– Kicsit léhán áll a szemüveg – mondja az asszony.
– Léhán? – kérdezik tőle.
– Ne haragudjanak, én nem az itteni magyart beszélem – válaszolja.

Nevetnek. Az asszony és a többiek Kárpátaljáról, a háború elől menekültek el, most átmenetileg Budapesten, a Bánya utcai hajléktalanszállón laknak. A léha jelen esetben azt jelenti, hogy a szemüveg szára nem illeszkedik jól. Szőke Zsuzsa, az Új Start Alapítvány projektvezetője megigazítja. Az alapítvány szemüvegprogramján vagyunk éppen, amit a Magyar Optikus Ipartestülettel és a Látásért Alapítvánnyal közösen valósítanak meg. Ebben a körben a fő támogatójuk a Silhouette keretforgalmazó és a Hoya lencsegyártó cég, továbbá a Magyar Terre des hommes Alapítvány, ami több programjával is jelen van a Bánya utcában és a Gyáli úti hajléktalanszállón is.

Magyarországon nincsen állami támogatás a szemüvegekre. Hiába ingyenes a szemészeti vizsgálat, a páciens a látásjavító eszközt nem kapja ingyen, a rendes piaci árát kell kifizetne. Ez még egy középosztálybeli család kasszáját is megterheli, nemhogy a szegényekét. Az Új Start Alapítvány szemüveg-programja 2016 óta tart.

A páciensek kétharmadának rossz a szeme

Ez leegyszerűsítve olyan, mintha az embernek lenne pénze. Elmegy vizsgálatra, kiválaszt egy keretet, elkészítik neki a szemüveget és ennyi. Ebben az is jó, hogy a rászoruló megismeri azt a helyet, ahol a szemészeti problémáit máskor is
elláthatják, más szűrésekre is eljuthat. Itt most kicsit másként történik a dolog, a szakemberek kijönnek a szállóra. A bánya utcában 32 embert vizsgáltak meg, közülük 21-ek 28 szemüveget rendeltek meg, mert van, akinek olvasó és távoli is kell, így ő két szemüveget kaphat. A szűrés során Szőke Zsuzsáék találtak olyan kislányt, akinek további szemészeti kivizsgálásra is szüksége van. A vizsgálatoknál körülbelül ez az arány: a páciensek kétharmadának
rossz a szeme.

A projektvezető most azért van itt, hogy az elkészült szemüvegeket kiossza. A menekültek felpróbálják, megnézik, hogy jóe, Zsuzsa beállítja az arcukhoz. Az adomány egy részét a szálló munkatársai kapják. – Nagyon fontosnak
tartjuk a munkájukat, nehéz feladatokat végeznek, miközben a szemüveg piaci árát fi gyelembe véve ők is rászorulók, hiszen maguknak nem tudnak szemüveget vásárolni – mondja Zsuzsa. Természetesen változó a keretek, lencsék ára, a felajánlóknak hála prémium minőséget kapnak a rászorulók – mindent összevetve az  itt átadott szemüvegek ára százezer forint körül van darabonként.

Az isten áldja meg magukat!

A férfi ak munkát keresnek vagy dolgoznak, egyedül Sándor van közülük a szállón. Mozgássérült. Nem akar beszélgetni. Szabina két kisgyerekével és az élettársával június 9-én érkezett Magyarországra, mint beszámol róla, a Beregszászi járásból. Amikor kitört a háború, azonnal indulni akartak, de nem tudtak, a gyerekeknek nem volt útlevele. Próbáltak korábban is átjönni, de papírok nélkül nem engedték őket.

Azt mondja, addig mindenképpen itt szeretnének maradni, amíg véget nem ér a háború. Ő a gyerekek miatt nem tud dolgozni, a párja már talált munkát, néhány napja kezdett el dolgozni egy építkezésen. Jó volna majd idővel bérelni
valami kis házat, de az még odébb van, az első fi zetés még meg sem érkezett. De a semminél ez is jobb. – Köszönjük szépen, hogy befogadtak minket. Az isten áldja meg magukat! – mondja. Majd arról kezd beszélni, hogy az ellátással
elégedettek, nagyon jó ételeket kapnak. Krisztina szintén két gyerekkel és a férjével jött, szinte szó szerint azt mondja, mint Szabina. Vissza szeretnének menni, de csak akkor, ha vége lesz a háborúnak.

Mi nem szeretnénk visszamenni!

Irina a gyerekeivel és a férjével – ahogy meséli – az első időkben érkezett.  Ők nem szeretnének visszamenni. – Csak ámulok, hogy mennyire más világ ez, mint odahaza. Nálunk nincsenek szűrővizsgálatok, itt meg azt hallom, hogy még rákra is szűrnek. Mi otthon akkor jutunk orvoshoz, ha nagyon-nagyon fáj valamink, vagy ha összeesünk. Az orvos ingyenes lenne, de ha nem adunk neki pénzt, csak felületesen vizsgál meg, vagy elhajt – állítja.

