“Viccpártnak indultunk, ma már inkább csak viccesek vagyunk”

 Magyar Hang  |   2022. február 22., kedd

Kovács Gergely: Ez a pofátlanság csúcsa

Kovács Gergely: Ez a pofátlanság csúcsa

Kovács Gergely (Fotó: Végh László/Magyar Hang)

Viccpártnak indultunk, ma már inkább csak viccesek vagyunk – mondta a Magyar Hangnak Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) elnöke. A választásra készülő kétfarkúak akár félmillió szavazót is mozgósíthatnak, ami Damoklész kardjaként függ az ellenzéki összefogás felett. Hogy a kard végül lesújt-e, azt Kovács sem tudja megmondani. A pártelnökkel a parlamentbe jutás hasznáról, terveikről és a jótékony közpénzszórásról beszélgettünk.

– A már 12 éve működő MKKP ott tart, hogy elérhetik az 5 százalékos parlamenti küszöbértéket. Ezzel viszont szavazókat vihet el az Egységben Magyarországért pártszövetségtől. Így látja ezt a szövetség miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter is. Hogy élik meg, hogy emiatt sokak szemében ellenséggé váltak?
– Hozzám már nem jutnak el ilyen visszajelzések. MZP könyörgött a választóknak, hogy ne ránk szavazzanak – így „köszönve meg”, hogy kérése ellenére sem csatlakoztunk az ellenzéki összefogáshoz. Az utána jövő gyűlöletcunami kemény volt, de szerencsére túl vagyunk rajta; úgy tűnik, három hónappal ezelőtt még jobban tudott hatni az emberekre Márki-Zay, mint ma. Vagy megértették, hogy nem jelent elvesztett szavazatot, ha a Kutya párt eléri az öt százalékot. Ahány ország gyűlési képviselőnk lesz, annyival kevesebb mandátum jut a Fidesznek. Én nem hiszem, hogy az elmúlt 5-6 éves tevékenységünk – a migránskampányt kifigurázó óriásplakátok, az olimpia és Fudan elleni aláírásgyűjtésünk – bárkit is kormánypártivá tett volna.

– Így nyugtatják azokat, akik aggódnak az MKKP különutas indulása miatt? Azért ne felejtsük el, hogy a 12 éve regnáló Fidesz-kormány leváltása a valódi tét az ellenzéki szavazók számára.
– A felmérések szerint a 400–500 ezer lehetséges támogatónk 40 százaléka hajlandó lenne átvoksolni az Egységben Magyarországért jelöltjeire. Ott van viszont a 60 százalék, ők abban a pillanatban elfordulnak tőlünk, amikor összefogunk ezekkel az arcokkal, így be sem kerülnénk a parlamentbe. Nézhetjük erről az oldalról is az „elvett voksokat”. Az sem kizárt, hogy a szavazóink emlegetett 40 százaléka listán ránk voksol – egyéniben viszont az Egységben Magyarországért indulóját támogathatja a billegő körzetekben.

– Korábban ön arról beszélt a Telexnek, hogy nem indítana jelöltet az ellenzék összefogás embereire ott, ahol kiélezett lesz a küzdelem a Fidesz és Márki-Zayék között. Csakhogy az MKKP tagsága nem így gondolja. Kié lesz az utolsó szó?
– Sajnos az egyszemélyes diktatúrám már véget ért a pártban. A jelöltek indításáról a tagság dönt, eddig még nem tudtunk dűlőre jutni a kérdésben. Abban maradtunk, hogy várjuk meg az aláírásgyűjtés végét: országosan 71 körzet kell, ahol indul a Kutyapárt jelöltje. Bízom benne, hogy ennél több helyen is sikerül. És majd utána eldönti a tagság, mit tegyünk.

 

– Mikor tárgyalt utoljára vele, vagy az ellenzéki összefogás más politikusaival és miről esett szó?
– Nem szoktunk velük tárgyalni. Utoljára akkor beszéltem Péterrel, amikor megnyerte az előválasztást. Ha olyan ügyekről van szó, amikben mi is részt veszünk – például a Fudan Egyetem miatt kiírt aláírásgyűjtésben –, akkor kampányfőnökét, Zaránd Pétert keressük.

