Koszovó szerbek által lakott településein múlt héten ismét megszólaltak a légvédelmi szirénák. Ezúttal nem légi csapásra, hanem a szerb kisebbség érdekeit ért támadásra figyelmeztették a lakosságot egy demonstratív akcióval. A pristinai kormány ugyanis érvényesíteni kívánta a törvényt, mely szerint a szerblakta északi régiókban a szerb felségjelzésű rendszámtáblákat a koszovói hatóságok által kiadottakra kell cserélni. Jelenleg közel 50 ezer koszovói szerb használ szerbiai rendszámot és személyi okmányokat koszovói helyett. A rendszám- és okmánycsere terve nem új, a törvény már tavaly megszületett róla Pristinában (akkor azonban éppúgy ellenállást váltott ki, mint múlt héten). A szerbek ezúttal is eltorlaszolták a határátkelőkhöz vezető utakat, az emberek az utcára vonultak, hogy meghátrálásra kényszerítsék a központi kormányt. Ekkor dördültek el a lövések. A feszült helyzetben a KFOR-erők közvetítettek a felek között, és megoldás ugyan nem született, de harminc nappal elhalasztották a rendszámrendelet érvényesítését. Az úttorlaszok egyik pillanatról a másikra megszűntek, az élet pedig visszatért a rendes kerékvágásba. Hogy mi lesz harminc nap múlva? Senki nem tudja megmondani. Az azonban biztos, hogy a szerbek soha nem fogják elfogadni a koszovói albán vezetés befolyásának kiterjesztését a szerblakta területekre. A rendszámügy ugyanis valójában az autoritás elismertetéséről szól, semmi másról.

Egy város, két világ

Az események után másfél nappal érkezünk Kosovska Mitrovicába, Koszovó északi, szerb többségű régiójának központjába. Utunkra Dobó Géza a Migráció Kutató Intézet munkatársa kísért el minket, hogy tolmácsként segítse a helyiekkel történő kommunikációt. A település lakosságának 70 százaléka albán, 30 százaléka szerb. A város etnikai határvonala az Ibar folyó, az északi szerb- és a déli albánlakta partnak külön polgármestere van, ki-ki a saját közössége ügyeiért felel. Az őket összekötő „Austerlitzi híd” két oldalán olasz carabinierik őrzik a békét. Rossz tapasztalatok indokolják az óvatosságot, a korábbi években ugyanis gyakran előfordult, hogy az albánok és a szerbek összetűzésbe keveredtek. Mára a kedélyek lecsillapodtak, az olasz fegyveresek azonban maradtak, errefelé sosem tudni, mikor szakad el a cérna.

Koszovóban több enklávészerű etnikai sziget található, ahol a szerbek többséget alkotnak. Az egyszerű polgárok között lényegében béke van, a bárok, kávézók, éttermek tömve vendégekkel, a téren gyermekek fociznak. Ez az idill jellemző a Mitrovica mindkét oldalán. Észak-Koszovóban és Mitrovica északi részén mindenütt szerb zászlók díszítik az utcákat, időnként Vlagyimir Putyint és a szerb politikusokat dicsérő plakátok színesítik az összképet. A street art falfestmények a Koszovóért folyó vetélkedésről szólnak. Az albán oldalon UÇK-harcosokat ábrázoló szobrok, plakátok, albán zászló jelzik, hogy kié a terület. A népcsoportok közötti érintkezés minimális, a szerbek az anyaország felé fordulnak, az albánok a terület belseje és Albánia irányába tekintenek. A civilek tudomást sem véve egymásról élik a mindennapi életüket.

– Nem érdekel a politika, az érdekel, hogy munkát találjak, ők sem tehetnek róla és mi sem, hogy ilyen a helyzet. Minden a pénzről és a hatalomról szól – mondja egy idős albán férfi.

Az utcákon nem érzékelhető feszültség. Az emberek ragaszkodnak a maguk igazához, de nem haragszanak egymásra, az egyetlen érzelem a fásultság.

A mitrovicai mecset müezzinje a város északi, szerb részén él. Megrémült, amikor az úttorlaszok felállításáról hallott. A sokat látott idős ember attól félt, hogy elfajulnak az események.

– Az az egy hónap gyorsan eltelik, csak az Isten tudja, hogy mi lesz utána – mondja.

Szerinte a politika terheli meg az amúgy békés együttélést. Mindettől függetlenül egyetért a rendszámrendelettel.

– Egy országban élünk, előbb vagy utóbb rendeződnie kell a helyzetnek – magyarázza.

