Félig fekve várok egy nagy fa tövében. Elbújtam. Mantrailinges keresőkutyával kutatnak utánam az erdőben. Lehetnék öngyilkosjelölt, aki begyógyszerezte magát, és lelépett otthonról, lehetnék demens nyugdíjas, aki egy szál papucsban indult útnak a gyerekeihez. Sok mindenki lehetnék. Egy gyakorlaton veszek részt, a parkolóban hagytam szagmintának a sapkámat, most fő a fejem, mert fázik. Szeti, a beagle fajtájú kutya és gazdája, Kollár Bea, a Mantrailing Akadémia Alapítvány kiképzője adott negyedórányi időt eltűnni, azután elindultak a nyomomban.
Feszült csend, amit szerencsére a szemközti hegyoldalban kiránduló társaság neszezése megtör. Ha akarnék, akkor most tudnék segítségért kiáltani – állapítom meg. A jelek szerint túl jól sikerül beleélnem magam a helyzetbe. Azután valahány perc múlva, örökkévalóságnak tűnik, neszezést hallok. Látom a hegyoldalból, hogy Szeti és kísérete lent csörtet az avarban.
A mantrailing és a nyomkövetés nem úgy áll összefüggésben, mint a tisztasági menedzser és a takarító, előbbiek között valós különbség van.
Tulajdonképpen mantrailing előbb volt, mint nyomkövetés, az első írásos emléket – bár akkor még nem mantrailingként utaltak rá – az 1200-as évek végéről olvashatjuk, a módszerrel nem kisebb személyt kerestek angol vérebekkel, mint magát William Wallace-t, a skót függetlenségi háború vezéralakját. Nagyon leegyszerűsítve: nyomkövetéskor elvárják az ebtől, hogy földre szegezett orral keressen. Az alapítvány honlapja szerint viszont „a mantrailinges kutya nem szigorúan követi a keresett személy nyomvonalát, hanem – ahol a környezeti feltételek ezt lehetővé teszik – levágja, lerövidíti azt, céljának (…) mielőbbi elérése érdekében”.
Szeti is így tesz lent, mosolygok, amikor látom, hogy gazdáját és kísérőiket, Gránicz Csabát, a Mantrailing Akadémia Alapítvány elnökét és kiképzőjét, valamint Hernyák Aurélt, az alapítvány szóvivőjét belevezeti a patakba, ahol én nem is jártam. – Én, kérem, ott, a távolabbi hídszerűségen jöttem át, és kanyarodtam felfelé – kuncogok magamban.
– Én meg, kérem, úgyis mindjárt megtalállak – nevet Szeti. Mint azt később Csaba és Aurél elmondja, én ugyan a domboldalon törtem előre, de a szagom lehúzódott a völgybe, ezért ment ott a kutya.
Az alapítvány 1 százalékos adófelajánlásokból, adományokból, pályázaton nyert összegekből és szponzorációból finanszírozza tevékenységét. Önkénteseik civilek, akik saját forrásaikkal is hozzájárulnak a bevetési költségekhez. Néha több száz kilométert tesznek meg, hogy eljussanak egy-egy keresési helyszínre. Három-négy, olykor öt autóval vonulnak ki, ami rengeteg pénzt emészt fel, az időről nem is beszélve. Az önkéntesek esténként nem nyitnak ki egy üveg sört, mert bármikor kaphatnak riasztást. Munkájuk a segítséget kérők számára díjmentes. Ha valaki bajba jut, mert eltűnt egy hozzátartozója, az felhívhatja közvetlenül az alapítványt, de minden esetben értesíteni kell a rendőrséget is, mert az eltűnt személyek felkutatása az ő hatáskörük. A mantrailinges csapat velük együtt dolgozik, kutatás közben a rendőrök biztosítják a terepet, ha például egy forgalmas csomóponton kell átmenni, megállítják a forgalmat. Apropó forgalom: a kutyák orrát dicséri, hogy nagyvárosokban is képesek dolgozni, olyan területeken is, amelyeket az eltűnt személy után rengetegen jártak össze. Nagyon függ a körülményektől, a hőmérséklettől, a helyszíntől, de egy ilyen állat akár többnapos nyomon is el tud indulni.
A csoport eddig 138 bevetésen vett részt, 52 eredményes munkán vannak túl, melyek alatt 7 életet mentettek meg. Utóbbi azt jelenti, hogy 7 eltűnt embert közvetlenül ők találtak meg. Összes bevetésük 50–60 százalékánál sikerült a kutatócsapatoknak a kutyáik által szolgáltatott információ alapján megtalálniuk a keresett személyt. Ez utóbbi adattal kapcsolatban Csaba kiemelte, a százalékalapba minden olyan esetet beleszámolnak, amikor kutyát indítottak, vagyis azokat a bevetéseket is, amikor esélyük sem volt végigmenni a nyomon, mert például a keresett személy időközben előkerült, vagy bármilyen más okból kifolyólag meg kellett szakítaniuk a nyomkövetést.
