Van jogosultsága a politikai színháznak

¬ Az országgyűlési választások másnapján tartották a Szkénében Popper Péter politikailag áthallásos kétrészes játékának bemutatóját – Hol a színészünk? címmel. Véletlen volt az időzítés?

Akár véletlen is lehetne. De tagadhatatlan, hogy van jogosultsága a politikai színháznak. Bármelyik regnáló kormányt lehet kritizálni, és annak el kell fogadnia, hogy ez nem okvetlenül rosszindulatból fakad, hanem azt jelzi, hogy valami rossz irányba halad. Gonoszság ezért megbüntetni, ellehetetleníteni valakit, akár egy vagy több társulatot. Ha mégis ilyen tervek lennének, akkor a választási kampányban el kell mondani, hogy aki nem ránk fog szavazni, és aki nem úgy működik, ahogy mi elvárjuk, azt megfingatjuk. Emlékeim szerint eddig egyetlen kortesbeszédben sem jelezték előre, hogy ha „nyerünk, akkor a mi ízlésünkhöz igazítjuk a kultúrát, és berúgjuk a Színművészeti Egyetem ajtaját”.

¬ Már hallom is a fideszes indoklást: diktálhatunk, ha mi adjuk a pénzt.

A szétosztott pénz az adófizetőké. Ha mondjuk Csányi Sándor szeretné támogatni saját pénzéből a Nézőművészeti Kft.-t, akkor ő szabhat feltételeket, és azokban vagy meg tudunk egyezni, vagy nem. Ha olyan darabokat kérne, amelyekben nekünk folyamatosan arról kell dalolnunk, hogy az OTP a bankrendszer legbriliánsabb tagja, és az általam személyesen nem ismert Csányi Sándor csodálatos ember, akkor, sejtem, ebbe nem mennénk bele.

¬ A másik visszatérő érv volt éveken keresztül, hogy revansot vesznek, mert 2010 előtt kiszorítva érezték magukat a kultúrából.

Gondolhatta bárki, hogy neki több reflektorfény járna. Nézzük példaként Vidnyánszky Attilát. Akkoriban vezető rendező volt az Új Színházban és az Operaházban, igazgathatta a debreceni Csokonai Színházat. Ha az a kiszorítás, hogy nem azonnal kapta meg pluszban a Nemzeti Színházat és az egyetemi rektori széket is, akkor valóban ki volt szorítva.

¬ Mikorra lehet ebből megbékélés?

Sokkal könnyebb gerjeszteni az indulatokat, mint helyrehozni a rombolást. Országszerte felfokozottak az indulatok, gyakran durvák az ellentétek. A folyamatos adok-kapok miatt sok a lelki sebesült, és mind a két oldalnak lehetnek jogos és jogtalan sérelmei. Ha nem is ez a mélypont, de ahhoz már nagyon közel vagyunk. Ez nem maradhat így.

¬ A háború hatása is beszivárog a színházba?

Másként kezdenek el hatni a mondatok. A király beszédében február 24. előtt távoli történetre utalt az, hogy Anglia hadat üzent Németországnak, most meg itt van néhány kilométerre tőlünk ez a szörnyűség. Bombázások, rakétatámadások civil épületek ellen, atomerőműveknél folyó harcok. Úgy látszik, az emberiség csak rövid távon tanult a második világháborúból, pedig annak örök mementónak kellett volna lennie, hogy ilyen borzalom soha többé ne történhessen meg. Mostanában azon gondolkodom, hogy ha eljön az a pillanat, amikor elmegyek az életből, de még tudok ép elmével beszélgetni a gyerekeimmel, nem mondhatom büszkén, hogy mit hagyok itt rájuk. Nehéz örökséget kapnak még az unokáink is, de talán értelmesen változtatják meg ezt a világot, ahol a pénz az isten, óriásiak a társadalmi különbségek, és embertársuk kizsákmányolását egyesek normálisnak tekintik.

¬ Az április 4-ei premier előzetesében az szerepel, hogy a színész vámpír, művészetének nyersanyagát a környezetéből szívja el. Ön is így dolgozik?

Olyan nincs, hogy egyvalakit lemásolnék, a megélt vagy az utcán, filmben látott, könyvben olvasott élményeket használom fel. Vannak soha ki nem törölhető erős emlékek, vagy a tudat­alattiból kell előbányászni azt, amikor diákkorunkban a tanár megszégyenített minket.

¬ A sok kattintást hozó jeleneteibe honnan merítette a cifra káromkodásokat?

Elég az utcán sétálni, vagy megállni egy építkezés mellett. Ritkán mondják mérgükben azt az emberek, hogy a cica rúgja meg vagy a kutyafáját, esetleg irgum-burgum. A villanyszerelős jelenetben persze összesűrítettem a valóságot, de a 99 százaléka hozott anyag. A civil életben velem is előfordult, hogy kiabáltam vagy anyáztam, de ez egyre kevésbé jellemző rám.

¬ Mitől szelídült meg?

Idővel bölcsebbé válik az ember, remélem, a környezetem is így gondolja. Ha nyilvánvaló, hogy egy húszéves fiatal a negyvenes-ötvenest gyorsan körbeszaladja háromszor, akkor nem ebben akar az idősebb versenyezni, hanem megpróbálja taktikával ellensúlyozni a fizikai előnyt.

¬ Szokott még focizni?

A katonaság alatt elszakadt a térdszalagom, amit nem műttettem meg. Egy ideig még erőltettem a teniszt és a focit, de végül a sport helyét az utazás vette át az életemben. Szívesen elmennék Norvégiába, Finnországba, Argentínába. Bejárnék néhány államot az USA-ban, és ha megengedhetném magamnak, hónapokig barangolnék Olaszországban, a spanyoloknál vagy Portugáliában.

¬ Mekkora az esély e vágyai megvalósítására?

Kicsi, hacsak nem olvassa ezt az interjút valaki, akinek nálam jobb anyagi lehetőségei vannak, és elintézi nekem, hogy a felsorolt helyeken elidőzhessek.