Térjünk vissza ahhoz a tudáshoz, amire a természet tanít minket! Akkor nem csupán egészségesebben élhetünk, de védettebbek leszünk a klímaváltozás szélsőségeivel szemben, sőt, akár az Alföld elsivatagosodását is megállíthatjuk. Dr. Gyulai Iván ökológus Gömörszőlősön évtizedek óta az ember- és környezetbarát gazdálkodás szerint műveli mintagazdaságát, az utóbbi időben mind többen csatlakoznak hozzá.

A falu nyugati szélén már a szlovák határ húzódik, a közeli várost pedig a tíz kilométerre fekvő Putnok jelenti. A környék Borsod perifériája, nem csupán földrajzi értelemben. Gömörszőlősre érkezve mégsem a keleti végek kilátástalansága fogad. Hófehérre meszelt, muskátlis parasztházak, fafaragással díszített tornácok, a helytörténeti múzeum szabadtéri gyűjteménye. De nincs szó egyszerű múltba révedésről, a vendégházakban a legkorszerűbb technológiával hasznosítják a nap energiáját, a kertészetben ökotudatos gazdálkodás folyik. A fenntartható életmód meghonosítása javarészt Gyulai Ivánnak köszönhető.

– A 80-as években jártam először ezen a vidéken, amikor miskolci természettudományos muzeológusként egy elnádasodott tőzegmohalápot igyekeztünk megmenteni. A rekonstrukciós munka végén előadást tartottunk a környékbelieknek. Akkor jött oda hozzám egy helybéli lokálpatrióta, E. Kovács László, hogy mentsük meg a falut is, mert végveszélybe került. Mondtam neki, én eddig csak lápot mentettem, nem tudom, falut hogyan kell – idézi fel az ökológus a kezdeteket. A kérés azért mégsem hagyta nyugodni, és amikor 1992-ben Miskolcon létrehozta az Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítványt, eszébe jutottak Laci bácsi szavai. Így lett az alapítvány egyik első célkitűzése a gömöri falu fejlesztése.

De hogyan kezdjenek hozzá, mire alapozzanak? Ekkor 127 lakos élt itt, a tendencia pedig egyértelműen látszott: egyre többen vándoroltak el a környék ipari városaiba, Ózdra, Miskolcra, Kazincbarcikára. Az a nemzedék, amelyik
megújíthatta volna a falut, eltűnt. Az is nyilvánvaló volt, hogy 127 ember nem jelent fi zetőképes keresletet, a régi tudás kihalófélben, a falusi mezőgazdasági termelés gyakorlatilag megszűnt. „Gömörszőlős – a fenntartható falu”, ez
lett az új irány, bár mint Gyulai Iván említi, ezt valójában máig sem sikerült megvalósítani, hiszen a falu lakóinak többsége nem csatlakozott rá erre a gondolatra. – Senki sem lehet próféta a saját hazájában” – summázza. A faluban
az Intézet csoportja falufejlesztési programba fogott, az ökológiai kultúra fejlesztését tűzte ki célul.
Ambiciózus, a régi hagyományokat felélesztő tervek születtek: beindult a gyapjúfeldolgozó manufaktúra, kézműves termékek, fafaragások, népi bútorok készültek. – Rá kellett azonban jönnünk, a kézimunkával előállított gyapjúpulóverünket kevesen tudják megfi zetni, a műszálas darabok árával nem tudunk versenyezni.

