Sebestyén Géza írása a Mandiner hetilapban.

Van, ami nem fejben dől el. Szinte mindenki szeretne több pénzt keresni. Ahogyan sokan vágynak arra is, hogy erősebbek legyenek, nagyobb súlyokat tudjanak megmozgatni. Sajnos egyik sem csupán szándék kérdése. Alekszandr Szedih súlyos árat fizetett azért, hogy ezt megtanulja. A többszörös Európa-bajnok orosz erőemelő a WRPF 2020-as Eb-jén a guggolás versenyszámában a 360 és a 380 kilogrammot is sikeresen emelte fel. Ez utóbbi pontosan 10 kilogrammal volt több, mint addigi legjobb versenyeredménye, melyet a 2018-as Európa-bajnoki cím elnyerésekor teljesített. Szedih azonban sajnos nem állt meg itt. A 400 kilogrammal való guggolás már nemcsak a verseny, de sportkarrierje végét is jelentette. Elszakadt a négyfejű combizma – mely az emberi test egyik legnagyobb és legerősebb izma –, és mindkét térde eltörött. A sérülése annyira súlyos volt, hogy a gyógyulási folyamat részeként járni is újra kellett tanulnia. Bár a végkifejlet szerencsére ritkán ennyire drámai, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2016-os tanulmánya egyértelműen kijelentette, hogy az elit sportolók túlzott terhelése és túlságosan sűrű versenynaptára kedvezőtlenül befolyásolja egészségüket és jólétüket. A túlzott terhelés, a drámai változások nemcsak a sportban, de a gazdaságban sem szoktak pozitív hatással járni.

Jobb kapni, mint adni

Ha a minimálbérről beszélünk, legtöbbünk a jövedelmére, a bevételeire gondol. Azt azonban nem árt felidézni, hogy minden megkapott összeget valakinek ki is kell fizetnie. A minimálbér és ennek hatásaként a társadalom széles rétegei fizetésének drasztikus megemelése számukra egyértelműen rossz hír, hiszen megnöveli a költségeiket. Ezt a terhet pedig nem biztos, hogy mindenki el tudja viselni. Egyesek – Alekszandr Szedihhez hasonlóan – akár bele is rokkanhatnak. És ez nem csupán az adott cég számára járna katasztrofális kimenetellel, hanem a dolgozói számára is. Ők ugyanis ahelyett, hogy magasabb fizetést kapnának, az állásukat és így a teljes jövedelmüket veszítenék el. Az európai minimálbér túl gyors bevezetése a jólét növekedése helyett akár tömegek mélyszegénységbe süllyedését is okozhatja.

A magyar adatok nem cáfolják a fenti tézist? Valóban, az OECD statisztikái szerint 2010 és 2020 között kimagasló ütemben növekedett a hazai minimálbér vásárlóértéke. 2020-ban egy minimálbéren foglalkoztatott magyar munkavállaló majdnem duplaannyi – egészen pontosan 74 százalékkal több – árut és szolgáltatást tudott megvásárolni, mint 2010-ben. Ennél jobban csak a litván minimálbéren foglalkoztatottak jártak, akiknek 119 százalékkal emelkedett a jövedelmük vásárlóértéke e tíz év alatt. A spektrum másik végén az Egyesült Államok áll, ahol 16 százalékkal kevesebbet vásárolhattak a minimálbéren foglalkoztatottak 2020-ban, mint 2010-ben. Szintén érdekes a 2010-ben még sok szempontból hazánkkal egy kategóriában emlegetett Görögország pályája, ahol a magyar 74 százalékos emelkedéssel ellentétben 10 százalékkal csökkent a minimálbér reálértéke ugyanezen időszak alatt. 2020 óta pedig további 25 százalékkal növekedett a hazai minimálbér, és közel ennyivel a bérminimum. Ez utóbbi vásárlóértékben már meghaladja a 2020-as lengyel, amerikai, görög, litván, portugál vagy cseh értéket.

Magyarország ráadásul úgy tudta kimagasló ütemben növelni a legalacsonyabb bérszínvonalat, hogy közben nemhogy csökkent, de közel egymillió fővel – egész Európában a legmagasabb ütemben – bővült a foglalkoztatás. Úgy tűnhet tehát, hogy a bérek emelése itthon nem jár negatív foglalkoztatási hatással. Ez azonban csupán azért látszik így, mert összekeverjük az okot az okozattal. Itthon sem a béremelkedés hozott munkahelybővülést, hanem a kormányzat munkahelyteremtési programjai nyomán jelentkező foglalkoztatásbővülés hozta el a béremelés lehetőségét.

