Újságíróként nem megmondó, hanem megkérdező típus vagyok. Arra a fajta újságírásra pedig, aminek az indulatok gerjesztése a célja, nem vagyok alkalmas – vallja Bodacz Balázs. Az újságíró a kétezres évek elején a Magyar Nemzetnél kezdte a pályáját, később esti hírháttérműsorok vezetőjeként éveken át a Hír Tv egyik arca volt, míg a hatalom „vissza nem foglalta” a csatornát.

 

– Viszonylag csendben távozott a Hír Tv-től 2018-ban, nem turnézta végig a médiát, nem tett drámai nyilatkozatokat. Amikor kirúgták, megfordult a fejében, hogy mi van, ha ezzel örökre vége a tévés karrierjének?
– Nem volt bennem szakmai hiányérzet, mindent végig tudtam csinálni a hírújságírásban, amit lehetett. A Magyar Nemzetnél kezdtem a pályát azzal, hogy lapszélre írogattam kishíreket, és 2018-ban a Hír Tv-ben úgy fejeztem be, hogy esti főműsoridőben hírháttérműsorokat vezettem élőben. Ez így elég kerek. Biztos voltam benne, hogy a csatorna „visszafoglalása” után azok között leszek, akiket elsőként fognak kirúgni. A feleségemmel addigra végigszámoltuk, hogy ez hogyan fog érinteni bennünket három kisgyerekkel. Végül az a döntés született, hogy 15 év újságírás után egy évig pihenek. Fontos év volt, valószínűleg még évtizedekig nem lesz arra lehetőségem, hogy egy esztendőn át csak a családdal és a saját belső nyugalmammal foglalkozzam.

– A presztízs elvesztése sem fájt? Végül is egy országos csatorna egyik arca volt, alakíthatta a nyilvánosságot. Ettől nem válik az ember függővé?
– Egyáltalán nem éltem meg ezt státuszként vagy kiváltságként, annál inkább felelősségként. Feladat volt, amit szakmailag magas szinten el kellett látni. Ugyanez a feladat az ATV-nél is. Maximalistán álltam és most is úgy állok hozzá a munkához, de nem vált az identitásom részévé a képernyő.

– A hírgyártástól sem volt nehéz megválni? Az sem okoz függőséget?
– A közélet történései nagyon érdekelnek, de nem vagyok a hírek szerelmese abban az értelemben, ahogy ezt sokan értik. A szerelem az egyik legintenzívebb érzelem, én pedig ezt az érzést nem a hírek számára tartom fenn magamban. Szorosan követem az eseményeket, enélkül a munkámat sem tudnám elvégezni, de a személyes életem fölött nem vehetik át az irányítást.

– Pedig sokszor úgy látszik, a politika által gerjesztett indulatok még a tévénézők élete felett is átveszik az irányítást, aláássák akár a személyes kapcsolatokat is. Ilyen helyzetben hogyan érdemes tévét csinálni?
– Úgy, ahogyan normális életet élni érdemes. Nem tekinthetünk el attól, hogy a világ bonyolult, másrészt mégiscsak érthetővé kell azt tenni, amennyire csak lehet. Ehhez a hátteret, az összefüggéseket is fel kell tárni. Kíváncsiság kell, kérdések kellenek. Újságíróként nem megmondó, hanem megkérdező típus vagyok. Arra a fajta újságírásra pedig, aminek az indulatok gerjesztése a célja, nem vagyok alkalmas.

– Az ATV tulajdonosi köre köztudottan közel áll a miniszterelnökhöz. Ez nem veszélyezteti a támogató szakmai közeget?
– Ebben a kérdésében benne van egy állítás, ami sosem nyert bizonyítást. Azonban ameddig a tulajdonos, a szerkesztő vagy bárki más kapcsolatai nem befolyásolják a napi működésemet újságíróként, nincs ezzel dolgom.

– És ha befolyásolja, arról majd tudomást fogunk szerezni?
– Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója számára az első beszélgetésünk során elmondtam, hogy pártpolitikailag motivált közegben dolgozni vagy ilyen kéréseket teljesíteni nem az a működésmód, amivel kompatibilis vagyok. Az ő elvárása meg éppen az, hogy a politikacsináló attitűd maradjon ki a műsorvezetői tevékenységből. Tulajdonképpen feleslegesen futottunk le ezen a kérdésen egy kört, mert betűről betűre egyeznek az egymás felé támasztott elvárásaink.

– Mivel tudja garantálni, hogy nem „őfelsége független sajtóját” fogjuk látni, amikor este átkapcsolunk az ATV-n Bodacz Balázsra?
– Például azzal, hogy „őfelségének” én nem vagyok senkije sem. Az ATV-n mindig is széles körben jelentek meg álláspontok. Ez kifejezetten fontos és jó dolog. A szerkesztői gárdán is azt látom, hogy mindenki szakmai feladatként fogja fel a munkáját. Nem „őfelségének” készítünk műsort, hanem minél szélesebb közönségnek. Mondhatnám úgy is: az embereknek. Azt pedig nem látom, hogy a stábból hiányozna a kötelező kritikai szemlélet; márpedig ez az, ami megkülönbözteti az újságírást a propagandától.

