A borongós, esőre hajló hétfő délelőtt ellenére is telt ház van az állatparkban, az elektromos golfautóval csupán araszolni tudunk a kijelölt sétaúton. A tágas kifutókban nyargalászó patások, odébb fürkésző tekintetű oroszlánok, lustálkodó tigrisek, a napi wellnessfürdőt élvező elefántok mellett haladunk el, aztán az egyik virágágyásból egy smaragdzöld-azúrkék színekben pompázó páva sétál elénk, kihívón és tündöklőn – épp a szomszéd kifutóban tollászkodó tojót akarja elbűvölni. Feltűnik, hogy az itt élő állatok kimondottan élénkek, egyáltalán nem viselkednek passzívan. A golfautó volánjánál Petró Zsuzsa, az állatkert szóvivője és oktatási vezetője ül, és miközben a különleges fajokat bemutató kifutók és helyszínek között gurulunk, mosolyogva nyugtázza megállapításunkat: az állatok itt valóban jól érzik magukat. A kifutók kialakításánál az adott faj szükségleteinek maximális figyelembevételével jártak el, a gondozók pedig igyekeznek a természeteshez leginkább közelítő életfeltételeket biztosítani az állatoknak: az érintkezés az emberrel minimális, a kiképzést az arra fogékony fajokra szűkítik. Igaz, az elefántok esetében a tréning inkább az emberek védelmében fontos, például az állatorvosi vizsgálatok hatékony lebonyolítása érdekében.

Petró Zsuzsa szinte minden itt élő állatot születése, vagy idekerülése óta ismer. Azt pedig biztosra vesszük, hogy csukott szemmel is képes lenne elnavigálni a parkban, már csak azért is, mert szinte minden sarkon akad egy ismerőse: Kokó, a sárga bóbitás kakadu odarikkantott „helló”-val köszönti, Tódor, a bóbitás gibbon amint meghallja egykori gondozója hangját, azonnal a kerítésen terem. Djumbah, a gorilla pedig már messziről felismeri, le sem veszi róla a szemét. Meglepő e néma kommunikáció; Petró Zsuzsa meglepettségünket látva megjegyzi: Djumbah 1996-ban született, és mióta az állatkertbe került, szinte minden áldott nap találkoznak. Ennek pedig lassan huszonkét éve.

Elek, a király

Az állatok kontinens szerinti felosztásban láthatók a kifutókban, olyan különleges helyszíneken például, mint az indonéz esőerdők élővilága, valamint az óceánok mélyét megidéző Zöld Piramis. Ez utóbbi gigantikus akváriumának közepén, egy átlátszó alagútban állunk, fejünk felett színpompás tengeri halak és a sós vizek nagyragadozói, a dajka- és a szirti cápa köröznek. Megnézzük a két év múlva elkészülő – a Modern városok program keretében, állami támogatásból épülő – Jégkorszakot is: két hektáron mutatják majd be a sarkkörök élővilágát, a jegesmedvék, pingvinek mellett az extrém időjárást az azt modelláló kamrában mindenki a bőrén tapasztalhatja majd – hóval, jéggel, szélviharral.

Az állatpark színes látnivalóit, sokszínűségét a fajok gazdagsága adja – például tigrisből szumátrai, bengáli, szibériai, maláji alfaj látható itt, ami európai viszonylatban is ritkaság –, ráadásul a nagymacskák amúgy is különleges helyet foglalnak el az állatkert életében – és talán Gajdos László, a Nyíregyházi Állatpark igazgatójának szívében is.

– A családi legendárium szerint tízévesen már tudtam, hogy állatkert-igazgató leszek. Persze az ilyen nagyra törő tervek megvalósulása felé mindig vargabetűk vezetnek: voltam válogatott súlyemelő, szerkesztő-riporter a Magyar Rádiónál, majd a kilencvenes években fejembe vettem, hogy kezdeni kellene valamit a Nyíregyházi Vadasparkkal. 1996-ban nagyívű tervet tettem le a döntéshozók elé, akik azt mondták: szabad kezet kapsz, csak pénzt nem. Az állatkert ennek ellenére már az első évben százötvenezer látogatót fogadott, majd ez a szám évről évre feljebb és feljebb ugrott. Ma évi hatszázezer érdeklődő érkezik, egyharmaduk a környező országokból, Szlovákiából, Romániából, Ukrajnából – meséi Gajdos László, aki minden követ megmozgatott, hogy az ötletei megvalósuljanak.

