– Betöltötték már a 75. életévüket és még mindig aktív versenyzők. Soha nem akarták vagy tudták kimondani, hogy visszavonulnak? A vitorlázás az a sport, amit nem lehet befejezni?

Detre Szabolcs: – Eszünk ágában sincs visszavonulni! Nem is értem azokat, akik egyszer kijelentik, nem mennek többet vitorlázni. Mégis mit csinálnak utána? Csak valamilyen egészségi probléma kényszeríthetne befejezésre, ezért karban kell tartani a testünket, mert úgy nem lehet a versenyre koncentrálni, ha valamelyik porcikánk jelez. A vitorlázás taktikai sport is egyben, leginkább a sakkhoz tudnám hasonlítani, idővel jobban megérik rá az ember. Ha csak kívülről szemléli valaki, nagyon lassú sportnak tűnik, holott a hajón hatalmas a pörgés és a taktikai küzdelem; az, hogy egy-egy szituációban milyen döntést hoz az ember, meghatározza a továbbiakat.

Detre Zsolt: – Ahogy Szabolcs is mondta, a vitorlázás olyan, mint egy sakk­játszma, előre kell gondolkodni és látni a lépéseket. A nemzetközi versenyeken nyolcvan év felettiek is indulnak, van még időnk. Amíg élünk, megyünk a vízre és vitorlázunk.

– A vitorlázás szeretete miatt űzik még a sportágat, vagy a versenyszellem is ugyanúgy ég önökben?

 

 

Detre Zsolt: – Mindkettő. Amikor elindulunk a kikötőbe, olyan, mintha csatába indulnánk. Egész életünk versenyzéssel telt. Síelőként kezdünk, majd a Vasasban futballoztunk, akkor is izgalommal vártuk a hétvégéket a meccsek miatt. A vitorlázásra viszonylag későn, tizennyolc éves korukban váltottunk. Euforikus érzés, ahogy megy a hajó alattunk, a vitorla fölöttünk és szeljük a vizet, nincs ehhez fogható.

Detre Szabolcs: – Mindig vérpezsdítő a tavaszi szezonkezdet. Kevés olyan sportág van, ahol egy verseny alatt mindenkivel meg kell küzdeni, nálunk minden futamnál mindenkivel csatázunk. Alapvetően nagyon összetett sport, hiszen egyszerre két közegben vagyunk, a vízben és a levegőben, mindkettőt érezni kell, a kettő között hozott döntések meghatározók.

– Szinyei Merse Pál két nyarat töltött a Balaton mellett, Fonyódnál. A híres festőt bosszantotta, hogy a tó nem hagyta magát megörökíteni, mindennap másik arcát mutatta. Önök is nagyon sokat versenyeznek a magyar tengeren, igaz a mondás, hogy nincs két ugyanolyan Balaton?

Detre Zsolt: – Nagyon is igaz! Épp ezért minden verseny más, minden változik, nem lehet sablonos és monoton, és minket pontosan ez vonz ennyi év után is.

– Az 1980-as a moszkvai olimpián harmadikak lettek, a sportág első magyar olimpiai érmét szerezték meg, és hosszú évtizedekig úgy tűnt, hogy az egyetlent is. A tokiói olimpián Berecz Zsombor ezüstérme törte meg a 42 éves időszakot. Mi lehetett az oka, hogy senki nem tudott az önökéhez hasonló eredményt elérni?

Detre Szabolcs: – Az érem közelébe, sőt még a legjobb tízbe sem sikerült kerülni az elmúlt évtizedekben. Erősödött a konkurencia, ugyanakkor a lehetőségek is nőttek. Mi még nem álmodhattunk meleg égövi edzőtábori lehetőségről. És lássuk be, sokáig nem is jött olyan egyéniség, mint Berecz Zsombor, akinek fantasztikus fizikuma, érzéke, képességei vannak, és neki is a negyedik olimpiáján sikerült az éremszerzés. Végtelenül sajnálom, hogy a finn dingi hajóosztályt kitették az olimpiáról, mert igazi, férfiaknak való verseny.

– Önöknek a bronz felért a győzelemmel?

Detre Szabolcs: – Hatalmas a különbség a dobogó és a negyedik hely között. A bronzérem is győzelem, igazából nem számít az érem színe, a lényeg, hogy ott állhat az ember a dobogón. Hadd elevenítsem fel egy kicsit az olimpiát. Az utolsó futam előtt az ötödik helyen álltunk, az első kettő gyakorlatilag eldőlt. A verseny előtt jött könyörögve a vezetőség, hogy szerezzünk pontot, mert ezen múlik a sportág jövője. Nagyon jól elkaptuk a futamot, olyan szél volt, ami nekünk kedvezett. A harmadik helyért a szovjet és a keletnémet hajóval versenyeztünk, mindkettő nagyon erősnek számított, ha utóbbi ér be másodiknak, övék az érem. Nem részletezem, milyen pszichés trükkökkel „küldtük hátra” a németeket, de megnyertük a futamot. A többiek befutóját nem vártuk meg, elindultunk a part felé. Amikor jöttek felénk motoros hajón a fotósok és villogtak a gépek, akkor tudtuk meg, hogy olimpiai bronzérmesek lettünk.

