután a nagy lélegzetű és sokrétegű regény után?
– Van egy kész kéziratom a kiadónál, egy kisregény-trilógia, amely idén lát napvilágot Téridő címmel, és az időről szól, szintén több szólamban. És nagyrészt elkészült egy másik regényem is, amelyben egy gyilkossági nyomozás ürügyén igyekszem bemutatni egy kisváros életének változását a rendszerváltástól napjainkig.

KULTÚRA