A koronavírus-járvány ellenére is megtartott, Szlovákia történetében most először szinte teljesen az online térbe költöztetett népszámlálás első adatait még december elején adták közre. Ezekből kiderült ugyan, hogy az országot 5 449 270 ember lakja, ami nagyjából egy százalékkal több, mint a tíz évvel korábbi összeírás idején, de a magyar közösség számára releváns tanulságokat akkor még nem lehetett leszűrni. Ezekre egészen mostanáig kellett várni.

Emberek a számok mögött

A cenzus mindig kritikus esemény a felvidéki magyarság életében. Az elmúlt években a közösséget apátia kerítette hatalmába, amit a magyar kormány következetes és nagyvonalú nemzetpolitikája is legfeljebb csak mérsékelni tudott, megszüntetni nem. Azután, hogy a magyarság 2020-ban teljesen kiszorult a pozsonyi törvényhozásból, sokan arra számítottak, hogy a 2021-es népesség-összeírás a magyarok minden eddiginél nagyobb demográfiai visszaesését fogja kimutatni. Felmerült, hogy akár az asszimilációs vízválasztónak tartott 400 ezres határ alá is beeshet a lélekszámunk. Erre szerencsére nem került sor, de örömre így sincs okunk! Az 1991-es, még „csehszlovák” népszámláláson 567 ezer ember vallotta magát magyar nemzetiségűnek, 2021-ben ez a szám már csak 422 ezer volt. Harminc év, 145 ezer magyar. Nem csak abszolút számban fogytunk el, összeírásról összeírásra lettünk egyre kevesebben társadalmon belüli arányainkban is. Míg a szlovák közösség gyarapodott, addig a magyar, hol lassuló, hol gyorsuló ütemben, de fogyatkozott: 1991-ben még az ország lakosságának 10,8 százaléka vallotta magát magyarnak, az ezredfordulón már csak 9,7, tíz évre rá 8,5, most pedig mindössze 7,45 százalék.

A 2021-es cenzusnak volt egy különlegessége. Köszönhetően egyes szlovmagyar, vegyes párti politikusok lobbitevékenységének, a szlovákiai népszámlálások története során először (!) a válaszadók két nemzetiséget is megjelölhettek (korábban csak nemzetiséget nem megadni volt lehetőség). Ezzel a 422 ezres lélekszámhoz, legalábbis a politikai kommunikáció szintjén, további 36 ezer embert lehet hozzáadni, mivel ennyien jelölték magukat második helyen magyar nemzetiségűnek. Érdemes megjegyezni, arról egyelőre nincs adat, hogy ebből a 36 ezerből hányan jelöltek első helyen a szlováktól eltérő nemzetiséget, például a romát. Ez a 456 ezres adat tehát, összevetve a tíz évvel korábbi, 458 ezres lélekszámmal, egészen barátságos szám lehetne, hiszen látszólag alig van fogyás, már-már sikerről is beszélhetnénk. Csakhogy a feltételes mód nem véletlen.

Másodsorban magyarok

A második nemzetiség kérdését az összeírás előtt éles vita előzte meg a felvidéki magyar közösségben. Sokan figyelmeztettek: nagyon rossz üzenete lehet annak, ha a multietnikusságot kihangsúlyozva kiskaput nyitunk az asszimilációra, lehetőséget adva ezzel az önfelmentésre. Tokár Géza, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának szóvivője, a népszámlálás magyar kampányának egyik koordinátora a Demokratának elmondta, a második nemzetiségre vonatkozó elképzelés több sebből vérzett. A probléma egyik része módszertani, hiszen így képtelenség érdemben, tudományos alapossággal összevetni az aktuális adatokat a korábbiakkal, nem lehet hosszú távú tendenciákat keresni.

– Ezekből az adatokból ki tudom mutatni, hogy minden rendben, nincs is fogyás, de az ellenkezőjét is. Ez óriási probléma lehet a későbbiekben – mondja a szakember. – Sem az egyik, sem a másik állítást nem lehet majd hitelt érdemlő módon igazolni vagy megcáfolni.

A másik, a kettős nemzetiséggel összefüggő probléma, hogy az állam mind a mai napig nem definiálta pontosan az olyan kisebbségi jogokat, mint például a kisebbségi nyelvhasználat vagy a vizuális kétnyelvűség. Mivel pedig a cenzus számai nem egyértelműek, a törvényhozók szabadon dönthetnek, hogy mely adatokat veszik figyelembe. Csak a magukat első helyen magyarnak vallók számarányát, vagy azokat is hozzácsapják, akik második helyen magyarok? Ezek a törvények egyelőre nem ismerik a második nemzetiség fogalmát.

– Nem véletlen, hogy mind a szlovák állam, mind a statisztikai hivatal igyekszik elmismásolni a kérdést – fejtette ki Tokár –, egész egyszerűen fogalmuk sincs, mihez kezdjenek vele.

