Ádám Rebeka Nóra írása a Mandiner hetilapban.

Kerékgyártó Yvonne-t már kamaszkorában nagyon érdekelték a filmek. Noha az ő családjában nem volt filmes a felmenők között, az édesapjával, majd később a barátaival sokat járt moziba. „Nem filmes család a miénk, de csupa filmszerető emberből áll. Rengeteg kazettánk volt otthon, azokról néztem gyerekkoromban a nagy klasszikusokat. Kiskamasz koromban pedig sok olyan filmet láthattam moziban, amely inspirálóan hatott rám: David Lynch Mulholland Drive, Jean-Pierre Jeunet Amélie csodálatos élete vagy a magyarok közül Fliegauf Benedek Rengeteg című filmje. Arra is emlékszem, hogy a Műcsarnokban volt egy filmklub, ahol szürrealista és dadaista filmeket – például Buñuel-műveket – vetítettek, én pedig mindig beültem rájuk. Termé­szetesen akkoriban semmit nem értettem belőlük, de nagyon tetszett az, hogy ezek az alkotások a tévében látott filmekhez képest egy új nyelven szólaltak meg. Akkor döbbentem rá, hogy a filmnek van egy saját nyelve, amelyet meg kell tanulni ahhoz, hogy értsd: a képek nyelve” – meséli a rendező-forgatókönyvíró.

Yvonne ezután kezdett filmkészítéssel kísérletezni, majd nekilátott készülni az egyetemi felvételire. „Mivel középiskolás koromra már tudtam, hogy filmmel szeretnék foglalkozni, az egész gimnáziumi időszakomat meghatározta a felkészülés. Leginkább a filmezés varázsa vonzott, és a mai napig ez érdekel, mert valódi csapatmunka. Az elejétől nagyon foglalkoztatott maga a képalkotás is – korábban sokat fotóztam, sokáig arra gondoltam, hogy operatőr leszek” – mondja.

A rendező úgy látja, a magyar filmeknek fantasztikus a képi világuk. Rávilágít, hogy rendkívül vizuális filmművészetünk van, amiből sokat lehet meríteni alkotóként. Megjegyzi: végtelen inspirációt tud nyújtani, hogy olyan kaliberű operatőrök születtek itt, mint Sára Sándor vagy Ragályi Elemér.

„Ha forgatókönyvíróként kezdek el foglalkozni egy témával, általában az aktualitások érdekelnek: miben találok olyan érzelmeket, amikkel tudok azonosulni, vagy olyan gondolatiságot, amit fontosnak tartok. Egy film akkor jó, ha gondolatébresztő. Azt keresem, hogyan szólíthat meg egy történet minél szélesebb közönséget. Amikor forgatókönyvet írok, akkor is hamar elkezdek képekben gondolkodni, amire szerencsére a forgatókönyvírás lehetőséget ad, ugyanis tulajdonképpen képeket kell leírnunk, ezenkívül dialógokat. Hamar vizualizálni kell, ami a fejünkben van.”

Yvonne kifejti, hogy rendezőként az embernek többnyire irányító szerepben kell lennie, forgatókönyvíróként pedig inkább egy alázatosabb, befelé forduló szerepben. Sok női forgatókönyvíró van, és napjainkban egyre több a női rendező is, akiknek az érzékenysége mind a színészvezetésben, mind a kép­alkotásban jól érvényesül. „A legutóbbi filmem forgatása előtt újranéztem női rendezők filmjeit. Az a tény, hogy például Mészáros Márta le tudott tenni egy olyan életművet, amivel világszínvonalon képviseli a magyar film­művészetet, kifejezetten lelkesítő. Vagy mondhatnám Enyedi Ildikót, Ember Juditot is – ők már utat mutattak ebben a szakmában nőként.” Hozzáteszi: szívesen megnézne itthon is történelmi filmeket női rendezőktől. Azt is elárulja, hogy gyakran kerül olyan helyzetbe, hogy azért kérik fel egy film dramaturgi vagy társírói munkájára, mert kell egy női szemszög, vagy női szereplőket kell hitelesen megragadni. Hozzáteszi: az a jóféle tendencia van jelen világszerte, hogy egyre több női karakter aktív a filmekben, egyre több női főhős jelenik meg a történetekben. „Most már nem csak az a női szerep van jelen a vásznon, ami korábban volt jellemző – hogy a nő naiva, aki ki van szolgáltatva, s várja, hogy a férfi megmentse, vagy vívódik két férfi között, hogy kit válasszon. Ahogy változik a társadalmunk, egyre változatosabbak azok a történetek és női karakterek is, amelyek megjelennek a filmen. Minden női írónak vagy alkotónak abból kell erőt merítenie, hogy a nézők igenis kíváncsiak a női szemszögre.”

Nyitókép: Nagy Márton