– Egy korábbi beszélgetésünknél szóba került, hogy gyerekként a világbajnoki címet tűzte ki céljának, helyette olimpiai bajnok lett 2000-ben, Sydney-ben. Edzői pályafutása kezdetén egyszer azt mondta, a világ legjobbja szeretne lenni. A Ferencvárossal klubszinten mindent megnyert, és kétszer a világ legjobb edzőjének is megválasztották. Ezúttal – most már a magyar válogatott szövetségi kapitányaként – mit határozott meg magának?
– Azt a célt tűztem ki magam elé, hogy olyan csapatot tudjak építeni, amelyik képes olimpiát nyerni. A legfontosabb, hogy olyan játékosokból álljon a válogatott, akikből sugárzik az erő, viszik a hátukon a másikat, ha szükséges, és támaszkodhatnak egymásra. Klubedzőként az elmúlt évtizedben nagyon sok játékos fordult meg a kezem alatt, látom, mi kell ahhoz, hogy valaki „felépüljön” és magas szintre jusson. Szeretem az edzői munkának ezt a részét, a játékosépítést. Kihozni belőlük többet, mint amit magukról gondolnak, feszegetni a fizikai képességeik határát, egyre többet megmutatni nekik abból, amire valójában képesek. Ebben a pillanatban a legfontosabb feladatomnak azt tartom, hogy megtaláljam azokat a játékosokat, akik el tudják végezni ezt a fajta munkát és képesek lesznek majd arra, hogy egy olimpián is a legmagasabb szinten teljesítsenek.
– A játékosépítés egy klubnál adott, hiszen kilenc hónapon keresztül, napi szinten dolgozik a játékosokkal, a válogatottnál nincs erre ennyi idő.
– Azokkal a fiatalokkal, akik nem szerepelnek az OB I-ben, vagy a klubcsapataiknál kevesebb játéklehetőségben részesülnek, perifériára szorulnak, és látok bennük fantáziát, a terveim szerint egész évben fogok dolgozni. Ha belegondolunk, a 2004-es korosztály játékosai két év múlva már húszévesek lesznek, meg akarom őket ismerni, látni a munkamoráljukat, a hozzáállásukat, és az is fontos, hogy ők megismerjenek és lássák, mivel kell szembenézniük. A válogatott élén eltöltött időt fel fogom arra is használni, hogy ezeket a játékosokat képezzem, építsem.
– A fiatalításnak is megvannak a maga fokozatai, kritériumai. Nyilván a klubedzői munkámból és tapasztalatomból tudok meríteni, de nálam is történt korábban az edzői szemléletemben egy nagy váltás, tudom, milyen úton érdemes járni, amikor fiatalításról beszélünk. Fontos megtalálnom az idősebb játékosok közül azt a kettőt, aki még bírja az olimpiai felkészüléssel és kvalifikációval járó terhelést, ugyanakkor tud egy belső rendet, keretet adni a csapatnak és így hatékonyan működni. Tapasztalataim szerint a teljes fiatalítás nem vezet eredményre; ha egy juniorkerettel állsz ki az évek óta Bajnokok Ligájában edződött játékosok ellen, az nem hatékony, nem így működik. Hanem a megfelelő játékosok megtalálása, lépésről lépésre beépítése és persze munka, munka, munka.
– Székfoglalójában is elhangzott ez a hármas jelszó. Akik a Fradiban megfordultak a kezei alatt, tudnának mesélni Varga Zsolt híres vagy inkább hírhedt edzésmódszereiről. Ezt a hármast hívószónak vagy elrettentésnek szánta?
– Az ars poeticámnak szántam. Komolyra fordítva: ez a jelmondatom, a munka mindig is az alap volt nálam. Az edzések a határátlépésről szólnak, de ez nem lehet elrettentő. A játékos ebből építi fel azt, hogy mire képes és szerzi meg a hitét önmagában, ez egy fontos pszichológiai része az élsportnak. Azért nem minden edzés ilyen, ennek is megvan a ritmusa, hogy mikor van ilyen szintű terhelésre szükség. Alapvetően én a jó elegyben hiszek: a munka, pihenés, táplálkozás, megfelelő mentális felkészültség és felkészítettség tudja meghozni az eredményességet.