Egy parkban üldögélő albán férfit szólítunk meg. Mindenképpen békét kell teremteni, mondja, hiszen ez mindkét fél érdeke. Ő is azt hangoztatja, hogy nem a lakosok a hibások, hanem a politikusok, akik feltüzelik az embereket. A szerbeknek azonban tudomásul kellene végre venniük, hogy Koszovót elvesztették.

– Ami nem a tiéd, azt előbb vagy utóbb, de el fogod veszíteni – summázza.

Ők úgy tartják, hogy Koszovó az albánoké. A rendelkezésre álló fegyveres erők pedig éppen elegendőek lesznek arra, hogy érvényesítsék a rendet.

A szerbek válaszai kísértetiesen hasonlítanak az albánokéira. Nem az embereket, hanem a politikusokat, illetve részben Amerikát okolják a helyzetért.

– Semmi újat nem várok, semmi nem változik, amíg Amerika itt van – mondja egy hatvanas éveiben járó férfi. A szerbek általános véleménye szerint az albánok amerikai biztatás nélkül nem döntenének kényes kérdésekben. Úgy érzik, az albán politikusok provokációja miatt fajult el legutóbb is a helyzet, miközben az egyszerű emberek nem érdekeltek a konfliktus kiélezésében.

– 1974-ben kezdődtek a gondok, amikor az albánok szélesebb autonómiát kaptak Jugoszláviában – mondja egy idősebb hölgy egy kávézó teraszáról. Emlékei szerint az albánok régóta sajátjukként tekintettek Koszovóra, diákként teljesen meglepte, mennyire másként ismerik Szerbia és Koszovó történelmét.

– Pedig akkor még Jugoszlávia volt – mondja.

Egy mitrovicai szerb roma férfi azt mondja, ha az albán közigazgatás kiterjedne a szerb területekre is, akkor ő és a családja Szerbiába költözne. Ebben nem kis része van annak is, hogy havonta családonként 300 euró segélyt kapnak Belgrádtól. Bár az összeg Koszovóban sem számottevő, fizetéskiegészítésnek éppen elegendő. A városon kívüli, tisztán szerb területek lakói nála sokkal elkötelezettebbek.

– Lesz, ami lesz, mi nem tudunk hova menni, ez a mi földünk – mondja egy ötvenes évei elején járó, vidám arcú férfi.

– Itt minden szerb, bármi lesz, mi maradunk – zárja gondolatait.

Indulatokról szó sincs, egyszerűen megmerevedtek az álláspontok, mindenki ragaszkodik a saját földjéhez és igazához.

Törvényen kívüli államok

Az Austerlitzi hídon gond nélkül át lehet sétálni a szerb főtérről az albán főtérre vagy éppen fordítva. Az autóforgalmat elterelték a hídról, egy kis kerülővel lehet csak áthajtani a másik oldalra. A lakosság mindenhol örül a viszonylagos békének, az utóbbi időben azonban felerősödött a központi vezetés törekvése, hogy kiterjessze fennhatóságát a szerblakta területekre is. A rendszámügy is ennek a játéknak a része: arról szól, hogy a lakosok melyik ország állampolgárának tekintik magukat. A szerbek számára Koszovó független államként nem, csakis Szerbia tartományaként létezik. Ez pedig garantálja a rendszeres összetűzéseket. Belgrád ugyancsak nem ismeri el a terület függetlenségét, a Koszovó és Szerbia között felállított ellenőrző pontot csak adminisztratív, nem pedig államhatárnak tekintik. A Google is a szerb álláspontot erősíti, határátkelőt nem ajánl fel a szerb oldalról a Koszovóba utazáshoz, Macedónia felől kellene beutazni az országba, ha útvonaltervezőjére hagyatkoznánk. A koszovói szerbek ellenállását Szerbia többféle módon is segíti. A határ túloldalán, Nišben külön létrehoztak számukra egy szerb rendőrkapitányságot, ott lehet iratokat, rendszámot igényelni. Az útlevél kiadásáért kell csak Belgrádig utazni.

A törvényszegést az albánok és a szerbek egyaránt ösztönzik. Ami a világ összes országában törvénybe ütköző lenne, az Koszovóban alapvető elvárás: a szerb–koszovói ellenőrző ponton történő áthaladás előtt a szerb rendszámtáblát a tulajdonosnak vagy a határrendészet embereinek le kell ragasztaniuk egy erre rendszeresített levonóval. Az északi területen talán nincs is olyan autós, akinek ne volna valamilyen meghökkentő története a rendszámüggyel kapcsolatban. Egy harmincas éveiben járó mitrovicai férfi elmeséli, hogy néhány hónapja a koszovói rendőrök elkobozták az autóját, mivel szerb rendszámmal hajtott át az albán oldalra. El kellett vitetnie a járművét trai­leren Szerbiába, majd onnan vezethetett csak haza Mitrovicába. A hatósági fellépés az egyik leggyakoribb konfliktusforrás lett a szerbek és az albán kormány között (a gyógyszert szállító szerb mentőautó ügyét lásd interjúnkban).

