Őry Krisztina interjúja a Mandiner hetilapban.

Két hete jött haza Cannes-ból. Volt magyar érdekeltségünk a filmfesztiválon? Tudomásom szerint idén nem került be hazai mozifilm a versenybe.
Cannes kapcsán érdemes tisztázni egy gyakori félreértést. Általában az emberek csak a vörös szőnyeges, glamúros filmfesztiválról beszélnek; való igaz, hogy az a leglátványosabb, de szakmai szempontból sokkal fontosabb, hogy a fesztivállal párhuzamosan a legnagyobb filmvásár is ott van több mint negyvenezer résztvevővel a világ minden tájáról. A Nemzeti Filmintézet minden évben jelen van magyar standdal a mozifilmek, tévéfilmek, sorozatok eladásának helyszínén. A fesztivál­-palota mögött pedig magyar pavilont működtetünk, ahol a partnereinkkel, szakmai érdeklődőkkel tudunk találkozni. A filmes világ színe-java ott van ilyenkor, a vetítések utáni programok, fogadások számos informális találkozóra adnak lehetőséget. Ilyenkor lehet azon „nagy emberek” közelébe jutni, akiket egyébként nehezen érnénk el.

Mondana egy példát? Idén kivel találkozott?
Több filmalap képviselőjével egyeztettünk azokról a koproduk­ciókról, melyek magyar részvétellel fognak készülni, továbbá az Európai Filmakadémia új vezetőivel, az Eurimages képviselőivel is találkoztam. A cannes-i versenyben mutatták be az új Cronenberg-filmet is – nagy élmény volt személyesen találkozni Kristen Stewarttal és Léa Seydoux-val a premierpartin. A film producerei között van az a Robert Lantos, akivel már egy ideje együtt dolgozunk a Hunyadi-sorozat megvalósításán. Cannes remek alkalmat kínált arra is, hogy vele és a nemzetközi forgalmazást felvállaló, számos világsikert jegyző Beta Cinema képviselőivel is személyesen egyeztethessünk.

Milyen hazai filmeket vagy sorozatokat sikerült eladni? Vagy másképp fogalmazva: mire vevő ma az európai piac a magyaroktól?
Alapvetően a minőségi műfaji filmekre van igény, és kiemelt érdeklődés övezi azokat az alkotásokat, amelyeken érezhető a magyar „buké”. A nemzetközi filmjog-értékesítés azonban összetett folyamat – a nevével ellentétben a filmvásár nem olyan, mint egy piac, ahova bemegyünk, és teli kosárral kijövünk. Sok fontos „deal” Cannes-ban indul el, de csak jóval később realizálódik. 2021-ben sikeres évet zártunk közel 500 000 eurós bevétellel, a legkeresettebb és legtöbb országba eladott film kétségkívül a Post Mortem volt. Az európai területeken túl Dél-Koreára, Délkelet-Ázsiára, Indiára, a latin-amerikai országokra, az Egyesült Államokra és Kanadára is megvásárolták helyi forgalmazók, így világszerte látható a magyar kísértetfilm. Idén több mint félszáz magyar filmről, felújított klasszikusokról és új művekről állapodtunk meg. A cannes-i részvétel további haszna, hogy kivittük a Location Guide Hungary kiadványunkat, amely bemutatja, hogy miért jó Magyarországon filmezni. Volt egy nagy hirdetésünk is a legfontosabb filmes magazin, a Variety cannes-i napilapjában, amely szintén Magyarországot mint filmezési helyszínt mutatja be.

