Lázár János országgyűlési képviselő, ménesbirtok-kormánybiztos több interjúban is kifejtette, hogy ki kellene szorítani a külföldi tulajdonú üzletláncokat, diszkontokat a kiskereskedelemből, amit azzal magyarázott, hogy a magyar, jó minőségű alapanyagokat hazai szereplőknek kell feldolgozni, akár kormányzati beavatkozással is. Magyar termelő, magyar felvásárló, magyar feldolgozó, magyar nagy- és kiskereskedő egy vertikumban – hangoztatta, majd hozzátette, hogy ez nem azt jelenti, hogy eltűnik a gazdag választék, és drágább lesz az élelmiszer. A magyar diszkontláncoknak jobbnak kell lenniük, mint a multiknak, mert a magyar fogyasztók érdeke az első, és szerinte a vidék talpon maradásához az szükséges, hogy a mezőgazdaság és az élelmiszeripar stratégiai ágazattá váljon. Nem is gondolnánk, hogy néhány külföldi lánc kiszorításával mennyi mindent meg lehet oldani. Az Ángyán József professzor, korábbi államtitkár által kidolgozott, az Orbán-kormány által kukába dobott vidékfejlesztési tervről viszont nem esett szó.
Diszkriminatív szabályozás
Megvan a kép, amikor ezek után Semjén Zsolt kereszténydemokrata országgyűlési képviselő, miniszterelnök-helyettes szorgalmasan körmölgeti a legújabb törvénytervezet szövegét, majd az álmatlansággal küzdő politikus a decemberi hideggel dacolva, serényen szedi a lábát, hogy még éjfél előtt eljuttassa a javaslatot a parlamentbe? Jó, jó, tudom, a beadás már digitális módon történik, de nekem mindig az előbbi kép ugrik a szemem elé a 23 óra 52 perckor benyújtott javaslatokról. Ügyködése sikeres volt, az élelmiszer-pazarlásról szóló törvényt hamar megszavazta a 133 bátor ember. A jogszabály azonban csak a 100 milliárd forintnál nagyobb árbevételű üzletláncok, vagyis a külföldi tulajdonú multik pazarlását kívánja megszüntetni, mert az élelmiszerek kukába dobását ott, és csakis ott lehet megakadályozni. Így a Lidl, az Auchan, a Penny, a Tesco és az Aldi számára előírja, hogy élelmiszereiket a lejárat előtt 48 órával ingyen ajánlják fel az állam, pontosabban egy nonprofit társaság, az állami tulajdonú Élelmiszermentő Központ, az ÉMK számára. Ráadásul a törvény alapján ezeknek az üzleteknek a kiskereskedelmi adóját 2,5 százalékról 2,7 százalékra emelik. Többen is felhívták a figyelmet arra, hogy a törvény diszkriminatív, hiszen a magyar tulajdonú élelmiszerláncokat, például a CBA-t, a Coopot vagy a Reált nem érinti. Az első találós kérdés: vajon van-e összefüggés a külföldi láncok kiszorításának terve és az őket érintő kötelező beszolgáltatás között?
Az élelmiszer-pazarlás nem az üzletekben kezdődik
Az élelmiszer-pazarlás megelőzésére tett minden lépéssel egyet kell érteni, így a törvény meghirdetett céljával is. Azonban az élelmiszer-pazarlás nem az áruházakban, hanem a termőföldön kezdődik, Magyarországon is láthattunk olyan képeket, hogy a szántóföldön kupacban áll az el nem adott dinnye, vagy a fákon rohad meg a le nem szedett gyümölcs. Aztán jön a szállítási veszteség, a learatott, leszedett, begyűjtött termés egy része leesik a teherautóról, megromlik a vagonban, a hajó gyomrában vagy a nem jól működő hűtőkocsiban. Az élelmiszerek feldolgozása során is rengeteg ételhulladék keletkezik, mert a nem egyforma méretű és alakú zöldségek gépi feldolgozása nehézkes, vagy az üzemig tartó úton beszennyeződik az alapanyag, a húsüzemek csak állateledelnek alkalmas hulladékáról nem is beszélve. A nagykereskedőknél is marad olyan áru, amit nem visznek el a kiskereskedelmi láncok, és azt sem könnyű kiszámolni, hogy egy-egy üzletben melyik termékből mennyi fogy. Végül az éttermekben, üzemi konyháknál és a háztartásokban is keletkezhet jelentős veszteség.
