Mostanra tényleg létrejött a koronavírus delta és omikron mutánsának hibridje, ami két hónapja még csak a rémhírekben szerepelt. Viszont az előzetes adatok szerint szerencsére nem okoz súlyosabb betegséget, mint a jelenleg domináns omikron-variáns. Egyre inkább az a vélekedés terjed el a világon, hogy a covidjárvány (legalábbis annak veszélyes fázisa) véget ért – és ebben jelentős szerepe van az ukrajnai háborúnak is, ami jelenleg sokkal aggasztóbbnak tűnik a „megszokott” covidnál. De a rekombináns vírus megjelenése is azt jelzi, hogy érhet még minket kellemetlen meglepetés.

Február 4-ei számunkban számoltunk be a Ciprusi Egyetem virológusának, Leonidosz Kosztrikisznek a baklövéséről (Rémálom, ami nem is volt címmel). Ő azt hitte, hogy felfedezte az egyik Cipruson vett vírusmintában a SARS-CoV-2 vírus két legutóbb elterjedt variánsa, a delta és az omikron hibridjét (tehát a két vírus genomjaiból összeolvadt szupervírust), amit deltakronnak szokás hívni. Bár a világsajtó azonnal felkapta az aggasztó hírt (hiszen ez azzal fenyegetett, hogy az új hibridvírus örökli delta őse betegítőképességét, valamint omikron őse gyors terjedését), csakhamar kiderült, hogy csak laboratóriumi műtermékről, beszennyeződött mintáról van szó. Akkor nem létezett a deltakron. Még.

De ma már létezik. Néhány héttel Kosztrikisz felsülése után Scott Nguyen, a washingtoni Közegészségügyi Laboratórium munkatársa a GISAID genetikai adatbázist böngészte (amelybe szerte a világból feltöltik a kutatók az általuk szekvenált vírusgenomokat), és olyan furcsa, Franciaországból származó mintákat talált, amelyeket az elemzést végző virológusok delta- és omikron-variánsok keverékeként azonosítottak. Vagyis nagyjából ugyanazt találták, mint ciprusi kollégájuk néhány héttel korábban, de ők (talán éppen Kosztrikisz példájából okulva) nem feltételezték a hibridizációt, hanem két független vírusból származó genetikai állományra gyanakodtak. Mint kiderült, ők is tévedtek, csak az ellenkező irányba.

 

Bár nagyritkán előfordul, hogy egy embert két variáns egyszerre fertőz meg (így megeshet, hogy valóban különböző genetikai állományú vírusok vannak a szervezetében), ennek az esélye nagyon kicsi. Ahogy Nguyen egyre mélyebbre ásott az adatokban, nyilvánvalóvá vált, hogy immár tényleg felfedezte a deltakron hibrid vírust. Az összekeveredett genomú (szakszóval: rekombináns) vírus létrejötte egyáltalán nem meglepetés, hiszen ez az úgynevezett horizontális géntranszfer teljesen megszokott folyamat a vírusok világában. Azért horizontális (vízszintes), mert nem a leszármazási fán egymás felett elhelyezkedő ősök és utódok között áramlanak a gének, ahogy az megszokott, hanem két távoli rokon vírus találkozásakor, a faábrázolás szerint oldalirányban.

Amikor a kutató egyre biztosabb lett abban, hogy rekombináns vírust talált, annak egyedi mutációit elkezdte keresni más vírusmintákban is. És talált is ilyeneket, például hollandiai és dániai vírusmintákban. Annak pedig már szinte nulla volt az esélye, hogy több, egymástól ilyen nagy távolságban elemzett minta is ugyanúgy szennyeződjön, ekkor már sokkal hihetőbbnek tűnt a rekombinációt feltételező magyarázat. Nguyen a gyanúját megosztotta a virológiai fórumokon a kollégáival, és csakhamar bebizonyosodott, hogy igaza van, a delta és az omikron rekombináns utóda valóban megjelent.