Az utóbbi években folyamatosan növekszik a hazánkba érkező filmes produkciók száma, külföldi sztárok adják egymásnak a kilincset, a mozgóképes iparág a múlt évben 218 milliárd forint bevételt generált. Mondhatjuk, hogy egy új üzletág élére törünk?
A hazai filmgyártás igen előkelő helyet ért el a közel­múltban London után Európa második számú filmgyártó bázisává nőttük ki magunkat. A Nemzeti Filmintézet megalakulásakor azonban arra is szövetkeztünk, hogy egyesíti a hazai filmgyártást és a filmes bérmunkák iparát. Hiszen ha bele­gondolunk, ugyanazok a magyar filmes szakemberek segítik Steven Spielberg vagy Ridley Scott munkáját, mint a hazai produkciókat. Ráadásul mára kiépült egy olyan infrastruktúra például az utómunka és a speciális effektezés területén, amely szintén világ­színvonalú. Jól mutatja ezt a két friss „magyar­” Oscar-díj is, Sipos Zsuzsannának, a Dűne film berendezőjének és az immáron nyolc éve Magyarországon élő és dolgozó amerikai hangmérnöknek, Mac Ruth-nak a kitüntetése. Most már itt lenne az ideje, hogy a magyarok ne csak a szolgáltatás oldaláról, hanem kreatív oldalról is bekapcsolódjanak a nemzetközi produkciókba. Fel kell tárnunk, hogy miként tudunk nagyobb nézőközönséget elérő tartalom gyártásába fogni. A cél a nemzetközi koprodukciók létrehozása, ahol nemcsak a költségek terhe oszlik meg, de a forgalmazás lehetőségei is megsokszorozódnak. Így mindjárt nem csupán egy 10-15 milliós piacban, hanem egész más dimenziókban gondolkodhatunk. Ezt az irányt most azzal is segítjük, hogy a kormány támogatásának köszönhetően négy új stúdiót építünk Fóton. Jelenleg azért nem készülhet ugyanis több produkció, mert nincs több stúdiókapacitásunk, a magyarok a bérmunkák miatt sokszor egész egyszerűen kiszorulnak a stúdiókból.

A Côte d’Azur mintájára a „magyar Riviérán” indul lapunk megjelenése napján az idei Magyar Mozgókép Fesztivál. Egy évvel ezelőtt ön hagyományt indított el azzal, hogy a fővárosból a Balaton északi partjára vitte az éves filmes mustrát. Bevált az ötlet?
A világban hagyománya van annak, hogy elő- vagy utószezonban üdülőhelyen rendezik meg a filmfesztiválokat, gondoljunk csak Cannes mellett Velencére vagy Karlovy Varyra. Turisztikai szempontból is jó lehetőség, és kiváló alkalom az együttlétre, mert a filmnézést kiemeli abból a napi rutinból, amikor egy fővárosi moziba szaladunk be napi teendőink után. Korábban volt már párszor vidéki filmszemle Pécsen, és sokan nosztalgiával emlékeznek rá. Most pedig, hogy 2023-ban Veszprém és térsége lesz Európa kulturális fővárosa, Veszprémmel közösen szervezzük a fesztivált. Tavaly nagy siker volt az első próbálkozásunk. A közönség különleges helyszíneken nézheti meg a filmeket, például a füredi Tagore sétányon, az almádi Wesselényi strandon vagy Veszprém gyönyörű szabadtéri helyszínén, a História kertben.

Négy nap alatt százhúsz filmet vetítenek, abból húsz premiert. Milyen fontos alkotásokat emelne ki?
A megnyitó estéjén a Játszma című film világ­premierjével indítunk, amely a már összeszokott páros, Lajos Tamás producer és Köbli Norbert forgatókönyvíró alkotása Fazakas Péter rendezésében, a Vizsga régóta várt folytatása. A következő három napban látható lesz többek között  A feleségem története, az El a kezekkel a papámtól!, a Szia, Életem!, az Unoka, az Eltörölni Frankot, a Külön falka és az Elk*rtuk is. De nemcsak a játékfilmek seregszemléje ez, nagyszabású dokumentumfilmeket is vetítünk, például a Katinkát és a Bereményi kalapja című, kétrészes televíziós dokumentumfilmet, az alkotók jelenlétében. Ott lesz az Eperjes Károly által rendezőként jegyzett Magyar Passió is, és olyan televíziós alkotások, amelyek a színházakkal együttműködve készültek a koronavírus-járvány alatt, például a Bors néni Molnár Piroskával a főszerepben, az Ida regénye, a Kék róka vagy az Attila, Isten ostora. A kínálatot gazdagítja a kisjátékfilmek szekciója, benne a filmesként most debütáló Ákos Magunk maradtunk című alkotása és az életműdíjasok filmjeiből vetített mozik sora, mint például a Fekete gyémántok, a Te rongyos élet vagy a Dögkeselyű. A vetítéseket szakmai programok, kerekasztal-beszélgetések, koncertek kísérik, a zárónapon pedig sor kerül a Magyar Mozgókép Díjak átadására. Nagy pezsgésnek nézünk elébe!