Az élelmiszer-pazarlás globális problémájára, ezzel párhuzamosan a világ számos területén jelen lévő, az élelmiszerhiány miatt jelentkező éhezésre az utóbbi években számos tudós és környezetvédő hívta fel a figyelmet. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO szerint a világon előállított összes élelmiszer mintegy harmada, az Európai Unióban évente körülbelül 87,6 millió tonna élelmiszer vész kárba, illetve válik hulladékká, mielőtt a termelőtől a fogyasztó asztalára jutna. Az unió államai azt vállalták, hogy 2030-ig felére csökkentik a kiskereskedelemben és a fogyasztóknál is az egy főre jutó élelmiszer-hulladék mennyiségét, ez az európai zöldmegállapodásnak is fontos eleme. Hogyan lehet az élelmiszer-pazarlást érdemben csökkenteni? Az egyes terményekre történő igény jobb felmérésével, értékesítési szövetkezetek létrehozásával, kisebb távolságra való szállítással, jobb elosztási rendszerekkel, a kereskedelemben leárazással és a segélyszervezettel való együttműködéssel, az éttermeknél és közkonyháknál a megfőzött, de fel nem használt étel zárás utáni ingyenes kiosztásával, minden más esetben pedig a megoldás az állati takarmányként vagy komposztként való felhasználás, valamint a szemléletformálás és a fogyasztók tájékoztatása.
Ingyen veszik el más tulajdonát
Amikor a közvélemény tudomást szerzett az élelmiszer-pazarlásról szóló, december 14-én elfogadott és 2022. február 1-jén életbe lévő törvényről, politikusok és szakemberek is felhívták a figyelmet a jogszabály ellentmondásaira. Az egyik a már említett megkülönböztetés, hogy a törvény hatálya csak a nagyobb, külföldi tulajdonú áruházakra terjed ki, a másik pedig, hogy a 48 órán belül lejáró szavatosságú termékeket ellenszolgáltatás nélkül kell átadni, vagyis az állam ingyen követeli más tulajdonát. Azzal viszont nincs baj, hogy az áruházaknak élelmiszerhulladék-csökkentési tervet kell készíteniük és élelmiszermentési felelőst kell kinevezniük.
Mivel a törvény február elején, nem sokkal a választások előtt lép hatályba, még nem ismerjük a lebonyolítás módját. Kérdéses, hogy felmérték-e a beszolgáltatási rendszer várható költségeit, a központi raktár bérlését, az áruk szortírozását, az árumozgató eszközök beszerzését, az energia-, a szállítási és a bérköltségeket. Mi történik a beszolgáltatott árukkal a raktárban? Ha a rászorulóknak szánják, honnan tudhatja egy újonnan alakított szervezet, hogy kiknek van szüksége ilyen támogatásra? Mi történik, ha a gyűjtés és az ide-oda szállítás 48 óránál több időt igényel, és pont az élelmiszermentő cégnél jár le az áru felhasználási ideje? Nem elég intő példa a lejárt szavatosságú és emiatt megsemmisített PCR-tesztek és orosz vakcinák esete? A későbbiekben a kispénzű vásárlók vajon hozzájutnak-e olcsóbb, akciós élelmiszerhez? Egyáltalán felmérte-e valaki, hogy hol és mennyi még használható élelmiszer keletkezik, és ebből ténylegesen mit dobnak ki? Miért nem volt jó az eddigi gyakorlat, hogy az áruházak a lejárat közeli élelmiszert odaadták például a Magyar Élelmiszerbank Egyesületnek vagy a karitatív szervezeteknek, illetve leárazták a termékeket?
Második találós kérdés: mi ennek a törvényjavaslatnak a valódi célja? Az élelmiszer-veszteség elkerülése vagy a kormánypártok választás előtti osztogatásának elősegítése? Esetleg az élelmiszerek begyűjtését és elosztását eredményesen végző élelmiszerbank sikerét irigyelte meg a kormányzat? Vajon kinek az érdekében kell létrehozni az új, állami élelmiszermentő szervezetet? És végül mi a különbség az önkéntes felajánlás és a kötelező, ingyenes beszolgáltatás között?
Amennyiben az utóbbiak csak rosszindulatú találgatások, és valóban az élelmiszer-pazarlás csökkentése volt a cél, akkor egy hatástanulmányokkal alátámasztott, és nem az egyes áruházakat megkülönböztető törvényjavaslatot kellett volna a parlament elé benyújtani.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/4. számában jelent meg, január 21-én.