Olyan helyzetekbe keveredik az ember, amit különben nem élne meg
Színpad a világ
Fantasztikus a színjátszásban, hogy olyan helyzetekbe keveredik az ember, amit különben nem élne meg, de ennek este tízkor vége van – mondja a Katona József Színház 48 éves színésze, aki mostanában két diktatórikus politikus, Rákosi Mátyás és Donald Trump szerepében mutatta meg magát.
Mátraházi Zsuzsa
¬ Miként dolgozta fel, hogy eltökélt apolitikus létére a szerepei révén kénytelen volt „politizálni”. Donald Trumpot személyesítette meg A királyi úton című darabban, Rákosi Mátyást Spiró György Főtitkárok című drámájában.
Politikával annyiban foglalkozom, hogy érdekel, mi történik körülöttem, de nem kötnek le a pártok csatározásai. Arra meg végképp nem vagyok hajlandó, hogy azért ne legyek jóban valakivel, mert ő másként gondolkodik. Az említett szerepeimnél is inkább a történelmi szál érdekelt.
Minden szerep karakterszerep
¬ Donald Trumpról szólva nehéz elkerülni a politikát.
Esetében is inkább a család felemelkedését kutattam, ami meghatározhatta a személyiségét. Az amerikai álom és a bűn elegyéből született sikersztori az övé. Apai nagyapja 1885-ben német bevándorlóként érkezett Amerikába. Amikor a Klondike folyó partján kitört az aranyláz, egy olyan meredély mellett nyitott éttermet, ahol az aranyásók lovai sorra kimúltak. A húsukból először sátorban készítette a lóburgert, ám nemsokára többszintes fogadót épített, ahol örömlányokkal és szerencsejátékkal fokozta a forgalmat. De jó időben tudott kiszállni: amikor a vadnyugatnak már ezen az utolsó bástyáján is megkövetelték a törvények betartását, ő a megalapozott családi vagyonnal már messze járt.
¬ A Muppet Show-ként megrendezett darabban a tömeg először ünnepli a „királyt”, mígnem „trónra” lépésével elszabadul a gyűlölet, az erőszak, és összemosódik az igazság a hazugsággal. Hogyan tudta élethűen megjeleníteni az előző amerikai elnököt?
Őt könnyű parodizálni. A felkészülés idején éjszakánként Trump beszédeit néztem végeérhetetlenül, a gesztusaira koncentráltam. Amikor őt alakítottam, muszáj volt igazat adnom neki, akkor is, ha nem értettem vele egyet. Egyik szemem sír, a másik nevet, amiért a színház levette a műsorról a darabot. Jó szerep volt, de ha még játszanánk, az azt jelentené, hogy továbbra is ő ülne az elnöki székben.
¬ Rákosi Mátyásról nemigen találhatott videót. Belőle hogyan készült fel?
A YouTube-on fent van a 60. születésnapján, 1952-ben tartott ünnepség felvétele, ezen röviden ő, „Lenin és Sztálin legjobb magyar tanítványa” is felszólalt. Aztán alig öt év múltán már száműzetésben volt egy szovjetunióbeli vályogházban, és ott is halt meg. Nem értem, miért nem fogják fel az emberek, hogy véges az életünk. Miért nem tudják most is jól érezni magukat, amikor úgy-ahogy, vagy időlegesen kikerültünk a Covid-járvány szörnyűségéből? Miért kell akkor még háborúzni is? Senkiről sem gondolom, hogy szándékosan rosszat akar csinálni, de nem gondol bele abba, hogy egy-egy lépésével másokat eltipor. Rákosi is be akart kerülni a történelemkönyvbe. De végül nem úgy sikerült, ahogy gondolta. Engem semmilyen szinten nem érdekel a hatalom. Meg is ijedtem, amikor megláttam a Főtitkárok szövegkönyvét. Egyetlen Spiró-mondat sincs benne, dokumentumokból, levéltári iratokból állította össze az egészet. Semmit sem értettem belőle. Aztán Zsámbéki Gáborral kielemeztük. Kifejtette a szöveg logikáját, megvilágította, hol vannak benne a trükkök, a manipulációk. Vonzott az alak veszélyessége. Rettenetes az a kor, ahol bármi megtörténhetett, mindenki félt, szorongott, jobb híján behódolt. Örülök, hogy nem éltem akkor.
