– Ön még 2010 előtt, elsőként beszélt arról, hogy a cigányság sikeres társadalmi felzárkózását elsősorban gazdasági alapon lehet megvalósítani. Elégedett azzal, ami e téren történt?

– Nem vagyok benne biztos, hogy amikor a kormány hozzáfogott a társadalmi felzárkózás előmozdításához, akkor számolt azzal, hogy három ciklusa is lesz rá, hogy eredményt érjen el. Dicséret illeti azokat, akik ezzel kormányzati szinten foglalkoztak, mert az elmúlt tizenkét évben a különböző programok folyamatosan és komplex módon épültek egymásra, nem bicsaklott meg sehol a folyamat. Meghatározó volt az oktatási hátránykompenzáció, a bölcsőde-, óvoda-, iskolafejlesztések, a tanodák, szakkollégiumok vagy maga a közmunka­program. A közmunkások száma az elmúlt tizenkét év során a harmadára csökkent, mert a közmunka sokaknak ugródeszka lett: munkakultúrát lehetett tanulni, és lehetőséget adott képességek fejlesztésére. A közmunkában mára már többségükben azok maradtak, akiknek tényleg nagyon nehéz valódi munkát kínálni. 2010-től folyamatosan erősödött a gazdaság, de ekkor még nem látszott egyértelműen, hogy a szakképzett munkaerőnek a hiánya és a fejlesztések, beruházások hogyan kapcsolódnak majd össze. Csak az elmúlt hat-hét évben bizonyosodott be, hogy a szakmával rendelkező munkavállalók a legértékesebbek, de a szakma nélküliekre is szükség van. Amikor először kimondtam, hogy a szakmaszerzés a társadalmi felzárkózást segíti, a gazdasági szereplők kétkedve fogadták, de ma már maguk is olyan intézkedésekre ösztökélik a kormányzatot, amelyek segítik őket, hogy szakképzett munkavállalókhoz jussanak. Nagy eredmény, hogy sikerült a gazdasági fejlesztésért felelős döntéshozókat meggyőzni, úgy alakítsák át a szakképzést, hogy jól reagáljon a hátrányos helyzetű közösségek nehézségeire is. A cigányok számára a szakmaszerzés a legfontosabb.

– Miért?

– Ma Magyarországon hátrányos helyzetből a leggyorsabban szakmaszerzéssel és tizennyolc évesen munkába állással lehet kitörni. A kormány bölcsődét, óvodát, iskolát, ingyenes étkezést, ingyenes tankönyvet, szakképzést és a huszonöt év alattiaknak adómentességet kínál. Ez utóbbi a gazdasági alapú társadalmi felzárkózást tekintve az elmúlt tizenkét év egyik legfontosabb intézkedése, amelynek köszönhetően egy hátrányos helyzetű, szakma birtokában lévő pályakezdő fiatal jó eséllyel legalább nettó 150-170 ezer forintot vihet haza első fizetéseként. Ha a mostani hátrányos helyzetű generáció végigmegy a szakmaszerzés útján, önerőből a saját lábára tud állni. Ahhoz, hogy a jövőben se legyenek többen azok, akik csak közmunkára alkalmasak, a mostani fiatalokat kell szakmához juttatni.

– A szakképzés hogyan segíti a cigányok társadalmi felzárkózását?

– Az Innovációs és Technológiai Minisztériumnál tisztában vannak azzal, hogy a szakképzés társadalmi felzárkózást szolgáló relevanciája nem hagyható figyelmen kívül. Nem azért kell fejleszteni a szakképzést, hogy társadalmi felzárkózást kínáljon, de ha nincs társadalmi felzárkózás, akkor nincs jó szakképzés sem. Olyan cigány közösségből, ahol érték a szakképzés, motiváltabb gyerekek mennek az iskolába. A szakképzésben egymást segítve kell érvényesülnie az oktatáspolitikának, a gazdaságfejlesztésnek és a társadalmi felzárkózásnak. Hiába fejlesztjük a szakképzést, ha nincs, aki helyi szinten előmozdítsa a társadalmi felzárkózást. Az sem elég, ha vannak jó roma vezetők, de nincs érdemi gazdaságfejlesztés vagy megfelelő oktatáspolitika.

