– A legaktuálisabb kérdés most az, hogy az ukrajnai háború milyen hatással van a magyar mezőgazdaságra?

– Viszonylag csekély az onnan behozott alapanyag mennyisége, ilyen jellegű fennakadásra nem kell számítanunk. Viszont az orosz és az ukrán mezőgazdaság befolyásolja a világpiaci árakat, a gabonaféléken kívül a műtrágyáét, aminek előállításához földgázra és kőolajra van szükség. Ezek ára már eddig is aggasztóan emelkedett, ez most fokozódni fog. További kockázat, hogy ha a háború nem ér hamarosan véget, mi lesz az őszi vetés betakarításával Ukrajnában, lehet-e vetni tavasszal, megnyílnak-e a tengeri szállítási útvonalak. Nagyjából 50 országnak elsődleges gabonaipari forrása Ukrajna és Oroszország, ha leáll az agrárium, az humanitárius válságot eredményez ezekben az országokban.

– Milyen helyzetben van ma a hazai mezőgazdaság?

– Lezárult a 2014–21-es uniós pénzügyi ciklus. Mintegy 40 százalékkal nőtt a magyar mezőgazdaság egy hektárra vetített termelékenysége az elmúlt években. Ez pénzben kifejezve ezermilliárd forintos többletet jelent, ami önmagában nézve kétségkívül impozáns. De nem lehetünk elégedettek, ha a versenytársainkkal hasonlítjuk össze az eredményeket. Ugyanebben az időszakban a velünk összevethető Ausztria 50, Hollandia 60, Lengyelország több mint száz százalékkal növelte a hatékonyságot. Tehát a növekedéssel és a versenyképességben mutatott javulással együtt is nőtt a lemaradásunk a nemzetközi dinamikához képest.

– Nemzetközi versenyhelyzetben csak hatékony, versenyképes, csúcstechnológiával dolgozó agrárgazdaság tud helytállni. A világ egészének mezőgazdasága az elmúlt 30 évben 80 százalékkal bővült, csúcstechnológiai ágazattá vált, ma már az űrtechnológia is megtalálható a mezőgazdaságban, elég csak a legismertebbre, a GPS-re gondolni. A fiatal nemzedékek számára már természetes, hogy mindent el tudnak intézni mobiltelefonnal. Ennek meg kell jelennie az agráriumban is, hiszen ilyen módon lehet működtetni egy öntözőberendezést, egy állattartó telepet. Ez, valamint a legkorszerűbb ismereteket szolgáltató szaktanácsadás segíti a sokat emlegetett nemzedékváltást, a fiatalok belépését a rendszerbe. Ki kell jelölni azokat az ágazatokat, amelyekben képesek vagyunk teljes termékpályát fölépíteni, vagyis például a kukoricából olajat, lebomló műanyagot, takarmányt és egy sor más értékes készterméket a rá épülő marketinggel és értékesítéssel együtt. Ebben még nem vagyunk elég erősek. Ezért nem lehet jó az a támogatási politika, amely nagyon sok helyre ad kevés forrást. Akármennyi pénzt szét lehet osztani, de ha az nem hasznosul, akkor nem javul a versenyképesség, a hatékonyság. Most, amikor a következő ciklusra a nemzeti hozzájárulási hányad 80 százalékra emelésének köszönhetően háromszor annyi forrás, 4265 milliárd forint jut, meg kell hozni ezt a szakmai döntést. Meg kell határozni a hosszú távú kitörési pontot jelentő irányokat.

– Melyek lennének ezek?

– Kiemelten kell kezelni a baromfiágazatot. Az adottságaink ebben kiválóak. A tejágazat is nagy reményekkel kecseg­tet. Maga a tejtermelés nem áll rosszul Magyarországon, a feldolgozott termékek vonatkozásában viszont sajnos importőrök vagyunk. A járvány vagy most a háború nyomán felértékelődik a biztonság és ezzel összefüggésben az önrendelkezés, vagyis az a képesség, hogyan tudjuk válságos helyzetekben garantálni saját magunk ellátását élelmiszerrel. Amikor a koronavírus miatt megállt a világkereskedelem, a tejipar azért bénult le időlegesen, mert a tejesdobozok műanyag kupakjait importból szerezték be. Nekünk a kiemelt ágazatokban minden felhasznált szert, anyagot, összetevőt tudnunk kell idehaza előállítani.

– Mely területekre érdemes még össz­pontosítani?

