Kuriózumnak számít, de történelmi hagyományokra támaszkodhat
Írók kávéháza
Ha már a járvány miatt elcsendesült a kis kávézó, miért ne a csend legyen az üzleti modell? A megoldást a kényszer szülte tehát, de igen jól bejött: az utóbbi hónapokban a nemzetközi sajtó kedvence lett a tokiói Szövegíró kávézó (Manuscript Writing Café). Az érdeklődést nyilván az is magyarázza, hogy a tudósítókhoz igen közel áll az a helyzet, amelynek megoldásához segítséget kínál a tulajdonos, az 52 éves Kavai Takuja. Ő maga is ismeri a határidőre írás feszültségét: technikai témákról cikkezik magazinoknak és blogoknak. A parányi kávézóba mások mellett a londoni The Guardian vagy a müncheni Süddeutsche Zeitung tokiói tudósítója is beült, és mindketten elégedetten távoztak. Nem tettek egyebet, mint a többi kuncsaft, köztük mangarajzolók, dolgozatírók, prezentációkészítők. A belépőcédulára, egy aprócska kérdőívre felírták, mi a napi céljuk, és vállalták, hogy nem távoznak, amíg nincsenek készen. A díj félóránként 240 jen, alig 2 euró. Az árban természetesen benne foglaltatik a kávé, a tea vagy a víz, továbbá a laptophűtő és a gyors wifi. A székek csak annyira kényelmesek, hogy ne lehessen rajtuk elbóbiskolni. Ösztönző, hogy aki záróra után is maradni kényszerül, az tízszer annyit fizet. Aki nem teljesíti a penzumot, annak – persze önként – büntetést kell fizetnie, sőt a neve felkerül a szégyentáblára, ami japán felfogás szerint meglehetősen kellemetlen.
A szolgáltatás része, hogy Kavai úr rendszeresen ránéz a vendégekre, jól haladnak-e. Megrendelés szerint vagy ritkábban, tapintatosabban, cukorkával ösztönözve, vagy akár úgy is, hogy ott áll az alkotó háta mögött és – mint egy iskolai vizsgán – a jelenlétével fegyelmezi. Kavai úr a saját szerepét ahhoz hasonlítja, amikor a maratoni futót biciklin kíséri az edző, és úgy biztatja. Annyi bizonyos, hogy a meglehetősen ingerszegény kávézóban, mások szeme láttára nemigen van lehetőség olyan időhúzásra, mint otthon vagy a szerkesztőségben. A helyiségben nincs zavaró hang, háttérzene helyett a forgalom zaja szűrődik be a nyitott ajtón át. Egyszerre legföljebb tízen írhatnak. Hogy nem szabad idő előtt távozni, az persze nem erőszak, hanem önkéntes vállalás. A szerzőt mindenesetre jó érzéssel töltheti el, hogy amikor munkája végeztével fizet, még piros sikerbélyegzőt is kap a számlára. Többen arról számoltak be, hogy a munkaorientált környezetben jóval hamarabb elkészültek az alkotással, mint máskor.
A mai írókávézó kuriózumnak számít, de történelmi hagyományokra támaszkodhat. Ha nem is ugyanúgy, mint a múlt századi Budapesten a kávéház, Japánban a rjokan, a tradicionális fogadó nemegyszer alkotóházként működött. Kavabata Jaszunari, az első japán irodalmi Nobel-díjas például szintén egy rjokanban, az ottani személyzet támogatásával alkotta műveit. Napjainkban is akad rjokan, amely lényegében szállodai szolgáltatást nyújtva kínál lehetőséget az elmélyült alkotásra.
Önmagában az írássegítés nem elég a kávézó fenntartásához. Ahogyan a járvány előtt tervezte, Kavai Takuja immár jövedelmezőbb bérlőket is talál: internetes videók forgatásához bocsátja rendelkezésre a termet. Emellett tervezi, hogy az írókávéház ötletét franchise formában továbbadja. A következő egységet Tokió pénzügyi negyedében nyitnák, gondolva a banki alkalmazottakra is, akiknek prezentációt vagy beszámolót kell írniuk.