– Egyszer úgy fogalmazott: amikor befejezte a versenyszerű kajakozást, úgy érezte, mintha egy kapcsolat ért volna véget.
– Azt szoktam mondani, hogy amikor először abbahagytam a kajakozást, az olyan volt, mint egy szakítás. Aki valaha élsportoló volt, pontosan tudja, milyen nehéz a befejezés, függetlenül attól, miért hozza meg a döntést. Ilyenkor tényleg átéli az ember a szakítás minden fázisát. Nekem pont abban a korban volt jelen a kajak az életemben – általános iskolától gimnázium végéig –, amikor fiatalon a legtöbbet változik valaki, vagyis nagyon fontos fejlődési szakasz az életben. Annak ellenére, hogy csak hat évem volt benne, ez az időszak elegendő volt ahhoz, hogy életformává váljon. Bár 18 évesen én hoztam meg a döntést a befejezésről, fájó volt elszakadni a sporttól, és sokáig nem tudtam feldolgozni a veszteséget.
– A szakítás után még a barátság sem maradt meg?
– Tíz évig nem ültem hajóba, és a versenyeket sem néztem a tévében. Egész egyszerűen elegem lett. Sportiskolába jártam, mellette napi két edzésen vettem részt, tényleg minden napomat a sport töltötte ki, mégsem értem el kiemelkedő eredményeket. Nem tűztem ki hatalmas célokat magam elé, nem fogalmaztam meg soha, hogy olimpiai bajnok akarok lenni, az eredményeim alapján ebben őszintén nem is tudtam volna hinni. Nem motivált, hogy profi sportoló váljon belőlem. Ugyanakkor minden versenyen jobb eredményre törekedtem. Hiába fejlődött ki a sportolói énem, kíváncsi voltam a világra, többet szerettem volna tapasztalni. Elképzeltem egy életet magamnak, és meg akartam valósítani, és ehhez el kellett engednem a kajakozást. Ha maradok a sportban, valószínűleg kiégek, és soha nem veszek lapátot a kezembe. Kellett az akkori döntés és az elmúlt tíz év tapasztalata ahhoz, hogy visszatérjek.
– Gondolom, akkor az a teljesítménykényszer sem hatott jól önre, ami az élsportot jellemzi.
– Pont ellenkezőleg! Az a típus voltam, aki nagyon szeret versenyezni. Vannak, akiknek jól megy az edzés és leblokkolnak versenyen, nem tudják kihozni azt a teljesítményt, amit elvárnak tőle papíron. Én viszont élveztem a versenyeket, és mindig jobban teljesítettem, mint várták. Ez a fajta versenyszellem nem múlik el, a mindennapjaim része maradt, és a civil életemet ugyanúgy jellemzi.
– Tíz év után újra fellángolt a szerelem? Miért tért vissza a kajakozáshoz?
– Pár éve megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy ismét hajóba ülnék. Az egyik római-parti futásom alkalmával megláttam a felnőtteknek szóló kajakozást a Multi Vízisport SE előtt. Úgy éreztem, elérkezett az idő, de az újrakezdés váratott magára. Először jött egy nagy árvíz, majd gerincsérvem lett. Járni sem bírtam, iszonyatos fájdalmak gyötörtek, rendkívül legyengültem, mozogni is alig tudtam, nemhogy kajakba ülni. A gyógytornák alkalmával döntöttem el, hogy vissza akarok térni, onnantól csak arra készültem. Ismét a vízi telepen kötöttem ki, és most már maradok is.
– Szinte teljesen a kajakozás tölti ki az életét, nyugodtan mondhatjuk, úgy készül, mint a profik, naponta edzés, hetente verseny, a táplálkozását is a sportos élethez alakítja. Visszatért mint amatőr versenysportoló. Mennyivel ad többet most a kajakozás, mint régen?