Nyelvében él

Épp a fenti ellentmondások miatt érdemes egy másik mutatót is megvizsgálnunk ahhoz, hogy pontosabb képet kapjunk a felvidéki magyarság lélekszámáról: az anyanyelvhasználatot. A trianoni országvesztés óta megfigyelhető tendencia, hogy a népszámlálásokon rendre nagyobb a magukat magyar anyanyelvűnek vallók száma a nemzetiségüket is vállaló magyarokénál. Ha nagyon leegyszerűsítjük a jelenséget, tulajdonképpen arról van szó, hogy az utóbbihoz jóval több negatív politikai konnotáció kapcsolódik, így az előbbi sokak számára könnyebben vállalható. Gyurgyík László demográfus például kimutatta, hogy azokban az időszakokban, amikor a magyarság intenzívebb, „hejszlovák” sovinizmussal találkozik, nagyobb a különbség a csak az anyanyelvüket, illetve nemzetiségüket is vállalók között, mint a „békésebb” évtizedekben.

2021-ben 462 175 ember vallotta magát magyar anyanyelvűnek, az ország lakosságának 8,48 százaléka. Tíz évvel korábban ez a szám még 508 ezer volt, az ország akkori lakosságának 9,4 százaléka, megint egy évtizeddel korábban pedig, az ezredfordulón, 572 ezer (10,7 százalék). Ha ezeket az adatok is figyelembe vesszük, és fenntartásokkal kezeljük a második nemzetiség miatt adódó 456 ezres számot, jóval elkeserítőbb kép rajzolódik ki előttünk.

Darabokra szaggattatol?

Az országos adatok mellett érdemes áttekintenünk a közigazgatási egységekre és településekre vonatkozó statisztikákat is (ezek az onkormanyzas.sk weboldalon magyarul olvashatók). Ugyan az adatsorokról egyelőre csak előzetes, legfeljebb benyomásokon alapuló beszámolót adhatunk, az már most világosan látszik, települési szinten is átléptünk néhány fontos lélektani határt – a rossz irányba. Őry Péter, a felső-csallóközi Csallóközcsütörtök polgármestere és a kisebbségvédelemmel foglalkozó Pro Civis PT elnöke szerint a települési adatok sajnos egyértelműen előre jelzik, kellő akarat és erő hiányában mi vár a magyar közösségre.

– Huszonöt kilométernyire vagyunk Pozsonytól, ez már szinte az agglomeráció, de ugyanez van 40 kilométerrel arrébb. Mi még az önkormányzatnál tartjuk magunkat, de ott, ahol 50 százalék alá süllyed a magyarok aránya, a következő választás után már nem lesz magyar a település vezetése. Az pedig a végünket jelenti! – mondta a politikus

– Az világosan látszik, hogy a felvidéki magyarok egykori, nyugat–keleti irányban húzódó összefüggő sávja megszakadt – hívja fel egy másik tanúságra a figyelmünket Őry. Valóban, a Pozsony melletti Somorjától nagyjából Ipolyságig, de inkább csak Párkányig még egybefüggő magyar régióról beszélhetünk, majd egy nagy szünet, helyenként magyar szigetekkel (például Gömörben), aztán valahol Nagykapos és Királyhelmec környékén újra tömbben él a magyarság. A 2021-es népszámlálás egyik fontos tanulsága, hogy ez a tömb is veszélybe került, folyamatos a lemorzsolódás. Csak egyetlen példa: a Csallóköz szívében fekvő színmagyar kisközség, Olgya lakossága húsz év alatt megduplázódott, a magyarság aránya viszont a 2001-es 94-ről 2021-re 42 százalékra csökkent. Hasonló változások szinte minden, a fővároshoz közelebbi magyar településen megfigyelhetőek.

Van remény

Az adatok tehát egyáltalán nem megnyugtatóak. Egy-egy felvidéki magyar politikus ugyan sikerről beszél, de azok, akiket most szeretnének „hozzádobni” a felvidéki magyarság lélekszámához, sajnos első nemzetiségeként már a szlovákot jelölték meg. Elindultak tehát az asszimiláció lejtőjén. A következő évek egyik legfontosabb feladata lesz a felvidéki magyar politikum számára, hogy kézen fogjon ezek közül az emberek közül minél többet, és visszavezesse őket a magyar közösségbe.

De hogy ne zárjuk ennyire pesszimistán az eszmefuttatásunkat, ki kell emelnünk, hogy a népszámlálási adatsorok megjelenésének napján egy másik, legalább ennyire fontos mutatót is nyilvánosságra hoztak: a Rákóczi Szövetség publikálta a felvidéki iskolaválasztási statisztikákat. Ezekből kiderült, hogy 2021. szeptemberében 3654 kis elsős kezdte magyar intézményben a tanévet, ami 312-vel több gyermeket jelent, mint egy évvel korábban, ráadásul a magyarlakta 16 járásban az arányunk is javult: tavaly a magyar elsősök aránya az összeshez viszonyítva 44,39 százalék volt, az idei tanévben 47,44 százalék. Nincs tehát minden veszve! Feladat van elég, a leckét feladták, már csak az kell, hogy tíz, ötven vagy száz év múlva is legyen gyerek a Felvidéken, aki felmondja.

A szerző felvidéki magyar újságíró, a ma7 médiacsalád rovatvezetője