Varga Zsolt kinevezése másnapján kijelölte első válogatottkeretét, 19 játékos kapott meghívót és kezdte el a közös munkát az augusztus 27-én kezdődő spliti Európa-bajnokságra. A hazai világbajnoki hetedik csapatból négyen maradtak ki: a csapatkapitány, Varga Dénes, Vámos Márton, valamint a két center, Hárai Balázs és Mezei Tamás. Az új keretben mindössze két harmincadik életévét betöltött játékos található. (A játékosok neve mellett zárójelben az életkoruk olvasható.)
Kapusok: Kardos Gergely (26), Lévai Márton (30), Vogel Soma (25) Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (30), Ágh György (23), Batizi Benedek (20), Burián Gergely (24), Fekete Gergő (22), Jansik Szilárd (28), Konarik Ákos (21), Manhercz Krisztián (25), Molnár Erik (19), Nagy Ádám (24), Német Toni (28), Pohl Zoltán (27), Vadovics Viktor (24), Vigvári Vendel (20), Vigvári Vince (19), Zalánki Gergő (27) Kereten kívüli meghívott a balkezes Nagy Ákos (18).
– Edzői pályafutását a válogatott kispadján kezdte Horkai György mellett az utánpótlásnál. Eltelt egy évtized is, mire a felnőttválogatott szövetségi kapitánya lett. Meg kellett érni erre a feladatra?
– Maximálisan úgy érzem, hogy igen. Korábban már felmerült a nevem a lehetséges jelöltek között, de a felnőttválogatott szövetségi kapitányi posztja a szakma csúcsa, maximálisan felkészülten tudom csak elvállalni. Az elmúlt évtizedben a klubedzőségnek az összes spektrumát bejártam, a legalsó szinttől, a kiesési rangadót játszó csapattól a legmagasabbik, a Bajnokok Ligája-győzelemig. Többször építettem újra csapatot és játékosokat, az elmúlt két évben pedig a fiatalokkal frissített együttest. Mindez felkészíti az embert azokra a stresszhelyzetekre és kihívásokra, amikkel szembe kell néznie szövetségi kapitányként.
– Korábban két jó barátja töltötte be ezt a posztot – Märcz Tamás és Benedek Tibor –; látva mindazt, hogy miken mentek keresztül kapitányként, egy pillanatra sem gondolkodott azon, hogy mégsem vállalja el?
– Azt érzem, ez egy olyan lehetőség, amivel most kell élnem, és meg kell magamat méretni ezen a szinten. A magyar vízilabda fejlődése számomra mindig is a legfontosabb volt, szeretném szolgálni azzal, hogy a világeseményeken győzelemre esélyes csapattal állunk ki. Az olasz futballedző, Carlo Ancelotti mondatát szoktam felhozni: ha nyer a csapat, a játékosok dicsősége, ha veszít, az edző hibája. Ez egy ilyen szakma, megtanultam kezelni az évek alatt, ha nem jönnek az eredmények, bármikor vége lehet mindennek. A válogatottnál ez ugyanúgy érvényes; aki elvállalja ezt a posztot, szerintem számol vele. Kockázat, de vállalom. A magyar válogatottat irányítani, a hazámat képviselni hatalmas kihívás és megtiszteltetés.
– Legjobb barátjával, Benedek Tiborral sokat beszélgettek vízilabdáról. Emlékszik, mit mondott neki, amikor megválasztották kapitánynak?
– Igen, elmondtam, hogy ez egy rettenetes szakma, elképzelni sem tudja, mivel jár… Komolyra fordítva: akkoriban éltem meg az edzősködés legszörnyűbb pillanatait, amikor meccsről meccsre minden szétesett. Dolgozol keményen egész héten, majd jön a hétvége, nézed a medencében a játékosokat, utána a videót, és semmit nem látsz viszont abból, amit addig gyakoroltatok. Rettenetes, önpusztító időszak, mert azt gondolod, a te hibád, és mindenben magadat okolod: mit nem mutattam, mit nem tanítottam meg? A játékos-pályafutás után nagyon nehéz megtalálni az edzői szakmában az örömöt, nálam nagyjából öt év alatt sikerült. Ezért akkor féltettem Tibort a szövetségi kapitányi poszttól, mert azok a tapasztalatok, amiket abban az időben szereztem – kiesési rangadót is játszottunk a Fradival –, nem a szakma szépségeit mutatták meg. Más a kudarcélmény egy klubnál, amikor a kilencedik vagy a tizenkettedik helyért játszol, de én azt éreztem: elviselhetetlen, a válogatottnál mindez hatványozottabban csapódik le. Nem tudtam, milyen hatást gyakorol rá, igen, féltettem.
