Kohán Mátyás írása a Mandiner hetilapban.

„Nem akarom, hogy a Radzsapaksza családból bárki hatalmon legyen. A macskájuk sem!” – magyarázta a The Hindu riporterének egy dühös tüntető a Srí Lanka fővárosában egyre szaporodó tüntetések egyikén. Dühével nincs egyedül: a Radzsapaksza család, amely 2005 óta különböző konstellációkban uralja az országot, a kora 2010-es évek ugrásszerű gazdasági növekedése után az idei csődért is felelős.

A világgazdaság pénzbősége

Radzsapakszáék története régen összefonódott már a kétharmad magyarországnyi területű, 22 milliós sziget­országéval. A korábbi és a mostani elnök, Mahinda és Gotabaja Radzsapaksza apja másfél évtizeden át volt az akkor még angol gyarmat Ceylonon parlamenti képviselő, majd földművelésügyi miniszter. Nagybátyjuk és unokatestvéreik szintén fontos tisztségeket töltöttek be, sőt már a nagyapjuk is vidane araccsi volt, olyan hagyományos ceyloni méltóság birtokosa, amely beépült a brit gyarmati közigazgatásba.

Ilyen háttérrel került a kilenc testvér második legidősebbje, Mahinda az 1970-es években a parlamentbe, majd 2004-ben a miniszterelnöki, 2005-ben pedig az elnöki székbe – akkor kezdődött a Radzsapakszák aranykora. Mahindával az államfői székben Csamal, Gotabaja és Baszil Radzsapaksza gazdaságfejlesztési, védelmi és öntözési minisztériuma a költségvetés háromnegyede felett diszponált. Rendkívüli népszerűséget szereztek a tamil felkelőkkel huszonhat évig vívott polgárháború 2009-es megnyerésével, a szingaléz buddhista hagyományok látványos ápolásával, no meg azzal, hogy lendületesen nőtt ez idő alatt a gazdaság. A GDP-­növekedés a jobb években elérte a 9 százalékot, özönlöttek a szigetre a turisták, és egyik nagyberuházás épült a másik után. Ez utóbbiak bosszulják most meg magukat kínkeservesen – hiába hoztak Srí Lanka lakói számára dupla akkora egy főre eső jövedelmet, mint a szomszédos Indiában, jobb egészségüggyel, oktatással, magasabb várható élettartammal.

A sok hatalomban töltött év, a pénzbőség és az, hogy a gazdaság látszólag magától is robogott, azt okozta, hogy egy ponton mintha megváltozott volna a beruházások logikája: a gazdaságnak hajtott haszon helyett előtérbe került a korrupció és a visszaosztás. Máshogy nehéz megmagyarázni, hogy mi szükség volt az 1,4 milliárd dollárnyi kínai hitelből épített kikötőre pont Hambantotában, Radzsapakszáék szűkebb pátriájában, amely hatéves fennállása alatt 300 millió dollárnyi veszteség termelésére volt képes, és 2017-ben a kínaiak mentették meg a csődtől azzal, hogy 1,1 milliárd dollárnyi összegért kilencvenkilenc éves bérleti jogot vásároltak rá. Szintén nehezen indokolható a kikötő közelében 200 millió dollárnyi kínai hitelből épített repülőtér, amely annyi bevételt sem termel, amennyiből a rezsijét kifizethetné, s további 15 millió dollárnyi pénz elment a környéken egy konferencia-központra is. És akkor még a monumentális Port City beruházásról, Colombo jelenleg is épülő, vadonatúj üzleti negyedéről még nem is beszéltünk. Ehhez jött pár kellemetlen szóbeszéd közpénzből vásárolt földekről és eltérített cunamisegélyről. A Pandora-iratokból tavaly nyilvánosságra került a Radzsapaksza család néhány, több millió dollárt tartalmazó offshore-számlája.

Trükkök százai

Radzsapakszáékat 2015-ben kiszavazta a hatalomból Srí Lanka népe, és világos volt, hogy Mahindát nem lehet még egyszer óriásplakátra rakni. A háttérhatalom sajátosan Srí Lanka-i, nyugatos üzletemberekből, katonatisztekből és buddhista szerzetesekből álló változata gyorsan akcióba is lépett, hogy valahogy mégis megtartsa az országot a családnak és népes klientúrájának. Felépítették elnökjelöltnek a katonaviselt, antialkoholista, vegetárius Gotabaját, aki habitusában a szöges ellentéte volt az ezerrúpiás bankjegyre saját arcképét nyomató Mahindának – ráadásul néhány ukrán MiG vadászgép zűrös beszerzésén túl korrupciós ügyek sem tapadtak a nevéhez. Szakértő módon kormányozni készülő technokrataként kampányolt, és a 2019-es elnökválasztáson alaposan meg is verte ellenfelét – hogy aztán Mahinda trójai falovának bizonyuljon.