Az események innentől felgyorsultak, hiszen két külön-külön is veszélyes tulajdonságokkal bíró vírusváltozat keveredése nem sok jót ígér. Így minél gyorsabban tudni kellett, hogy mennyire lehet veszélyes. Bár az izgalom fokozása érdekében talán hatásosabb lenne, ha ezt a választ a cikk végére tartogatnánk, de inkább legyünk tárgyilagosak: úgy tűnik, hogy megnyugodhatunk, a deltakron nem különbözik veszélyességében az omikrontól, és nem is képes labdába rúgni mellette. A felfedezése óta a párizsi Pasteur Intézet kutatói megszerezték az egyik megszekvenált deltakron mintát, kitenyésztették a laboratóriumban, így már testközelből vizsgálható.

Március 10-ei állapot szerint eddig 33 esetben azonosították a deltakront Franciaországban, nyolcszor Dániában, kétszer az Egyesült Államokban, egyszer Németországban és egyszer Hollandiában. Vagyis összesen 45 deltakronfertőzéses eset ismeretes az egész világon. Tekintve, hogy a rekombináns vírus valószínűleg már január óta létezik (tehát annyira nem is új), ez nem vall túl nagy terjedőképességre. Ennyi idő alatt az omikron már felfalta a fél világot. A másik, reményre okot adó részlet a rekombináció mikéntje. A deltakron genomjából látszik, hogy a gazdasejt fertőzésében kulcsszerepet játszó tüskefehérje génjét szinte teljes egészében az omikrontól örökölte, a többi gént pedig a deltától.

Mivel a tüskefehérje az emberi immunvédelemben is kulcsszerepet játszik (vagyis a vakcinák, illetve a korábbi fertőzés miatt védetté váló emberek antitestjei főképpen a tüskefehérjét ismerik fel), feltételezhető, hogy akik az omikron ellen védettek, azok automatikusan védetté válnak a deltakronnal szemben is. Sokkal kellemetlenebb lett volna, ha a tüskefehérje génjén belül is keveredés történik, mert ez megnehezítette volna a vírus immunfelismerését. De nem ez történt. Az omikron tüskefehérjéjének specifikus szerkezete okolható azért is, hogy a vírus nagyon hatékonyan fertőzi az orrnyálkahártya sejtjeit, de a tüdősejtekkel nem nagyon tud mit kezdeni – és ezért okoz általában csak enyhébb megbetegedést. Minthogy tehát a deltakron felszíni fehérjéi szinte megegyeznek az omikronéval, joggal feltételezhetjük, hogy az is ugyanígy fog viselkedni a fertőzött szervezetben. Ugyanakkor ez még csak spekuláció, a sejtkultúrákon, illetve állatmodelleken végzett kísérletek első eredményei több hétig váratnak magukra.

Arról valószínűleg sohasem lesz perdöntő tudásunk, hogy pontosan hol és mikor alakult ki a deltakron – ahogy az sem biztos, hogy csak egyszer alakult ki. A legvalószínűbb feltételezés szerint egy szerencsétlen embert egyszerre fertőzött meg a delta és az omikron is, ráadásul ugyanabba a sejtjébe is bejutott mindkettő. Amikor a sejt legyártotta mindkét vírus örökítőanyagát, azok összekeveredtek még a fehérjeburokba csomagolás előtt. A koronavírusok közötti rekombináció valószínűleg nem ritka jelenség, de ezeknek a génkeveredéseknek nagy többsége evolúciós zsákutca, hiszen a keverék genomú vírus vagy teljesen inaktívvá válik, vagy sokkal rosszabbul szuperál, mint az elődei. Néha azonban a két előd előnyös tulajdonságait örökli, és akkor tényleg sikeressé válhat. Úgy tűnik, ez alkalommal szerencsére nem ez történt.

De hogy mi lesz legközelebb, azt senki sem tudhatja.

Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/13. számában jelent meg március 25-én.