– Mit gondol, most mit mondana önnek, hogy elvállata a posztot?
– Én mondanám azt, hogy csináljuk együtt, és arra lenne a válasza, hogy megőrültem. Élvezném vele a közös munkát. Ha nem is egy szobában lennénk, mint gyerekként, de egymás közelében… Biztos megkérdezném, ha még lehetne.
– Mennyire borította fel az elképzeléseit, hogy az olimpiai kvalifikáció menete megváltozott?
– Nagyon friss a felkérés, ezért idáig nem voltak terveim, amik borulhattak volna, egyből az új feltételekhez kell alkalmazkodni. Egyelőre csak az induláshoz szükséges nélkülözhetetlen lépésekkel foglalkoztam. Az biztos, hogy nincs vesztegetni való idő. Meg kell találni azokat a játékosokat, akikben megvan az erő, alkalmasak ezt a nyomást elviselni, amit az eredménykényszer okoz, és persze elviselik a munkát. Mindig is lépésről lépésre haladtam, egyik terv jött a másik után. Meglátom, hogy azt a fegyvertárat, amit összeszedtem az évek alatt, hogyan tudom bevetni. A lehető legjobb csapattal akarok harcba indulni.
– A gyerekkori álommal kezdtük a beszélgetést, ami játékosként a világbajnoki trófea lett volna, de nem sikerült megszereznie. Kárpótlást jelentene a gyerekkori énjének, ha szövetségi kapitányként világbajnok lenne?
– Annyira messze vagyok már a gyerekkori énem terveitől és céljaitól… Amikor 2017-ben a hazai vizes világbajnokságon a sydney-i csapattal összeálltunk és Masters-világbajnokok lettünk, egy pici elégtételt azért éreztem. Még az is lehet, hogy a kis Varga egyszer ujjongani fog bennem valahol mélyen, ha sikerül…
Varga Zsolt játékosként olimpiai bajnok, kétszeres Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes balkezes center. Vízilabdázni a KSI-ben kezdett, a BVSC-vel kétszeres magyar bajnok és kupagyőztes, 1996-ban megválasztották az év vízilabdázójának. A felnőttválogatottban 1990-ben mutatkozott be, szerepelt a barcelonai és az atlantai olimpián. Először 1997-ben, majd 1999-ben lett Európa-bajnok. Tagja volt a 2000-ben Sydney-ben olimpiai bajnok csapatnak. Külföldi pályafutása alatt játszott négy évet a horvát Mladost Zagreb együttesénél, majd tíz éven át Olaszországban légióskodott. Miután 2010-ben hazatért Magyarországra, a Ferencvároshoz igazolt, profi játékos-pályafutását két évvel később fejezte be.
A játékoskarrier után a zöld-fehéreknél kezdett edzősködni. Először az ificsapatot irányította, ahol már együtt dolgozott Pohl Zoltánnal és Vogel Somával. Mellette az utánpótlás szakmai igazgatói feladatait is ellátta, 2013 januárja óta a felnőttcsapat vezetőedzője. Klubedzőként mindent megnyert a Fradival hazai és nemzetközi szinten: magyar bajnokságot és magyar kupát, Európai Szuperkupát, Eurokupát és Bajnokok Ligáját. 2019 kiemelkedően sikeres éve volt, minden sorozatban győzött csapatával, ahol elindult. Sportágában kétszer választották a világ legjobb edzőjének. Magyarországon 2019-ben lett az év edzője. Varga Zsolt márciusban töltötte be 50. életévét. Mai napig aktívan sportol, fut és úszik. Tíz év olasz légióskodás alatt tökéletesen elsajátította a nyelvet, de az olaszon kívül az angolt és a horvátot is magas szinten beszéli. Három gyermek édesapja. Egyszer megtanult szaxofonozni, fest – reprodukciókat és saját képeket –, érdekli a szobrászat és egyéb művészeti ágak, régebben verseket írt, szépirodalmat olvas. A szövetségi kapitányi poszton Märcz Tamást váltja. Megbízatása két évre, a 2024-es párizsi olimpia végéig szól.