Tovább gyorsult az infláció júliusban
Kísértet járja be
A válság legújabb vészjósló jeleként tovább gyorsult az infláció júliusban, egy hónap alatt akkora volt a drágulás, amekkorát a jegybank egy év alatt szeretne. Más gazdasági-pénzügyi mutatók a 2008-as krízist megelőzőkkel mutatnak meghökkentő hasonlóságot.
Okozhat-e olyan súlyos visszaesést a magyar gazdaságnak, ha leáll az oroszországi gáz importja, mint amekkorát a globális pénzügyi válság idézett elő a finanszírozási láncok megszakadásával? A Nemzetközi Valutaalap minap közzétett elemzése szerint igen. A 2008-as krízis után közel hat százalékkal zsugorodott a hazai össztermék, és most az IMF ekkora visszaesést vizionál arra az esetre, ha az oroszországi szállítások teljesen leállnak.
Mindeközben egyre több kutató és elemző jövendöl az Egyesült Államokban és Európában is recessziót. Ebben a már megtapasztalt infláción kívül visszaeséssel, gáz- és pénzhiánnyal fenyegető időszakban egyáltalán nem mindegy, milyen állapotban érnék a külső csapások a magyar gazdaságot. Az uniós helyreállítási pénzek továbbra is a levegőben lógnak, pedig ezek közel 6 milliárd euró ingyenes forrást és nagyjából 10 milliárd euró hitelt jelentenének. Már-már a számmisztika világába tartozik, hogy 2008 után majdnem ugyanennyi, nagyjából 14 milliárd euró IMF- és uniós hitel húzta ki Magyarországot a pénzügyi krízisből.
Gyorsuló infláció, ikerdeficit, súlyos eladósodás
A makrogazdasági mutatók között is akadnak hasonlóságok. A magyar államadósság 2008 végén a hazai össztermék csaknem 72 százaléka volt, idén március végén a 77,3 százaléka. A külföldi megítélést a legmarkánsabban a forint árfolyamának alakulása jelezte. 2008 júliusában, amikor a forint euróhoz viszonyított árfolyama a csúcson volt, a Magyar Nemzeti Bank 232 forintos havi átlagos árfolyamot jegyzett, a pénzügyi válság becsapódása után, október 10-én pedig már 265 forintost, ami 14 százalékos leértékelődést jelent. Az elmúlt egy évben hasonló mértékű értékvesztést szenvedett el a forint: tavaly nyáron még tartotta magát az eurónként 350-360-as kurzus körül, az idén júniusi átlagárfolyam hajszálra 397 alatt maradt, júliusban viszont – erős kilengésekkel – 404 forint volt.
További formális hasonlóság, hogy 2008. október 22-én a monetáris tanács a forint árfolyama védelmében, a forint elleni spekuláció megdrágítására 8,5 százalékról hirtelen 11,5 százalékra vitte fel az alapkamatot. Idén júniusban és júliusban, több hónapos bizonytalankodás után a jelenlegi monetáris tanács két ülésben szintén három százalékpontos kamatemelést hajtott végre. Nagy különbség viszont, hogy a 2008. októberi, 11,5 százalékos alapkamat jóval meghaladta az 5,1 százalékos inflációt, ellenben a jelenlegi 10,75 százalékos még elmarad a fogyasztói árak 13,7 százalékos megugrásától. Amúgy a 2008-as kamatemelés – legalább néhány hónapig – hatott, amiben közrejátszott az IMF-fel és az Európai Bizottsággal tető alá hozott hitelmegállapodás is. Ez annyira megerősítette az ország pénzügyi stabilitását, felduzzasztotta a jegybanki devizatartalékokat, hogy már novemberben kamatcsökkentésbe fogott a jegybank. Érdekes kérdés, hogy amennyiben idén szeptemberben tényleg sikerülne megállapodni az Európai Unióval, és Brüsszel folyósítani kezdené az eurómilliárdokban kifejezhető támogatásokat – így a mostaninál jóval több euró kerülhetne a magyar pénzügyi piacra, növelve annak kínálatát –, vajon az MNB lezárhatná-e a kamatemelési ciklust.