2008-ban levelet írt Sólyom László akkori köztársasági elnöknek, mert tudomására jutott, hogy hazánk felveszi a kapcsolatot Indonéziával, és kérte, járjon közbe az indonéz elnöknél, hogy az állatpark esőerdőt bemutató, összetett élővilágának helyet adó Zöld Piramisa két komodói varánusszal gazdagodjon. A Zöld Piramis méregdrága üvegtetőzetét a pekingi Vizes Kocka tetejének mintájára légpárnás műanyaggal helyettesítették – elsőként az országban –, a hűtést pedig nem speciális gépekkel, hanem a tizenöt méter magasból alázúduló vízeséssel oldották meg.

Pedig eleinte nem volt egyszerű a dolguk. Az állatkerti szakmában akkor jóval előrébb tartó cseh és lengyel parkok nem vettek minket komolyan. Ma már ők jönnek hozzánk szakmai tanulmányutakra, és elcsodálkoznak a sikereinken. Az igazgató szerint országosan is elindult a változás: megszűnt a főváros egyeduralma, ma már a vidéki állatkertek is mernek és képesek szakszerűen orrszarvút, elefántot tartani. Ráadásul a látogatók szemléletmódja is változott.

– Húsz éve volt, hogy figyelmeztetnem kellett az embereket, ne dobálják kővel a krokodilt, majd megmozdul az állat, ha akar. Ma már inkább a fenntarthatóság a vesszőparipánk. Az állatkerti nevelés többek közt arról szól, hogy elmagyarázzuk, a Földön minden mindennel összefügg: baj, ha például eltűnik egy állatfaj az élővilág bonyolult szövevényéből, hiszen az kihatással lesz a nagy egészre. E szemléletet az Európában évi 150 millió látogatóval bíró állatkerti szcéna képes átadni – magyarázza Gajdos László, aki egyúttal a Magyar Állatkertek Szövetségének elnöke is. Idén ráadásul harmadik alkalommal vehette át az Európa Legjobb Állatkertje díjat a hatszázezres látogatószámú parkok kategóriájában.

Vissza a természetbe

Az állatkertek szerepe igencsak átértékelődött az elmúlt néhány évtizedben. A szakemberek állítják, ma már a fajmegőrzés az egyik legfontosabb feladat. Az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA) koordinálásával a Nyíregyházi Állatpark több mint száz állatfajt igyekszik megmenteni a kihalástól a genetikai sokféleséget szem előtt tartó tenyésztési programokkal. Erre példa, hogy a borneói orangután szaporulatából egyik példányuk a dániai Aalborg állatparkjába került, a pozsonyi állatkertből érkezett vörös pandapárnak a nyíregyházi állatparkban született kölyke pedig nemsokára egy török állatkertet gazdagít majd. A programot koordináló EAZA jelenlegi elnöke ráadásul idén tavasztól a Nyíregyházi Állatpark igazgatóhelyettese, Papp Endre állatorvos.

– Az EAZA megalakulásának idején, a nyolcvanas években még az állatkerti és vadon élő állatok csempészetének visszaszorításán dolgoztak az uniós jogalkotók, így az állatkertek számára fontossá vált, hogy a náluk tartott példányok ne illegális kereskedelem révén kerüljenek hozzájuk. Ehhez szükség volt arra, hogy az állatkerti fajok fenntartható populációt képezzenek, ne jöjjön létre beltenyészet. A genetikai sokféleség megőrzése érdekében az állatkertek összefogtak, hogy az EU területén törvényesen cserélhessenek állatokat, kiiktatva az illegális kereskedelmet. Közben a jól működő tartástechnológiákat és a tenyészprogramokat is megosztották egymás között – magyarázza Papp Endre. Az állatkertek munkájához így a fajkonzerváció mellett a kutatás, a társadalom szemléletformálása, az oktatás, az állatorvos-technológiai kérdések, mint a mesterséges megtermékenyítés vagy a születésszabályozás is felsorakoztak.

