Nem jelentünk veszélyt a női sportra – mondta egy interjúban Lia Thomas transznemű úszó, akinek eredményes szereplése a női mezőnyben ismét ráirányította a figyelmet az elfogadás és az esélyegyenlőség gyakran feloldhatatlan ellentmondásaira. Miközben a transznemű emberek világszerte küzdenek az előítéletek ellen, az alapvetően a biológiai meghatározottság szerint felosztott versenysport világában egyre nehezebb érvényesíteni a társadalom más szegmenseiben magától értetődőnek tűnő szempontokat. A különféle sportszövetségek és szervezetek hosszú ideig kivártak a döntéssel, most azonban rövid időn belül több egyértelmű állásfoglalás is született: a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) és a Nemzetközi Rögbiliga (IRL) is kizárta a női mezőnyből a transznemű atlétákat, és hasonló lépésre szánhatja el magát a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (World Athletics) is.
A FINA a magyarországi vizes világbajnokság alatt határozott az ügyben, a Puskás Arénában rendezett ülésen közel háromnegyedes többséggel fogadták el a javaslatot. A döntés értelmében azok a sportolók, akiknél 12 éves korukig beindult a férfi hormonok termelődése, kizárólag a férfiak mezőnyében indulhatnak, a nemi identitástól és a tesztoszteronszinttől függetlenül. A szövetség hangsúlyozta, nem a tiltás a célja, de kiáll a női szakág védelmében, és tudományos alapon szabja meg, hogy ki indulhat el a nők között.
Hasonló álláspontot képviselt a World Athletics vezetője, a brit Sebastian Coe, aki a vizes világbajnokságon tett budapesti látogatása alatt kijelentette, hogy bár senkit sem akarnak megbélyegezni, ha a befogadás és a sportszerűség között kell választaniuk, mindig a sportszerűség oldalára állnak. Hozzátette ugyanakkor, hogy a szabályozás további vizsgálatot igényel, a végső döntést pedig a legújabb kutatások fényében hozzák meg.
Lia Thomas transznemń sportoló vezeti az 500 yardos gyorsúszás női ranglistáját. A férfiszakágban nem volt kimagasló eredménye (Fotó: Reuters/Brett Davis)
A tudományos eredmények visszatérő elemei az évek óta tartó vitának. A legfontosabb hivatkozási alappá a Manchesteri Egyetem és a svéd Karolinska Intézet 2020- ban publikált tanulmánya vált, amelyben Emma Hilton és Tommy Lundberg arra az eredményre jutott, hogy a férfi szervezet 30 százalékkal jobb teljesítményre képes, és ebből az előnyből alig 5 százalék vész el a nemváltást követő hormonkezelés eredményeként. Hasonlóról számolt be a Loughborough Egyetem transznemű szakembere, Joanna Harper, aki szerint a férfiként született női versenyzők a kezelések ellenére erejük jelentős részét megőrzik a nemváltás utáni három évben. Ennek veszélyei a küzdősportok világában válnak igazán látványossá. A Utah-i Egyetem munkatársainak vizsgálata megállapította, hogy a férfiak átlagosan 162 százalékkal ütnek erősebben a nőknél, ami akkora különbség, hogy azt az esetleges hormonkezelések sem képesek kiegyenlíteni.
Mivel mindenért a tesztoszteront teszik felelőssé, korábban ennek szellemében alakították a szabályokat is. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) 2015-ös irányelve előírta, hogy azon transznemű sportolóknak, akik a női mezőnyben versenyeznek, két évig hormonkezelésnek kell alávetniük magukat, a tesztoszteronszintjük pedig egy éven át nem lépheti túl a literenkénti 10 nanomolt. Ezt tavaly novemberben oldotta fel az IOC, azóta külön-külön döntenek az egyes atléták ügyében, a méltányosságot, befogadást, teljesítményt és versenyeredményeket egyaránt figyelembe véve.
Néhány hónappal a szabálymódosítás előtt, a koronavírus-járvány miatt tavaly nyárra halasztott tokiói olimpián két namíbiai futónő indulását akadályozta meg a bizottság a korlátozás alapján. Beatrice Masilingi és Christine Mboma szervezetében is a megengedettnél magasabb volt a tesztoszteronszint, ennek ellenére csak a 400 méteres síkfutásról maradtak le, 200 méteren gond nélkül elindulhattak, és Mboma egy látványos hajrával ezüstérmet szerzett.
