Veczán Zoltán írása a Mandiner hetilapban

A napokban publikálták a sok módszertani vitával övezett szlovákiai népszámlálás első, főbb adatsorait. Eszerint összesen 422 775 lakos vallotta magát elsődlegesen magyar nemzetiségűnek, ami az összlakosság 7,75 százaléka, a második helyen pedig további 34 089 fő, ez együtt 8,37 százaléknak felel meg. Az eredményt lehet optimista és pesszimista szemszögből is elemezni, a központi kérdés elsősorban az: aki második helyen vallotta magát magyarnak, vajon mennyire erősen kötődik magyar identitásához?

Egy éve borzolta a kedélyeket Szlovákiában a kérdés, milyen hatással lesz a kisebbségek kimutathatóságára, hogy az új népszámlálási gyakorlat szerint második identitást is meg lehet jelölni az első mellett. Vajon élve a lehetőséggel előbújnak a rejtőzködő magyarok, vagy ellenkezőleg, tovább morzsolja az eddig egyértelműen magyar identitású tömböt a lehetőség? Most az eredmények tekintetében a 2011-es 458 467-hez képest 35 692-vel vagy csak 1603-mal fogyott a felvidéki magyarság?

Kezdjük a jó hírrel: abban egyetértettek a kommentátorok és szakértők, hogy akármelyik számot vesszük is alapul, a fogyás üteme lassult; ez – mint Kolek Zsolt, a Ma7 főmunkatársa a lap Nagyító című műsorában kifejtette – részben köszönhető az elmúlt évtizedben folytatott következetes budapesti nemzetpolitikának is. Igaz, az újságíró kevesli azok számát, akik másodlagos identitásként jelölték be a magyart, hiszen a magukra alapvetően szlovákként tekintő emberek közül is sokan tudatában vannak magyar gyökereiknek.

Az országon belüli mozgás egyértelmű tendenciát mutat: Kelet- és Közép-Szlovákiából nyugatra áramlik a népesség. „A Szenci járás megtelt, és a Dunaszerdahelyi is megtelik” – mondja lapunknak a Pro Civis Polgári Társulás nyelvhasználati kérdésekkel foglalkozó munkatársa, Kállay András. A tömbmagyar Csallóköz fokozatos elszlovákosodását hozza magával a népesség felduzzadása a zömmel szlovák keleti betelepülőkkel. A közvetlenül Pozsony mellett található Szenci járás jó példa: 14-ről 10 százalékra esett a magyarok aránya, miközben a lakosságszám tizenöt év alatt csaknem megduplázódott. „Az ingatlanárak is felrobbantak, ezért a belső migrációs nyomás áthelyeződött a Dunaszerdahelyi járásra, ott 75-ről 68 százalékra csökkent a magyarok aránya, a városok közül pedig elesett Somorja, a magyarság északi bástyája.”

A Somorjától néhány kilométerre északra található Vörösmajor tipikus állatorvosi ló – magyarázza Kállay –: a falunak 1991-ben 200 lakosa volt, most hivatalosan 2500, nem hivatalosan akár a duplája is. „Az utakat, a csatornahálózatot, az egyéb infrastruktúrát nem építik vagy bővítik, márpedig óvodai, iskolai férőhelyek nem teremnek a semmiből – hangsúlyozza. – De képtelenség is lenne ilyen ütemben fejleszteni.” Sovány vigasz, hogy például a Rimaszombati járásban 36-ról 40 százalékra nőtt a magyarok aránya, mert az inkább a szlovákság elvándorlásával, a teljes lakosságszám csökkenésével hozható összefüggésbe, semmint a magyarok számbeli gyarapodásával – mutat rá a Pro Civis Polgári Társulás szakértője. Hasonló a helyzet Komáromban és Párkányban, ahol ugyancsak nem csökkent érdemben a magyarság aránya, viszont a lakosok mintegy hatoda elvándorolt.

Kállay András kérdésünkre elmondja: a magyar többségű falvak önkormányzatának lenne módja adminisztratív eszközökkel megakadályozni a brutális telepek létrehozását, hiszen területrendezési tervekben kijelölheti a beépíthető részeket vagy a minimális telekméretet – jelenleg azonban „körömnyi” telkeken húznak fel házakat az újonnan érkezők. Szerinte a településvezetések a bürokratikus nehézségek és a költségek miatt nem lépnek fel a tömeges beáramlás ellen.

A nyelvi jogokkal foglalkozó szakértő legalábbis ellentmondásosnak véli, hogy nem a magyar anyanyelvűek számát tekintik mérvadónak a kisebbségi nyelvhasználati lehetőségek terén, hanem a nemzeti identitást – noha a magukat magyar anyanyelvűnek vallók aránya minden népszámlálásnál felülmúlja a magyar nemzetiséget megjelölőkét. Most 462 175-en vallották magukat magyar anyanyelvűnek, ez majdnem annyi, mint a magyarok „bruttó” lélekszáma. Kállay szerint sokaknak az sem egyértelmű, mi az, hogy nemzetiség, ezért a „Szlovákiában élek, tehát szlovák vagyok” elvet követve bejelölik a többségi nemzetet a kérdőíven, keverve a nemzetiséget az állampolgársággal. Emellett az is torzíthatja az eredményeket, hogy a magyar anyanyelvű cigányok minek vallották magukat első vagy második helyen.

Kállay András nem állít fel derűs prognózist. „Elsősorban azt látjuk, hogy szinte mindenhol visszaszorulunk, csökken a magyarság aránya, sok helyütt a száma is” – összegez, hozzátéve: nem szabad elfelejteni a szlovákiai társadalom más jellegű problémáit, például az elöregedést sem. Megemlíti, hogy a magyarlakta sáv 400 kilométer hosszan húzódik a határ mentén, így a dél-tiroli példa működésképtelen lenne az autonómia tekintetében. Inkább a finnországi svédek helyzete lehetne előképe a felvidéki magyarság jogkiterjesztésének. Ott 3 százalékos a nyelvküszöb, ahol már használható a közigazgatásban a kisebbségi nyelv – ez azt jelentené, hogy Pozsony és Kassa egyes részein is kötelező lenne magyar nyelvű közszolgáltatásokat biztosítani – sorolja. Kérdéses, hogy csak a magukat elsődlegesen magyarnak vallókat veszik majd figyelembe a döntéshozatalnál, vagy a „másodlagos magyarok” számát is hozzácsapják majd. Az eddigi gyakorlat alapján az ember nem táplálhat túl sok reményt.

Nyitókép: Erős vár? Komárom látképe a Dunával és a Vággal. Fotó: Shutterstock