Mivel a manufaktúrákban előállított termékekre nem volt fizetőképes kereslet, azt a vonalat jórészt le kellett zárni. Gyulai Iván rájött, azt kell csinálni, amivel fenntartható az ökotudatos szemlélet szellemi műhelye. Így az önkéntesek
bevonása, képzése és a vendéglátás mellett a talajmegújító gazdálkodás került előtérbe, a falu határában található gyümölcsös máig az egyik büszkeségük. – A környékre jellemző fajokból álló ősgyümölcsös olyan genetikai értéket képvisel, ami közös természeti értékünk. Nemcsak a gyümölcsös, de az ott található védett növények, állatok is. Ezen a területen csak kézzel kaszálunk, hogy ne tegyük tönkre az eredeti vegetációt, az ott nyíló csodálatos orchideákat.
Iván körbevezet Gömörszőlősön, az Intézetnek mára három vendégháza, oktatóközpontja, biokertje van a faluban. A Pohánka vendégház például tavaly őszre készült el, remekül ötvözve a helyi, hagyományos építészeti stílusjegyeket a legmodernebb fenntartható technológiákkal. Mivel a falu az Országos Kéktúra útvonalán fekszik, vendégekben azóta sincs hiány. A tikkasztó déli melegben a mezítlábas ösvényen sétálunk a szalmabálából készült hűs kunyhóhoz, majd viszszafelé a „csűrmozihoz”.

Az Intézet gondozásában lévő kert nem hagyományos művelés alatt áll. Az ökológus szakember a talajtakarásos, mélymulcsos kertgazdálkodás egyik legismertebb hazai képviselője, a 2000-es évektől számtalan népszerű oktatóvideót készített a témában. Ahogy ő mondja, a módszer ember- és környezetkímélő, hiszen nem szükséges ásni, locsolni, gyomlálni, műtrágyázni, vegyszerezni, mégis bőséges, egészséges termést kapunk. – Azt kell utánoznunk, amit az erdőkben is megfigyelhetünk: a természet a lehulló falevelekkel télire betakarja a talajt. Ehelyett mit csinál az ember? A földek felszántásával, ásással ősszel pont kitakarja a termőtalajt, amely télre védelem nélkül marad. A talajforgatás miatt az alsóbb talajrétegekben élő parány lények, a mikroorganizmusok a felső rétegbe
kerülnek, a fentiek alulra, így nagy részük elpusztul. Nincs takaró, amelyből humusz képződhetne, a talajban alig marad élet. Tavaszra elaprózódnak a rögök, elporosodik a talaj, a csapadék betömöríti, a tápanyagot kimossa. Olyan folyamatok indulnak be, amelyek a talaj pusztulásához vezetnek. Ilyenkor használja az ember a műtrágyát, ami a talaj további leromlásához, a táplálékok beltartalmi értékének csökkenéséhez vezet. – magyarázza a szakember. Mint mondja, az erdőben hektáronként 30–35 tonna élőlény is van a talajban, míg a szántóföldeken jó, ha 2–4 tonnát
találni belőlük. Nem csoda hát, ha minőségi szempontból a ma embere éhezik, 70 éve például egy szem almában százszor több C-vitamin volt, mint manapság.

Saját kertjében ezt a gazdálkodást az elmúlt 20 év alatt szinte tökélyre fejlesztette, ősszel 50-60 centiméter mulccsal takarja be a felszínt, hogy az élet aktív maradjon, így tavaszra ásás, szántás nélkül is puha, humuszban gazdag lesz a talaj. Mivel a mulcsban raktározódik az egész évi csapadék, öntözésre sincs szükség.

Ez lenne a megoldás az egyre forróbb, aszályos időszakokra? Iván szerint az elmúlt évtizedekben folytatott mezőgazdasági gyakorlatok nem csupán fenntarthatatlanok, de az aszály egyik okozói is. – Nézzünk csak rá Magyarország domborzati térképére, vegetációval való fedettségére és a hőtérképekre! Izzik az Alföld. Igaz, mindig is csapadékhiányos terület volt, de az áradások feltöltötték a talajvízkészletet. A folyamszabályozással, az erdők kivágásával azonban a növényzet hűtő hatása eltűnik, marad a letarolt talaj, ahonnan pillanatok alatt elpárolog
a nedvesség. Az Alföldön hosszú évtizedek óta művelt hatalmas gabonatáblák a talajpusztulást gyorsítják, az egynyári, monokultúrás művelés a rendszeres szántással egyébként is borzasztó környezetpusztító. Eltűnik a földből az élet. Pedig fontos szerepe lenne az esőképződésben: a talajban élő baktériumok spórái a meleg levegővel
felemelkednének, a levegőben kondenzációs magokként viselkednének. Kicsapódna rájuk a légköri nedvesség, megérkezne az eső. Ám ha nincsenek ilyen spórák, nincsenek zárt erdők, az esőképző hatás sem tud érvényesülni. Marad a szálló por, ami viszont épp akadályozza az eső kialakulását.

