Úgy élnek, mintha nem lenne holnap – még ha kissé el is kopott ez a fordulat, az elmúlt években különösen igaz volt az országot vezető fideszes elitre. S ami nagyobb baj, hogy nemcsak az életmódjukra, hanem a kormányzásukra is. Orbán Viktor dönthetett volna úgy is, hogy a konjunktúra éveiben jól sáfárkodik, és a rendelkezésére álló – jelentős részben uniós támogatások formájában érkező – forrásokat az ország felzárkóztatására fordítja, illetve a jövőbe mutató szektorokba fekteti: leírni is unalmas, de például az oktatásba, az egészségügybe, a hazai vállalkozások versenyképesebbé tételébe. A családok kormánya ezzel szemben arra koncentrált, hogy az ország egyes családjait zárkóztassa fel a világ legvagyonosabbjaihoz, miközben a többi családnak hosszú távú befektetés helyett egyszeri beruházások jutottak, amit nevezhetünk akár szavazatvásárlásnak is.

Ennek legjellemzőbb példája a Fidesz fő politikai fegyvere, a rezsicsökkentés. Sajnos vannak – és nem is kevesen –, akiknek valóban sokat számít, ha akár pár ezer forinttal alacsonyabbak a hó elején érkező számlák. Mostanra viszont egyértelműen kiderült, hogy a „kinek mit intézett a kormánya” alapon működő politika az ő támogatásukat úgy oldotta meg, hogy az később azoknak is fájjon, akiknek békeidőben nem is lett volna szükségük a rezsicsökkentésre. Nem mintha erre ne figyelmeztettek volna rengetegen, politikusok és szakemberek egyaránt, felhívva a figyelmet arra, hogy a korántsem ideális állapotok konzerválása helyett itt is a jövőbe kellene fektetni: szigetelésbe, fűtés-korszerűsítésbe, megújuló energiába. De mint oly sok más területen, a Fidesznek energiakérdésben is sikerült elérnie, hogy véletlenül se bontakozhasson ki értelmes párbeszéd, és a nép ellenségének kijáró megvetés övezzen mindenkit, aki meg meri kérdőjelezni a Szent Rezsicsökkentést.

Persze lehet úgy kormányozni, mintha nem lenne holnap, de ha a holnap mégis eljön, akkor egyszerre megváltozik az ember időhorizontja. Míg Orbán Viktor eddig merészen tekintett előre, és nem is olyan régen még 2030-ig tartó országlásra készült, addig ma már érezhetően őt is – ahogy a magyarok egyre szélesebb többségét – egyetlen gondolat foglalkoztatja: valahogy túl kell élni a telet. És ez nem puszta költői túlzás. A magyar néplélek kitűnő ismerőjeként a miniszterelnök pontosan felmérte, hogyan bocsátja meg rövid távon a kádári kompromisszumok társadalma egy-egy kis előrelépésért cserébe a hatalmon lévők fényűző életmódját, illetve azt, hogy ez az életmód – nemcsak a hatalmasoké, de a sajátja is – fenntarthatatlan alapokra épül. Orbán azonban azt is pontosan látja, hogy mi az, ami ebbe a hatalompolitikai alkuba nem fér bele: lehet, hogy a magyarok sok mindent hajlandók elviselni, de ha télen nem lesz fűtés, akkor nemes egyszerűséggel vége a dalnak.

Ennek elkerülése jól láthatóan annyira fontos a kormány számára, hogy még a teljes (energia)politikai arcvesztés sem tűnik túl nagy árnak érte. Ugyanis csak részben igaz, hogy a rezsicsökkentés kérdésében előadott markáns és villámgyors hátraarc a kozmetikázott költségvetés bedőlésének a jele, s mint ilyen, a Fidesz félszavakból kihallható őszödi beszéde. Túl sok a kérdőjel ahhoz, hogy ez önmagában elégséges magyarázat legyen. (Pontosan mi a helyzet az orosz gázalkuval? Miért emelkedne drasztikusabban az áram ára, mint a hazai – elsősorban paksi – előállításának költsége? Miért utólag kezdi barkácsolni a rezsicsökkentés-csökkentés részletszabályait a kormány, afféle „húzd meg, ereszd meg”-et játszva a választóival?) Inkább arról lehet szó, hogy miután a propaganda hónapokig gúnyolódott egyes nyugati országokon, amelyek önkéntes takarékoskodásra készülnek, a kormány most erővel szorítja rá a másként szocializált magyar lakosságot az energiatakarékosságra. Hiába ugyanis a világ energiapiacán való alkudozás, enélkül aligha fogjuk kihúzni az előttünk álló telet.

A koronavírus-válság megmutatta, mi ilyen helyzetben Orbán Viktor stratégiája: találni egy olyan versenyszámot, amelyben van lehetőségünk nyerni, majd azt kommunikálni, hogy az egész olimpiát megnyertük. Ilyen volt a lakosság beoltásának gyorsasága – bármi volt is az ára –, és minden bizonnyal ilyen lesz a téli fűtés általánosságának biztosítása is. Ha sikerül valahogy elérni, hogy nálunk ne maradjanak tömegek fűtés nélkül, illetve sikerül találni egy-két európai ellenpéldát – legyen az akár csak egy lakótelep ideiglenes ellátáshiánya –, a fideszes propaganda ebből is ki fogja csiszolni azt a narratívát, hogy egyedül a magyaroknak van olyan kormányuk, amely képes volt megvédeni őket. Lehet, hogy nagy áldozatokat kell hozni, de az embereknek azt kell érezniük, hogy ez az áldozat megérte. És ha így sikerül túlélni a telet, helyreállhat a kizökkent idő, és megint úgy élhetünk, mintha nem lenne holnap. Ezúttal viszont Orbán Viktor politikai jövője múlhat azon, hogy ismét működik-e ez a recept egy olyan országban, amelynek már régóta semmit sem fektettek a jövőjébe.

Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/30. számában jelent meg július 22-én.