– Viszont épp a szakképzésben a legmagasabb a hátrányos helyzetűek körében a lemorzsolódás…

– Ez legkevésbé a szakképzésben dolgozókon múlik. Sok motivált, a saját erőforrásain messze túl teljesítő oktatóval, intézményvezetővel dolgozom együtt, akik nagyon szeretnék, ha a diákok jó előmenetelt tanúsítanának, de az általános iskolából nagy számban jönnek a szakközépiskolára még nem érett gyerekek, ami komoly gond. Erre megoldás lehetne, hogy aki még nem alkalmas a középszintű oktatásra, azt egy nulladik évfolyamon készítenénk fel rá. És nemcsak arról kellene számot adnia, hogy tud-e szöveget értelmezni, jól számolni, ismeri-e kellően a földrajzot, történelmet, hanem arról is, hogy milyenek az alapvető szocializációs képességei, képes-e tudatos döntéseket hozni, mennyire motivált, hogyan kezel konfliktust és hasonlók. Kis létszámú csoportokban lehetne foglalkozni velük, ahol megtanulnak kommunikálni, szöveget értelmezni, megismerkednek a tanulás módszertani alapjaival. Társadalmi és gazdasági szempontból is kulcsfontosságú, hogy kellően felkészített diákok jelenjenek meg a szakképzésben. A kormányzat Dobbantó elnevezésű programja most is ezt a célt szolgálja több helyen is az országban, de én kiterjeszteném általános programmá, és azt javasolnám, hogy vizsgálják meg minden szakképzésbe jelentkező diák szakközépiskolai érettségét. Aki nem alkalmas, az maradjon a felkészítő évfolyamban.

– Ez nem minősülne szegregált oktatásnak?

– Nem, mert képesség alapján történne a kiválasztás. És valódi segítséget kapnának azok, akiknek arra valóban szükségük lenne. Ha megvalósulna a gazdasági alapú társadalmi felzárkózás, kevesebbet foglalkoznánk a szegregáció kérdésével és az esélyegyenlőséggel, mert a gazdaság ma már elsősorban képességek, rátermettség alapján szelektál. Ha sok cigány gyerek kerül a felkészítő nulladik évfolyamba, akkor azzal épp abban segítem őket, hogy később ne érezzék úgy, hogy a származásuk miatt nem jutnak munkához, hiszen a képességeik, tudásuk kell majd a munkaadóknak.

– Az ellenzéki pártok nem sok mindenben értenek egyet, de abban igen, hogy a tankötelezettség korhatárát visszaállítanák tizennyolc évre. Erről mi a véleménye?

– A tanárok többsége nem támogatja. Úgy látják, hogy sok hátrányos helyzetű diákkal ilyen korban már nem nagyon lehet mit kezdeni, és sokuknak csak két évvel meghosszabbodna az iskolai küszködés. Az oktatók valóban szeretnék bent tartani a diákokat az iskolákban, de erőszakkal nem megy. Helyette az említett nulladik évfolyamra van szükség, amely sok esetben jobb feltételeket kínálhatna, mint a kilencedik osztály, hiszen a személyiségfejlődésben is komoly segítséget nyújthat: lenne idő idegen nyelvet, informatikát tanulni. Ha bevezetnénk, akkor ezen diákok körében tizenhét évre emelném a tankötelezettség korhatárát. Ezt a felvetést a szakképzésben velem együtt dolgozók nagy százalékban támogatják. Ha iskolaérett gyerekek kezdik el a szakközépiskolát, azzal a kormány a gazdaságot is fejleszti. A szakképzés a kulcs mindenhez.