Szőke Zsuzsa ehhez később annyit tesz hozzá, hogy a rossz szociális helyzetük miatt tényleg csak akkor mennek el orvoshoz, amikor már nagyon nagy a baj. A látásromlás általában nem fáj, ezért a szemészet a legutolsó rendelő,
amit felkeresnek.

Irina azt várja, hogy a lánya, Irénke ősszel óvodába mehessen, és akkor ő is munkát keres majd. A gyerekek közül az egyiknek tökéletes a látása, ezért nem kaphat szemüveget. Sír is rendesen. Benjámin iskolás lesz ősszel. Véletlenül
vették észre, hogy rossz a szeme. Az alapítvány adatai szerint a diszlexiával diagnosztizált gyerekeknek csak a 10 százaléka valós tanulási zavaros, a 90 százalékuk valamilyen érzékelési elakadással kínlódik. A szakemberek úgy
tapasztalják, a menekültek sok egészségügyi problémával küzdenek. Egy fi atalasszony, aki állítása szerint néhány napja van a szállón, jelentkezik: ő is szeretne szemüveget, mert ha felmegy a vérnyomása, elhomályosul előtte a világ. Természetesen majd a vérnyomását is megvizsgáltatják.

Többen írástudatlanok

Amikor a menekültek átveszik a szemüvegeket, papírokat kell aláírniuk. Észreveszem, hogy többen is írástudatlanok. Egy másik intézményben lakik egy férfi , aki a számokat sem ismeri. Dolgozni jár, pénzt keres. A mélyszegénység,
az írni-olvasni nem tudás nagyban megnehezíti az érvényesülés lehetőségét. Ahogy a szakemberek tapasztalják, azt is, hogy egyáltalán kérdést merjenek feltenni. Alkalmasint ez azt is jelenti, nem pusztán azért nem jutnak hozzá
bizonyos szolgáltatásokhoz, mert messze van a lakóhelyüktől vagy nincsen rá pénzük, hanem egész egyszerűen nem tudják igénybe venni. Vagy nem tudnak róla. Közben megy a csinoskodás, aki már megkapta a szemüvegét, mutogatja a többieknek. A kis Benjámin aggódva kérdezi, hogy fog ő így focizni… – Egyszerű, csillagom – mondja az anyukája. Majd leveszed. Van, akinek furcsa érzés, hogy máshogy lát, mint korábban – mindenki személyre szabott tanácsokat kap arról, hogyan kell szemüveget viselni.

Sok embernek nincs pénze a vizsgálatra

Mivel az alapítvány munkatársai hat éve járják az országot szemüveges programjukkal, pontos képük van a helyzetről. A nem fi zetős orvosi vizsgálatra akár több hónapot is várni kell. Az optikákban ezt gyorsan elintézhetnék, de sok embernek nincsen pénze az 5-10-15 ezer forintos szemészeti vizsgálati díjra. Sokan vannak olyanok is, akik nem mennek el az orvoshoz, mert tudják, hogy a szemüveget úgysem tudják majd kifi zetni.

– Amióta megy a program, azóta mennyi emberen sikerült segíteni nagyságrendileg? – kérdem Szőke Zsuzsától.
– Ezer fölött tartunk, az biztos. Ezek között vannak olyan települések, ahová visszajárunk.
– Az ezer mennyire csepp a tengerben?
– Nagyon. Ez egy icipici csepp.

Mi azért csináltuk ezt a programot annak idején, mert megnéztük, milyen gyakorlata van a szociális alapú szemüveg-adományozásnak. Vannak olyan nagyobb karitatív szervezetek, amelyek egyébként csinálták ezt. De mind úgy nézett ki, hogy levonultak egy busszal, leszűrték az embereket, majd leküldték a szemüvegeket. És akkor onnantól kezdve volt egy kis ideig szemüvegük, de ez nem oldotta meg a nehézségeiket. Nekünk ezért volt fontos létrehozni egy ilyen mintaprogramot, ami tulajdonképpen végigjáratja az emberekkel azt az utat, amit akkor járnának be, ha lenne pénzük. Csak ebben az esetben a pénz az adományozói füzet, amit tőlünk kapnak. Reméljük, a programot egyszer majd mások is átveszik.

Ahogy Zsuzsától hallom, a programban a fő támogatók mellett látszerészek, üzlettulajdonosok, optometristák, szemüveggel foglalkozó nagykereskedők, keretforgalmazók, lencsegyártók, de szemészeti eszközöket, vizsgáló
berendezéseket forgalmazó cégek is vannak. – Miért ilyen nagy az összefogás? – érdeklődöm. – Részben
azért, mert a legtöbben láttak olyan embert, aki megérkezett az üzletbe a frissen felírt receptjével, körbenézett, majd szemüveg nélkül távozott, mert nem volt pénze rá. Ahhoz egyébként, hogy egy szemüveg majdani gazdájához
kerülhessen, két felajánló és négy önkéntes munkája kell.

Amikor indulok haza, találkozom a kertben Krisztinával. – A szemüveg hol van? – kérdezem. – Bementem a fürdőszobába, előtte letettem, nehogy vizes legyen. – De már kijött, újból felvehetné!
– Vigyázok rá! – feleli mosolyogva.