– Három választáson vett részt április 3-án a délvidéki magyarság. A szerb parlamenti voksoláson, a szerb elnökválasztáson és a magyarországi országgyűlési választáson. Melyik volt a legfontosabb?

– Mind a három egyszerre. Mert arról a politikai koordináta-rendszerről szóltak, amely fundamentuma és kerete lett az elmúlt közel egy évtizedben a magyar nemzet építkezésének, a vajdasági magyar közösség megkapaszkodásának, de a szerb–magyar megbékélésnek, valamint a két ország kapcsolatépítésének is. Arról nem is beszélve, milyen fontos szerepet játszott a regionális stabilitás megteremtésében. A VMSZ folyamatosan hangsúlyozta a kampányában, hogy a vajdasági magyarságnak az az igazán előnyös, ha mindhárom voksolás sikeresen zárul a számára. És tessék! Örülünk, mert megmaradt az előbb már említett koordináta-rendszer, nincs ettől fontosabb kérdés.

– Hat mandátumot kap a VMSZ a szerb parlamentben, de ön többször elmondta, lényeges az is, hogy Aleksandar Vučić maradt a köztársasági elnök…

– A koordináta-rendszernek három sarokpontja van. Az egyik a Fidesz megkérdőjelezhetetlen győzelme az anyaországban, a másik Vučić elnök újabb mandátuma, a harmadik pedig a VMSZ legitimitásának megőrzése. Ezek a sarokpontok kiegészítik, sőt ki is teljesítik egymást. Ami az államfőt illeti, nekem sok partnerem volt már a politikai életben. De Aleksandar Vučić azon kevesek közé tartozik, aki korrektsége, szavahihetősége és a kölcsönösen érzett bizalom okán kilóg a sorból. Tudtuk, hogy a vajdasági magyaroknak, a VMSZ-nek, de Magyarországnak is a legjobb, ha ő marad Szerbia köztársasági elnöke, aki ráadásul szövetségesünknek, a Szerb Haladó Pártnak a vezetője is egyben. Nemcsak támogattuk a kampányát, de már akkor szorosan mellé álltunk, amikor bejelentette a jelöltségét. A magyar szavazók elfogadták a korteskedésben vázolt érvrendszerünket és teljesítették a kérésünket, azaz Vučićra szavaztak, bebizonyítva ezzel politikai szavahihetőségüket és tartásukat.

 

– Milyen most a két nép viszonya Délvidéken? Megszűntek a régi feszültségek, támadások, amikor például igencsak veszélyes volt magyarul megszólalni a szabadkai Harcosok sorakozója nevű lakótelepen?

– Ott is, de másutt is történtek nemkívánatos események. Igen, volt egy időszak, amikor ez jellemezte a két nemzet közötti viszonyt, de hála Istennek ezt már jó sok éve magunk mögött hagytuk. Közösen dolgoztunk azon, hogy így legyen. A munka a bizalomépítésről szólt. Sikeresen fogtunk hozzá ahhoz, hogy kibeszéljük a közös múltunkat, és hogy szembesítsük egymást, de magunkat is a történelem fájdalmas epizódjaival.

– Mindez érintette az 1944-es magyar­ellenes vérengzést is?

– Egyrészt érintette a „hideg napok” néven ismert 1942-es újvidéki magyar razziát, másrészt a Tito-féle 1944–45-ös véres, magyarellenes szerb megtorlást is. Ezzel a kibeszéléssel végre lehetőség nyílt arra, hogy a múlttal szembesülve most már elsősorban a jelenre és a jövőre összpontosítsunk. Nem feledjük a fájdalmakat, de új oldalt nyithatunk a közös füzetünkben. Ehhez tartozik még az is, hogy mind a két országban nemzeti elkötelezettségű politikai erők kerültek hatalomra. Európában most az a progresszív irányzatok egyik axiómája, hogy úgy lehet megoldani a nemzetek közötti konfliktusokat, ha eltöröljük a nemzeteket. Szerbiában és Magyarországon ellenben olyan erők irányítanak már tíz-tizenkét éve, amelyek szerint a nemzetek közötti konfliktusokra az a leghatásosabb orvosság, ha mindenki megbecsüli saját értékeit, és azokat védve, fejlesztve a kölcsönös megbecsülés és elfogadás elve szerint él.

– Délvidéken hogy áll ez az elv?

– Az immár egyetértő magyarok és szerbek teljesen új gyakorlatot hoztak a közép-európai térségbe. És hogy mennyire fontos, illetve aktuális ez, arra legyen intő példa az, ami Ukrajnában történik napjainkban. Nem mondom, hogy az elmérgesedett nemzetiségi viszony volna a háborús konfliktus egyetlen oka, de odalocsolt kerozinként gerjesztette tovább a fegyveres harcba torkolló szembenállást. Ezt a magyaroknak és a szerbeknek sikerült meghaladniuk a már említett koor­dináta-rendszerünknek köszönhetően. Külön-külön is figyelnünk kell e rendszer minden egyes elemére, mert csak így tudjuk az egészet megtartani. És ez nemcsak a magyarok és a szerbek szempontjából fontos, de más itt élő kisebbségek szempontjából is; ha úgy tetszik, ők is kedvezményezettjei ennek a struktúrának.

– Hogyan értékeli a délvidéki magyarság az anyaország gazdasági fejlődését, súlyának növekedését a nemzetközi politikában? Vonzóbb dolog lett a magyarság megvallása?