– Hogyan kellene a kormánynak még jobban előmozdítani a társadalmi felzárkózást?

– Egy térség gazdaságfejlesztését úgy kellene megvalósítani, hogy a társadalmi felzárkózás szempontjai is érvényesüljenek. A kormány kiemelt támogatást ad például infrastruktúra- és turizmusfejlesztésre a Tokaj-Hegyalja térségben, amely viszont a társadalmilag leginkább leszakadtak közé tartozik. Kulcsfontosságú, hogy az ott élő hátrányos helyzetű fiatalok szakmához jussanak, és részesei lehessenek a helyi gazdasági folyamatoknak. Hiába épül Tokajban ötcsillagos szálloda, ha nem lesz recepciós, szakács, teherautó-vezető, azaz megfelelő létszámban rendelkezésre álló megbízható munkaerő. A Mol a Tiszaújvárosban megvalósuló projektjéhez Törökországból hozatott vendégmunkásokat, pedig sok a munka nélküli cigány a térségben, akik viszont nem voltak alkalmasak. Mi éri meg jobban a magyar államnak? Külföldi munkaerőre szorítkozni vagy négy-öt évre folyamatosan előre gondolkodni, és az ott élő cigányokat a szakmaszerzés és így a társadalmi felzárkózás felé orientálni, hogy ne közmunkás legyen belőlük?

– És mi a válasz?

– Ezek egyértelműen megválaszolható kérdések. A kormányzatnak a következő ciklusban ki kellene neveznie egy gazdasági alapú társadalmi felzárkózást előmozdító felelőst, vagy megteremteni annak hátterét, hogy ez a megközelítés teret nyerjen. Kiemelt célcsoport a jelenlegi hetedikesek, nyolcadikosok, akikre vonatkozóan négy-öt éves tervet kellene felállítani. Fel kell mérni, hogy a megyékben, járásokban hány olyan fiatal van, aki nagy valószínűséggel szakképző iskolába megy majd, közülük mennyien juthatnak szakmához, és végül mennyien tudnak elhelyezkedni. Ez magyar gazdasági érdek, mert a legtöbb ágazat már most munkaerőhiányban szenved, és következő tíz évben sokan nyugdíjba mennek. Szükséges lenne, hogy a kormány egyértelművé tegye: az óvoda- és iskolafejlesztésekkel, az ingyenes étkezéssel és az ingyenes tankönyvvel, az ösztöndíjakkal, tanodákkal, a szakképzés fejlesztésével az a cél, hogy a gyerek ne hagyja ott idő előtt az iskolát, hanem szocializálódjon és tanuljon szakmát. A kormány elvégezte a feladatát, mindent megadott a hátrányos helyzetű fiataloknak ahhoz, hogy aki szeretne, az tizennyolc évesen már dolgozzon és pénzt keressen. Fontos lenne ezt világosan kimondani nemcsak a cigányoknak, hanem beemelni a teljes közgondolkodásba.

– „Nem lehetünk Cigányország” – hívta fel rá a figyelmet a Mi Hazánk Mozgalom annak kapcsán, hogy az idei év első újszülöttjének egy tizenkilenc éves cigány asszony adott életet, akinek Szelim már a negyedik gyermeke.