– Miért érdemes szavazni a Kétfarkúak jelöltjeire?
– A fő célunk az átláthatóság és az elszámoltathatóság erősítése. Önkormányzati képviselőként a XII. kerületben naponta szembesülök vele, hogy milyen nehéz információkhoz jutni. Bár van Gazdasági és Versenyhivatalunk, Közbeszerzési Hatóságunk, azt látjuk, hogy egyáltalán nem proaktívak – helyettük újságírók, ellenzéki politikusok fejtik fel a céges összefonódásokat. Ezzel egyedül nehéz küzdeni, de egy közbeszerzési hatóságnak minden eszköze meglenne hozzá. Gyanús ügyet bőven találnának, hiszen sok kerületben megszokott, hogy évek óta ugyanaz a három-négy cég indul és nyer felváltva a tendereken. Épp ezért fontos, hogy egykét indokolt kivételtől eltekintve ne legyenek meghívásos közbeszerzések. Az építési piac tízezer szereplős, az önkormányzatoknak a 300 millió forintos értékhatárig mégis joguk van hozzá, hogy azt kérjék fel a pályázatra, akit csak akarnak. Ez a korrupció melegágya. És még valami. A vagyon nyilatkozati rendszernek jelenlegi formájában semmi értelme, ezen változtatnunk kell. Annak sincs következménye, ha kiderül, hogy egy képviselő hazudik – nem büntet érte a NAV, sem rendőrség.

– Mi lesz a fűfogyasztás legalizálásával? Úgy tudom, ez is a tervek között van.
– Persze, ez egyértelmű. Bármelyik szakértő megmondhatja, hogy a marihuána semmivel sem károsabb, mint az alkohol.

– Azért a fű komoly pszichés függést alakíthat ki.
– Ha naponta megeszünk húsz kiló kenyeret, az is káros lesz az egészségünkre. Minden a mértéken múlik. Itthon viszont van legalább félmillió fogyasztó, aki most a rendőrségtől rettegve, kapualjakban vásárolja meg a maga 1-2 grammját, mert azért hozzájutnak valahogy. Mi ennek az értelme, ha csak az nem, hogy a kormány elmondhatja: „A drog rossz, de mi megvédünk tőle”. Ha legalizálnák a marihuána kereskedését, abból jelentős bevételi forrása lenne az államkasszának. És a bevételből hatékonyan lehetne küzdeni az olyan, valóban káros szerek terjedése ellen, mint a vidéken terjedő dizánjercuccok.

– Kik a párt húzónevei, ki lesz a miniszterelnök-jelölt, és kik kerülhetnek be az Országgyűlésbe?
– Hát a kutyám meg a rokonsága lesz a befutó szerintem.

– És a nem poénos verzióban?
– Akkor az elnökség tagjaiból meg a Kutyapárt egy-két oszlopos tagja közül választhatunk, akik már több éve dolgoznak velünk. Konkrétan most nem tudok mondani senkit, a jelöltekről február elején hoz döntést a tagság. Azért persze jó lenne, ha a kutyám lenne végül a miniszterelnök, drukkolok neki.

– Köztársasági elnöknek kit jelölnének?
– Galla Miklósra gondoltunk, de még nem beszéltünk vele. Az amúgy a 2010-es programunkban is benne volt, hogy csak hivatásos bohóc végzettségű ember lehessen államfő.

– Ha már itt tartunk, a Szanyi Tibor-féle ISZOMM Pál Évát, a Neoton Família korábbi énekesnőjét jelöli elnöknek.
– Úgy látom, figyelemre méltó, riválisa akadt a Kétfarkú Kutyának! Ám ha az ISZOMM ajánlásai végül összegyűlnek, az bennem finoman szólva is kétségeket vet fel. Nekünk országszerte ötezer passzivistánk van a Kutyatov-listában, és ezzel együtt bizonytalan vagyok, hogy meglesz a szükséges számú aláírás. Hetvenegy jelölt felállításához tényleg egy országos szervezet kell, hogy összegyűjtsd az aláírásokat. Vagy sok pénz, és akkor tudsz csalni. Én mindenesetre nem látom, hogy az ISZOMM vagy akár a Volner Párt tudná hozni a szükséges számú jelöltet.

