Magyar migránsok
Úgy tűnik, a tanult elvándorlók többségének végleg búcsút inthetünk
A magyarok migrációja egyre kevésbé egyirányú, és nem feltétlenül tartós jelenség – derül ki Ligeti Anna Sára a Demográfia című folyóiratban megjelent friss kutatásából. Ligeti arra figyelmeztet: a migráció nem, illetve nem csak azt jelenti, hogy valaki végérvényesen elhagyja születési országát, hogy egy másik állam területén éljen, dolgozzon; a fogalomba a rövidebb távú oda-vissza költözések is beleférnek. Ligeti a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő társadalombiztosítási nyilvántartása alapján 507 ezer kivándorlást és 202 ezer visszavándorlást vett mélyebb elemzés alá. E mintából 430 ezer ki- és 198 ezer visszavándorlás 2010 és 2020 közé esett.
Az EU-csatlakozást követő években fokozatosan feloldott munkaerőpiaci korlátozások és a 2008-as gazdasági válság miatt az évtized elejét a magyarok intenzív elvándorlása jellemezte. Ugyanakkor – bár erre a tanulmány nem tér ki – komoly belpolitikai okai is lehettek a 2010-es kormányváltást követően jelentkező megugrásnak, amelynek révén 2012-ben már két és félszer annyian intettek búcsút Magyarországnak, mint két évvel korábban. Ez a magas – évi negyven-, majd ötvenezres – kivándorlási érték az évtized közepére már-már beállni látszott, ám 2017-től lassú, 2020-ban pedig – feltehetően a Covid-járvány hatására – gyors csökkenés kezdődött.
A magyarok migrációs „szokásainak” alakulásával kapcsolatban az elmúlt tíz év egyik legszembetűnőbb változása a rövid távú és a cirkuláris (oda-vissza) mozgás fokozott térnyerése. Míg 2010-ben a kivándorlások csupán 9 százaléka végződött egy éven belüli visszatéréssel – vagyis a döntő többség a végleges, de legalábbis a hosszú távú „székhelyáthelyezést” választotta –, 2019-ben ez az arány már 21 százalék volt.
A magyarok migrációs „szokásainak” alakulásával kapcsolatban az elmúlt tíz év egyik legszembetűnőbb változása a rövid távú és a cirkuláris (oda-vissza) mozgás fokozott térnyerése. Míg 2010-ben a kivándorlások csupán 9 százaléka végződött egy éven belüli visszatéréssel – vagyis a döntő többség a végleges, de legalábbis a hosszú távú „székhelyáthelyezést” választotta –, 2019-ben ez az arány már 21 százalék volt.
Jellemzővé vált az is, hogy a hosszabb kivándorlást megelőzi valamifajta kinti hely-, illetve útkeresés. A 2018-ban kivándoroltak 17 százaléka, 2019-ben a 20, 2020-ban pedig a 23 százaléka előtte hosszabb-rövidebb ideig már élt, dolgozott külföldön. Sokak tehát több „kiugrási kísérletet” is tesznek a kivándorlás előtt, ami arra is rámutat, hogy ha létezik reális honi munkahelyi, családalapítási alternatíva, sokan talán ezt választanák. Az akár többszöri oda-vissza vándorlás kiváltképp az idősebb korosztályokra jellemző: 2010-ben a rövid távra kivándorlók 14 százaléka volt 40 éven felüli, 2019-ben már a 32 százaléka.
Egy másik tavalyi kutatás – amit Bíró-Nagy András és Szabó Andrea készített a magyar fiatalokról a Friedrich-Ebert-Stiftung támogatásával – ezzel kapcsolatban arra is rámutatott, hogy a politikai polarizáció a kivándorlás kérdésében is élesen megmutatkozik. A 15–29 évesek körében végzett vizsgálatuk szerint háromszor annyi ellenzéki (36 százalék) és kétszer annyi bizonytalan szavazó (24 százalék) szeretné elhagyni az országot, mint kormánypárti (12 százalék).
Egy másik tavalyi kutatás – amit Bíró-Nagy András és Szabó Andrea készített a magyar fiatalokról a Friedrich-Ebert-Stiftung támogatásával – ezzel kapcsolatban arra is rámutatott, hogy a politikai polarizáció a kivándorlás kérdésében is élesen megmutatkozik. A 15–29 évesek körében végzett vizsgálatuk szerint háromszor annyi ellenzéki (36 százalék) és kétszer annyi bizonytalan szavazó (24 százalék) szeretné elhagyni az országot, mint kormánypárti (12 százalék).
A felsőfokú végzettségűek jelentős része viszont – és ez nemzetgazdasági szempontból is aggasztó hír – tartósan, családjával együtt hagyja el az országot, vagy ha szingliként megy ki, gyakran már ott alapít családot.
A magyar vándorok szokásai a célországokat illetően is változtak az elmúlt évtizedben. Bár még mindig London „a harmadik legnagyobb magyar város”, jelentősége már a Brexit előtt kezdett visszaszorulni az új kivándorlók körében. Nagy-Britannia vonzerejét 2020-tól tovább rontotta a járvány, így a rövid távú, illetve cirkuláris migráció nyertese (ha a magyar munkaerő elszívását annak lehet tekinteni) ma már egyértelműen Ausztria, illetve Németország.