– A radikálisok az év bármelyik napján írhatnak egy ilyen posztot hangulatkeltés céljából. A hátrányos helyzetű és a cigány közösségekben még mindig magas a vállalt babák száma, amivel önmagában nincs baj. Azt kell elérni, hogy a megszületett gyermekek számára legyen érdemi lehetőség a társadalmi felzárkózásra, és ha a kormány ezeket megadja, akkor tudjanak vele élni. Fontos látni, a kormány nemcsak a cigányoknak kínálja fel az ingyenes étkezést, az ingyenes tankönyvet, az ösztöndíjakat, a felújított iskolát és gyermekorvosi rendelőt, hanem bárkinek. Az a gond, hogy minden olyan káros megnyilatkozás, amely a „cigányország” rémképéről szól, vagy hogy a cigányok csak a családi pótlékért szülnek, az olyan ellenreakciókat szül a cigányok körében, ami megint a kisebbség kontra többség konfliktusaként tematizálja a cigányügyet és nem azzal foglalkozik, hogy a most meglévő lehetőségeket, támogatásokat hogyan kellene jól kihasználni a valódi felzárkózás érdekében. Lehet arról értelmes párbeszédet folytatni, hogy mire elég a családi pótlék, de ha a kormány véleménye az, hogy munkából kell megélnie egy családnak, akkor a családi pótlék csak kiegészítő elem. Nem vitatom, többet kellene fordítani a hátrányos helyzetű családokban bizonyos dolgokra, de az a kérdés, ezt hogyan érem el. Több pénzt adok és rimánkodom, hogy költsék arra, amire kellene, vagy célzottan adom a támogatást?

– Mi várható a baloldali ellenzék kampányától cigányügyben?

– Márki-Zay Péter a miniszterelnök-jelölti vitában bejelentette, az ellenzéki közös listán három cigány jelöltnek szeretne befutó helyet kínálni, amire Dobrev Klára és Karácsony Gergely kényszeredett mosollyal reagált. Biztos, hogy feszültséget jelent ez közöttük, és én nem is hiszek abban, hogy az első harminc helyen ott legyenek. Az ellenzék romaprogramja olyan klasszikus lózungokból áll, mint az iskolai szegregáció megszüntetése, a tizennyolc évre felemelt tankötelezettség vagy a dupla családi pótlék. A gazdasági alapú társadalmi felzárkózásról még véletlenül sem beszélnek. A világ legegyszerűbb dolga elmenni egy cigány közösségbe és azzal kampányolni, hogy duplázzák meg a családi pótlékot. Szépen hangzik, de vajon aki ezzel kampányol, az vállalja annak felelősségét, hogy mindez nem hoz érdemi változást a hátrányos helyzetű családok életében? Én abban hiszek, hogy a családi pótlékot célzott támogatással kell kiegészíteni.

– A kormánynak hogyan kellene megszólítani a cigányságot a kampányban?

– Emlékeztetni kell őket arra, hogy mi minden történt az elmúlt tizenkét évben. Sokan nincsenek azzal tisztában, hogy az ingyenes óvodai, iskolai étkezést, amelyre az állam évente ötven-hetven milliárdot költ, az Orbán-kormány vezette be. Megszokták az emberek. Természetesnek veszik. Külföldi barátaim nem hisznek a fülüknek, amikor elmondom, mennyit költ erre a kormányzat, miközben az ellenzék éjjel-nappal azt hajtogatja, hogy hárommillióan éheznek. Felnőttnek kell tekinteni a cigányokat, amit úgy lehet elérni, ha nem megvezetni akarjuk őket, hanem megpróbáljuk elmagyarázni, hogy nem nyalókára van szükség, hanem almára. A gyerek biztosan az előbbit választaná, de felelős ember inkább egy almát nyomna a kezébe.

– Nem lehetetlen küldetés ez?

– Nem, mert a cigányok többsége már eljutott oda, hogy nem kizárólag a „gádzsókat” hibáztatja mindenért. 2010 előtt könnyebb volt azt szajkózni, hogy mindenért a többség a felelős, de ma már ez kevésbé jellemző. Sokukkal meg lehet értetni, miért nem jó a dupla családi pótlék. Sok cigány szülő fogadná örömmel a célzott támogatásokat, mert akkor több jutna másra. A cigányok kisebb, de egyre növekvő része már tud kritikusan gondolkodni a saját közösségével szemben is, ők nagy valószínűséggel a kormányra szavaznak. A cigányok gondolkodni tudó és akaró része megérti, hogy ha marad a jelenlegi kormány, és ő továbbra is dolgozhat, pénzt kereshet, az neki is jó.