A minimálbér megalapozatlan, ugrásszerű emelése jelentős foglalkoztatási károkkal járhat. Portugália 1987-ben közel 50 százalékkal emelte a 18–19 évesek minimálbérét, az idősebbek esetében pedig mindössze 12 százalék volt a növekedés mértéke. Nem meglepő módon a 18–19 évesek foglalkoztatottsága csökkent, a hozzájuk korban közel álló 20–25 éveseké növekedett. Az intézkedés hatásait egy-két éves időtávon is ki tudták mutatni. 1998 és 2000 között Costa Rica egységesítette a minimálbér-szabályozást. Korábban több mint ötszáz foglalkozási csoportra és szakismeretre volt meghatározva minimumérték, a változás után mindössze tizenkilenc kategória maradt. A kutatások szerint azon foglalkozások körében, ahol növekedett a minimálbér, csökkent a foglalkoztatottság. Különösen erős volt ez a hatás az alacsony képzettségű munkások esetében. Indonézia az 1990-es évek első felében nominálisan megháromszorozta, reálértéken pedig megkétszerezte a minimálbér szintjét. Ennek következtében 5–15 százalékkal nőtt az átlagbér, azonban kisebb lett a foglalkoztatás. A csökkenés jelentős volt a kisvállalatok esetében, a nagyvállalatok viszont nyertesei voltak a változásnak.

Az európai az vajon mi?

Amikor egyesek európai minimálbérről beszélnek, súlyos tájékozatlanságról tesznek tanúbizonyságot. Európában ugyanis nincsen egységes minimálbér-szabályozás. A minimálbér szintje jelentősen eltér az egyes országokban. Luxemburgban a legmagasabb a mutató értéke, nagyjából 2200 eurót tesz ki. Ugyancsak magas, 1700 euró körül van a minimálbér szintje Írországban és Hollandiában, Belgiumban, Németországban és Franciaországban pedig 1600 euró környékén. Ennek töredékét, 245 eurónyi összeget kap egy albán minimálbért kereső munkavállaló, s 400 euró alatt van a montenegrói, a bolgár, az észak-macedón és a szerb minimálbér is. Számos európai országban pedig nincsen egységes minimálbér, ilyen például Ausztria, Ciprus, Dánia, Finnország, Norvégia, Olaszország, Svájc és Svédország. E helyzet megváltoztatása, az egységes európai szabályozás bevezetése pedig nyilvánvalóan nem a magyar kormány hatásköre. Felmerül tehát a kérdés, hogy amikor valaki európai minimálbérről beszél, akkor az osztrák vagy az olasz rendszert másolná, a mostani minimálbér töredékét fizetné, mint például Albánia, vagy pedig Luxemburg mintáját követve 2000 euró fölé emelné a szintet. A munkavállalók nyilván ez utóbbiban reménykednek. De ez az álom a valóságban közelebb lenne a rémálomhoz.

A luxemburgi minimálbér magyarországi bevezetése azt jelentené, hogy egy hazai munkavállaló havi bérköltsége legalább 800 ezer forint lenne. Ám mielőtt elkezdenénk gondolatban elkölteni ezt az összeget, gondoljuk át, miért fizetne egy nemzetközi vagy magyar munkaadó ennyi pénzt egy magyar dolgozónak, amikor nagyjából feleennyiért, nagyjából 1200 euróért alkalmazhat egy romániait, 1100 euróért egy szlovákiait, 1300 körüli összegért egy lett, egy horvát vagy egy lengyel munkavállalót. A válasz egyszerű: nem fizetne. A hazai vállalatok egy része külföldre helyezné a termelését. Amely társaságoknál ez nem alternatíva, azok egy része bedobná a törülközőt, és bezárna. Mások radikális létszámleépítéssel reagálnának. És ez a lépés nem csak azoknak ártana, akik 2200 eurónál kevesebbet keresnek, hiszen ha például egy autógyártó – amely a szalag melletti dolgozóknak nem kíván vagy nem tud havi 2200 eurót fizetni – másik országba helyezi át a termelését, akkor a gyár azon magyar munkavállalói is állás nélkül maradnak, akiknek a jövedelme magasabb volt, mint az új minimálbér.

Gazdasági armageddon

A magyar minimálbér luxemburgi szintre emelése tehát katasztrofális hatással járna a gazdaságra. Az eredménye tömeges munkanélküliség, az szja, az áfa és a társasági adóbevételek drámai zuhanása, a költségvetési deficit drasztikus megugrása lenne. Az állam bevételeinek összeomlása következtében a munkanélküli segélyek folyósítása is veszélybe kerülne. Egy ilyen döntés emberi tragédiákat és a mélyszegénység általánossá válását okozná. A kánaán helyett a gazdasági pokolba juttatná az országot.

Összegezve tehát, nem létezik európai minimálbér. Az egyes országok szabályozása jelentősen eltér, számos államban pedig teljesen hiányzik ez az intézmény. Az egységes európai szabályozást nyilvánvalóan nem a magyar politikai szereplőktől várhatjuk. Itthon csupán az a kérdés, hogy Magyarország milyen szintet határoz meg a legalacsonyabb bér tekintetében. Az utóbbi tizenkét év ebből a szempontból sikertörténetnek tekinthető. A minimálbér kimagasló mértékben emelkedett úgy, hogy ezzel párhuzamosan a munkahelyek bővülésében is elsők voltunk Európában. A bérek szabályozása azonban nem válhat el a gazdasági fundamentumoktól. Ha nem tanulunk Portugália, Costa Rica és Indonézia hibáiból, ha a béreket drámai módon próbáljuk emelni, elszakítva őket a realitásoktól, annak katasztrofális következményei lennének. Annak, hogy Magyarországon európai szintű bérek legyenek, egyetlen útja van: az, amelyen már tizenkét éve járunk.

A szerző közgazdász.

Nyitókép: MTI / Balázs Attila