Erdő öleli körbe, a természettel összhangban működik, és teljesen közműmentes az a Balaton-felvidéki pékség, ahol egy augusztusi hajnalon kenyérsütéskor jártunk. Tulajdonosai a nagyvárosi életet hátrahagyva önellátó életre rendezkedtek be, vendégeikkel pedig megosztják mindazt a jót, amivel hitük szerint Isten megajándékozta őket.

Parajdi só, csíki kovász, tiszta víz, liszt, pityóka. És a munka kezdetén az ima. Hajnali 5 óra múlt, már a fateknőben pihen a kézzel dagasztott kenyértészta, ideje begyújtani a kemencét. Az egykori présház teraszán áll a téglából rakott búbos kemence, Isti szakavatott mozdulatokkal helyezi el a fahasábokat és a gyújtóst: 450 fokra kell felhevíteni a belsejét. Csak akácfát használ, azt mondja, ez különleges aromát ad a kenyérnek.

A Pécselyi-medence egyik peremhegyén, a mintegy 400 méter magas Hideg-hegyen vagyunk. A teraszról páratlan kilátás nyílik a Balatonra, a környező falvakra, a Tihanyi-félszigetre. Itt fenn, a természetvédelmi terület szomszédságában hajnaltájt szinte tapintható a csend. Csak a tűz ropogását halljuk. Napközben sem veri fel autók zaja a pékség környékét, csupán gyalog, biciklivel, esetleg lóháton lehet feljönni. „Zarándokpékség”, ahogy a tulajdonosai, Kazinczy Gyöngyvér és Bodor István nevezi, hiszen innen két és fél kilométerre le kell tenni a kocsit. Aki ide felzarándokol, az a tulajdonosok reménye szerint nemcsak a frissen sült, ropogós héjú kenyeret, az illatos szörpöket, lekvárokat kóstolhatja meg, hanem lelkileg is töltekezhet.

– Mindig is arra vágytunk, hogy a természethez közel éljünk – kezdi Gyöngyvér. Ennek ellenére sokáig kellett várni a beteljesülésre, ahogy egymást is felnőtt fejjel találták meg. – Tizenegy éves voltam, amikor a szüleimmel egy hónapos skandináv körútra indultunk. Akkor láttam először szélerőparkokat, ár-apály erőművet. Az ott tapasztalt környezettudatosság olyan hatással volt rám, hogy hazatérve elhatároztam, építész szeretnék lenni, energiatudatos megoldásokkal foglalkozni. Persze akkoriban, a 90-es évek elején még sokan elnézően mosolyogtak a terveimen.
Gyöngyvér azonban nagyon tudatosan haladt azok megvalósítása felé, a kemény gimnáziumi évek után következett a Műszaki Egyetem építészmérnöki kara, majd a megkezdett doktori iskola és a létesítményenergetikai szakmérnök képzés. 2013-ra elnyerte az Év Fiatal Energetikai Szakértője díjat. A fővárosi, majd veszprémi évek alatt azonban végig olyan otthonról álmodott, amelybe valamennyi tudását beleteheti, és ahol a természettel harmóniában élhet.

Isti útja is a Hideg-hegytől távol indult. Az erdélyi, Kovászna megyei fi ú tehetséges focista volt, előbb Sepsiszentgyörgyön, majd Brassóban játszott. Aztán jöttek a magyarországi évek az NB1-ben, profi futballistaként
pénz, siker – annak minden luxuskellékével.

– Mégsem voltam boldog. Valami hiányzott, és ezt hiába kerestem az új autókban, a szép asszonyok ölelésében.

Kutatni kezdett, olvasott, meditált, megjárta a Távol-Keletet, egy komoly balesetben szembesült az élet törékenységével. Végül a válasz egy székelyvarsági fakunyhóban töltött elvonulás során érkezett.

– A Bibliát olvastam, amikor Jézus megszólított: én vagyok az, akit keresel, én vagyok az út, az igazság és az élet. Döbbenetes élmény volt, helyükre kerültek a dolgok. Olyan megnyugvás és egyben szabadságérzet töltött el, amiből azóta is töltekezem.

Hamarosan Bakonybélbe utazott egy keresztény találkozóra. Gyöngyvér az esemény egyik szervezője volt.

– Nem csak a hitünk erősödött meg ezekben a napokban. Csütörtök délután megláttuk egymást, szombaton kitűztük az esküvőt – emlékeznek vissza.

Veszprémi családi házuk udvarán készíttettek először kemencét, itt kezdett Isti kenyereket sütni. A tudás még az erdélyi évekből jön, ahol járta a csíki, gyergyói vidéket, hogy a legjobb mesterektől tanuljon.

– Egy helyen megkérdeztem: mitől ilyen fi nom ez a kenyér, Ilonka? Hát a sok pityókától! Na, azt a receptet hoztam magammal. Azóta is úgy készítem, minden fázisát kézzel, ahogy őseink is csinálták.

Jézus csodálatos kenyérszaporításának történetétől ihletve a pékséget a „Hét kenyér” után nevezték el. Az immár közös vágy a természetközeli életre egyre erősödött, sokat kirándultak a Balaton-felvidéken, és közben tervezgették, miként lehetne megvalósítani a városból való kivonulást. Aztán szembejött egy hirdetés a Pécselyhez tartozó hideg-hegyi, erdő széli nyaralóról és már az első látogatás alatt érezték: itt szeretnének élni.