A szakember szerint mostanra jól látszik, a klímaváltozás miatt ezek a folyamatok tarthatatlanok, ha nem lépünk időben, az Alföld elsivatagosodik. Véleménye szerint újra kellene gondolni a folyamszabályozást, nagyobb ártereket kellene adni a Tiszának, de addig is rohamtempóban erdősítésbe fogni.

A falu központjában áll a „Gömöri termékbolt”, Iván lánya működteti, aki apja elmondása szerint maga is „gyüttment”, családjával a közelmúltban költöztek ide a fővárosból. Felújították az évek óta tartaléklángon működő vegyesboltot, hátsó részéhez tágas verandát építettek, ahol ottjártunkkor épp kirándulók kávéztak. – Nézze ezt az kínálatot, tele házias, kézműves termékekkel. Ezek egy részét a lányom készíti, van itt kökény, birs, sárgabarack szörp, különféle lekvárok – mutat körbe Iván. – A legnagyobb feladat talán nem is a kerttel való munka, hanem az,
hogy az ember megfelelően feldolgozza a terményeket. Nyáron három hónapig bőséges a termés, de ha komolyan gondoljuk az önellátást, gondoskodnunk kell a többi kilenc hónapról is. Befőzéssel, savanyítással, aszalással, pincei
tárolással változatosan elláthatjuk magunkat egész évre. Úgy tűnik, erre a tudásra egyre több ember kíváncsi. Az Intézet rendszeresen hirdet Gömörszőlősre képzéseket, melyeken néhány nap alatt elmagyarázzák a fenntartható gazdálkodás alapjait. – Vannak, akik ott hagynák a nagyvárost és vidéki életbe kezdenének, de nincs meg hozzá a tudásuk. Olyat is sokat látok, hogy belefáradtak a külföldi életbe, öszszeszedték magukat anyagilag, s inkább itthon, falun gazdálkodnának. Mi ezeket az embereket segítjük a tudásunkkal. Húsz éve végezzük ezt a munkát, de az utóbbi
időben érezhetően többen fogékonyak erre a látásmódra.

Ökológusként Iván borúsan látja a jövőt. – Gyerekkoromban a bátyámmal lepkéket gyűjtöttünk. Ma az akkori lepkefajoknak csak a töredékét találnánk. Ahogy itt beszélgetünk, az előbb láttam elrepülni egy kis boglárlepkét, pedig itt hemzsegniük kellene a rovaroknak. Rengeteg fajt kipusztítottunk, a legtöbb élőlényben csak a károkozót
látjuk. Közben feléljük az erőforrásokat, tönkretesszük a termőtalajt. Az a baj, hogy az emberiség nem a szükségleteit, hanem az igényeit elégíti ki.

Mégis azt mondja, azok az érdeklődők, akik egyre nagyobb számban jönnek tanulni Gömörszőlősre, visszaadták a hitét. – Fel kell ismerjük, hamis illúzió fentről vagy másoktól várni a megoldást. Itt a képzéseinken szívet melengető
látni, ahogy alulról szerveződik egy mozgalom; sokan érzik ugyanis, hogy kezükbe kell venni a sorsukat. Az önzésre épülő világ talán jobb teljesítményre sarkallja az embert, de kiüresíti a lelket, megfoszt az értékeinktől. Én azt
mondom, működjünk újra együtt, gyakoroljuk a kölcsönös nagylelkűséget és térjünk vissza a mértékletesség útjára.