Veczán Zoltán írása a Mandiner hetilapban

Pusztította tatár, lengyel, román, cseh, szovjet, pestis, vörösterror, holokauszt és málenkij robot, volt honfoglaló magyarok szálláshelye, kuruc bölcső, reformációs központ: ez Beregszász, a megcsappant kárpátaljai magyarság szellemi-kulturális központja. Itt van a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, az Illyés Gyula Nemzeti Színház, múzeumok, a régi ipar emlékét őrző impozáns épületek. A város 1910-ben még színmagyar volt,

„Az egész ország lakossága csökken, már a háború előtt is csak 38 millióról beszéltek” – festi le a helyzetet Babják Zoltán polgármester. Aztán jött az orosz invázió, az emberek pedig menekülőre fogták: Babják számításai szerint nagyjából ötezren elhagyták a térséget – ukránok, magyarok vegyesen –, sokan Magyarországon vagy Nyugat-Európában próbálják kibekkelni a háborút. „Sokan arra számítottunk, hogy néhány hét vagy hónap alatt véget ér; most úgy fest, egy telünk legalább rámegy” – fogalmaz.

A városvezető szerint fontos kérdés, ki mennyire gondolja véglegesnek a külföldi letelepedést. A vízválasztó szerinte szeptember 1-je, a beiskolázás: ha a beregszászi kötődésű családok Magyarországon íratják be a gyereküket, már nehezebben indulnak majd haza, főleg, ha hadköteles korú férfi is van a családban.

– mondja helyi forrásunk, Dóra. De azért azt tapasztalja, hogy kismértékben megindult a hazaszállingózás. Érdekes, mekkora szerepe van a magyar állam kárpátaljai fejlesztéseinek a magyar népesség megtartásában. A végzős főiskolai hallgató rámutat: sokan a magyarországihoz képest feleakkora fizetés ellenére ragaszkodnak a munkahelyükhöz, kulturális közegükhöz.

A beruházások valóban jelentős mértékűek. Mint Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár emlékeztet: Beregszász és a kistérség kiemelt figyelmet élvez, amiből természetesen nemcsak a magyarok, hanem az egész régió profitál, és nem csupán a munkahelyek által, a főiskola például a támogatások révén a kistérség legnagyobb adózójává vált.

Kiemelhető a fő­iskolánál kialakított tornaterem, az Egán Ede Szakképzési Centrum és Szakgimnázium, a Bethlen Gábor Magyar Gimnázium és a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Közép­iskola fejlesztése, a görögkatolikus szakkollégium létrehozása, a beregszászi színház és a közösségi ház felújítása – sorolja lapunknak a politikus, és a Kárpátaljai Református Egyházkerület Püspöki Hivatalának nyújtott támogatást is megemlíti.

A város szépüléséhez a magyar kormány támogatásával kialakított Budapest park és a Rákóczi-szobor járult hozzá.

Dóra a pedagógusoknak nyújtott támogatást emeli ki: a szórványban-végvidéken dolgozó tanárok szerény fizetését jócskán kiegészíti a magyar állam. Nem véletlen, hogy a főiskola is igyekezett hazarendelni az oktatókat, a hallgatóknak pedig, főleg a fiúknak, próbálják megoldani a hibrid oktatást, elvégre őket bármikor elvihetnék harcolni, így viszont a hallgatók nem adták fel tanulmányaikat – részletezi Dóra. Úgy gondolja, ha az öccse nem tanulhatott volna magyarul, ők is elgondolkodtak volna a Magyarországra költözésen.

Az utóbbi időben elkezdett apadni a menekült­áradat: Babják Zoltán úgy emlékezik, hétezer menekültet ért a kötelező regisztráció Beregszászban, az önkormányzat pedig 250 embert szállásolt el a csúcsponton, a háború második hónapjában, a többiek magánszállásokra húzódtak. Ez a szám most 40 fő:

Immár szállodai szobát is lehet kapni a városban, ami néhány hónapja elképzelhetetlen volt. A polgármester óvatos: mint mondja, bármikor fordíthat a trenden a harci helyzet alakulása. Bár végre megint lehet mindent kapni, az árak sokszor megduplázódtak, megtriplázódtak. Minden temetésnél fel-felbolydul a város, és mindenki várja a háború végét. Sok a temetés, de – mint Dóra mondja – főleg a színukrán vagy vegyes falvakat érinti. Némi idegességet szült, hogy a hadköteles nők összeírását is tervezik januárig, és bizonyos, hogy a hadsereg számára fontos szakmák képviselői – orvosok, vegyészek, fizikusok – el sem hagyhatják majd az országot.

Dóra felmérése szerint a menekültek egy részének megtetszett a város és a helyiek barátságossága, és fontolgatják az ott maradást. A háborús retorika nem súlyos, de észrevehető súrlódásokat okoz akár korábban jó ismerős ukránok és magyarok között is.

– írja le a helyzet abszurditását a fiatal nő.

Nemrég volt Ukrajna függetlenségének napja, országszerte csaknem kétszáz riadóval, ebből hat jutott Kárpátaljára, a napokban pedig az adminisztrációt érte kibertámadás, máskülönben harccselekményektől mentes a megye. Ez egy új aspektust is felvillant: mint a polgármester meséli, sok cég átköltözött a nyugodtabb megyékbe.

Ez egyfelől élettel tölti meg a mostanság pangó egykori ipari létesítményeket, némi gazdasági javulást és a jövőben akár 2500 új munkahelyet hozva a városba – perspektivikusan csökkentve a munkacélú elvándorlást akár a helyi magyarok körében is.

Másfelől viszont a hadkötelezettség alól ideiglenesen felmentett munkavállalók személyében

Ezért is kiemelten fontos a magyarok kitartása és hazatérése. „A város törzslakossága megmaradt, és bízom benne, hogy a hazatérőkkel együtt megtartjuk a kistérségben a magyar többséget, a városban pedig a fele-fele arányt” – jelenti ki a polgármester.

Nyitóképen: Ukrán színek az 1853-ban épített Vérke-kőhídon. Fotó: Shutterstock