Követik a normát

Világszerte emelkedik a csaló diákok száma, és a kutatók aggódnak, mert ez hatással lehet a felnőttek viselkedésére, a politikára, a korrupció társadalmi elfogadottságára.

Illényi Balázs

Az érettségin a tanulók 60 százaléka puskázik az ország minden iskolájában. Az előre elkészített tételeket általában a teremben, a felügyelő tanár éberségét kijátszva adják át egymásnak, vagy a folyosón – például uzsonnapapírba rejtve – az iskola (le)fizetett alkalmazottainak közvetítésével. De előfordul, hogy a vizsga előtti napokban álkulccsal feltörik a tanári asztalok fiókjait, hogy hozzájussanak a vizsgakérdésekhez.

Így foglalta össze 1910-ben a magyar diákok „leleményességét” Simonyi Ernő, a nagyváradi állami főreáliskola tanára egy pedagógustársainak szóló tanulmányában. Azóta a helyzet, már ami az érettségit illeti, remélhetőleg sokat javult, ám úgy általában, a kisebb-nagyobb iskolai csalások tekintetében az arányok nagyon hasonlóan, vagy inkább még rosszabbul alakulhatnak. Erre utal, hogy az utóbbi időben a világ egyre több oktatási intézményéből jelzik, hogy emelkedik a tisztességtelen módszerekkel élő diákok száma.

Nehéz megválaszolni, hogy pontosan mennyire rossz a helyzet, mivel a kutatások jó részét anonim, de önbevalláson alapuló felmérésekkel végzik, a szimulált kísérleti helyzetek pedig sosem adják vissza a való élet tétjeit. Ráadásul az is elég képlékeny, mi tartozik a csalás kategóriájába. A társadalomtudósok általában a súlyos plagizálási próbálkozásoktól a szoknyabélésből vagy tollszárból dolgozat közben elővarázsolt kézírásos „segédleteken” át a leckemásolásig és súgásig mindenféle tiltott előnyszerzésre rákérdeznek.

Mindenesetre amióta William Bowers 1964-ben publikálta az első komoly kutatást az amerikai egyetemisták csalási szokásairól, a vizsgálatok rendre a hallgatók kétharmada és háromnegyede közé teszik azok arányát, akik legalább egy ízben tisztességtelen eszközöket vetnek be az eredményük befolyásolására. Az egyik legátfogóbb nemzetközi felmérés – amit két portugál társadalomtudós tett közzé 2009-ben – 21 ország közgazdasági és üzleti tanulmányait folytató egyetemistáit hasonlította össze. Ebből az is kiderül, hogy a 62 százalékos átlag mögött igen nagyok a helyi különbségek. Míg Skandináviában szinte elvétve fordul csak elő ilyesmi, és az angolszász országokban is a hallgatóknak legfeljebb az ötöde próbálkozik csalással, Lengyelországban vagy Romániában nagyítóval kell keresni, aki csak a saját tudására hagyatkozik.

Ezekből a számokból sem olvasható ki a teljes igazság. A versengés és a csalás pszichológiájával foglalkozó Orosz Gábor és kutatótársai évtizeddel ezelőtt magyar és francia egyetemi hallgatók puskázási, súgási hajlandóságát hasonlították össze, és 83:34 százalékos arányt kaptak az önbevallások alapján. Amikor azonban olyan kísérleti vizsgahelyzetet teremtettek, amelyben mindkét nemzetbeli diákoknak egyformán lehetőségük nyílt a csalásra (pár percre kiment a felügyelő a teremből), kitűnt, hogy a franciák semmivel sem voltak becsületesebbek a magyaroknál. A kutatók szerint ez egyebek mellett arra is rámutat, milyen nagy szerepe van annak, hogy egy társadalomban mit gondolnak az iskolai csalásról: súlyos etikai vétségnek tartják vagy inkább vállalható vagányságnak.