– Büszkék vagyunk. Mindig is azt mondtuk, abban vagyunk érdekeltek, hogy az anyaországunk gazdaságilag erős, a nemzetközi politikában pedig megbecsült, tisztelt szereplő legyen. És mi innen ennek a lépésről lépésre történő megvalósulását láttuk az elmúlt tizenkét évben. Hozzáteszem, ezzel jelentősen növekedett a vajdasági magyarság megbecsültsége is, és így a nemzetpolitikai eszköztára is gazdagabb lett. Messze túlmutat mindez az anyagi kérdéseken. Közel száz éven át hátrány volt magyarnak lenni Délvidéken, de az utóbbi évtizedben tapasztalható erősödésünk kicsit feledteti azt az időszakot. Ma inkább büszkeség, sőt előny is a megvallott magyarság. Hozzájárul ehhez az is, hogy a szerb társadalom felnéz Magyarország, illetve a magyar kormány teljesítményére, kiállására és arra a politikára, amit képvisel.

– Összefügg-e mindez azzal, hogy az anyaországi választáson Délvidékről érkezett a levélszavazatok húsz százaléka, ami igen magas arány? És hogyan fogadta az itteni magyarság az anyaországi ellenzéknek azt a kampányígéretét, hogy elveszik tőle a szavazati jogot?

– Elnézést, de hadd ne idézzem e lap hasábjain az itteni magyarok reakcióit, megnyilvánulásait.

– Az Orbán-kormány több ok miatt is sürgeti Szerbia uniós felvételét. Mit jelentene a csatlakozás a délvidéki magyarok számára?

– Maguk a szerbek is igen nagy szimpá­tiát éreznek a magyar kormány iránt. Sőt, gyakran méltatja a magyar állam hozzáállását például a szerb kormányfő, de a köztársasági elnök is. Itt megint arról van szó, hogy az egyre cinikusabbá váló nemzetközi politikai közegben van olyan ország, amelyik tudja, mi az a betyárbecsület, és tartja is a szavát. Persze, az unióban nagyon sokan újra és újra elmondják, mennyire fontos a Nyugat-Balkán csatlakozása, de amikor eljön annak az ideje, hogy nagy nyilvánosság előtt, például egy fontos fórumon is szóljanak erről, akkor hallgatnak. Magyarország viszont minden alkalommal bizonyítja szavahihetőségét. És ahogy mondtam, az ilyen gesztusok növelik a vajdasági magyarok tekintélyét is. Érzi a többségi társadalom is, hogy ebben a pillanatban Magyarországon kívül vajmi kevés valódi, feltétel nélküli híve van Szerbia uniós csatlakozásának.

– Az orosz–ukrán háború sem hozta közelebb ezt a csatlakozást, sőt… Ráadásul kényes eleme a történetnek, hogy történelmileg erős a szerbek és az oroszok kötődése.

– Szerbia folyamatosan nagy nemzetközi nyomás alatt áll, mondván, vezessen be szankciókat Oroszország ellen. Egyébként Montenegró is erősen kötődik Oroszországhoz, de Podgorica a minap mégis bevezette az oroszellenes szankciókat. Szerintem ez szuverenitási kérdés. És ha már itt tartunk, akkor ebben nagy a szemléletbeli hasonlóság Budapest és Belgrád között, mert a magyar és a szerb vezetés egyformán hisz az önálló döntéshozatal, az önálló érdekképviselet jelentőségében. Ez az elvi azonosság egyfajta politikai kapocs is a két ország között. Különben fontos, hogy magyar biztosa van az EU-s bővítéspolitikának, aki persze nem rendelkezik döntéshozatali kompetenciával, de azért van súlya a szavának.

– Energiaválság, háború, infláció… Mit tehet együtt, összefogva a két ország?

– Egyrészt segítheti egymást az ötletek terén. Sok olyan intézkedésről tudni, amit kitalál az egyik és a másik is átveszi. Említhetném a magyar demográfiapolitikát, amelynek több elemét is igyekszik meghonosítani Szerbia. Vagy ott a létfontosságú élelmiszerek árstopja, ezt is igen hasznosnak tekinti Belgrád. De említsük meg a nagy, közös fejlesztéseket is, például a Belgrád–Budapest-vasútvonalat vagy a tervezett Szeged–Szabadka-vágánypárt, illetve a határátkelők bővítését. Másrészt a politika által létrehozott együttműködési kereteket életrevaló tartalmakkal kell kitölteni. Ez a már említett koordináta-rendszer számára is az elkövetkező évek egyik legnagyobb feladata. Ha változott volna ez a struktúra, akkor képtelenek lettünk volna a megtartani a folyamatosságot.

– A VMSZ államtitkári helyekre pályázik. Milyen eséllyel?

– Hét államtitkárunk volt az előző ciklusban, most is ugyanezeket a posztokat célozzuk meg. A mezőgazdaság, az oktatás, az infrastruktúra-fejlesztés, az egészségügy, a pénzügy, az igazságügy és a környezetvédelem terepe a legfontosabb számunkra. Igen esélyesek vagyunk, már csak azért is, mert nagyon felértékelődött a hat VMSZ-es mandátum, elvégre egyetlen pártnak sincs abszolút többsége a parlamentben, csak a VMSZ-szel lehet ezt a többséget létrehozni.

– Mennyire képes összetartani a VMSZ a délvidéki magyarok politikai tömbjét?

– Papíron léteznek más magyar pártok is, a valóságban azonban a VMSZ már hosszabb ideje az egyetlen olyan politikai erő a Vajdaságban, ami az összefogás feladatát ellátja, az itteni magyarság érdekképviseletének letéteményese. Az is marad, mert ez a legfontosabb küldetése a magyar–szerb kapcsolatok építése mellett.