Gózon Ákos írása a Mandiner hetilapban.

2020-ra az Országgyűlés Zrínyi Miklós-emlékévet tervezett a hadvezér-államférfi-költő születésének 400. évfordulója alkalmából. Aztán, mint olyan sok tervet, ezt is keresztülhúzta a korona­vírus-járvány. Ám ha a tervezett rendezvények elmaradtak is, az emlékév tudományos kutatásait a nagyközönségnek látványosan és olvasmányosan összefoglaló Zrínyi Miklós-emlékkönyv megjelenését csak késleltette, megakadályozni nem tudta a járványhelyzet.

A kötetből kitűnik, hogy a négy évszázaddal ezelőtti, sokoldalú és összetettségében is kimagasló életmű máig erős hatást gyakorol a történészekre, a had- és irodalomtudományi kutatókra. A tíz tanulmány célja, hogy a Zrínyi Miklós-jelenséget olyan sokféle módon mutassa be, hogy a kép egésze nemzetközi üzenet legyen: a mai külföldi kutatóknak is érdemes Zrínyire figyelniük; e munka felhívja a figyelmüket, mit érdemes róla megtanulniuk.

Zrínyi Miklós életműve és személyes kötődései meg is alapozzák ezt a több országból indokolt érdeklődést. Pálffy Géza történész például leszögezi: a család kulturálisan, politikailag, a viselt hivatalok szempontjából egyaránt kötődött a magyar kultúrához – hiszen fő művét, az Adriai tengernek Syrenayát s benne a Szigeti veszedelmet magyar nyelven írta –, a horvát történelemhez, a Magyar Királysághoz, a Habsburg-monarchiához. Kultusza így – teszi hozzá Szörényi László irodalom­történész – joggal eleven magyar, horvát, osztrák, sőt a romantikától kezdve szlovák körökben is.

Varga Szabolcs történész kutatása azzal egészíti ki e nemzetközi képet, hogy felvázolja, miként került Szlavónia Mohács után, főként katonai okokból, közvetlenül inkább a horvát, mint a magyar állam fennhatósága alá, s hogy Zrínyi Miklós a szlavóniai rendi és katolikus megújulásban is fontos szerepet játszott. Végh Ferenc történész vizsgálatai arra mutatnak rá, hogy mindez aligha történhetett volna meg a viszonylag kicsi, ám annál fontosabb végvidék, Muraköz katonai védelme és megerősítése nélkül, amelyből Zrínyi alaposan kivette a részét. A török elleni hadi sikerekben kulcsszerepe volt a magyar és horvát lovas seregnek. B. Szabó János hadtörténész ezzel kapcsolatban egy szinte dogmává merevedett tételt cáfol, miszerint a 17. század közepétől, a harmincéves háborútól a könnyűlovasságnak leáldozott, a csatatereken a gyalogság vette át a vezető szerepet. Ezzel szemben Zrínyi híres téli hadjárata is bizonyság arra, hogy a mozgékony és utánpótlással könnyebben ellátható könnyűlovasság szerte Európában gyors sikereket érhetett el a harcmezőkön. Az persze igaz, tehetjük hozzá, hogy várostromokhoz már az ő fegyverzetük, harcmódjuk nem lett volna elegendő – nem véletlen, hogy várvívásban Zrínyi sem ért el maradandó sikereket.

Zrínyi Miklós persze nem kizárólag, sőt nem is elsősorban hadvezérként volt híres kora Európájában. Hadvezérként, államférfiként és költőként egyaránt tényezőként tartották számon a kortársak, amihez tudatos építkezésre volt szükség a részéről. Zrínyi jól értette a történelmi emlékezet és az aktuális hírnév politikai jelentőségét. Fontosnak tartotta a Magyar Királyság védő­bástyaszerepét, a végvári katonaság ethoszát, az Athleta Christi-kultusz tradícióját az egyén, a család, az egyházi és világi közösségek, illetve a három részre szakadt ország hírnevét tekintve is. Eposzából, verseiből, röpirataiból, hadtudományi műveiből, ismert levelezéséből kitűnik, hogy sokrétűen foglalkoztatta az „idő és a hírnév” viszonya, a szablyával és pennával írt „örök hír”, a „tündöklő hírnév” teoretikus és konkrét értéke. G. Etényi Nóra történész rávilágít, hogy Zrínyi kora újkori kiemelkedő nemzetközi ismertsége mégsem magyarázható pusztán e széles műveltségével: a tudatos imázsépítéshez szükség volt arra, hogy a magyar rendek török elleni küzdelmét sikerrel mutassa be összeurópai harcként a kereszténység ősellenségével szemben – amihez nagyban hozzájárult a könyv- és hírkiadvány-nyomtatás gyors terjedése a kontinensen. Nem csoda ennek ismeretében, hogy 1663–1664-ben hírterjesztő nyomtatványok, közzétett diplomáciai levelek, hadi jelentések, itáliai és angol kávéházakban olvasható hetilapok, francia szalonok verses újságjai, térképes holland kiadványok, avisók, publicisztikák, pamfletek, vásári füzetek, képes röplapok mind Zrínyi Miklós török feletti győzelmeit hirdették.

A hadvezér-politikus-költő diplomáciai törekvéseinek alapos ismeretét nagyban segítené, ha meglenne a család levéltára, azonban az idők folyamán nyoma veszett. Szerencsére a könyvtára megvan, hozzáférhető, Zágrábban őrzik. Monok István irodalom- és művelődéstörténész ennek alapján rajzolta meg tanulmányában a könyvgyűjtő és könyvolvasó Zrínyi Miklós portréját. Munkájából egy különösen széles látókörű, a jelenlegi könyvállomány alapján főként világi érdeklődésű arisztokrata képe bontakozik ki. Ez azért különös, mert Bene Sándor irodalomtörténész tanulmánya a világszínvonalú költői életművön belül egyebek mellett azt mutatja meg, hogy a Szigeti veszedelem milyen mélyen gyökerezik a keresztény misztikában.

A Zrínyi-emlékkönyvben Tüskés Gábor irodalomtörténész tanulmánya a képzőművészetben máig húzódó Zrínyi-kép változásait tekinti át; egy 1985-ös ábrázolás kapcsán az 1956-os forradalom leverésére tett utalás is felfedezhető. Hausner Gábor és Padányi József hadtörténészek egy hajdanvolt gazdag fegyvergyűjtemény emlékét idézik meg, Négyesi Lajos hadtörténész pedig arra vállalkozik, hogy megfejtse, mivel készült volna Zrínyi Miklós dédapja szigetvári hősi helytállásának jubileumára, ha váratlan vadászbalesete 1664 őszén nem szakítja meg e roppant gazdag életpályát.