Kerítéshelyettkolbász

Az éveken át idegengyűlöletre trenírozott Magyarország végre szebbik arcát mutathatja: az Ukrajnából érkezőket már a kormány szerint sem tilos tárt karokkal fogadni.

VERES VIKTOR

Dobszay János

Sok idő kellett hozzá, de végül termékeny talajra hullottak Ferenc pápa szavai a kormány által „kereszténynek” mondott Magyarországon is: Varga Judit miniszter a lakásába fogadott egy, az ukrajnai harcok elől Budapestre menekült kétgyermekes családot. A nemes gesztus még szebb lenne, ha a jó cselekedet némi szerénységgel párosul, és az igazságügyi miniszter nem büszkélkedett volna el tettével a közösségi oldalán. És persze ha nem ismerné ország-világ az előzményeket: Vargának tevékeny része volt abban, hogy Magyarország az elmúlt években antihumánus törvények sorával nehezítette meg, hogy más – például a tálibok által vívott – háborúk elől menekülő családok is menedékre lelhessenek nálunk. Az Ukrajnából érkezőkkel ugyanis a kormány kivételt tett: tekintet nélkül arra, hogy kárpátaljai magyarokról, ukrán vagy jogszerűen a háború sújtotta országban tartózkodó más állampolgárról van-e szó, mindenki átlépheti a határt. Sőt, köszönhetően egy minapi kormányrendeletnek, az érintetteket automatikusan megilleti a menekültstátus előszobájának tekinthető ideiglenes védelem.

Nem csak rossz „migránsok” vannak, akadnak jók is – ez a fő üzenete a 2015-ös menekülthullám óta a fideszes többség által a parlamentben elfogadott törvények, illetve a mostani kormányzati intézkedés összevetésének. Az Orbán-kormány korábban mindent megtett azért, hogy a menekültügyet, így a menedékkérőknek történő civil segítségnyújtást is kriminalizálja. 2018 óta nem csupán egy pokróccal, meleg teával tilos enyhíteni az ínséget szenvedők megpróbáltatásait, de a Stop Soros törvény már azt is a jogellenes bevándorlás elősegítésének minősíti, ha valaki a bebocsátást kérőkre vonatkozó magyar jogszabályok lefordításával és az érintettek közti terjesztésével próbálkozik. A menekültügyi eljárásnak pedig még az elindítását is szinte lehetetlenné tették azzal, hogy – ha a háború elől menekülőkről van is szó – a kérelmezőknek először valamelyik külképviseleten kell jelentkezniük és átesniük egy szűrésén. Ez gyakorlatilag 2018-tól a múlt hét közepéig lehetetlenné tette, hogy valaki egy határállomáson próbáljon meg legálisan bekéredzkedni az országba. S bár emiatt az Euró­pai Bizottság több kötelezettségszegési eljárást is indított, az Európai Unió Bírósága pedig kimondta, hogy Magyarország uniós jogot sértett, Orbánékat ez nem hatotta meg. Ukrajna orosz megtámadása után viszont a kormány – élve a veszélyhelyzeti felhatalmazással – 24 óra alatt felülírta a szigorú törvényi passzusokat. A rendkívüli ügybuzgalmat az is jelzi, hogy – miközben négy éve az agrárminiszter a migránsok által eldobott szendviccsel próbálta magyarázni a sertéspestis magyarországi megjelenését – most, a koronavírus pusztítása idején a HVG információi szerint semmiféle járványszűrés nincs az északkeleti határon.

A kárpátaljai magyarok többsége számára egyébként eddig sem volt különösebb akadálya a beutazásnak. A mintegy százezer kettős állampolgárnak ez alanyi joga, az érvényes okmányokkal, vízum nélkül érkező ukránok esetében is csupán annyi a nehézség, hogy alapesetben 90 napig tartózkodhatnak a schengeni övezetben. Az azonnali hatállyal életbe lépett kormányrendelettel garantált ideiglenes védelem elsősorban számukra jelent könnyebbséget, határideje – első körben – június 1-jéig tart.

Ukrajna Magyarországgal határos területeinek életét is felkavarta az onnan sok száz kilométerre folyó háború. A nyugat felé menekülő ukránok egy része ugyanis Kárpátaljára ért, készen arra, hogy a magyar kormány által biztosított lehetőséggel élve távozzon a háborúban álló országból. A keletebbről érkezett belső menekültek azonban gondot is okoznak a kárpátaljai magyaroknak. Bár lassan egész utcák kezdenek kihalni, sokan nem merik őrizetlenül hagyni a házukat, félve attól, hogy a menekülők bevackolnak, s majd nehéz lesz kizsuppolni őket. Ezért, mivel a fiatalok inkább biztos helyre, főleg Magyarországra igyekeznek – ami nem mindenkinek sikerül, hisz a katonakorú férfiakat az ukránok nem engedik ki –, gyakran az idősebbek maradnak otthon őrizni, amit lehet. Andrij Baloga, Munkács polgármestere fel is szólította a régióba érkezett menekülteket, hogy viselkedjenek „emberi módon”, különben gyorsan le lesz állítva a „pökhendieskedésük”.