Az előző kormányzati ciklusban jelentős kulturális fejlesztések történtek, elég, ha csak az Operaház felújítására, a Magyar Zene Háza vagy a Néprajzi Múzeum megépítésére gondolunk. A magyar állam nemzetközi viszonylatban kimagasló arányban fordít a kulturális kiadásokra, többen már-már a millenniumi aranykorhoz hasonlítják az időszakot. Hogyan értékeli az ágazat fejlődését?
A kulturális építkezés az első Orbán-kormány idején kezdődött a Nemzeti Színház felépítésével, amely nemcsak a nemzeti identitás erősítését célozta, hanem egy új színházépülettel gazdagította a magyar színjátszást. Aztán következett a Müpa és benne a Ludwig Múzeum. A Müpával régi adósságot törlesztett az ország, hiszen azelőtt ilyen szintű hangversenyterem 1907-ben készült: a Zeneakadémia. Száz év kellett ahhoz, hogy a magyar előadó-­művészetnek modern, 21. századi helyet tudjunk adni Budapesten, amit Pécsett a Kodály Központ felépítése követett. Időköz­ben számos épület megújult, az említett Zeneakadémia és a nemrégiben megnyitott Operaház is. A legújabb két kulturális beruházás, a zenei innovációt bemutató Magyar Zene Háza és a minap átadott Néprajzi Múzeum pedig egészen fantasztikus eredmények, mindkettő szenzációs koncepció, ráadásul olyan kreatív épületben, amely méltán válhat emblematikussá. Ebbe a sorba illeszkedik a mi fejlesztési tervünk is, szeretnénk ugyanis létrehozni a magyar mozgókép múzeumát egy mozipalotával, a „filmes Müpát”. Az elvi támogatás már megvan hozzá, meglátjuk, mikorra sikerül tető alá hozni a beruházást.

A Müpa vezérigazgatójaként rendkívül sikeres kulturális brandet épített fel az előző évtizedben: mára Bécs, Berlin és London mellé Budapest is felkerült a legfontosabb komolyzenei desztinációk közé. Mi lehetett a siker titka?
Amikor 2005-ben a Müpa megkezdte működését, elképesztő gyorsan nagy sikerre tett szert. Fölfedezték maguknak az új koncerthelyszínt a zenei menedzserek, mi pedig mellétettük a kimagasló színvonalú magyar zenészeinket, és megmutattuk, milyen kulturális kincseink vannak. A Müpa-brand kialakulásához az kellett, hogy olyan programokat találjunk ki, amelyek vonzók a magyarok és a külföldiek számára is. Folyamatosan műsorra tűzzük a legnevesebb szerzőink műveit, rengeteg mai alkotást, produkciót. Sokféle zenei eseményt vonzunk ide: Vashegyi Györggyel például minden évben bemutatunk egy francia barokk operát a Régi­zene fesztiválon, amelyre több százan érkeznek Franciaországból. Tulajdonképpen a saját operáikat hallgatják meg nálunk. Említhetem a most kezdődő Budapesti Wagner-napokat, amely az egyik legnép­szerűbb magyar zenei eseménnyé vált. Sok Wagner­fesztiváléval vetekszik a híre, s egyre nagyobb számú külföldi közönség jár vissza.

