Veczán Zoltán írása a Mandiner hetilapban.

A jókora osgyáni várkastély negyvenszer negyven méteres tömbje tekintélyt parancsolóan terpeszkedik a lankás domb­oldalon, a kopasz fák koszorújában. A zömök épület falai között apró piszkafának tűnik a darus kocsi kék daruja, szorgos kezek munkálkodnak az üszkös gerendák között. Több mint két évvel ezelőtt vált a tűz martalékává a Luzsénszky bárói család egykori fészke, vagyis annak tetőszerkezete.

Márpedig Szlovákiában összedűlőfélben lévő műemléknek lenni nem jó dolog – tudjuk meg Orosz Örstől. A Sine Metu értékmentő egyesület elnöke elmondja, a rendszerváltás óta a szlovákiai műemlékek mintegy harmada lett az enyészeté, mert a szlovákság nem igazán érezte sajátjának a főleg magyar úri örökséget. Az utóbbi időben tapasztalható némi elmozdulás, így néha összeakad a hozzájuk hasonló – anyagi szempontból sokszor eszköztelen – felvidéki civilek és műemlék-tulajdonosok értékmentési szándéka a lehetőségekkel. „Tavaly elkészült a nyugati oldal, idén pedig a keleti, Korponay-szárny” – részletezi Orosz, kiemelve: az osgyáni egyébként az egyik legnagyobb felvidéki kastély. Szinte bizonyosan középkori, 15. századi alapokra emelték késő reneszánsz stílusban a 17. században, és magán hordozza a 18. századi barokkosítás jegyeit.

A falai között élő történelem sem akármilyen. Olyan nemesi nevek sorakoznak a történetében, mint az Orlay, a Bakos, a Korponay, a Malatinszky, a Szakál, a Vajna – vagy a már említett Luzsénszky. A várat ostromolták és bevették cseh husziták, Basta császári generális csapatai, és itt született Korponay János kuruc hadnagy későbbi felesége, a „lőcsei fehér asszony”, Géczy Julianna is. A vár megúszta a szabadságharc utáni Habsburg-rombolást, így megmaradhatott kerek füles bástyáival. Később a Luzsénszky bárói családé lett, az csinosítgatta, képtárat és levéltárat alakított ki benne. 1643-tól 1742-ig falai között működött Gömör és Kis-Hont vármegye leghíresebb iskolájának, a rimaszombati Egyesült Protestáns Gimnáziumnak az egyik jogelődje, a latin tannyelvű evangélikus gimnázium.

Ténylegesen lakták is, nem csak nyári lakként szolgált – emlékezik vissza Luzsénszky báró dédunokája. Az 1960-as születésű Nagy Edina sajnos annak idején nem kérdezett utána őseinek. „Alig tizenkét éves voltam, amikor nagymamám, Huszár Melinda elhunyt; ő még Osgyánban született, de kicsi volt, amikor el kellett jönni, egyből Trianon után, amikor véglegesedett a csehszlovák megszállás” – meséli. Alig kétszekérnyi holmit vihettek magukkal, így a család birtokában csak kisebb képek és pár monogramos ezüst evőeszköz maradt. A kastélyt a két háború között Orsolya-rendi apácák lakták. A Luzsénszkyek, mint Nagy Edina meséli, az 1938-as visszacsatolás után sem tértek haza, talán jobban is tették: a második világégés során súlyos találat érte az épületet, s a hetvenes évekig hozzá se nyúltak.

„Aztán jöttek az elvtársak – meséli már Orosz Örs kissé gunyorosan –, s a várkastély falait a statikai stabilizálás jegyében cementes lével fecskendezték be. Ekkor egy ugyanolyan fahéjazatot tettek rá, amilyet a krasznahorkai várra is: kátránnyal bevont zsindelyt, ami nemhogy gyúlékony, szinte robban. Ez kapott lángra 2019. október 3-án. Mivel a lángok a szemtanúk szerint több helyen csaptak fel egyszerre, a gyújtogatás gyanúja azóta sem hamvadt el a falu lakói körében.” Hozzáteszi: szárnyra kapott egy konteó biztosítási csalásról, ám hamar megcáfolta az az egyszerű tény, hogy az épületen nem volt biztosítás.

„Az a kastély vonzotta a tüzet és a rémségeket” – fogalmaz Nagy Edina. A családi legendákból érthető módon annyira tud visszaemlékezni, amennyit egy tíz-tizenkét éves kislány megjegyezhetett. „Ott kísértett a lőcsei fehér asszony, és a vére mindig átütötte a meszelést, hiába kenték le újra és újra. Egy huszita kriptát is találtak az épületben, ott járt valami kísértet, és egy gyónási titkot lejegyző és elrejtő pap szelleme is – sorolja a legendákat. – Nem is laktak soha a kísértetjárta Korponay-szárnyban a dédapámék sem.” Tűz akkor is volt már a kastélyban, amikor a család még benne lakott. „Égett az istálló, a lovakat meg hiába hajtották ki, visszamentek megégni, mesélte a nagyanyám” – mondja Nagy Edina.

Mindenesetre a család nem járkált vissza sűrűn feltépni a sebeket. Ahhoz, hogy riportalanyunk mérsékelt gyerekkori érdeklődése új erőre kapott, nagyban hozzájárult, hogy egy építkezés során, egy vezeték lefektetésekor megtalálták a csehszlovák hatalom miatt elfalazott és elrejtett családi kriptát. Nagy Edinát végül Orosz Örs és aktivitása mozdította meg, meg persze a kastély leégésének híre; azóta erősen tervezi az odautazást, de többek között a járványhelyzet akadályozza ebben. De a kripta felirataival máris hozzájárult a múlt helyrerakásához, illetve nemrég sikerült beszélnie a kastély utolsó intézőjének 94 éves, szellemileg friss fiával is.

„Könnyen lehet, hogy ez a tűzvész megpecsételte a jövőjét” – szólt az inkább realista, mint pesszimista jóslat a Csemadok vonatkozó felületén. Az osgyáni várkastély – egyelőre – megmenekült ettől a sorstól. A tulajdonos, a Besztercebányai Közlekedési Vállalat elfogadta Rigó Konrád akkori kulturális államtitkár segítségét, aminek köszönhetően a tárcától 165 ezer eurónyi támogatás érkezett a tetőszerkezetre – a teljes kármentesítés értéke 600 ezer euró lenne. Orosz Örsnek kétségei vannak afelől, hogy állami segítség nélkül felújítható és rentábilisan üzemeltethető lenne a kastély, már csak azért is, mert a múltban minden értéket széthordtak, a berendezésből közgyűjteményben csupán egy tálalószekrény maradt fenn. Reménykedik benne, hogy a mára nagyrészt elszlovákosodott, egykor színmagyar falu – ahol még a szlovák trikolórban pompázó világháborús emlékmű alól is elősejlik az 1938-as magyar országzászló nyoma – fő látványossága méltó módon lesz hasznosítva.

Nyitókép: Orosz Örs archívuma