Veczán Zoltán írása a Mandiner hetilapban.

Kijev hivatalos politikája jelenleg nem feltétlenül baráti Budapesttel szemben. Sőt, Ljubov Nepop nagykövet érzelemdús kirohanása, Irina Verescsuk miniszterelnök-helyettes kemény kritikái vagy éppen Volodimir Zelenszkij elnök Orbán Viktort célzó felkérdezése a NATO-csúcson mind ugyanazon téma körül forogtak: Magyarország adja fel a fegyverszállításra és az orosz energiahordozókra vonatkozó – nagyon is érthető – tartózkodását, és álljon be a sorba. Vagyis velük vagy ellenük.

„Az invázió sújtotta Ukrajna sokkos állapotban van, Magyarországnak nem szabad válaszolnia, hanem folytatnia kell a humanitárius és egyéb segítségnyújtást” – véli Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő. Mindemellett ismeretes az ukrán kormány korábbi magyarellenes lépéssorozata: a jogfosztó oktatási törvény, a nyelvtörvény vagy az állampolgársági törvény, s az is köztudomású, hogy a bőkezű magyarországi támogatások és az ukrajnai menekültek százezreinek befogadása ellenére megy az említett retorika. A szakértő arra int, hogy „Magyar­országnak nem szabad hasonló hangnemben válaszolnia a provokációkra”; ám azt is elismeri, Budapestnek nem sok mozgástere maradt. „Hacsak nem teszünk meg mindent, amit Kijev kér, nincs esély a kapcsolatok megjavítására. A magyar érdek az, hogy ne szállítsunk fegyvert, pláne ne vágjuk el magunkat az orosz energiahordozóktól. Az is látható: nem igaz a feltételezés, hogy Magyarország lenne a következő potenciális áldozata Oroszországnak, hiszen valószínűtlen, hogy az oroszok, különösen az ukrajnai teljesítményük után, megkockáztatnának egy nyílt összecsapást egy NATO-tagállammal.”

Azonban Moszkva már régóta számontartja, hogy feszültség van Magyarország és egyes, magyar lakossággal és történelmi múlttal is bíró szomszédai között, amelyek közül kiemelkedik Bukarest, de főleg Kijev. S régóta láthatók annak a jelei, hogy ezt a feszültséget homályos, orosz érdekeknek megfelelő akciók megpróbálják fokozni. Különösen látványos volt, amikor az amúgy is meglévő ukrán félelmekre rájátszva próbálták szeparatistának beállítani a kárpátaljai magyarokat. Ehhez kapcsolódott például a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség ungvári irodája elleni merénylet vagy éppen a minapi, a kárpátaljai magyarokat célzó sms-kampány: „Ukrajna az ukránokért. Dicsőség a nemzetnek! Halál az ellenségre! Késhegyre a magyarokat!” Az ukrán biztonsági szolgálatok állításuk szerint igyekeznek megakadályozni ezeket a magyar–ukrán kapcsolatok további rombolását célzó eseményeket, de Demkó szerint várhatóan újabbak következnek majd. „A kárpátaljai magyarságnak már eddig is borzasztó volt a helyzete, de az orosz agresszió nagyobb csapást mért rá, mint az utóbbi nyolc év ukrán politikája.” Az érdek egy befogadó és nyitott Ukrajna lenne, amire kicsi az esély, akár a vereség frusztrációja, akár a diadal mámora vár az ukránokra.

„A magyarellenes törvényeket nem az oroszok hozták, s a korábbi titkosszolgálati akciók nagy részét sem ők hajtották végre” – nyilatkozza lapunknak Pászkán Zsolt politológus, a Külügyi és Külgazdasági Intézet külső munkatársa. Szerinte az Ukrán Biztonsági Szolgálat és a román titkosszolgálatok is elég aktívak. „Lehet, hogy az oroszok időnként megkavarják ezt a fortyogó levest, de ha nem lenne rá fogadókészség, nem működne a provokáció” – állítja. Úgy véli, a romániai információs hadviselés nagyobbrészt Bukarest magyarellenességéből fakad. Ha nyugati elvárásokkal találkoznak az érdekei – például hazánk gyengítése –, az csak pluszpont. A román mély állam az elvárásoknak megfelelve hagyja, hogy a politikai érdekeket kiszolgáló ngó-k, illetve a nemzeti bíróságokat felülbíráló Európai Unió Bírósága helyben érvényesítse az eurokrata érdekeket – fejtegeti a politológus. Bukarest pávatáncot jár, hiszen bizonyítandó a Nyugatnak, hogy Románia a stabilitás és az európai értékek szigete, a politikusok gombnyomásra nyájas hangnemet ütnek meg március 15-én a magyarokkal szemben – közben a magyar kormányt bírálva –, a bíróság kedvező döntést hoz az úzvölgyi temető ügyében, és így tovább.

Eközben dübörög egy magyarellenes médiakampány – említi Pászkán –: az Antena 3 nevű magánhírtévében 2014–2016-os felvételeket mostaniként bemutatva próbálják rátolni a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat a magyar kormányra, és azt is állítják, hogy a Jobbik tagja a kabinetnek. Március elején előszeretettel mutogatták a belényesi Mol kút közel kétszeres benzinárát is azzal az interpretációval, hogy a magyarok hátba szúrják Romá­niát, noha ott éppen a helyi tulajdonos szabta meg az árat. Bogdan Aurescu külügyminiszter is hosszan hagyta kicsengeni azt az álhírt, miszerint a magyarok vegzálják a Románián keresztül érkező ukrán menekülteket, noha a magyar határőrség csak a schengeni kötelezettségének tett eleget az útlevélvizsgálattal. Ennek felfüggesztése után pedig triumfáltak a sajtóban, hogy lám, Aurescu móresre tanította a magyarokat. Az, amikor Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bírálta Orbán Viktort, minden román médiumban címlapon futott, a magyar kormány válaszát viszont elhallgatták – sorolja hosszan Pászkán.

A politológus szerint erős a nyugati hatás és összefonódás, és a magyar választás miatt most még nagyobb a figyelem. Az Átlátszó romániai kiadása például a bukaresti amerikai nagykövetség pénzén készít határon túli választási anyagokat. Vagyis korántsem csak az orosz érdekek dolgoztak és dolgoznak Romániában – és Ukrajnában. A világ legnagyobb hatalmai csapnak össze, véres és vértelen, látványos és jótékony homályban működő eszközökkel egyaránt.

Nyitókép: Ficsor Márton