A nyugatos üzletemberek által javasolt kabinet helyett ugyanis Mahindát nevezte ki kormányfőnek, Baszil lett a pénzügyminiszter, Csamal kapta az öntözési tárcát, és Mahinda fiának, Namalnak is jutott egy bársonyszék a sportminisztérium élén. Bár a 2019. húsvéti terrortámadások óta kimaradó turizmus megborította a rúpia árfolyamát és a költségvetést, a kormányzat még a pandémia kitörése előtti év optimizmusával látott neki a gazdasági helyzet rendezésének. Hiába a gyenge árfolyam és az óriási államadósság, vaskos adócsökkentések következtek, amire a hitelminősítők durva leminősítésekkel reagáltak.

Ekkor érkezett a pandémia, amely megroggyantotta a gazdaságot, és még ennél is súlyosabb gond volt, hogy eltűntek a külföldön dolgozók remittanciái, ami tovább rombolta az árfolyamot, és megnehezítette a devizaadósság törlesztését. 2021-ben aztán a kormány még jó érzékkel betiltotta a műtrágya használatát, az ettől csökkenő tea- és rizstermés óriási élelmiszer-inflációt hozott. 2022 elejére az egy évvel korábbihoz képest megduplázódott több alapvető élelmiszer ára, s ahogy a devizatartalék elolvadt, egyre nehezebb volt a lakosságnak üzemanyagot, az erőművekbe pedig fűtőanyagot szerezni. Radzsapakszáék ennek ellenére nem fordultak az IMF-hez, mert az népszerűtlen megszorítások bevezetésével járt volna, inkább megpróbálták kihúzni valahogy – csak aztán jött az orosz–ukrán háború, elszálltak az energia- és élelmiszerárak, a költségvetés pedig letérdelt.

Srí Lanka április 12-én jelezte hitelezőinek, hogy a tartozások átütemezéséig nem tud törleszteni. Az államcsőd május 18-án következett be, ekkor járt le 72 millió dollárnyi, április 18-án esedékes tartozás törlesztési határideje.

Mondjon le!

A kormány akkor már nem volt a helyén: április 5-én szétesett a koalíció. Bár a miniszterelnököt tavasztól már az államfő Gotabaja is igyekezett távozásra bírni, ez május 9-éig nem történt meg, hiába mondott le az egész kormány, benne Mahinda fiával és testvéreivel. Aznap jelentős tömeg vonult fel Mahinda Radzsapaksza távozását követelve, de megjelentek a kormányfő támogatói is, s a két tábor husángokkal egymásnak esett. Az elnök ekkor is igyekezett rábírni a miniszterelnököt a távozásra, Mahinda délután négykor közölte ebbéli szándékát egy beszédírójával, aki aztán kiszórta a hírt a médiának – de a dühös tüntetőket ez nem nyugtatta meg, a katonaság pedig csak jelentős késéssel sietett a veszélybe került kormányfő segítségére. Így az IMF-fel már a nagy visszatérő négyszeres miniszterelnök, Ranil Vikremeszinghe kezdhetett el tárgyalni egy mentőcsomagról.

A feketeleves még csak most következik: Vikremeszinghe május 17-én jelezte, hogy csak egy napra elegendő benzin­tartaléka van az országnak, hogy csak a létfontosságú importtermékek beszerzéséhez 75 millió dollárra van szükségük a következő napokban, mert a devizatartalék kifogyott, és hogy már a közalkalmazotti fizetéseket is csak pénznyomtatással tudják előteremteni, ami természetesen tovább értékteleníti a rúpiát. Történt emellett óriási kamat­emelés, valutaleértékelés, a nem létfontosságú import korlátozása, sőt valószínűleg a SriLankan Airlines légitársaságot is privatizálni kell majd.

A kérdés az, hogy Srí Lanka partnerei közül ki segít és ki nem. Peking nem ajánlott fel sem mentőcsomagot, sem a kínai projektekre felvett hitelek átütemezését, nehogy precedenst teremtsen az Egy övezet, egy út program többi, szintén nyakló nélkül eladósodó partnerországának. Az országot már most is India több milliárd dolláros gyors­hitelei és az indiai adósság átütemezése tartja víz felett, s valószínűleg még az IMF-nél is könyörögni kell egy néhány milliárd dolláros bailoutért, annak minden fájdalmas következményével együtt.

Most a búcsúk ideje következik: Srí Lanka népe valószínűleg búcsút mondhat viszonylagos jólétének, a Radzsapaksza család a hatalomnak – Kína pedig, amely sokak által adósságcsapdának tartott, veszteséges projektjeivel most először döntött be egy országot bármiféle segítségnyújtás nélkül, a Srí Lanka feletti maradék befolyásának.

Nyitóképen: Egyetemisták csapnak össze a rendőrökkel az elnöki palotánál május 19-én. Fotó: AFP / NurPhoto / Tharaka Basnayaka