Az utóbbi hat évtized kutatásai árnyaltabban ábrázolják, kik és miért puskáznak. Olykor talán zavarba ejtően árnyaltan is – hívják fel a figyelmet Csalással az élre? című, négy évvel ezelőtti tanulmányukban Király Gábor és kutatótársai. A szakirodalom áttekintéséből kiderül, hogy nem lehet egyértelmű választ adni olyan alapkérdésekre, hogy a fiatalabb vagy az idősebb diákok hajlamosak-e inkább a csalásra; a gyengébbek vagy a jobban tanulók használnak-e gyakrabban meg nem engedett segédeszközöket; a fiúk vagy a lányok puskáznak-e többet – merthogy mindenre akad adat.

Abban viszont egyetértenek a kutatók, hogy a személyes motivációkon túl a szűkebb-tágabb közösségeknek is nagy a befolyásuk a normaszegésekre. A társadalmi elfogadottság mellett például az iskola- vagy a csoporttársak hozzáállása éppúgy hajlamosíthat a csalásra (vagy eltántoríthat tőle), mint a szülői – túl szigorú vagy irreális – elvárások.

Az  általános iskolások sokkal inkább hajlamosak csalni, ha fáradtak

A témában érdekes összefüggésekre hívták fel a figyelmet magyar kutatások. Orosz Gábor és Karsai Nóra Fruzsina azt mutatták ki 2012-ben, hogy az egyetemi oktatók lelkesedése fordított arányban áll a hallgatók puskázási szándékával. Feltételezésük szerint azért, mert ezek a tanárok jobban motiválják a diákokat (akik emiatt inkább meg akarnak felelni a példaképnek tartott oktatónak), nem mellesleg pedig élvezetesebben, s így könnyebben megtanulható formában adják le a tananyagot. Keller Tamás és Kiss Hubert János társadalomtudósok idén februárban közölték az online oktatás idején végzett vizsgálatukat, amiből arra a következtetésre jutottak, hogy az általános iskolások sokkal inkább hajlamosak csalni, ha fáradtak. Szellemileg, mentálisan lemerült állapotban ugyanis csökken az önuralom, kevésbé erős az önkontroll – magyarázták a jelenséget.

Az iskolai csalásoknak korántsem csak tanulmányi tétjük van. A puskázáskutatók ismételten szóba hozzák, vajon az egyetemi normaszegések kapcsolatba hozhatók-e a gazdaság különböző szektoraiban tapasztalható etikátlanságokkal, vállalati botrányokkal vagy a korrupcióval. Ez különösen a közgazdasági vagy üzleti tanulmányokat végző, és a pályájukat politikusként vagy cégvezetőként folytató hallgatók viselt dolgai nyomán merül fel. Bár a kutatási eredmények ebben a kérdésben sem egybehangzóak, azért több nagyobb vizsgálat is arra jutott, hogy akik hajlamosak csalni az egyetemen, azok később nagyobb eséllyel viselkednek etikátlanul a munkahelyükön, akár egyre súlyosabb stiklikbe keveredve.

Mivel lehet(ne) visszaszorítani a puskázást és egyéb tisztességtelen segédeszközök használatát? Kézenfekvő módszer lehet elrettentő büntetést kilátásba helyezni, ahogy azt Franciaországban is tették 2014-ben az érettségiken egyre fejlettebb elektronikai eszközökkel egyre bátrabban csaló vizsgázók számára. Ott, az eset súlyától függően, az egyszerű figyelmeztetéstől az érettségitől (és a továbbtanulástól) való ötéves eltiltáson át 9 ezer eurós pénzbírságig vagy akár három év börtönig terjedhet a puskázók szankcionálása.

Jóval célravezetőbbnek tartják azonban a szakértők, ha az intézmény világos szabályokat fektet le, ha lehet, etikai kódexbe is foglalja a viselkedési normákat, és ezeket hangsúlyosan kommunikálja, következetesen betartatja. Ezenkívül fontos, hogy tisztelet alakuljon ki a diákokban, a tanárok pedig minél jobban motiválják a tanítványaikat, és igyekezzenek elérni, hogy a jegyek helyett inkább a tanulásra fókuszáljanak. A legjobb ellenszer azért ma is a pedagógusok éber figyelme, amit három amerikai egyetemi oktató így summázott: „Ha nem akarod, hogy puskázzanak a diákok, szabadulj meg az inkompetens és apatikus tanársegédektől.”