A koszovói rendőrség intézkedései felháborítják a szerbeket, ők ugyanis elvárnák, hogy saját területeiken kizárólag a szerb rendőrök járjanak el. A szerb terület rendőrségét 2016-ban egy megállapodás keretében olvasztották be a koszovói állományba, azzal a megkötéssel, hogy a szerb területeken szerb rendőrök teljesítenek szolgálatot és lépnek fel hivatalos minőségben, az albán egységek pedig csak különleges helyzetekben avatkoznak be. A központi kormány azonban egyre gyakrabban talál indokot arra, hogy a szerb rendőrök mellőzésével intézkedjen. Ez persze egyáltalán nincs ínyére a szerbeknek, egyenesen sérti a biztonságérzetüket. Úgy érzik ugyanis, hogy az albán hatóságok nem viselkednek tisztességesen velük, visszaélnek a hatalmukkal, vitás kérdésekben pedig részrehajlók. Szerencsére ellenpélda is adódik szép számmal, a koszovói rendőrség szerb és albán egységei időnként képesek hatékonyan együttműködni.

Az albán fegyveres erők fura gyakorlatáról mi magunk is megbizonyosodhattunk. Miközben kollégánk fényképeket készített a város albánlakta részén, egy civilben levő katonai rendész kérdőre vonta. Mikor megtudta, hogy újságírók vagyunk, hivatalos engedélyeket, sajtóigazolványt követelt és a Press mellényt hiányolta rólunk. Közben hívta a rendőrséget, hogy a hivatalos igazoltatásunkat elvégezzék az illetékes szervek. Várakozás közben elmesélte, hogy az orosz kémek miatt nagy az óvatosság. A kiérkező rendőrök már kevésbé voltak izgatottak, miután megnézték igazolványainkat, elnézést kértek a kellemetlenségért és utunkra engedtek minket. Az eljárás, a túlfűtöttség, túlbuzgóság személyfüggő Koszovóban is. Ha a kormányzat nem tüzeli a hatóságok tagjait, akkor alapjában békében élnek egymás mellett az emberek. Ez pedig bőven elég ott, ahol nem is olyan rég még etnikai tisztogatások zajlottak.

Konfliktus rossz kilátással

Pristina minden törekvése ellenére már megmerevedett két párhuzamos struktúra, amelyek fenntartásában az emberek is érdekeltek. Koszovóban kettős pénzrendszer működik, az északi részeken a szerb dinár a hivatalos fizetőeszköz, a többi részen az euró. A szerb többségű területeken a kórházakat, az iskolákat is Szerbia működteti, ahogy a nyugdíjakat és a szociális segélyeket is Belgrád utalja a helyieknek. Ebben nemzetpolitikai megfontolások is szerepet játszanak. A szociális ellátás garantálja, hogy a szerbek és a szerb identitású romák Koszovóban maradjanak, őrt álljanak. Ám az alig négy százalékot kitevő koszovói szerb kisebbség a pénz és a véráldozatok ellenére is fogy. A szerbek sok esetben az anyaországba járnak dolgozni, vagy Nyugatra. A többség azonban ragaszkodik szülőföldjéhez, maradni akar akkor is, ha végérvényesen kiteljesedik az albán uralom. Szerbiának sem áll szándékában lemondani Koszovóról. Ebből a patthelyzetből nincs kiút, egyelőre szerencsésebb volna nem bolygatni a méhkaptárt.

