Még el sem indult a nagy rezsiharc következő csatája, máris visszaesett a lakossági áramfogyasztás. Miután a kormány bejelentette, hogy a rejtélyes módon kiszámolt átlagon felül a világpiachoz igazítják az energiaárakat – tehát drasztikusan megemelik azokat –, a fogyasztók takarékoskodni kezdtek. Ez akár meglepő fejleménynek is tűnhet a rezsicsökkentés évtizede után, amelyben a korlátlan energiaszabadság jelszavával éltük fel a következő esztendők tartalékait. Orbán Viktor úgy megvédte a magyar családokat a brüsszeli ármánytól, hogy arra jó eséllyel rámegy az ország.

Mert a magyar ember nem térdel le (csak lánykérésre és imára); a magyar ember a vécére is autóval megy, ha úgy tartja kedve; és a magyar ember nem vesz pulóvert a lakásban még télen sem, feltekeri inkább a termosztátot. Nem vesszük be a liberális maszlagot a klíma- és energiaválságról, ragaszkodunk a Bayer Zsolt-i értelemben vett józan észhez, ami azt mondatja velünk, hogy az önmérsékletet hirdető ökonácik takarodjanak a k.rva anyjukba. Mi önrendelkezünk, vagyis a saját szabályainkhoz igazítjuk a valóságot. Csakhogy a valóság előbb-utóbb utoléri a függetlenség illúziójával házaló populistákat. És Orbán Viktort most érte utol.

– Aki az átlag fölött van, az csökkentse a fogyasztását, vagy keressen annyi pénzt, hogy a piaci árat is ki tudja fi zetni – mondta a miniszterelnök a Kossuth rádióban. Látszólagos érzéketlensége mögött a ráismerés eufóriája munkált: akkora a baj, hogy most már az őszinteség luxusát is megengedheti magának. Maja fátylát Gulyás Gergely lebbentette fel végleg, amikor a kormányfő kijelentését elemezve arra jutott, hogy „ez a rideg valóság”.

Sajnos egyikük sem tévedett, valóban ez a rideg valóság: aki nem tudja fi zetni a gázszámlát, az megfagy. De az apokalipszis nem július 31-éről augusztus 1-jére köszöntött be, itt ólálkodik körülöttünk már jó ideje, csak nem vettünk róla tudomást. Nem is nagyon vehettük észre, mert a világ drasztikus átalakulása túl komor díszletnek
tűnt az újabb és újabb kétharmadhoz, a NER így biztonságos Patyomkin-országot rendezett be,  ahol az Alföld nem sivatagosodik el, az energiaszolgáltatókat érintetlenül hagyja a rezsicsökkentés, a lakosság pedig ragaszkodhat eddigi életmódjához.

Az Orbán-rendszer kormányainak megvolt a támogatottsága ahhoz, hogy tudatos tervezéssel és elviselhető fokozatossággal reagáljon a kihívásokra, de a miniszterelnök inkább a kockáztatásra és az ámításra szavazott. Ahelyett, hogy korszerűsítették volna a hazai lakásállományt, előkészítették volna a földgázról való leválást, időben
felismerték volna a megújuló energiában rejlő lehetőséget (és nem csak a holdudvar vagyongyarapítása érdekében karolják fel a napelemeket), és megoldották volna a vízgazdálkodás súlyos problémáit, feltették a jövőnket a piros harmincasra. A kidobóembereik pedig pörgetésről pörgetésre közölték a kaszinó előtt toporgó tömeggel, hogy minden a legnagyobb rendben. Fogalmunk sem volt, hogy valóban nyerő szériában vannak, vagy már rég elbukták az egészet. És mire megtudtuk, késő lett.

Pedig akár komolyan is vehették volna a magyar társadalmat. Az elmúlt hetek fogyasztási adatainak tanulsága, hogy ha kell, fel tudunk nőni a feladathoz, és változtatunk a szokásainkon. Ha a kormánypropaganda nem a folyamatos
ellenségkeresésről és a háborús feszültség fenntartásáról szólt volna az elmúlt bő évtizedben, hanem a naprakész
tájékoztatásról, most nem beszélhetnénk a rezsicsökkentés felszámolása okozta sokkról.

Bizalom és együttműködés helyett azonban egyszerűen átvertek mindannyiunkat. Az utazási iroda a trópusok gondtalan napsütését ígérte, ám a repülőgép az északi sarkkörön túl tette ki a papucsban és rövid gatyában érkező turistákat. A pilóta a megdöbbent arcokat látva megvonta a vállát, és csak annyit mondott, hogy ez a rideg valóság.