Az ellentmondásos helyzetet Caster Semenya dél-afrikai futónő szereplése eredményezte. Az interszexuális atlétát – aki rendre verhetetlennek bizonyult a női mezőnyben – rendkívül magas tesztoszteronszintje miatt eltiltotta a versenyzéstől a nemzetközi szövetség, a svájci székhelyű Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) azonban felfüggesztette a döntést. Így fordulhatott elő, hogy a 2016-os riói olimpián a 800 méteres síkfutásban három interszexuális atléta állt a női dobogón.
Az interszexuális emberek olyan biológiai nemi jellegzetességekkel rendelkeznek, amelyek nem sorolhatók be kizárólagosan tipikus női vagy férfi kategóriába, vagy mindkettőnek megfelelnek. Ezek a különbözőségek megjelenhetnek a kromoszómákban, nemi mirigyekben, hormonokban vagy nemi szervekben is. A World Athletics a fentiekre reagálva új beadvánnyal fordult a CAS-hez, amelyben tudományos kutatásokkal alátámasztva állították, hogy a 400 méter és az egy mérföld közötti távokon egyértelműen érvényesülnek a magasabb tesztoszteronszintből adódó előnyök. Mivel a rövidebb versenyszámok esetében nem találtak kellő bizonyítékot, ott elindulhattak a namíbiai futók. És bár náluk nincs szó transzneműségről és nemváltásról, szereplésük mégis rávilágít a szabályozás nehézségeire.
Közel sem egyértelmű ugyanis a pusztán tesztoszteronszint-alapú megkülönböztetés, hiszen ahogy arra az új-zélandi Otago Egyetem fiziológusprofesszora, Alison Heather az AFP-nek nyilatkozva rávilágított, egy korábban férfiként aktív sportolónak hosszabb a karja, mások az ízületei, nagyobb a szíve és a tüdőkapacitása is, ami vitathatatlan előnyt biztosít számára. Ezért a kutató szerint, ha a szabályozás csak a tesztoszteronra fókuszál, az túlságosan leegyszerűsíti a helyzetet.
Heather egyetemi kollégája, Lynley Anderson bioetikus is a szabályozás problematikusságára hívta fel a figyelmet. Bár a fizikai különbségek szerinte is egyértelműek, a szövetségeknek még sincs joga kirekeszteni a nemváltáson átesett versenyzőket. – Nem a transzneműek okozzák a problémát, hanem a szabályozás – fogalmazott. Javaslata szerint a klasszikus bináris felosztás helyett a sportolók fizikai tulajdonságai szerint kellene kategóriákat kijelölni, akárcsak a paralimpián.
A cikk elején idézett Lia Thomas négyéves kora óta úszik, 2017-től 2020-ig versenyzett a Pennsylvaniai Egyetem férfi csapatában. Ez idő alatt vallotta be a családjának, hogy transznemű, a hormonkezelést 2019-ben kezdte meg. 2021- től a női mezőnyben indul, és amíg a férfiszakágban nem ért el kimagasló eredményt, a nők között az élre tört, 500 yardos gyorsúszásban immár a ranglista élén találjuk. Teljesítménye komoly vihart kavart, csapattársai és azok szülei névtelen levélben méltatták bátorságát, amiért transzneműként éli az életét, ugyanakkor kérték az amerikai szövetséget, hogy változtasson a szabályokon, és ne engedje versenyezni Thomast. Az egyre nagyobb nyomás hatására a testület 2020 februárjában úgy határozott, hogy a jövőben egy háromtagú bizottság dönthet a transznemű sportolók indulásáról az egyes versenyszámokban.
Az úszó körüli botrányok ennek ellenére sem csillapodnak, mára odáig fajult a helyzet, hogy egyes médiumok a csapattársak öltözői beszámolóiból szemezgetnek. Olaj lehet a tűzre Thomas bejelentése, mely szerint megpróbál kijutni a 2024-es párizsi olimpiára. Ez azonban feltehetően nem csak tőle függ. Bár a tokiói nyári játékokon elindult egy transznemű versenyző, a végül helyzetlenül zárt új-zélandi súlyemelő, Laurel Hubbard, a két év múlva esedékes megmérettetésen már valószínűleg új szabályok szerint bírálják el a sportolókat. Erre utal, hogy az olimpia két legfontosabb pillérét adó úszás és atlétika nemzetközi szövetségei a tiltás irányába mozdultak el.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2022/27. számában jelent meg, július 1-jén.