– Amikor tíz évvel ezelőtt útjára indította a Jónak lenni jót, számított rá, hogy ennyien a kezdeményezés mellé állnak majd?

– Ha nem bíztam volna az emberekben, akkor el sem kezdem az egészet. A magyarok olyanok, hogy vitatkozunk, hergeljük egymást a hétköznapokban, mindenki okosabb mindenkinél, de ha jön egy drámai helyzet, akkor a döntő többség azonnal összefog. A magyarok a lelkük mélyén nem megosztani vagy széthúzni, hanem összefogni szeretnek. És össze is fognak, csak elő kell tudni hívni belőlük ezt a reflexet.

– Mégis, amit a felszínen látunk, sokszor pesszimizmust és széthúzást: ez valami kortünet, vagy inkább a mentalitásunkból, kultúránkból fakad?

– Kétségtelen, hogy ez is a magyar néplélek része, és szerintem jórészt a történelmünkből fakad. Viszonylag kis nemzet vagyunk, amely sok összeomlást és veszteséget élt már át. Ennél sokkal fontosabb viszont, hogy a magyarok nagy túlélők, újrakezdők, újraépítők. Ma a médiában dolgozók fontos küldetése az is, hogy minőségi műsorokkal ez utóbbi, pozitív attitűdöt erősítsék.

 

– Mivé nőtte mi magát, hol tart ma a Jónak lenni jó?

– Műsornál mára sokkal több, mozgalommá váltunk. Bár nincs Jónak lenni jó egész évben, hanem november közepétől építjük fel az éppen aktuális ügyünk mellé a műsorfolyamot, folyamatosan érkeznek felajánlások, és mikor novemberben belevágunk az éppen aktuális karácsony előtti műsorfolyam összerakásába, rengeteg ismerős arccal, akár hétköznapi emberekkel találkozunk, akik évek óta követnek minket és alig várták, hogy valahogy újra segíthessenek. Büszkén mondhatom, hogy mára a közmédia egyik védjegyévé váltunk.

– Akcióik mindig valamilyen konkrét helyzethez, témához kapcsolódnak. Milyen jellegű ügyekkel lehet ma a legjobban megszólítani az embereket?

– A legfontosabb, amit megtanultunk az elmúlt évtizedben, hogy az emberekben igenis él a segítő szándék. Ezt még tovább erősíti az is, hogy a műsor az adventi időszakra esik, ilyenkor talán többekben amúgy is felmerül, hogyan tehetné szebbé mások karácsonyát. De ezzel együtt is leginkább a kimondottan elesett, kiszolgáltatott emberek sorsa és helyzete érinti meg a magyarokat. Főként a gyerekek világa. Az egyik legeredményesebb gyűjtésünk például a koraszülöttek sorsához, konkrétan dr. Somogyvári Zsolték, azaz a Peter Cerny Alapítvány koraszülöttmentő szolgálat tevékenységéhez kötődött. Úgy érzem, már azzal is nagyon sokat tettünk, hogy népszerűsítettük Somogyvári doktorék mentőszervezetét. Nagyon fontos: sosem csak a pénzről, illetve konkrét adományokról beszélünk! Hanem cél az is, hogy tájékoztassuk a jó ügyekről a közvéleményt, és így hozzunk közelebb egymáshoz embereket, közösségeket.

– Hasonlóan megrendítő volt, amikor nemrég a Covid miatt árván maradt gyerekeknek gyűjtöttek…

– Negyven éve vagyok a médiában, de a filmek, amelyeket kollégám, Moys Zoltán készített a Covid kapcsán történt családi drámákról, megkönnyeztettek engem is. Ezek nem az érzelgősség, hanem a megrendülés könnyei voltak. Jó néhány család akadt, ahol kisiskolás gyerekek maradtak magukra, mert meghaltak a fertőzésben a szüleik.

– Magyarországgal szemben több kritika is megfogalmazódott, hogy most bezzeg gyűjtések vannak, meg szervezett segítségnyújtás a menekülteknek, de korábban a migrációs válság idején nem ez volt megszokott bánásmód a hozzánk érkezőkkel.