– Négy évvel később lehetett volna a következő olimpiájuk, ám a politika és a nagyhatalmak közbeszóltak, nem mehettek az 1984-es Los Angeles-i játékokra…

Detre Zsolt: – Talán még nagyobb esélyekkel vághattunk volna neki az olimpiának, mert az eredményünk hatására elindult a szponzoráció, felszereléseket, vitorlákat kaptunk ingyen. Az olimpiai bronzéremmel kilőttük magunkat az űrbe. Az egyik világversenyen tudtuk meg, hogy a szovjetek bojkottálják az olimpiát, akkor egyértelmű volt már számunkra, hogy mi sem indulhatunk. Lefagytunk. Kegyetlen érzés volt. Mintha az embernek levágnák az egyik karját, hirtelen eltűnik a cél.

Detre Szabolcs: – Kifakul az élet, semmi nincs. Talán mi azért dolgoztuk fel könnyebben, mert már volt egy olimpiai érmünk.

– Most megint olyan világot élünk, amikor a nagypolitika beleszól a sportba. A szomszédos országban zajló háború miatt az orosz sportolókat szinte mindenhonnan kitiltják…

Detre Szabolcs: – Mélységesen felháborít, hogy sportolókat büntetnek azért, mert a vezetőjük háborúzik. A második világháború után még a németeket sem sújtották ennyire, pedig őket „bűnös nemzetnek” is nevezték.

– Nem titkolják politikai véleményüket és a kormány iránti szimpátiájukat sem, Zsolt önkormányzati képviselői is. Soha nem tartottak attól, hogy ezáltal támadások kereszttűzébe találják magukat?

Detre Zsolt: – Mindig is keményen kiálltunk, és vállaltuk a nézeteinket. Az önkormányzatban is megharcoltam az egyetlen ellenzéki képviselővel, ha az igazság megkövetelte.

Detre Szabolcs: – A sportteljesítményünkkel a nevünk beivódott a magyar köztudatba. Minket azért nem lehet csak úgy félreállítani és eltörölni. Optimistán várjuk a választásokat, mert bele sem merek gondolni egy esetleges ellenzéki győzelembe. Ha ez az ellenzék hatalomra jut, szörnyű pusztításra számítok. Mert valójában nem törődnek ők a magyar szavazókkal, csak a Nyugatnak akartnak megfelelni. Gondoljunk bele, Trianonnal a nyugati hatalmaknak az volt a céljuk, hogy Magyarországot teljesen kivégezzék. Nem hitték, hogy a szétszakítottságot a magyar nemzet túléli. Úgy látom a világpolitika alakulásán, mintha Trianont akarnák befejezni, olyan érzésem van, hogy az országunkat le akarják törölni a térképről.

– Nemcsak a vízen küzdenek, hanem a politikában is…

Detre Zsolt: – Nem félünk harcolni. Ezt az országot nem lehet eltörölni és elpusztítani, mert a magyar iszonyú erős nép, ezt már számtalanszor bizonyította, a Kárpát-medencében valami isteni erő lakozik.

Detre Szabolcs: – A magyarok nyilaitól még mindig rettegnek. Lehet, kis ország vagyunk, de Orbán Viktor a világ egyik jelentős politikusa, igazi vezéregyéniség, aki befolyásolja és formálja az európai politikát, támadják is keményen. Nem lehet látni, mi lesz ennek az LMBTQ-irányzatnak és -nyomulásnak is a vége. Régebben azt mondta az ember, amikor nagy bajban volt, hogy azt sem tudja, fiú-e vagy lány. Eddig ez a szólás írta le a legsúlyosabb állapotot. Most meg oda jutottunk, hogy az lett a cél, senki se tudja, fiú-e vagy lány.

– Visszakanyarodva a vitorlázáshoz, ahogy beszéltünk már róla, több évtizedet vártunk arra, hogy újabb érem szülessen az olimpián. Mit gondolnak, Berecz Zsombor ezüstérme után újra hosszú időszakra kell berendezkedni?

Detre Szabolcs: – Korábban azt nyilatkoztam, nem szeretnék úgy meghalni, hogy mi vagyunk az egyetlen olimpiai érmesek a sportágban. Nagyon örültünk Zsombor érmének, ahogy néztük a versenyét, átéltük ugyanazt a hangulatot, mint a saját olimpiánkon. Zsolt el is sírta magát.

Detre Zsolt: – Elérzékenyültem. Sokan mondták, hogy lelökött minket Zsombor a trónról, de ez nem igaz, épp ellenkezőleg, a sikere minket is újra megacélozott, mert a múlt és a jelen egymásnak adnak identitást, egymást erősítik. Őrületes a hajtás a sportágban, nálunk is vannak tehetséges versenyzők, erős a középmezőny, de olyan tehetség, mint Zsombor… Reméljük, nem kell újabb évtizedeket várni a következő éremre.