Sehogy! – vágja rá a választ Sára néni és Béla bácsi arra a kérdésünkre, mégis hogyan lehet megélni a nagyjából 20 ezer forintos havi nyugdíjukból úgy, hogy ráadásul napról napra drágulnak az alapvető élelmiszerek. Nagyberegen, az Árpád-kori kárpátaljai településen vagyunk, ami már az őskorban is lakott volt, és ahol később II. András királyunk megkötötte a híres beregi egyezményt, ami az egyházi sérelmeket orvosolta. A csaknem színmagyar, az ezredfordulón még 2500 lelket számláló településről azonban ma sosem feltételeznénk, hogy valaha fontos történelmi hely volt. Az utcák teljesen üresek, a boltok bezártak, tanítás pedig már több napja nincs az iskolákban.

Az idős nyugdíjas házaspár nagy örömmel fogad minket, amikor meghallják, Magyarországról érkeztünk. Nagyberegen ugyanis tudják, hogy Magyarországon rengetegen aggódnak értük, sőt a falu testvértelepülésén, Pécsváradon még gyűjtést is szerveznek nekik a Zengővidéki Határon Túli Magyarok Egyesülete, a Felvidékiek Klubja és más, az akcióhoz csatlakozott civil szervezetek, egyházak és települések. A helyiek igényei szerint most tartós élelmiszereket, lisztet, cukrot, étolajat és konzerveket és vegyi árukat várnak, amelyeket a Magyar Református Szeretetszolgálaton keresztül juttatnának el célzottan Nagyberegre. Az akció egyik szervezője, Bayerné dr. Sipos Mónika – aki maga is a falu szülöttje – lapunknak azt mondja, sajnos sokan aggódnak amiatt, hogy a megfelelő helyre kerülnek-e a felajánlások. Mindezek ellenére a baranyai kisvárosban és a környékén élő adományozók remélik, hogy jó kezekbe kerül majd minden, amit felajánlanak.

És csakugyan: Nagyberegen most minden segítség jól jön. Ugyan az elmúlt években magyarországi támogatásokból szépen rendbe hozták a Nagyberegi Református Líceumot és több templomot, a lakóházakon már jól látszik, hogy nagyon szűkösen élnek erre az emberek. Nem volt ez másképp az elmúlt öt-tíz évben sem, most azonban több terméknek nagyon megugrott az ára.

 

 

– A liszt ára néhány nap alatt a háromszorosára emelkedett, de a cukoré, az olajé és a tésztáké is folyamatosan nő – mondja Sára néni, aki szerint ez még mindig jobb, mintha egyáltalán nem lehetne kapni ezeket a boltokban. Ők is csak úgy tudnak valahogy megélni, hogy állatokat tartanak, így legalább a hús, a tej és a tojás miatt nem kell aggódniuk. Azonban az idős házaspár szavaiból jól érződik, hogy nagyon is tartanak attól, hogy sokkal rosszabb lehet majd itt a helyzet, és nem csak az áruhiány miatt: Nagyberegen sokan attól félnek, hogy hamarosan megjelennek a fosztogatók, hiszen mindenki tudja, hogy folyamatosan ürülnek ki a magyarlakta falvak errefelé.

A környező településekről folyamatosan vándorolnak el a fiatalok már jó néhány éve, hiszen maguk is nap mint nap találkoznak a kilátástalansággal. Legtöbben Magyarországon kezdenek új életet. Az elmúlt hónapokban aztán még többen távoztak innen, mert attól félnek, hogy előbb vagy utóbb őket is elviszik katonának. Most a tartalékosoknak küldik a behívókat, de ha fogytán lesz az ember a fronton, akkor könnyen előfordulhat, hogy a 60 év alatti összes férfinak mennie kell innen. Az idősek éppen ezért félnek, hogy ha kevesebb lesz itt a férfi, még nagyobb lesz a veszélye annak, hogy az idegenek fosztogatni kezdenek a faluban. Hogy ezt megelőzzék, a polgárőrség most alaposan szemmel tartja az utcákat, nincs ez másként a környező településeken sem. Ám miközben a magyarok folyamatosan távoznak innen, az ország belső részéről már ide is megindultak az ukrán menekültek. Sára néni úgy tudja, tíz ilyen családot már elszállásoltak a faluban, és szinte biztos, hogy ez a szám nőni fog.

 

Miért maradnak mégis itt sokan? – Az állatokat el kell látni, mert ha most Magyarországra mennénk, és később visszajönnénk, háziállatok nélkül maradnánk – magyarázza az idős asszony, akinek a férje most három újabb tojást hoz be a tyúkoktól és gondosan a hűtőszekrénybe teszi. – Nem tehetünk mást, mint kitartunk, maradunk ameddig csak lehet – teszi hozzá Sári néni, aki mikor kikísér minket a házukból, még röviden mesél arról, hogyan éltek itt egykor az emberek, amikor még elképzelni sem tudták, hogy egyszer ilyen idők jönnek.

Amint a falut járjuk és megcsodáljuk még a felújított líceumot, alaposan megnéz minket két biciklis, hiszen idegenek vagyunk. A félelem szinte tapintható. Ám amikor a templom vaskos falait és a gondosan faragott magyar népi motívumokkal díszített hirdetőtáblát látjuk, biztosak vagyunk abban, hogy a falu most is felül fog kerekedni a megpróbáltatásokon, hiszen Nagybereg már nincs egyedül.

Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/10. számában jelent meg, március 4-én.