– A Szabadon című album öt Kárpát-medencei népzenei dialektusra épül, Dunántúl, Alföld, Felföld, Erdély és Moldva, miközben tág teret enged az improvizációnak. De mennyire van létjogosultsága az improvizációnak a népzene műfajában, amelyben az autenticitás különösen fontos összetevő? Nincs ebben némi ellentmondás?

– Nincs, mert az autenticitás és az improvizáció nem zárja ki egymást. Mikor a magyarlakta területeken gyűjtöttem, minden esetben azt tapasztaltam, hogy sem a zenészek, sem az énekesek nem játsszák vagy éneklik el a dallamot kétszer ugyanúgy, vagyis minden népzenész rögtönöz: van, aki olyannyira, hogy a játék közben akár új dallamot is kitalál. A mi esetünkben azonban a népzenei anyag keretként szolgál a kísérletezéshez. Ám míg a világzenét játszó zenekarok nagy része saját könnyűzenéjébe – legyen az akár pop vagy rock – emeli be a folk egyes elemeit, mi éppen fordítva gondolkodunk: az autentikus anyagból indulunk ki, és abba olvasztjuk a könnyedebb zenei stílusokat.

– Ez a fajta kísérletezés új utat jelent, vagy inkább kibontották azt, ami már amúgy is a Cimbaliband lényegéhez tartozott?

– A kétezres évek elején együtt játszhattam Dresch Mihállyal a Dresch Quartetben, az ott töltött két év nagyon sokat adott nekem, hiszen megismertem és megszerettem ezt a fajta zenei gondolkodást. Három évvel ezelőtt Solymosi Máté, a Cimbaliband hegedűse kapta a Roby Lakatos Nemzetközi Improvizációs Hegedűversenyen a legjobb népi interpretáció díját, ám Máté játékában már korábban is érvényesült ez a fajta készség és tehetség: ezért is gondoltam, miért ne készíthetnénk olyan lemezt, ami kicsit a jazzbe hajlik, kicsit kikacsint az etnojazz világa felé. Így született meg az album, a dalokban a rögzített harmóniák mellett megjelennek az improvizációs körök is, ahol szabadon mozoghat a hegedűs és a cimbalmos. A próbákon sokszor instruáljuk egymást, hogy egy bizonyos improvizációs rész most nagyon jól sikerült, vagy éppen kevéssé illik a zenei anyaghoz, miközben a zenészekben ott van az iránytű, ami nem engedi eltolódni a hangsúlyokat.

 

– Improvizálni kellő zenei műveltség nélkül nem lehet: e szempontból is előny, hogy a Cimbaliband minden tagja azonos zenei háttérből érkezett?

– Azt hiszem, igen. Rengeteget változott a népzenészek technikai tudása a hetvenes évek óta, a Zeneakadémián, és más felsőoktatási intézményekben diplomát szerző népzenészek felkészültsége ma már nagyon magas szintű. Büszkének kell lennünk a táncházmozgalomra: nem igazán tudok mondani még egy ilyen színes népzenei-néptáncos hagyományt, mint a magyarságé, amelynek feltárásában olyan tudósok, zeneszerzők jártak élen, mint Kodály Zoltán, Bartók Béla, Lajtha László. Mi nem a nyugati sémákból építkezünk, hanem saját zenei hagyományainkból, ami hihetetlenül gazdag kincsestár. Ám ebből a gazdag hagyományanyagból csak alapos háttértudással felvértezve lehet meríteni.

– A Szabadon című albumon a hegedű mellett a cimbalom áll a középpontban: e tájegységekben a cimbalom eleve megszokott hangszer, vagy a kísérletezés kedvéért emelték a zenei anyagba?

– Az öt nagy néprajzi tájegység közül csupán Gyimesben nem az. Ennek ellenére többször volt alkalmam Zerkula Jánossal, a nagyszerű prímással együtt zenélni Gyimesközéplokon. Mondta is nekem, hogy ő mindig is cimbalmos szeretett volna lenni, de a Jóisten nem adta meg neki ezt a lehetőséget. Az albumon a Pacsirták című nótát az ő dallamai ihlették.