Az országimázst erősítő brandek sorába illeszkedik a tavaly életre hívott két fesztiváljuk, a Bartók Tavasz és az őszi Liszt Ünnep is. Végre birtokba vettük a saját sztárjainkat?
A kulturális turizmusban rendkívül nagy lehetőség rejlik. Minden város azon verseng a többivel, hogy minél több vendégéjszakát töltsenek az odaérkezők, minél többet költsenek a kultúrára, gasztronómiára. Ehhez a kultúra a legnagyobb vonzerő. Nekünk, magyaroknak kivételes örökségünk van, amelyet használnunk kell. Maga Bartók Béla volt ennek az egyik élharcosa, aki összegyűjtötte a népzenei örökségünket, majd a saját kora zenei nyelvére transzformálta. Ezt a szellemi hagyatékot gondoznunk és aktualizálnunk kell. Bartók olyan márkanév, amelyet jól ismer a világ kultúraszerető közönsége, olyan muníció, amellyel vétek nem élni. Ugyanez van Liszt Ferenccel is. Elképesztő brand! Lisztet is kortársunkká kell fogadni. Ezek a kulturális nagyságaink általában köztéri szoborként merevednek meg, fontos, hogy kihozzuk őket a terekről, és párbeszédet folytassunk velük. Liszt Ferenc a 19. század meghatározó művészegyénisége, az élete és a művészete is roppant gazdag. Korának egyik legnagyobb „popsztárja” volt mint zongorista, és művészetével a teljes század zenéjére hatott. A korabeli Müpa a Vigadó volt, ahol Liszt jó pár koncertjét tartotta, s ennek kapcsán a fél világ megjelent nálunk: Wagner, Berlioz, a kor zenei zsenijei. A századfordulón beinduló kulturális élet szerves része volt Magyarország – most is így kellene legyen.

Ha a kultúráról beszélünk, nem mehetünk el szó nélkül az elhúzódó orosz–ukrán háború mellett, amely erősen kihat a kulturális életre is. Egyfelől szimbolikus gesztusokat láthatunk művészektől, akik szolidaritásukat fejezik ki valamelyik háborúzó féllel, neves intézmények pedig a kollektív felelősség jegyében ki- és letiltanak orosz szerzőket és előadókat. A Scala és a Zürichi Operaház nem hajlandó tovább dolgozni Anna Nyetrebkóval, a Müncheni Filharmonikusok pedig megvált orosz karmesterétől, Valerij Gergijevtől. Mi a véleménye, mi a Müpa álláspontja ezekben a kérdésekben?
Cicerónak tulajdonítják azt a mondást, hogy háborúban hallgatnak a múzsák, amit sokszor félre­értelmeznek. Szerintem e sor korunkig ható üzenete, hogy a művészet és az alkotás mindig a béke pártján áll, hiszen arra hivatott, hogy az emberi szépséget és a teremtést testesítse meg. Mi az emberi méltóság, az élet, a béke oldalán állunk, és ugyanígy vannak a művészek is. A Bartók Tavasz programjában idén is fellépett az orosz származású Makszim Vengerov hegedűművész, a népszerű Recirquel társulat egyik legsikeresebb produkciójában, a My Landben a 2018-as bemutató óta máig hét ukrán artista szerepel. Az ön által felhozott nagynevű külföldi intézmények jó pár vezetőjével kapcsolatban vagyok, beszéltem is velük, és elmondtam: mi az alkotást és az ahhoz szükséges békét kell képviseljük. Nyilván volt politikai elvárás velük szemben, és van megfelelési kényszer is, de nem gondolom, hogy az eltörlés kultúrája megoldás volna bármire. Nagyon rossz irányba vezet, ha ezen az ösvényen haladunk. Semmiképp nem szabad ebbe a csapdába esnünk.

Nyitókép: Ficsor Márton