A múlt annyiban is kísért, hogy mind a 2008-as, mind a jelenlegi pénzügyi helyzet a külső és a belső egyensúly egyidejű megbomlásával, azaz ikerdeficittel jellemezhető. Az idén a határt átlépő devizaforgalmat összegző folyó fizetési mérleg hiánya nagyjából a hazai össztermék 7 százaléka körül alakul, 2008-ban 7,3 százalék volt. 2008 és 2022 között minden évben ennél szerényebb volt a deficit, sőt 2010 és 2018 között markáns többlet keletkezett. A belső egyensúlyhiány vizsgálatakor pedig meghökkentő különbség mutatkozik múlt és jelen között. Az eltelt csaknem másfél évtizedben szinte feledésbe ment, hogy a pénzügyi krízis évében az államháztartás pénzforgalmi mérlege mindössze a hazai össztermék 3,4 százalékára rúgó hiányt mutatott, szemben a tavalyi esztendő 9,3 százalékával. Utóbbira lehet azt mondani, hogy 2021-ben még poszt-Covid válságkezelés folyt, a gazdaság intenzív költségvetési ösztönzésre szorult – csak ez éppen nem igaz. Ha a gazdaság képes gyors helyreállításra és a járvány, valamint a vele járó leállások miatt 2020-ban elszenvedett visszaesést jócskán meghaladó, 7,1 százalékos növekedésre, akkor aligha megbocsátható, voluntarista pénzszórásnak minősül, ha a kormány csaknem a tizedével többet költ a bevételeinél. Erre az áprilisi választások előtt még rá is lapátolt, amennyiben közel kétezermilliárd forint extra kiadással alapozta meg a Fidesz választási győzelmét. Most gőzerővel szívja vissza ezt a bődületes többletkiadást, hogy ígérete szerint 4,9 százalékra szorítsa le a deficitet.
Az adatokban felrémlő hasonlóság persze nem jelent teljes azonosságot. Számottevő különbség például, hogy 2008-ban az államadósságnak csaknem a kétötöde devizában állt fenn, és a forint gyengülése önmagában is duzzasztotta azt. Most csak az egyötöde van devizában, erőteljes forintgyengülés esetén azonban még ez is gondot jelenthet; az idei év első hat hónapjában például csupán emiatt 665 milliárd forinttal nőtt az állam bruttó tartozása. Enyhít a mostani helyzeten az is, hogy nincsenek lakossági devizahitelek, azaz az adós háztartásokat a forint leértékelődése nem sokkolhatja. Van viszont több százezer olyan adós, aki változó kamatozású kölcsönt vett fel; őket ideig-óráig védi a kamatstop, de törlesztési terheik ez alatt is emelkednek. Alapvetően más a nemzetközi közeg is, mint 2008-ban, jóval nagyobb deficiteket és államadósságokat tolerál. De nem korlátok nélkül. Erre utal, hogy Magyarország megint a sérülékenységi rangsorok vert mezőnyébe került. További különbséget jelent a gazdaság növekedési képessége, ez momentán erőteljesebbnek látszik, mint 2008-ban, de egy globális recesszió próbára tenné.
Magyarország a sérülékenységi rangsorok vert mezőnyébe került
Némi párhuzamosság a gazdaságpolitika fordulataiban is megfigyelhető. A 2006-os választások előtt Gyurcsány Ferenc kormánya kiköltekezett, adókat csökkentett, fokozatos nyugdíjemelési programot hirdetett meg, majd a kialakulóban lévő megadeficit megfékezésére súlyos megszorításokat vezetett be. A választási év tetemes, 8,7 százalékos költségvetési hiányának radikális lefaragásától szédelgő gazdaságot találta telibe 2008 októberében a globális pénzügyi krízis. Az eladósodottság, a külső és belső egyensúlyhiány miatt a kormány nem választhatta a tipikus nyugat-európai válságkezelést: nem tompíthatta költségvetési költekezéssel a visszaesést, mert azzal volt elfoglalva, hogy elkerülje a pénzügyi csődöt. A válságkezelésnek esett áldozatául sok más mellett a jelképpé emelt 13. havi nyugdíj is. Amikor 2009 márciusában az euró–forint árfolyam 310 fölé került, Gyurcsány bizalomvesztésre hivatkozva lemondott. Az őt váltó Bajnai Gordon kormánya megállította az adósság számszerű növekedését, stabilizálta a forint árfolyamát, és sikerült visszaállítania a gazdaságot a növekedési pályára.
Orbán Viktor kormányát ezzel szemben egy túlfeszített, túlhajtott felzárkózási pályán érte el a Covid. A gazdaság a leállások miatt zsugorodott, ennek ellensúlyozására a kormány és az MNB vállvetve pénzt pumpált bele. Ennek, a választás előtti osztogatással megfejelve, gyorsuló infláció, ikerdeficit, súlyos eladósodás lett a vége. A forint az eurónkénti 417-es árfolyam közelébe gyengült; azóta erősödött valamelyest, de tartós stabilitást nem mutat. Ebben az állapotban néz szembe a gazdaság a kialakulóban lévő recesszióval, a fenyegető gázhiánnyal, az uniós pénzek körüli viták elhúzódásával. Egy elmélyülő krízis esetén a kormánynak éppúgy nem áll módjában pénzteremtéssel kezelni a válságot, mint 2009-ben Bajnainak. Ez a magyarázata annak a vagdalkozásnak, amit a visszamenőleges hatályú extraprofitadóval, a katával, a háztartási áram, a gáz és az üzemanyag árával, valamint a beruházásokkal művel.