– A World=Music! ugyancsak különleges album: hogyan adódott a közös munka a lengyel Czeremszyna zenekarral?

– Ismeretségünk 2015-re datálódik, mikor meghívást kaptunk a lengyel Czeremcha nevű település világzenei fesztiváljára. A fehérorosz határ mellett fekvő városka körülbelül ezer kilométerre van Budapesttől. Már az oda vezető út is hatalmas élmény volt, Lublin után több száz kilométeren át fenyvesekkel tűzdelt vadregényes tájon utaztunk végig. A körülbelül háromezer fős település világzenei fesztiváljára legnagyobb megdöbbenésünkre körülbelül hatezer ember érkezett, óriási volt az érdeklődés. Itt ismertük meg a Czeremszyna zenekart. Aztán két éve a Wacław Felczak Alapítvány pályázatot írt ki közös lengyel–magyar zenei projektekre, én pedig megkértem Pap Béla barátomat, aki annak idején a czeremchai fellépésünket is szervezte, hogy segítsen a pályázat megírásában. A támogatást megnyertük, ám jött a járvány és a terveinknek egy időre keresztbe tett, végül tavaly nyáron adódott újra lehetőség a közös munkára. A lengyel zenekar magyarországi fellépései szüneteiben rögzítettük a lemezt – hat Cimbaliband- és hat Czeremszyna-dal került az albumra, minden egyes nótát közösen játszottunk fel.

– Az együttműködésnek köszönhetően a lengyel zenekar repertoárja magyar népdallal is bővült, és persze fordítva: a Cimbaliband is gazdagodott a lengyel zenei hagyományokkal.

– A lengyel zenekar a Bánat, bánat című népdalt dolgozta fel, az énekessel két órán keresztül gyűrtük a szöveget, hogy érthetően ki tudja ejteni a magyar szavakat. Nem volt egyszerű dolga, de ügyesen megoldotta. Mi egy autentikus lengyel nótát dolgoztunk fel, ez a kompozíció egy, a lengyel–fehérorosz–ukrán hármas határ vidékén keletkezett népdal „cimbalibandes” értelmezése. Hangulata, ritmusa és szövege is pontosan megfelel annak a szomorú aktualitást is kifejező óhajnak, amit az eredeti dal címe is sejtet: Oszolj, köd…

– A lengyel népzenében is érezni azt az időbeni messzeséget, ami a magyar folklórban olyannyira átélhető?

– Az ő folklórjukban is akad új stílusú népdal, és persze olyan is, amelyen érződik a középkori jelleg, például az évszázadokra visszatekintő többszólamúság. Sőt, akadnak a magyar és a lengyel autentikus muzsikában hasonló dallamok, párhuzamok is, elég csak a gorál és a gyimesi muzsika hasonlóságára gondolni: mindkettő igazi rusztikus, hegyi zene. A magyar népzenekutatás eredményein felbuzdulva a nyolcvanas években a lengyelek is elkezdtek foglalkozni a saját zenei gyökereikkel, folklórjukkal. Igaz, olyan mélyre és messzire nem jutottak, mint a magyarok, de elindult a folyamat.

– A Cimbaliband talán az egyik legtöbb albumot megjelentető világzenei formáció. Honnan jön ennyi ötlet, mi minden inspirálja a zenekart?

– Egyfelől szerencsések vagyunk, mert ahogy mondani szokták: jó a kémia a zenekarban. Mi mindannyian a népzenéből jövünk, és ez hatalmas ötlettárat jelent, ami jóval inspirálóbb, mintha bármilyen más műfajban tevékenykednénk. Másfelől a közös próbák is rengeteg ötletet, inspirációt adnak, sőt, olykor a koncertek alkalmával a közönség reakciói is. Mi akkor nyúlunk egy népzenei anyaghoz, ha van hozzá személyes kötődésünk, miközben inspirál, hogy a nekünk oly kedves hangszert, a cimbalmot minél több emberrel megismertessük.