Veczán Zoltán írása a Mandiner hetilapban

Drámai fotókon, videókon hömpölyög a Sajó szennyezett vörös vize. A napi 1,5 millió liter víz 4,2 tonna vasat, 38 tonna szulfátot, 1,7 tonna cinket, 0,5 tonna mangánt és 5 kilogramm arzént tartalmaz. Utóbbi az országban fellelhető legveszélyesebb félfém; a beömlésnél az arzénkoncentráció a határérték 187-szerese, a normál mennyiségnek pedig a 2600-szorosa.

S nem holmi hirtelen kiöntésről van szó:

csak hát a szlovákiai politikumban éppen mindenki mással volt elfoglalva, mint hogy megoldást találjon a helyzetre. Most, három hónapnyi intenzív aktivista- és médiakampány után, valamint Nagy István magyar agrárminiszter látogatásának hírére is talán megmozdult valami.

A szennyezéssel kapcsolatban folyamatosan kommunikáló nyitrai kerületi közgyűlési képviselő, a Sine Metu Polgári Társulás elnöke, Orosz Örs szerint három okból húzták el ennyire a dolgot. Egyrészt

„burkolt leépítése”. Igaz, a Sajó szennyezése már az etnikai határ fölött kezdődik, vagyis három szlovákok lakta falut is érint. Másrészt a kormányban kompetenciaharcok dúlnak, elsősorban két, nem túl jó viszonyban lévő miniszterelnök-helyettes, Igor Matovič és Richard Sulík, illetve pártjuk, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OĽaNO) és a Szabadság és Szoli­daritás (SaS) között. Orosz hozzáteszi, a gazdasági tárca, ahová a bezárt bánya ügye tartozik, Sulíké, vagyis „amíg a bányában van a szennyvíz, az ő kompetenciája, amint kifolyik, Ján Budaj OĽaNO-s környezetvédelmi miniszteré”.

Február 24-én, az orosz–ukrán háború kitörésének napján jelentették be az ügyet a hivatalos szerveknél, de az általános figyelem a keleti szomszédra irányult. Március 11-éig nem foglalkoztak az üggyel, akkor megvolt a vízvizsgálat eredménye, de a hatóságok nem akarták kiadni a sajtónak. Oroszék petíciót indítottak, közben a Szövetség magyar egységpárt is próbálta felhívni a kormány figyelmét a problémára.

Orosz Örs volt az, aki májusban egy köbméter szennyezett vizet öntött Ján Budaj minisztériumának épülete elé, majd többedmagával fél órára tiltakozásképpen eltorlaszolta a szennyeződést kibocsátó kiöntőt. A kormánynak végül három hete sikerült odáig eljutnia, hogy megbízott egy céget a felszíni vízkifolyás elterelésével. A beígért munkálatokból azonban egyelőre semmi nem látszik a kerületi képviselő szerint, noha elvileg már végezni kellett volna a felszíni vizek javának elszivattyúzásával.

„Egy felszíni vízfolyam elterelésével nyolcvan százalékkal tudják csökkenteni a vízfolyást, de nem tudjuk, mi lesz a maradék húsz százalékkal, és mi lesz azzal a több száz vagy ezer tonnányi vegyi anyaggal, ami már lerakódott a folyó medrében” – fejti ki.

„A kormány alkalmatlan – fogalmaz. – Általános a teszetoszaság. Elhárítani kellene, közben beépíteni a szűrőberendezést, de még a közbeszerzést sem írták ki rá.”

Ráadásul tudni lehetett, hogy ez bekövetkezik. „Minden bezárt bányából előbb-utóbb kitör a bányavíz, ha nem szivattyúzzák. Alsósajón, a Siderit bányaművek telephelyén 2008-ban álltak le a szivattyúk, attól a naptól kezdve telik a bánya.” Nem véletlen, hogy a bányafelügyelet 2017-ben új vízelvezetőt robbantatott, azonban azt egy az egyben belevezették a Sajóba.

Mint Orosz elmondja, a korábban halbő vízben alig kétfajta halat találtak, azt is a mederfenékre tapadva, szinte már élettelenül. A boncoláskor kiderült, hogy hetek óta nem juthattak táplálékhoz, az arzén ugyanis kipusztította a kis rákokat éppúgy, mint a vízfelszínen élő ízeltlábúakat, lassú halálra ítélve a szívósabb halakat, amelyek túlélték az arzénmérgezést. „Ha holnap megszűnne a szennyezés, a víz kitisztulna, de a már befolyt anyag leülne a meder aljára, és jönnének a hosszú távú hatások. A nehézfémek például az évek múltán visszatérő halakban akkumulálódnak” – mondja.

Nagy szerencse, hogy a környékbeliek ivóvízellátását nem érinti a szennyeződés: a régióban minden falunak magasabban van a központi vízműegysége, nem érintkezik a Sajóval. Egyedül a folyóparti házak kútjait vizsgálják, s egyelőre határértékeken belül mérik a szennyeződést.

Mint Orosz magyarázza, a savas kémhatású folyó a Rozsnyói-­medence felé lúgos karsztvizekkel találkozik, a fellépő reakció nyomán a szennyeződés kicsapódik, és kolloid formájában leülepszik a meder fenekére. A szennyeződés nagy része a szlovákiai szakaszon rakódik le. A másik oka annak, hogy Magyarországra nagyrészt már határértéken belüli víz érkezik, hogy addigra a Sajó a szennyeződéstől számítva a hétszeresére hígul fel, elsősorban a nagyobb vízhozamú Muránynak és Rimának köszönhetően.

Az ügy Orosz Örs szerint a térség elhanyagolásának szemléletes példája, és

A kerületi képviselő panaszt nyújtott be az Európai Bizottsághoz az ügy kivizsgálását követelve. De a probléma ettől sem oldódik meg. „Ha nem virítana vörösen a folyó, nem kapna ekkora publicitást. S akkor a történet elejére ugorva kérdezem: miért zárt be a bánya, miért hagyta cserben az állam az 1400 dolgozót? Miért nincs átállítva a vidék az iparról a turizmusra, miért nem nyitják újra a krasznahorkai várat, a somoskői alagutat? Mert már régóta nincs érdekképviselet, s ha van is, csak arányosan jut forrásokhoz, száz év ínséget nem tud pótolni.”

Az elmúlt napokban tovább forrnak az indulatok a Sajó szennyezése körül. Orosz és két aktivista társa ellen közhasznú berendezés megrongálásának gyanúja miatt nyomozás indult amiatt, hogy a kifolyót figyelemfelkeltés céljából egy rövid időre eltorlaszolták.

A politikus szerint viszont a folyó szennyezésének ügyében azóta sem csipkedi magát a környezetvédelmi miniszter – noha időközben a tulajdonos Szlovák Állami Vasércbánya Társaság bejelentette, hogy a fent említett, a felszíni vizek elvezetését jelentő munkafázis véget ért, ám a szennyező anyagok egy része még így is akadálytalanul ömlik a Sajóba.

Orosz Örs elismerte, hogy a torlaszoláshoz valóban feltörték a bányajárat rácsait, a szlovák törvények szerint akár 5 év börtönbüntetést is kockáztatva. De

a politikus közösségi oldalán, jelezve: nem hátrálnak meg, harcolni fognak.
Nyitókép: Nászaly Gábor