– Erre mondják azt gúnyosan a kormánypártiak, hogy „függetlenobjektív”.
– Ne mossunk össze két dolgot: a független nem azt jelenti, hogy semleges. Hanem azt, hogy a vizsgálata tárgyától nem függ. Ha egy környezetvédelmi lapot a legszennyezőbb bányatársaság finanszíroz, ott valószínűleg környezetvédelmi témában nem lehet függetlenül eljárni, mert az újságíró kiszolgáltatott annak, akit ellenőriznie kellene. Az objektív pedig annyit jelent, hogy nem hazudunk. A nem hazudásba beletartozik az is, hogy nem hallgatunk el az ügyet érintő fontos részleteket. Akik szerint a független és objektív jelzők megmosolyogtatók, azok függők és szubjektívek.

– Az ATV-nél fog dolgozni, hosszú évek után vélhetően a Hír Tv-t 2015-től bojkottáló fideszes politikusok is bejönnek majd a műsoraiba. Nem haragszik rájuk?
– Nincs személyes viszonyulásom hozzájuk, és ez nem csak azt jelenti, hogy nincs haverkodás, hanem azt is, hogy nincs indulat sem. Van dolguk nekik, van dolgom nekem, ki-ki tegye a magáét.

– Leárulózták ezerszer, bezárták a Magyar Nemzetet, amiről azt írta a minap a közösségi médiában, hogy az identitása része lesz örökre. Végül kirúgták a Hír Tv-től.
– Az a történet addig tartott, benne volt a pakliban. A Magyar Nemzet bedőlésében a hirtelenség sokkolt, nem az, hogy megtörtént. A Hír Tv-ben eközben azt néztük, hogy mikor jön már el a nap, essünk túl rajta. Szomorúság, az van bennem, nem is kevés. Az identitásomat azért jelentette a Magyar Nemzet, mert olyan közösségben dolgozhattam, olyan értékek alapján, amelyek nekem fontosak voltak. A Hír Tv-vel együtt másfél évtized, amelynek minden percét imádtam. De sokunk gondolkodását meghatározta az is, amikor a 2015-ös G-nap után baloldali vagy liberális irányultságú kollégák érkeztek a Hír Tv-be. Nekik is, nekünk is meg kellett szoknunk. De közösen, szakmailag együttműködve léptünk túl a buborékjainkon, akkor vettük észre, hogy egy csomó árok nem is létezik. Nagyon tanulságos időszak volt. De akkor is tudtuk, hogy nem a miénk a szerkesztőség, ki vagyunk téve hatalmi, tulajdonosi változásoknak. De amit átéltünk, az a miénk marad.

– Volt, aki bocsánatot kért azért, amiért kiszolgálta ezt a rezsimet 2010 után, például D. Bányász Gergő azért, hogy részt vett a közszolgálatiság lebontásában a köztelevíziónál. Ön is ott volt – közülünk is sokan ott voltak – 2015 előtt a Hír Tv-ben és a Magyar Nemzetnél. Szükség van bocsánatkérésre?
– Visszakereshető minden szó, amit a nyilvánosságban leírtam vagy elmondtam. Ha valakinek bármelyikkel kapcsolatban kérdése van, megtalál. Tudok válaszolni. Nem gondolom, hogy azért, mert értékalapon reméltem valamit, bocsánatot kellene kérnem. Az értékkonzervatív újságírók egy jelentős részének ez volt a tapasztalata: bizonyos dolgok, amelyeket képviseltek, lassanként támadandóvá váltak 2010-et követően. De azért ne romantizáljuk a 2010 előtti világot sem, nem volt olyan egyszerű az akkori kormányoldallal sem dűlőre jutni. Bár azon, hogy újságíróként a hatalom birtokosai nem csípik az embert, nem nagyon kellene meglepődnünk. Ha pedig személy szerint szóba hozta, D. Bányász Gergővel a G-nap utáni Hír Tv-ben dolgoztam együtt napi szinten. Sem szakmai, sem emberi kritikát nem tudok vele szemben megfogalmazni. Nem csak én: nagyjából senki más sem. A pályája szakaszait ki-ki maga értékeli, egy gyengébb pillanatában valaki lehet túl szigorú is magával, de normál esetben nem hinném, hogy a szakmáját egyébként komolyan vevő újságírónak kellene bocsánatot kérnie azért, amit a politika tesz.

 

– A hírcsatornák nagy részén viszont továbbra is dübörög a fideszes médiahenger. Ön pedig most ismét beül egy stúdióba, megpróbálja azt kérdezni, amit lényegesnek gondol, aztán megnézik a műsort, tegyük fel, kétszázezren. Mi az értelme ennek?
– Ugyanaz, mint Magyar Hangot írni. Ha nem csinálnám, annak mi volna az értelme? Ha van rá lehetőség, hogy ne a pártok logikáját követve dolgozzak politikai-közéleti újságíróként, akkor jó. Kellően kipihentem a képernyőt négy év alatt ahhoz, hogy ha van mód ilyen munkát végezni, örömmel mondjak rá igent. A rövid válasz pedig: az az értelme, hogy szeretem csinálni és fontosnak is tartom a munkánkat.

Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/24. számában jelent meg június 10-én.