A 2019/20-as tanév volt az első olyan iskolai év, amelyet drámaian érintett a koronavírus-járvány. A digitális munkarendet 2020 márciusában jelentette be a kormány. Az ezt követő két tanévben, az óvodákban és az általános iskolák alsó tagozatain jórészt hagyományos munkarendben, de a pandémia fenyegetettségében folyt a tanítás.

Hogy az idei őszi hónapokat befolyásolja-e a vírus terjedése, még nem tudjuk, de a Demokratának nyilatkozó szakemberek szerint az elmúlt két évben az első osztályos gyerekek érzelmi fejlődésére és tanulmányi előmenetelére is hatással lehetett a járvány. Leginkább azoknak az iskolaérettsége kérdőjeleződött meg, akik valamilyen tanulási zavarral küzdenek.

Megtartó hagyományok

Julcsi és Eszti júniusban búcsúztak a 2021/22-es óvodai tanévtől a Szentendre Városi Óvodák Bimbó úti Tagóvodájában. A kislányok életében különösen fontos nap szeptember elseje, hiszen ősztől már az első osztályosok táborát erősítik. Amint mondják, egyáltalán nem félnek a sulitól, izgatottan várják az első tanítási napot. Julcsi nyár elején még egy előkészítő kiránduláson is részt vett leendő osztálytáraival a Veresegyházi Medveotthonban.

Szigethy Miklósné Ildikóval, az óvoda vezetőjével a kézműves-foglalkozásoknak helyt adó műhelyszobában ülünk le beszélgetni, régi paraszti kultúrát idéző bútorok között.

– Az óvodai nevelés legfontosabb feladata szociálisan éretté tenni a gyerekeket, felkészítve őket az iskolára. A foglalkozásokon a társas kapcsolatokat erősítjük, játékos formában. Az elmúlt két év éppen azért volt nagyon nehéz, mert a már kialakult szokásrend megbomlott, a kicsik nem tudtak folyamatosan óvodába járni, foglakozásokon részt venni. És bár az iskolákkal ellentétben mi nem zártunk be hosszú hónapokra, mégis szinte alig volt olyan időszak, amikor teljes létszámmal működtek volna a csoportjaink. Mindez hatott az iskola előtt álló gyerekek viselkedésére is. Nem az értelmi képességeik sérültek, hanem a társadalmi kötelékeik: a felnőttekhez és az egymáshoz fűződő kapcsolataik.

Az óvodavezető elmeséli, hogy a bizonytalanság valamennyiüket megviselte, a megváltozott körülmények összezavarták a gyerekeket. Ingerültebben kommunikáltak, nem találták a helyüket, és inkább egyedül játszottak, mint a társaikkal. Többször kellett óvodapszichológus segítségét kérni.

– A szülői visszajelzések szerint nagyon sokat segítettek az elszigetelten élő családoknak azok a videófilmek, amelyeket mi magunk készítettünk, hogy legalább virtuálisan találkozhassunk a gyerekekkel, életben tartva a már korábban kialakult szoros kötelékeket. A népmeséken, mondókákon és népdalokon keresztül a kicsik megélhették belső feszültségeiket és a közösséghez tartozás élményét. Úgy gondolom, ez a folytonos hagyományéltetés is segítette őket az iskolai beilleszkedésben – hangsúlyozza a Néphagyományőrző Óvodapedagógusok Egyesületének elnöke.

Rejtett problémák

Évtizedeken át türelmesen gyakorolta a helyes ceruzatartást a gyerekekkel Aranyné Papp Ibolya, a szentendrei Barcsay Jenő Általános Iskola nyugdíjba vonuló pedagógusa. A tanítónő 43 évet dolgozott az iskolában, de az elmúlt két esztendőt osztályfőnökként is a legnehezebbek között tartja számon. Az intézményben több mint 900 diák tanul, közülük körülbelül ötszázan alsó tagozaton, nagy létszámú osztályokban.

