Amióta a földgáz ára rekordokat döntöget a világon, és Moszkva a gázcsap elzárásával fenyegeti az Európai Uniót, rohamtempóban kezdenek háttérbe szorulni a környezetvédelmi szempontok. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter nemrég bejelentette, hogy a hazai gáztermelést évi 1,5 milliárdról 2 milliárd köbméterre – ez a hazai éves földgázigény mintegy ötöde – kell emelni, beleértve a palagázt is. Utóbbi lehetőség már májusban is előkerült, amikor Palkovics László technológiai és ipari miniszter arról beszélt, hogy a makói gázmező kiaknázása alternatíva lehet. Szerinte ma már léteznek olyan innovatív technológiák, amelyekkel eddig nem foglalkoztak, de a megváltozott környezetben már szükség lehet rájuk. Hasonlóképpen gondolkodnak Európában is, ahol szintén egyre többet hallani a kiaknázatlan palagázmezőkről, hiszen a magas energiaárak mellett már a nem hagyományos gázkészletek kitermelése is gazdaságossá válhat.
Sokan fenntartással kezelik azonban az „új” gáz kérdését. Egyfelől tényleg jól jönne abból a szempontból, hogy lényegesen csökkenhetne Európa függősége az orosz gáztól, másfelől azonban az európai palagázmezők – szemben az amerikaiakkal – két-háromszor mélyebben és sűrűn lakott területeken találhatók, és ezek kibányászása extrém súlyos társadalmi és természeti károkat okozhat.
– A nem hagyományos gáz ugyanis rögtön a keletkezésekor beleszorult a kőzetek pórusaiba, és attól függően, hogy milyen kőzetről van szó, beszélhetünk medence-közepi (ilyen a makói), márga-, pala- vagy homokgázról. Az egyszerűség kedvéért ezekre általában mind palagázként hivatkozunk – mondta lapunknak Botár Alexa, a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) éghajlatvédelem és energia programigazgatója. Ez az üledékes kőzet morzsolódik és nem vízáteresztő, ami megnehezíti a palagáz kitermelését. Sokáig nem is volt hozzá megfelelő technológia, ma a rétegrepesztésnek nevezett eljárással nyerik ki a gázt. Ennek során több kilométer mélyen,
függőlegesen majd hosszan vízszintesen fúrnak (a gázt tartalmazó rétegbe), és jelentős mennyiségű (repesztésenként körülbelül 15 millió liter) vízbázisú folyadékkal (amely vízből, szemcsés anyagból és fél százalékban vegyi adalékokból, például benzolból és formaldehidből áll) magas nyomáson megrepesztik a kőzetet, ezáltal kikényszerítik a gázt a kőzet pórusain át a furatba, majd onnan a kútaknába. Már a leírásból is látszik, hogy extrém drága, energia- és vízigényes technológiáról van szó, ráadásul a repesztéses műveletek kisebb földrengéseket is okozhatnak,
amire például a brit palagáz-készletek feltárásánál volt példa.
A természetvédők a repesztéshez használt vegyi anyagokkal sincsenek kibékülve, de a fő probléma az, hogy Európában illetve Magyarországon a gáz jellemzően 3–6, a Makói-ároknál 5–7 kilométernyi mélységben található, ahol 220 Celsius-fok feletti a hőmérséklet, de elérheti akár a 280–300 fokot is. Még a sekélyebb algyői formációban
is 3500 méter mélyen lelhető fel a homokgáz. Ugyanakkor a nemzetközi olaj- és gázipari cégek az amerikai viszonyoknak megfelelően 175 Celsius-fok körüli értékekig képesek és készek a saját technológiájukat bevetni. Holoda Attila energetikai szakértő, volt helyettes államtitkár szerint egyszerűen nem is létezik jelenleg olyan sikeresen és
eredményesen alkalmazható technológia, amely a Makói-árokban tapasztalt rendkívül magas nyomás és még rendkívülibb hőmérséklet mellett képes megvalósítani a kitermeléshez szükséges hidraulikus rétegrepesztést.
Az is kérdéses, hogy valójában mennyi palagázt rejt a föld mélye: a kanadai Falcon Oil & Gas leányvállalata, a Makónál kutakodó TXM Gáz- és Olajkutató Kft. mintegy 1000 milliárd köbméter feletti gázmenynyiségről
beszélt. – A tapasztalatok szerint azonban a palagázok esetében rendre akár ezer százalékkal is felülbecsülik a kitermelhető készleteket, nem beszélve arról, hogy 20 százalék alatti a kitermelési hatásfok – szögezte le lapunknak Botár Alexa. E kutak a palagáz diffúz és alacsony koncentrációjú elhelyezkedése miatt már 1–1,5 év után kimerülnek,
ezért néhány kilométerenként mindig újakat kell fúrni, a táj pedig olyanná válik, mint egy összevissza lyuggatott
sajt. Egy újabb palagázláz sivatagot csinálna a Dél-Alföldből, amely amúgy is aszálytól és vízhiánytól szenved. – További veszélyt jelent, hogy a repesztőfolyadék nagy részét több-kevesebb kezelés után ugyan újrahasznosíthatják
új repesztéshez, de nemzetközi számítások szerint a folyadék 25-90 százaléka a föld alatt marad, kioldva nehézfémeket és egyéb veszélyes anyagokat is. Ezek előbb-utóbb bejutnak a felszíni vagy felszín alatti vizekbe, tönkretéve a környék ivó- és termálvizeit, valamint a mezőgazdaságát. A Makói-ároknál a szakértők szerint nagy
kockázatú a felszíni és felszín alatti vizek elszennyeződése – mondta Botár.
A nehézségek, kockázatok miatt a (makói) kitermeléshez szükséges befektetések költségeit több tíz, de egyes elemzők 100 milliárdos összegűre taksálják. Ezt egyelőre senki sem akarja fi nanszírozni: a TXM és az orosz Gazprom-hátterű szerb NIS cég kezdeményezései is elhaltak a dél-alföldi palagázmezőkön, hiába csökkentette a kormány még 2015-ben 2 százalékra a bányajáradékot. A Molnak – az nyrt.-nek is vannak kútjai a makói térségben – vagy más cégnek legfeljebb akkor érhetné meg az extrém kockázatos befektetés, ha a magyar állam további tetemes kedvezményt, támogatást adna adófizetői pénzből. A termelést így is csak mintegy 10 év alatt lehetne felfuttatni, ha egyáltalán
lehetséges.
A természetvédők azonban tartanak attól, hogy minden észérv dacára a kormány beleáll a palagáz-kutatás-feltárásba, pláne ha közpénzeket is áldoz erre, majd rengeteg pénz, energia és környezetpusztítás árán kiderül, hogy mégsem alkalmasak az új kutak a megfelelő kitermelésre, vagy csak túl drágán, veszteségesen. – Nem arról van szó, hogy sehol se kutassanak földgáz után, de álláspontunk szerint vízügyileg és környezetileg érzékeny/sérülékeny, illetve (természet) védett területen vagy határán nem szabad ilyenbe belevágni – tette hozzá a szakértő. A lakosságnak és a gazdaságnak is jobb lenne, ha a vágyott energiafüggetlenséget nem a hazai fosszilisenergia-kitermelés vagy a fakitermelés erőltetett ösztönzésével céloznák, hanem energiatakarékossági – főleg mélyépületfelújítási – és megújuló energiás beruházásokkal.