Mindezt jól példázza egyik esetük. Tavaly szeptember 11-én a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat kérte a segítségüket egy 50 éves, Dunakeszin élő férfi eltűnése ügyében, aki az éjjeli órákban búcsúlevelet hátrahagyva, valószínűsíthetően öngyilkossági szándékkal távozott a tanyáról, ahol élt. Az alapítvány egyik önkéntese mantrailinges kutyájával hamar a tanyához érkezett, és a rendőrök közreműködésével megkezdte az információgyűjtést, majd a férfi lakhelyén a szagrögzítést. Nem sokkal később további három önkéntes is a helyszínre ért. Az eltűnés óta megközelítőleg 10 óra telhetett el. Az alapítvány kutyájának munkáját nagyban nehezítette, hogy a tanyán és a szomszédos területen háztáji haszonállatok éltek, valamint hogy közel 30 fok volt a hőmérséklet. Az eb elhagyva a tanyát, poros földutakon mintegy 1,2 kilométeren át követte az eltűnt férfi nyomát, egy közelben lévő másik tanya melletti útra vezetve az önkéntest. Délután kapták a hírt, hogy a férfi felhívta a tanyán élőket, és azt mondta, Miskolcon tartózkodik, jól van. Elmondása szerint azon az útvonalon távozott, amelyet a mantrailinges kutya meghatározott. Ahol a kutya elvesztette a nyomát, ott vette fel autójával egy ismerőse, így jutott el Miskolcra.
Én itt, a gyakorlaton nem szálltam autóra, csak jól elbújtam a Szentendrét övező erdőségben egy nagy fa tövében, bokrok mögött. Még otthon alapos taktikai felkészülést tartottam. Fürödjek meg? Akkor illatos leszek, tehát a kutya megtalál. Ne fürödjek meg? Akkor büdös leszek, és a kutya még inkább megtalál. Egy cicamosdásban egyeztem ki magammal. Szeti közben jön. Az orrát sehogy sem sikerült átverni, ha tudna beszélni, valószínűleg azt mondaná, bűzlik tőlem az erdő. Ami kutyás fogalmak szerint igaz is. Pár perccel azután, hogy meglátom őket, amint a völgyben csörtetnek az avarban, egyszer csak ott terem előttem, és olyan heves farkcsóválással üdvözöl, mintha ezeréves cimborák lennénk. Nagy dögönyözés, előkerülnek a jutalomfalatok, mindenki teátrálisan örül. De állítólag így kell ezt, hogy nyomatékosan érezze a kutya, milyen ügyes volt. Amúgy élesben nem ilyen vidám a dolog – mondják az önkéntesek, nagy lelki teher a keresés, hiszen ott van a fejekben, hogy mi van, ha nem találják meg az eltűntet. Akkor akár reggelre meg is halhat egy hideg téli éjszakán.
A Szeti-féle kaland előtt Szentendre belvárosában vehettem részt egy gyakorláson, akkor nem én bújtam el, hanem a keresőket kísérhettem. Egészen pontosan: elárulták az útvonalat, előre mentem, és leguggoltam egy terecske szélén, fényképezgető turistának álcázva magam. Ekkor az elnök és kutyája, Alfa, a fekete-cser mosómedvekopó kereste az egyik önkéntest. Alfa természetesen azon az útvonalon haladt, amely közepében guggoltam. Szenvtelen arccal ment el mellettem. Amikor odaért, kedvesen megnyalta a telefonomat, amivel fényképeztem, majd ment a dolgára. Futva lehetett csak követni őket. Elképesztő volt nézni, ahogy együtt dolgoztak. Mert ez nem úgy van, hogy az eb megy előre, mint a bolond kocsis, hanem egymás rezdüléseit is figyelik, a gazda is aktívan benne van a kutatásban, ha például bizonytalanságot lát, segít a kutyájának. Hogy mi alapján, azt hiszem, ahhoz tanfolyamot kellene végeznem.
A mantrailinget több szinten űzik. A profikon kívül sokan csak kedvtelésből csinálják, azért, hogy erősítsék kapcsolatukat a kutyájukkal, esetleg terápiás célból. Országszerte több helyen elérhetők ilyen tanfolyamok. Az életmentést hivatásosan művelők általában „orrhasználatra” tenyésztett fajtákkal (vadászkutyákkal, kopókkal, vérebekkel) dolgoznak, hobbicélra tulajdonképpen bármilyen kutya alkalmas, a pedigrés ebektől a játszótéri keverékekig bezárólag. Gránicz Csabától azt hallottam, hogy a kutyák nagyjából 70-80 százaléka hobbi- vagy akár magasabb szinten is nagyon jól dolgozik. Több mint tíz éve – azóta már elpusztult – Száva kutyámmal mi is beneveztünk egy ilyen tanfolyamra, néhány foglalkozás után aztán feladtuk. Én Szávára fogtam a dolgot, de a kiképzők megsúgták: én nem voltam elég motivált.
(Ha valaki támogatná az alapítvány munkáját, ezen a számlaszámon teheti meg: OTP 11742063- 21221682. Adószám az 1 százalékhoz: 18847671-1-42.)
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/3. számában jelent meg január 14-én.