– A 2021/22-es tanév másodikosai nagycsoportos, végzős óvodások voltak a 2020 tavaszán bevezetett első lezárások idején. Áprilisi iskolai beiratkozásuk a korábbi évek jól bevált gyakorlatától eltérően nem személyesen, hanem online zajlott. Ennek következtében kulcsfontosságú információkat nem kaptunk meg a tanulási nehézségekkel küzdő diákokról, akik között szép számmal akadtak SNI (sajátos nevelési igényű), BTM-es (beilleszkedési, tanulási, magatartási zavar) és ADHD-s (hiperaktivitás) gyerekek is. Voltak olyan osztályok, ahová egyszerre 6-8 problémás gyerek is bekerült, komoly gondot okozva. Arról nem is beszélve, hogy 2020 szeptemberében szintén a digitális beiratkozás miatt csak az első néhány tanítási napon derült ki, hogy a tanulók jelentős része valamilyen beszédhibával küszködik, mert az óvodák a csonka tanévben nem tudták megoldani maradéktalanul logopédiai fejlesztésüket. Bár a Barcsayban logopédus, fejlesztőpedagógus, pszichológus és konduktor is foglalkozik a gyerekekkel, a szakemberekre óriási pluszteher hárult a pandémia miatt.

Aranyné Papp Ibolya hangsúlyozza, hogy a jó képességű gyerekek könnyebben vették az akadályokat, leginkább azok a tanulási nehézséggel küzdők maradtak le, akiket szüleik hosszabb-rövidebb ideig otthon tartottak, mert féltek a fertőzéstől. Amint mondja, nem arról van szó, hogy ezekkel a diákokkal ne foglalkoztak volna otthon, de a legkisebbek tanítása következetes, a hibák kijavítását igénylő folyamatos munkát igényel, ami a családi környezetben gyakran elmaradt. Ennek pedig máig ható következményei vannak. A tanítónő reméli, hogy a lemaradó gyerekek a felső tagozatra utolérik kortársaikat.

Rugalmasabbá érhetnek

Dr. Szabó Éva, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Pszichológiai Intézetének vezetője további problémára hívja fel a figyelmet. Akik a pandémia kitörésekor kezdték az iskolát, vagyis a 2019/20-as évfolyam, a beszoktatást követő hónapok után 2020 tavaszán visszakerültek az otthoni környezetbe, és az iskolai pedagógusok helyett jóformán a szüleik tanították őket. Helyzetüket tovább nehezítette, hogy az idősebb gyerekektől eltérően a legkisebbek még nem voltak felkészülve a digitális oktatásra, így jobb híján üzenetközvetítéseken keresztül jutott el hozzájuk a tananyag.

– Ezek a gyerekek 2020 márciusa és júniusa között annyira elszoktak az iskolától, hogy szeptemberben mire másodikosok lettek, lényegében újra iskolakezdővé váltak. Ismét fel kellett építeniük a közösségen belüli kötődéseiket, és újratanulni az iskolai környezethez való alkalmazkodást. Mivel a nyolcéves kor előtti élmények nagyrészt feledésbe merülnek, vagyis szakmai nyelven szólva éber állapotban, spontán módon nem tudjuk előhívni őket, nem gondolom, hogy az iskolabezárások miatti újrakezdés maradandó károkat okozott volna az akkori elsősök személyiségfejlődésében. Az is elképzelhető, hogy a digitális készségeik megerősödése mellett az említett generáció rugalmasabb korosztállyá érik, hiszen olyan alkalmazkodási stratégiát sajátíthat el, amelynek lényege a „lehetetlen is lehetséges élménye”.

Az SZTE keretein belül működő Dél-alföldi Iskolapszichológiai Módszertani Központ vezetője kifejti, hogy a pandémia okozta traumatizáltság összetett jelenség, nem tudjuk róla leválasztani a digitális iskolai kényszer okozta stresszhelyzetet, hiszen az általános szorongáshoz nagymértékben hozzájárulnak például az egyedi élettörténetek, az aktuális hírek, a halállal való találkozás és az ebből fakadó veszteségtudat egyéni megélése. Ezért nem tudhatjuk biztosan azt sem, hogy a digitális munkarend vajon a tanulókat, a pedagógusokat, vagy a szülőket viselte-e meg jobban. Mindezekkel együtt valószínű, hogy az érintett első osztályos diákoknak érzelmi és tanulmányi téren is van mit bepótolniuk.