– A két ügyet különválasztanám. Ha itt, a szomszédságunkban történik baj, főként ott, ahol magyarok is élnek, nem is kevesen, akkor nem kérdés, hogy segítenünk kell. Itt nem a fél világon átkelő, sokszor gazdasági okokból nekiinduló, végső soron ellenőrizhetetlen embertömegekről van szó. Családok hullottak szét, szülők, gyerekek veszítették el egymást napok leforgása alatt egy véres háborúban. Százezrek indultak meg a bizonytalanba, mindenüket hátrahagyva, hogy az első biztonságos helyre átérjenek, így Magyarországra is. Emberek, akik kultúrájukat, szokásaikat, keresztényi létfelfogásukat tekintve szinte azonosak velünk. Azokról viszont, akik a világ másik feléből jönnek, azt sem tudjuk, kicsodák. Nem értek egyet azzal, ahogy a nagypolitika vagy egyes médiumok igyekeznek eltussolni ezeket a különbségeket. A Jónak lenni jó egyébként most zárult, rendkívüli kiadásának ötlete a közmédiá­tól indult. Az összegyűlt összeg meghaladta a hétszázmillió forintot, a pénzek a nemzeti adományvonal 1357-es telefonszámán jöttek és a Híd Kárpátaljáért nevű szervezet számlaszámán landoltak.

– Ahogy mondta is, végső soron ez nem csak a pénzről, hanem emberi sorsokról szól. Milyen megdöbbentő történetekkel találkoztak ebben a rendkívüli adásban?

– Ott kezdem, hogy a Jónak lenni jó főként a szervezésben, a segítségnyújtás koordinálásban játszott nagy szerepet. Áthoztunk például két beteg gyereket, és sürgős orvosi segítséghez juttattuk őket. Először is kaptunk egy hívást, hogy már nem tudnak segíteni egy rákos beteg kisfiún a munkácsi kórházban. Gyorsan elkezdtük a szervezést, az eset súlyossága miatt azonban nem Magyarországra, hanem Szlovákiába tudták csak átvinni. Aztán egy olyan, tizennégy hónapos kislányról érkezett hír, akinek kismedencei daganata van. Kijevben már nem tudták megoperálni, mert találat érte azt az egyetlen kórházat, amelynek gyermekonkológiai részlege van. Gyors szervezésbe kezdtünk, miközben jött egy másik hívás Munkácsról, hogy van egy tízéves kisfiú is, akinek viszont azonnali szemműtétre lenne szüksége… Ugyanaz a mentőautó hozta át Magyarországra a két gyereket, az ukrán Davidot és a magyar Lucát.

– Kiderült, hogy kik adakoznak szívesebben? A tehetősebbek vagy az egyszerű emberek?

– Kezdjük azzal, hogy eleve sokan adakoznak. A Covid-árvák esetében például több mint százmillió forint jött össze, ötszáz forintos telefonhívásokból. De én akkor tettem egy próbát, és ismeretlenül felhívtam több sikeres vállalkozót is, és igyekeztem rávenni őket a segítségnyújtásra. Magyarországon nemcsak a művészeti mecenatúrát, de a tehetősek általában vett segíteni akarását is hiányoltuk egykor. Ám úgy vettem észre, végre elmozdult valami ezen a téren. A Covid-árvák ügyére főként sikeres családi vállalkozások rezonáltak. Talán azért is, mert családban élve és dolgozva tudják, mennyire fontos az összefogás és milyen törékeny egy emberi élet.

– Érezni a Jónak lenni jó különkiadásával kapcsolatosan valamiféle ellenzéki ellenszelet?

– Mi ezzel már nem foglalkozunk. A Jónak lenni jó senkinek sem kérdezi a pártállását, az adományozókét sem, de azét sem, akin vagy akiken segíteni szeretne. Ez az egész sokkal többről szól, és nem érdemes lerángatni a napi politikai csatározások szintjére.