A biztonsági kockázat nagy. Az egyre romló gazdasági helyzet, az orosz–ukrán konfliktusból származó politikai feszültség, az égbe szökő energiaárak is tovább terhelik a viszonyokat. Az energiaárak emelkedésével szorosan összefügg az északi önkormányzatok elektromos árammal való ellátásának kérdése is. Egy megállapodás értelmében ugyanis 2020 óta Pristina nyújtja a szolgáltatást a szerblakta területeken, Észak-Koszovót pedig lekötötték a belgrádi hálózatról. Viszont a megegyezésben szerepelt az is, hogy Észak-Koszovóban egy szerb vállalat üzemeltesse az áramelosztót, amely biztonsági garanciát nyújtana az ellátás folyamatosságára. A megállapodást végül nem teljesítették az albánok, a cégnek nem adták át a licencet, így az áramelosztó működik ugyan, de a fogyasztók nem kapnak számlát, az északi szerbek tehát nem fizetnek az áramért. Az albán sajtó gyakran élősködőként hivatkozik a több mint százezer szerbre, akik ingyen használják az áramot, miközben a valóság az, hogy 2020-ig fizettek Szerbiának és ha kapnának csekket, akkor jó eséllyel most is fizetnének. A helyzetért persze kizárólag a központi kormányt terheli felelősség, amely az utóbbi időben az áramelosztó elfoglalásával fenyegetőzött. Csakhogy az egy 90 százalékban szerbek által lakott területen található, így a rendőri intézkedés garantáltan konfliktust vonna maga után. Pristinának minderre még a tél beállta előtt megoldást kell találnia, a megugró energiaárak miatt ugyanis kétséges, hogy az albánok képesek lesznek-e kifizetni a szerbek számláit is. Az csak mellékszál a történetben, hogy Koszovóban korábban is gondot okozott az áramellátás; a túlfogyasztás és az alacsony áramtermelő kapacitások miatt nem képesek garantálni a szolgáltatást az egész országban. Nem kérdés, hogy krízishelyzetben a pristinai központ az ország melyik területén szüntetné majd meg az ellátást. Egy hónap múlva újrakezdődik a rendszámvita, októberig pedig meg kell állapodni áram ügyben. Biztosra vehető, hogy a kormány rendezési kísérletei nem mennek majd súrlódásmentesen. Forró ősz elé néz Koszovó lakossága.

A KFOR NÉLKÜL ELSZABADULHATNA A POKOL KOSZOVÓBAN – ŐRSÉGBEN A BÉKÉÉRT

A törékeny koszovói rendet a KFOR-erők felügyelik. A konfliktus hátteréről, a lehetséges kiutakról Kajári Ferenc vezérőrnaggyal, a KFOR koszovói parancsnokával beszélgettünk.

– Útlezárás, barikádok, lövöldözés, sajtópánik. Mi történt az elmúlt héten Koszóvóban?

– 2021 szeptemberében, ötéves türelmi idő lejártával Koszovó bevezette az úgynevezett rendszámtábla-reciprocitást előirányzó rendelkezést. Ez a döntés akkor is, most is a koszovói szerbek ellenállását váltotta ki. Tavaly szeptemberben megbénították a közlekedést két határátkelő felé, aminek következtében a koszovói hatóság rendőrei beszorultak a blokád és az ellenőrző pontok közé. Akkor háromhetes patthelyzet alakult ki. Ez közvetlenül azelőtt történt, hogy én 2021. október 15-én átvettem volna a parancsnokságot. Azóta nem volt ilyen jellegű összetűzés a koszovói szerbek és a helyi hatóságok között. Az előzmények miatt azonban a helyi KFOR-alakulatoknak már voltak tapasztalataik, hogyan kell kezelni a helyzetet.

– Valóban lőttek egymásra a szerbek és az albánok?

– Elképesztő mennyiségű hamis információ jelent meg a médiában, ami tanulságos abból a szempontból, hogy a helyes kommunikációra is figyelni kell. Lövések valóban eldördültek, olyan hitelt érdemlő jelentést azonban nem láttam, hogy ezek célzott lövések lettek volna. Értesüléseink szerint csak a levegőbe nyitottak tüzet ismeretlenek. Legfontosabb az a tény, hogy a koszovói rendőrök és a koszovói szerbek biztos hogy nem lőttek egymásra. Amikor vasárnap este a koszovói belügyminiszterrel beszéltem, akkor ő azt is megerősítette, hogy egy rendőr sem sérült meg.

– Mi a protokoll az ilyen feszült helyzetek kezelésére?

– A jelenlegi műveleti intézkedés szerint az első reagáló erő a Koszovói Rendőrség, a második az Európai Unió koszovói jogállamisági-missziója, a EULEX, a harmadik reagáló erő a KFOR. Ez azért lett így meghatározva, hogy támogassuk a Koszovói Rendőrség fejlődését, hogy meg tudják mutatni, képesek fenntartani a rendet Koszovó területén. A EULEX az általános rendőrségi ügyek szakértőjeként vesz részt a misszióban, néhány száz fős állománya szakmai tanácsokkal segíti a koszovói rendőröket. A KFOR adja az „izmot” a művelethez. Ez közel négyezer, megfelelő felszereléssel ellátott katonát jelent. Ha erőteljesebb megmozdulásra kerül sor, akkor a KFOR-nak megvannak azok a képességei, amelyekkel kezelni tud bármilyen biztonsági helyzetet.