 

– A napokban az adatvédelmi hatóságnál jelentették fel a Gődény György-féle Normális Életért Pártot (NÉP) is, jogosulatlan adatgyűjtésre hivatkozva. Számos botrányos ügy történt csak az elmúlt hónapokban is. Miért pont Gődényék verték ki a biztosítékot?
– Már a 2018-as választás után is jeleztük, ha visszaéléseket találtunk az ajánlóíveken. Képzelheti, mennyi eredménnyel. Döbbenetes, hogy nem történik semmi a kamupártok ügyében, amik négyévente elvisznek 2-3 milliárd forintnyi közpénzt. Gődény már 2018-ban feltűnt a Közös Nevező Párt vezetőjeként, azóta sem lehet behajtani rajta az akkor elvitt 150 milliós kampányforrást – pedig törvény mondja ki, hogy az egyszázalékos támogatást sem elérő pártok esetében az elnökség vagy az ügyvezető felel vagyonával a kampányforrás visszatérítéséért. És nem elég, hogy ennek a 150 milliónak nyoma veszett, Gődény most megjelenik egy új párt élén, és személyes adatokat gyűjt. Ez a pofátlanság csúcsa.

– Ötezer „passzivistájuk” van, országos lefedettségük és egészen épkézláb ötleteik az átláthatóságról – viccpártnak számít egyáltalán még az MKKP?
– Szerintem 2016-ig voltunk egyértelműen viccpárt, azóta inkább viccesek vagyunk. A tevékenységünk ma már többnyire valamilyen értelmes dologhoz kötődik: kiderült, hogy nem mindenki akar poénos plakátokat akar gyártani, mint én, hanem virágot ültetne, városrészeket újítana fel. Nekem sincs kedvem viccelni a XII. kerületi testületben, ahol több hetes kutatómunkával sikerül feltárnom vagy megakadályoznom egy-egy mutyigyanús beszerzést. A társam, Suzy (Döme Zsuzsa, Ferencváros kutyapárti alpolgármestere) vagy Juhász Veronika, a II. kerületi képviselőtagunk is jócskán leterhelt. De úgy vagyunk vele, hogy amin tényleg tudunk változtatni, azt csináljuk – egy képviselő is sok mindent el tud érni, ha akarja.

– A Kutyapárt főleg a négyszínfestős, járdapingáló akcióiról ismert, és arról hogy néha gerillajelleggel buszmegállót építenek. Mi volt ön szerint elmúlt évek legnagyobb dobása?
– Több ilyen is volt, a plakátozáson túl. Van a Rózsa Sándor Népi Kampánypénztékozló Alapunk (Rósátékanéka), ebbe forgatjuk bele a kampánypénzeinket. Itt bárki pályázhat egy jó ötlettel – ha a pályázat elég sok kedvelést kap, és mi is megszavazzuk, kaphat támogatást. Ebből lett például a tízmilliós „Buliszekér”, egy mozgatható, teljes hangosítással ellátott színpad, amit ingyen lehet használni rendezvényeken – már vagy száz programon be is vetették. Vagy a 12 millióért vásárolt kátyúzógép, amivel már egy tucatnyi város, falu útjain tömték be a kátyúkat. Aztán van egy sor olyan megkeresés, amire nem tudunk nemet mondani. Szomorú, amikor a Kutyapárt ad pénzt egy hajléktalanszálló vagy egy kutyamenhely rezsijére. Volt olyan is, hogy egy önkéntes mentőbúvár-egyesület új búvárruháira küldtünk forrást. Jellemző, hogy a kampánytámogatásunk nagy része civil szervezetek működési költségeire megy el, pedig mi nem tudjuk betömni a szociális hálón tátongó ezermilliárdos lyukakat. Az egyik legmeredekebb kérés viszont az volt, hogy támogassunk egy protézist: egy borsodi civil egyesület elnökének kellett, mivel hiányoznak az első fogai, és így tárgyalásokra sem tudott járni. Szívesen kifizettünk volna a fogsorát, de egyetlen képet sem találtunk róla, ahol nyitva lenne a szája. Az meg kicsit szürreális lett volna, hogy bizonyító erejű szájfotókat kérünk tőle – így sajnos nem tudtuk támogatni a pályázatot.

– A jótékony közpénztékozlás később is megmarad, ha bekerülnek a parlamentbe?
– Persze, már kiírtuk a pályázatot a várható kampányforrásokra. Úgy számolunk, hogy 400 milliós kampánytámogatást kaphatunk, ha meglesz a 71 jelölt – ebből 300 milliót utalnánk át az alapba. A Bejutásnak pedig meglesz az az előnye, hogy fel tudunk venni egy csomó alkalmazottat, akik ellátnák a vidéki koordinátori feladatokat. Több ezer passzivistával kell kapcsolatot tartanunk, és lassan elérjük az önkéntes munka szabta határokat.

Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/5. számában jelent meg január 28-án.