Máthé Zsuzsa írása a Mandiner hetilapban

***

Nem túlzás: Nyugat-Európa mára megszűnt kereszténynek lenni. A kontinens népei az újbarbarizmus korszakába süllyednek, elvágják lelki gyökereik utolsó éltető szálait: átírják a fundamentumok, a hit, a család és a haza fogalmát. Minap a német belügyminiszter büszkén fejtette ki, hogy a család után immár a hazát is „nyitottá és sokszínűvé kell tenni”. Értsd: fel kell számolni a természetes család után a nemzetállamot.

A nyugati országok identitásvesztett őslakosok és távoli kultúrákból bevándorolt, az őshonosok nyelvét sokszor törve beszélő, gondolkodását, kultúráját nem ismerő népcsoportok olvasztótégelyei lettek, amiket ragacsos szeretetmázzal leöntött, valójában destruktív ideológiákkal próbálnak összecsirizelni. A kísérlet kimenetele kétséges, főként a meggyengülés nyilvánvaló jeleit mutató keresztény egyházak mellett egyre izmosodó, a térítési igényt fel nem adó iszlám befolyás láttán. Az iszlám számos követője megvetéssel vegyes elégedettséggel és a kulturális átrendezés nyilvánvaló szándékával szemléli az európai népek érthetetlen önfelszámolását. Ez a kavalkád ráadásul mostanra kiegészült a ruszofóbia háborús indulatával: az orosz zene és irodalom, igaz, egyelőre csak Ukrajnában, indexre került, ami a kollektív bűnösség vészterhes történelmi előképeit eleveníti fel.)

Ma már a keresztény hitet és életformát maroknyi, ős­keresztényi kort idéző, a társadalom peremére szorított kevesek őrzik. Az egyházakon belül erózió tapasztalható, a megtartó hittételek fősodorhoz igazító „korszerűsítése” zajlik, amihez kéjes örömmel asszisztál az ateista médiahadsereg.

Nyugat-Európában e kevesek mögött már nem áll szinte semmilyen politikai, kulturális vagy szellemi támogatás, erőtlen és képviselet nélküli kisebbségként léteznek csak azok szellemi örökösei, akik Európát egykor naggyá tették Istent dicsőítő katedrálisaikkal, a lovagi erényekkel, a keresztény társadalmi tanításokon alapuló, sűrűre szőtt szociális hálóval és páratlan kultúrával. Az európai ethosz képviselői szinte láthatatlanná válva, elszigetelten várják, hogy elmúljon körülöttük az őrület, csendesedjen a vihar.

Ám ezt a szellemi harcot nem átvészelni kell, hanem okosan, kreatívan megvívni.

Annál inkább is, mert a kontinenst jellemző lelki űrt villámgyorsasággal tölti be a zöldvallás és a hamis elfogadáskultusz, amelynek békeköde – sokszoros tapasztalat immár –addig tart csak, míg valódi, intellektuálisan megalapozott ellenvéleménnyel nem találkozik. Ilyenkor ugyanis mihamarabb eltörölni igyekszik a más álláspontot.

Látjuk, a nyugati országok teljes megadással dőltek ki a testi szükségletté degradált, az élet továbbadásának összefüggésétől megfosztott szexualitást fókuszba állító, a nemi binaritást spektrummá átíró ideológiák rohamától. Ugyanígy arat az Amerikából importált BLM és egy prófétává hatványozott fiatal lány, Greta Thunberg „tanítása” is. Álszent önostorozás, szexuális szabadosság, a céltalanság jelei mindenütt. Az immár hónapossá lett lmbtqi-népünnepélyeken pedig fiatalok ezrei ünneplik a korlátok lebomlását.

A valódi veszteség nem is a szivárványba öltöztetett üzletek és közintézmények tömege, az üres templomokkal és no-go zónákkal teli városok, még csak nem is a nyilvánvaló kulturális és gazdasági hanyatlás, hanem mindezek együttes következménye: az új generációk lelkének, jövőjének elrablása. Ami pedig már tényleg túl van a vörös vonalon. Ezért nem nézhetjük bamba mosolyú lúzerként, ölbe tett kézzel a szemünk láttára végrehajtott gigászi emberkísérletet.

Magyarországon élve kegyelmi helyzetben vagyunk, ami azonban felelősséget is ruház ránk. Úgy tűnik, a mi sorsunk a 21. században riadót fújni. S ha már ez adatott, ne fogjuk be a fülünket, hogy hangos! Messze, sokakhoz kell szavainknak elhallatszaniuk.

Nyitókép: Shutterstock