¬ Mi a titka annak, hogy hitelesen tud ábrázolni egy diktátort, amikor ez a személyiség szöges ellentétben áll a saját karakterével?
Egyebek mellett ez is bennünk van. Csak elő kell hívni. Már a próbákat is élveztem. Az a fantasztikus a színjátszásban, hogy olyan szituációkba keveredik az ember, amit különben nem élne meg, de ennek este tízkor vége van. A Főtitkárok után sem azzal nyitok be otthon az ajtón, hogy „Szabadság, kedvesem”. De Székely Csaba Semmit sem bánok című drámájában Alex is féreg figura. Őt a Pinceszínházban játszom. Egyszerre kellett megtanulnom a Trumppal. Irdatlan szövegmennyiség.
¬ Mi a módszere a szöveg memorizálására?
Sokszor elolvasom meg leírom. Agárdi Gábor tanított meg erre. Mialatt az ember lassan papírra másolja a mondatokat, azokból gondolat lesz a fejében. Sok-sok terjedelmes szöveget kell észben tartani, a Főtitkárok például összemondva is fél óra. Ugyanis előadás előtt a súgó hölgyek valamelyikével minden alkalommal felkészülök a szerepre.
¬ Anyaszínháza mellett alternatív társulatoknál is játszik, az Orfeumban vacsoraszínházi előadásokon szerepel, és ott vannak a filmek, a tévésorozatok. Hogyan bírja?
Munkamániás vagyok. Emellett még szinkronizálok, és tanítok is a Talentum Stúdióban gyerkőcöket, akik még nem tudják, merre induljanak el a pályán, vagy belevágjanak-e egyáltalán.
¬ A Katona József Színházban, amelynek a színművészeti elvégzése, 1998 óta tagja, a legkomolyabb drámai szerepeket is eljátssza, filmben viszont az alkatából kiindulva karakterszínészként foglalkoztatják. Melyik áll közelebb önhöz?
Miért nem fogják fel az emberek, hogy véges az életünk?
Színházban sokkal könnyebb az alkat ellen menni, mint mozgóképen. Nyilván a színpadon sem játszhatok el egy filigrán hősszerelmest, de bármi mást igen. Filmen ordítanak a testi adottságok. Kár, hogy Magyarországon a karakterszínész kategóriát pejoratív értelemben használják. Minden szerep karakterszerep, hiszen karaktereket kell életre keltenünk. Az ellenszenves hős vonásai között keresem a szimpatikusakat, a vonzó egyéniségeknek pedig a gyengéit ásom elő. Az emberek az életben sem fekete-fehérek. Egyébként filmvásznon is voltak komoly feladataim, például a Köntörfalak, a BÚÉK. Most pedig a Láthatatlan gyilkos című filmet forgatjuk, ahol Semmelweis Ignác orvos barátját alakítom, aki szepszisben halt meg. Az remek a filmezésben, hogy ha egy jó pillanatot, egy jó gesztust fölvettek, az megmarad. A színházban pedig az vonz, hogy ezeket a pillanatokat estéről estére létre kell hozni.
¬ Hogy viszonyul a díjaihoz?
Büszke vagyok a Vastaps- és PUKK-díjaimra, amikre a Katona társulata választ ki valakit az évad legjobbnak tartott művészi teljesítményéért. Örülök a Jászai-díjamnak is, de fáj, hogy a színházunkban nem kapnak állami elismerést a kollégák. A Jászai-díjat régebben az első nagy főszerep után odaítélték a 30-as éveikben járó színészeknek. Most van pár erre igazán érdemes kollégám, aki már negyven fölött jár, és még nincs állami díja.
¬ A régi rend szerint most, 48 évesen hol tartana az állami elismerések terén?
Ha az 1980-as években járnánk, már a következő államidíj-fokozat is rég szóba került volna. De én a Jászaival is boldog vagyok. Csak tudom, hogy sok mindent teszünk a szakmánkért, a nézőkért a Katonán belül. Persze nem a díjakért dolgozunk, de szerintem kell a visszajelzés a művésznek az ellenzékinek mondott színházakban is. Talán naiv vagyok, de úgy érzem, e tekintetben konszolidálódik majd a helyzet, és hamarosan szakmai érdemei szerint fognak elismerni minden alkotót.