Az EU ennél bátrabbat és nagyobbat lépett. A tagországok belügyminisztereinek hétvégi találkozóján megegyezés született, hogy akár menedékkérelem benyújtása nélkül három évig maradhatnak az Ukrajnából a tagállamok valamelyikébe menekülők. Sőt ennek kapcsán még a kvóta szerinti elosztás ötlete is újra felmerült, amely ellen ez esetben valamiért nem tiltakozik a magyar kormány. Kérdés persze, hogy a jogi védettség hosszabb időszaka alatt is fennmaradna-e az irányukban mostanság megmutatkozó bizalom és segítőkészség.

Elhúzódó háború esetén aggodalomra adhat okot, hogy az a befogadó légkör is, ami például a nyolcvanas évek végén az erdélyi vagy a kilencvenes évek elején a délszláv háború elől Magyarországra menekülőkkel kapcsolatban mutatkozott, idővel hűvösebbé, távolságtartóbbá változott. A Medián és a Minoritás Alapítvány Kisebbségkutató Intézete egy 1994-es felmérése azt mutatta, hogy az áttelepülőket leginkább munkatársként tudják elfogadni a magyarok. Ha barátként, szomszédként, különösen pedig ha – például a családba beházasodva – rokonként kellett gondolni rájuk, fokozott mértékben nőtt az elutasítottságuk mértéke, nem is annyira az erdélyiekkel, mint inkább a délszláv háború elől menekülőkkel szemben.

a kormány olvasatában a menekült eddig a követelődző, agresszív embert jelentette

Bár az elmúlt évek felmérései azt mutatták, hogy a magyar társadalom alapvetően nem vált intoleránssá – sőt például a kormány által támadott homoszexuálisok iránt még elfogadóbbak is lettek a magyarok –, a menekültekhez inkább a „ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját” gyűlöletszító plakát által sulykolt érzés társult. A magyarok nagy többsége eddig ellenszenvvel tekintett a menekültekre, követelődző és agresszív emberként sztereotipizálva őket. Amikor a Medián kérdezőbiztosai még a 2015-ös menekültválság előtt azt kérdezték a válaszadóktól, hogy mi jut elsőként eszükbe a „félelem” szóról, a legtöbben nem politikai válaszokat adtak (egyedüllét, sötétség, világvége). Az elmúlt 5-6 évben kialakult légkört jól jellemzi, hogy ugyane kérdés kapcsán a válaszadók már leginkább a menekültekre és – hozzájuk kapcsolódóan – a terrortámadásokra asszociálnak. A menekültválság mint fenyegetés olyan súlyos problémákat is háttérbe szorított, mint a betegségek, a bűnözés vagy az elszegényedés. És ez az aggodalom szinte politikai hovatartozástól függetlenül a közelmúltig uralta a közhangulatot.

Azt a nézetet, hogy a menekültek befogadásának esetleg pozitívumai is lehetnek, a magyarok többsége nemcsak hogy nem osztotta, de egyenesen tiltakozott is e felvetés ellen. A kormány menekültpolitikája kapcsán a dilemma egyetlen kérdésre szűkült: milyen, még elfogadható eszközei vannak a menekültek távol tartásának. Nemcsak az emberséges bánásmód támogatottsága esett vissza jelentősen az utóbbi években, hanem az erre törekvő – a kormány által sorosistának bélyegzett – civilek munkájának elismerése is.

Innen nézve már az is hatalmas fordulatot jelez, hogy az elmúlt napokban szinte egy emberként megmozdult az ország az ukránok, az ukrajnai magyarok megsegítése érdekében. Igaz, ezt a kormánypropagandának az az üzenete is segítette, hogy alapvetően a „véreink” megmentéséről van szó. (Varga Judit például azt is büszkén hirdeti, hogy az Egy Vérből Vagyunk Alapítványt pénzzel is segítette.) Gyűjtést szervezett a máltaiaktól kezdve a baptistákon át az ökumenikus szeretetszolgálatig egy sor, krízishelyzetre szakosodott szervezet, és a Katolikus Karitász mellett ismét bedobta magát a menekültek megsegítéséből korábban is oroszlánrészt vállaló Szent Egyed Közösség. Civil szervezetek sora is bátorítást merített a kormány „engedékenységéből”: ott vannak a határon vagy Kárpátalján a Migration Aid, a Helsinki Bizottság, az Age of Hope Alapítvány vagy a Budapest Bike Maffia önkéntesei is. A nagy helyismerettel rendelkező ferencesek viszont, akiknek magyar püspökük is van a Kárpátalján, egyelőre inkább a helyben maradók segítésére koncentrálnak. Ahogy képviselőjük a HVG-nek elmondta, a menekülők támogatása mellett legalább ekkora feladatuk annak megakadályozása, hogy tömegesen – és végérvényesen – hagyják el szülőföldjüket az ott élő magyarok.