Az EAZA fajmegőrző programjai az állatok élőhelyeiig jutnak el, a helyi életkörülmények javításával foglalkozó civilekkel összefogva így a veszélyeztetett fajok – mint például a legutóbbi EAZA-kampány főhőse, a szibériai tigris – védelmét az állat természetes élőhelyén is igyekeznek elősegíteni.

– Az élőhely felaprózódásának megakadályozásától a szemléletformálásig ível a projekt: civilekkel összefogva igyekeznek rávezetni a helyieket, hogy a turizmusból és ne a terület kizsákmányolásából, például orvvadászatból szerezzenek bevételt. Az állatkertek eközben felvállalják a szibériai tigrisek tenyésztését és gén­állományuk megőrzését, oktató-nevelő feladatokat látnak el, sőt adományokat is juttatnak a projektben szereplő területekre – magyarázza Papp Endre. Szerinte látható az is, hogy a jövőben az állatkertek inkább a helyi problémákra fókuszálnak majd, a fenntarthatóságnak ugyanis a lokális ügyekben való gondolkodás lesz a fő eleme.

Elefánt fogászaton

Beszélgetés közben folytatjuk sétánkat az állatkertben, ahogyan Petró Zsuzsa fogalmaz, ebben az interaktív, élő biológia-szertárban. Az állatok mellett persze az őket gondozó emberek mindennapjairól is szó esik: Petró Zsuzsa szerint ezt az életformát nehezen értik meg a kívülállók. A munkaidő reggel héttől este hétig tart, és nincs olyan, hogy valami más épp fontosabb. Egyik gyakornokuk a vizsgaidőszak közepén hagyta ott a tankönyveit, mert értesítették, hogy születőben a kis­zsiráf. Margitnak, a zebrának ugyancsak a lelkiismeretes törődés mentette meg az életét. A vadállatokban ösztön, hogy nem mutatják, ha betegek, hiszen a vadonban akkor végük. Margit gondozójának feltűnt, hogy az örökké éhes zebra egy falatot sem eszik. Végül az orvosi vizsgálat derítette ki, hogy jókora seb van a mellső lába alatt, és ha nem veszik észre, pár nap alatt végzetesen elfertőződik. És nem csak e történet miatt mondható, hogy a gyógyítás az egyik legérdekesebb és legnehezebb területe az állatkerti szakmáknak.

– Az állatkerti orvoslás diagnosztikai lehetőségei zömmel a pesti egyetemen vannak, az elméletét is ott oktatják, mi azonban néhány gyakorlati tanácstól eltekintve külföldi metódusokra és magunkra hagyatkozhattunk: ezeket alakítottuk protokollá – meséli Papp Endre, aki az egyetem után az állatpark első állatorvosaként a semmiből kezdte meg praxisát. Összegyűjtötte a környék legjobb szakembereit, például a nagypatások – lovak és szarvasmarhák – specialistáit, közösen dolgozták ki többek közt az orrszarvúak endoszkópos vizsgálatának módszerét. Nagy szükség volt például olyan specialistára, aki le mer nyúlni az orrszarvú gyomrába, és van ehhez szükséges hosszúságú műszere. Az elefántfogászatban dél-afrikai doktor volt segítségünkre, az első kezelés után pedig helyi esztergályosok készítettek műanyagból tömést a kifúrt foghoz – sorolja Papp Endre a különleges eseteket. Hangsúlyozza, hogy a legfontosabb számukra az állatok jóléte és biztonsága. Ahogyan itt tartják, a szívet és az észt szét kell tudni e munkában választani – ám egyik a másik nélkül semmit sem ér.