– A sertés- vagy a zöldség-gyümölcs ágazatban is kiaknázatlan tartalékok vannak. A gyümölcsültetvények jelentős része korszerűtlen, a termesztéstechnológia elavult. Itt is meg kell jelennie a csúcstechnológiának, jövője csak ennek van, mást nem is szabad támogatni. Elodázhatatlan az öntözésfejlesztés. Erről sokat beszéltünk az elmúlt években, de eddig nem értük el a kijelölt célokat, nem nőtt jelentősen az öntözött terület nagysága. Nem fogadhatjuk el, hogy miközben több vizet engedünk ki az országból, mint amennyi beérkezik, a területeink két százalékán öntözünk. A nyolc százalék sem lenne túlzott ambíció. Az alapanyag-termelésben gabonafélékből elég jól állunk, többé-kevésbé képesek vagyunk az önellátásra, vagy közelítünk hozzá. De a zöldségféléknél vagy olyan hungarikumoknál, mint a fűszerpaprika, a hagyma, bizony nettó importőrök vagyunk. Burgonyából korábban több országot láttunk el, ma már magunkat se vagyunk képesek. Hiányzik a tárolási kapacitás, és feldolgozás sincs. Ezen változtatni kell. Célzott stratégiára és arra épülő támogatásra van szükség. Ugyanez áll a takarmányozásban nélkülözhetetlen fehérjenövényekre is, például a szójára, ezekből 15 százalék körüli az önellátási szintünk, kitettek vagyunk a külpiacoknak. Ez a célként megjelölt GMO-mentesség megvalósítása miatt is nagyon fontos.

– Gabonából viszont bőven jut kivitel­re is.

– Ezt büszkén szoktuk emlegetni, de jobb lenne, ha egy deka magyar gabona sem hagyná el feldolgozatlanul az országot, hanem itt állítanánk elő belőle készterméket, aztán azt lehetne a külpiacon eladni.

– Mi lenne a teendő?

– Ki kell mondani, hogy melyek azok az agrárgazdasági szereplők, amelyekre elsősorban számítunk a következő időszakban. Nem az a lényeg, hogy kis- vagy nagyüzem, nem az számít, hogy családi gazdaság-e vagy társas vállalkozás, hanem a teljes vertikumot lefedő, mérethatékony működés. Ezeknek fejlesztési forrásokat kell adni, hiszen ők a vidékfejlesztés motorjai, és ők lehetnek a magyar agrárkülgazdaság bajnokai is. A magyar mezőgazdaság sokszínű, ezért nem érdemes és nem is lehet átvenni más országok modelljeit, ehelyett innen is, onnan is érdemes ellesni és átültetni a jó megoldásokat. A dán hatékonyság és az osztrákokra jellemző rövid, helyi ellátási lánc például egyaránt követhető. Ha mindezt meg merjük valósítani, akkor 2030-ra valóban elláthatunk húszmillió embert élelmiszerrel. Ez ma még csak lehetőség. De továbbmegyek, merjünk nagyot álmodni az agráriumban is! Ha összeadjuk azt a tudást, amit a vállalkozásaink, az egyetemek és kutatóhelyeink világa képvisel, és megvetjük a lábunkat a tudásexportban, akkor akár egymilliárd ember élelmezésében vehetünk részt, eljuttatva a korszerű ismereteket és technológiákat Afrikába, Dél-Amerikába, Közép- és Délkelet-Ázsiába. Itt, az egyetemen érzékeljük az egyre növekvő igényt erre, hiszen a MATE már most is Közép-Európa legnagyobb tudáscentruma, nemrég 50 hellyel léptünk előre a nemzetközi ranglistákon. Azon dolgozunk a piaci szereplőkkel és az Agrárminisztériummal közösen, hogy egy olyan rendszert hozzunk létre, ami ezt a tudást külpiacokra viszi. Mindez társadalompolitikai szempontból is létfontosságú.

– Milyen értelemben?

– Ma az emberek világszerte a falvakból a városokba, onnan a megapoliszokba vándorolnak. Ha meg akarjuk tartani a vidéki népességet, egyáltalán, magát a vidéket, akkor vissza kell fordítani ezt a folyamatot, ahogy az egyébként sikerült Ausztriában. Nem arra gondolok, hogy valaki hazajár aludni a falusi házába, de egyébként a munkája, a mindennapjai a városhoz kötik. Helyben kell megélhetést, jövőképet biztosítani, és ehhez elsősorban az agrárgazdaság fejlesztésére van szükség. Ha van a falvakban is gyors internet, a minőségi lét alapfeltételei, közösségi terek és a vidéki fiatalság számára vonzó lehetőségek, akkor a vidék és benne az agrárifjúság megmarad.