– Az idei szezonra éreztem úgy: sikerült feldolgoznom, hogy annak idején elhagytam a sportot. Májusban visszatértem Győrbe, utánpótláskorom helyszínére, és ahogy ott álltam a céltoronynál, rájöttem, ez már egy új kapcsolat. Az egyesületemnél szoktak ugratni, hogy annyit edzek, mint egy válogatott sportoló. Nagyon nehéz visszahozni azt a kihagyott tíz évet, főleg ha közben az ember nem pont úgy élt, mint ahogy a sport megkívánta. Legtöbbször arra koncentrálok, hogy tiszteletben tartsam a régi énemet, mert sokszor követtem el azt a hibát, hogy nem tiszteltem kellően. A versenyszellem mindig is jellemzett, de most sokkal tudatosabb és fegyelmezett vagyok, időközben felnőttem. Nagyon szeretem, hogy feszegethetem határaimat, az érzést, amikor evezek, mindent, ami hozzá kapcsolódik; egyszerűen az életem része, és remélem, most már sosem válunk meg egymástól.
– Azt mondta, utánpótlás-versenyzőként nem tűzött ki nagy célokat maga elé. Amatőr sportolóként mi jelenti a sikert, mi hajtja előre nap mint nap?
– Szeretek nyerni, de nem az érmekért, dobogóért kajakozom, a siker inkább önmagam legyőzése. A kudarcot az jelenti, ha fejben nem tudok felülkerekedni önmagamon és nem érem el azt, amire fizikailag képes vagyok. Minden versenyen elérkezik a holtpont, ilyenkor két lehetőséged van: átküzdöd magad rajta vagy visszaveszel. Régebben talán feladtam, most már érettebben versenyzek, és ehhez kellett az is, hogy a civil életben is megtanuljak küzdeni. Manapság sokkal kitartóbb vagyok, erős akarattal és céltudatosan.
– Az élsport mellett talán kevesebb szó esik az amatőr versenysportról…
– Nekem fogalmam sem volt korábban, hogy az amatőr kategóriában ennyi lehetőség rejlik a kajak-kenuban. Sokkal több embert képes valóban, a szó szoros értelmében megmozgatni és elérni, mint a profi sport. Nem csak a dobogó a cél, annál jóval többet tud adni. Motiváló, hogy civil emberek a munka és a hétköznapi teendők mellett naponta jönnek edzeni, hétvégén versenyen indulnak, hogy legyőzzék önmagukat. Látom és érzem, milyen hatással van az egészségre, a mindennapokra, a munka hatékonyságra. Három éve megmozdulni sem tudtam, most meg mindennap evezek. Ezért a saját példámon keresztül szeretném az embereknek megmutatni, milyen széles spektrumon lehet élni, mozogni és milyen pozitív hatásai vannak ennek az életmódnak. A szabadidős versenysportban megtaláltam önmagam, és ezért a népszerűsítését is feladatomnak tartom, mert ezáltal egészségesebb nemzet lehetünk.
– Talán nem véletlen, hogy a Magyar Kajak-Kenu Szövetség által indított Hazai Vizeken-sorozat állandó résztvevője.
– Különleges eseménysorozat, amit őszintén tudok képviselni. Új tájakat, vizeket ismerhetünk meg, közben pedig szerezhet az ember egy jó családi és baráti élményt. Ahol csak tudok, több napot maradok és felfedezem az adott várost, amire élsportolóként nincs lehetőség. Soha nem jártam Tokajban, Baján, nem tapasztaltam a vizeit sem. Olyan kihívásokkal kell szembenézni és megküzdeni az elemekkel, amire korábban nem is gondoltam. A Hazai Vizeken egyébként pont akkor indult, amikor újra elkezdtem kajakozni; szerencsés összetalálkozás, minden egyes hónapban új célt adott, és élményeket. Idén szeretnék mindegyik versenyen részt venni. De nagyon várom már, hogy életemben először elinduljak a Balaton-átevezésen is, ami mindig buli is egyben.
– Ha szólhatna egykori önmagához, aki épp készül befejezni a kajakozást, mint mondana?
– Ne távolodjon el ennyire a sportágtól! A sport megtanított mindenre, amire szükségem van az életben. Kitartásra, küzdelemre, arra, hogy kerüljek bármilyen ismeretlen terepre és feladat elé, ne hátráljak meg, higgyek magamban, hogy sikerülhet, mert mindenre van megoldás. A sporthoz való visszatérés segített hozzá, hogy a karrieremben olyan lépéseket tegyek, amelyhez eddig nem volt merszem, vagy éppen csak kényelmes volt nem megtenni. Sok erőt és önbizalmat ad a mindennapokban is. Ahhoz, hogy teljesnek érezzem az életet, mindig kell valami, amiben túlléphetek saját magamon.