A hálózatmentes, közművekhez nem kapcsolódó ház építészként valódi kihívást jelentett Gyöngyvérnek. Azonnal átlátta, miként kellene felújítani, gazdaságos megoldásokkal egész évre használhatóvá tenni úgy, hogy önellátó legyen. Az elektromos áramot kizárólag napelemekből nyerik, a ház előtti teraszt például transzparens napelemekkel fedték le, ami így nem csupán áramot termel, de kellő mértékben árnyékol és a tetőfelületről esővizet is gyűjt. A napos hónapokban a meleg vizet is a napkollektoros rendszer biztosítja, a fűtést fatüzelésű kemencével, valamint nagy hatékonyságú faelgázosító kazánnal oldják meg. Egy laikus ebből csak annyit észlel, hogy radiátorok, padlófűtés és egy nagy kemence adja télen a meleget. Az esővizet ciszternákba gyűjtik, a zuhanyzás során felhasznált vizet újrahasznosítják a vécé öblítésére, vagy nyáron öntözéshez, mivel nincs benne a természetet károsító anyag.

– Tény, hogy ez az életmód másféle szemléletet követel, nap mint nap tapasztaljuk, hogy az erőforrások nem végtelenek, ezért jobban meg is becsüljük őket. Ha a természettel összhangban akarunk lenni, akkor takarékos, mértékletes életet kell élnünk. Ha süt a nap, örülünk, hogy lesz áramunk, meleg vizünk. Ilyenkor bekapcsolhatjuk
a mosó- és akár a mosogatógépet, porszívózunk. Ha hosszan tartó szárazság van, visszafogjuk a vízfogyasztásunkat. Amikor beköszöntenek a borús, szürke napok, gyertyafényes vacsora után nagyot alszunk.

Gyöngyvér szerint az a legjobb, ha ez a lemondás nem kényszerből, hanem belátásból jön. Nem érzik tehernek, sőt arról sincs szó, hogy le kellene mondaniuk a modern világ vívmányairól: a háztartási gépeik mellett van okostelefonjuk, laptopjuk.

– De nem akarunk fölösleges dolgokat felhalmozni, a gyermekeinket is a mértékletességre tanítjuk. Nem azért tesszük mindezt, hogy hősködjünk, egyszerűen az van a szívünkben, hogy ehhez az életmódhoz kell visszatérnünk. Úgy látjuk, a világ is ebbe az irányba halad, mert hiába veszünk pályázati pénzből drága traktort, ha aztán nem tudjuk
megtankolni. Viszont a kasza, amit idén nyáron vettem a búza aratásához, na az biztosan kitart, amíg élek – sorolja Gyöngyvér.

Autonóm házukhoz közel vettek meg pár éve egy régi présházat, amit aztán hasonlóan energiatudatosan újítottak fel. Itt épült fel a kemence, a kézműves pékség, az emeletén pedig az ökovendégház. Nem csupán energetikailag önállók, arra törekednek, hogy a szükséges élelmet is maguk állítsák elő. A pékség és a családi ház körüli területeket feltörték, mélymulcsos gazdálkodással, szántás nélküli földműveléssel, lehetőség szerint öntözés nélkül termelik meg a saját,
illetve a vendégek részére a tiszta, egészséges élelmiszert. A zöldségeket, gyümölcsöket hagyományos eljárásokkal tartósítják, elteszik télire, egyébként mindig szezonális alapanyagokat használnak.

– Vannak, akik ezt önellátásnak hívják, mi hisszük, hogy Isten lát el bennünket, tőle függünk.

Gyöngyvér a gazdálkodás, vendéglátás mellett továbbra is tervez házakat, ám kizárólag olyan megbízásokat vállal, amelyek egybevágnak ökotudatos szemléletével.

– Ha valaki idejön a fővárosból, hogy egy hőszivattyús, csupa üveg nyaralót szeretne Dörgicsére, azt már nem vállalom, bármennyit is ajánlana érte.

Legszívesebben szigetüzemű napelemes rendszert ajánl a házakba, bár mint mondja, ezt egyre több település helyi rendelete akadályozza. Mintha nem akarnák, hogy az emberek energetikailag valóban függetlenné váljanak.

Házépítő alapanyagként a vályogot tartja legjobb megoldásnak, mint mondja, hazánk 90 százaléka alkalmas arra, hogy a helyben meglévő talajból vályogot készítsenek.

– Ha a ház jól meg van tervezve, szerkezetileg rendben van, nem fog vizesedni az épület. Nyáron kellemesen hűs marad, hiszen remek a hőtároló kapacitása, egészséges beltéri klímát biztosít, a radioaktív sugárzást is kívül tartja.

Reggel fél 10 felé járunk, mire Isti kiszedi a kemencéből a ropogós, barnára sült kenyereket. Az égett részeket egy bottal leveri, majd a még mindig forró kemencébe tolja egy agyagedényben a fűszernövényekkel megpakolt báránybordát – magától elkészül, jó lesz ebédre, vacsorára.

– A kemence holnap reggelig őrzi a meleget, ezalatt érdemes a sülteket elkészíteni, majd ahogy fokozatosan hűl ki, gyümölcsaszalásra is használjuk.

Lassan megérkeznek a teraszra a vendégházból a külföldi szállóvendégek, akiket a frissen sült kenyér mellett Gyöngyvér változatos, helyben termett alapanyagokból készült reggelije vár.

– Olyan szépség és nyugalom van itt, mintha a francia Provence-ban pihennénk – mondják elégedetten. – Csak ez olcsóbb – teszik hozzá.

– Én már megtanultam: a nagy dolgoknak nagy az árnyéka, nem akarunk mi birodalmat építeni – feleli mosolyogva Isti.

– Ez a hely tisztes megélhetés és szolgálat a részünkről, a vendégeinkkel pedig megosztjuk mindazt a jót, amivel Isten megajándékozott bennünket.