– Most szükség volt a KFOR-ra?

– A korábbi években jellemzően a koszovói szerb csoportok kerültek összetűzésbe az albánokkal. A tavaly szeptemberi konfliktus viszont megmutatta, hogy mostanra a helyzet megváltozott. Az utóbbi időben nem az albán többség és a szerb kisebbség között tört ki konfliktus, hanem az okoz feszültséget, hogy a koszovói rendőrök koszovói szerb területen hajtanak végre akciókat. Ezekben a szituációkban nagy körültekintést igényel harmadik reagáló erőként föllépni, mert a KFOR-nak alapvetően pártatlannak kell lennie, tehát nem minden esetben állhatunk a rendőrök mögé, hogy támogassuk a munkájukat. Számunkra elsődleges fontosságú a békés és biztonságos környezet és a szabad mozgás őrzése. Parancsnokként nekem kell döntenem, mikor lépünk közbe ennek érdekében.

– A múlt héten közbeléptek?

– Az erőnkre nem volt szükség, de mediátorként kulcs-

szerepünk volt a feszültség csökkenésében és a blokádok gyors lebontásában. A KFOR-nak megvan az a hatalmas előnye, hogy mindkét fél megbízik benne, hiszen mi pártatlanok vagyunk. Ezzel a közvetítő szereppel és tárgyalásokkal reményeim szerint meg tudjuk előzni az események súlyosabbá válását, így akár életeket is menthetünk.

– A koszovói rendőrség, a helyi fegyveres erők egyébként urai a helyzetnek a szerblakta részen is?

– 2016-ban született egy megállapodás, amelynek értelmében északon, illetve a szerb többségű önkormányzatok területén tevékenykedő szerb rendőrök beolvadtak a koszovói rendőrség kötelékébe. Tulajdonképpen azóta a szerb régióban is ugyanaz a koszovói rendőri szervezet látja el a rendvédelmi feladatokat.

– Etnikailag akkor két részre oszlik a koszovói rendőrség?

– Az említett megállapodásban meghatározták, hogy milyen nemzetiségű rendőrök teljesítsenek szolgálatot az egyes területeken. A vegyes lakosságú részeken az arányokról, illetve a rendőrfőnök nemzetiségéről is döntöttek. Ugyanakkor a koszovói központi hatóságok rendőrei, pontosabban a különleges rendőri alakulatok egységei egyre gyakrabban mennek föl északra szervezett bűnözés elleni műveletek végrehajtásának indokával. Nemrég a koszovói hatóságok letartóztattak egy szerb mentőst drogcsempészet vádjával, miközben egy szerb kórházból szállított gyógyszert egy koszovói szerb kórházba. Szerb szemszögből nem volt szükség vámolásra, mivel álláspontjuk szerint szerb területen közlekedett a mentőautó. A koszovói hatóságok megítélése szerint azonban gyógyszert csempésztek be Szerbiából a megfelelő vámeljárás és engedélyezési folyamat nélkül. A KFOR mint státussemleges mandátumú szervezet ilyen esetekben nem foglal állást, hogy kinek volt igaza és kinek nem. Tavaly októberben fegyveres összecsapás is történt, a rendőrség különleges alakulata egy országos csempészhálózat elleni akcióban rajtaütött egy észak-mitrovicai gyógyszertáron. Az incidensben megsérült egy szerb férfi. Megszólaltak a szirénák, az emberek az utcára vonultak, eltorlaszolták az utakat és összecsaptak a rendőrökkel. Noha a KFOR-nak nincs a rendőrségi munkát illetően feladata, ha zavargások törnek ki, akár egy rendőrségi fellépést követően, akkor a helyzet megoldásában, a békés és biztonságos környezet helyreállításában a KFOR-nak van elsődleges szerepe.

– Ennyi? Az ügy ezzel lezárult?

– Tavaly év végétől a koszovói rendőrség változtatott a rendőri fellépés módján, és ennek eredményeként nem történtek az októberihez hasonló események. Sőt, volt olyan akció is, amikor a koszovói szerb rendőrökkel egyeztetve ütöttek rajta egy drognövénytermesztő létesítményen, és még a koszovói szerb vezetés is gratulált a sikeres művelethez.

– Jelen helyzetben, az orosz–ukrán konfliktus árnyékában hogyan lehet megőrizni a békét?

– A február végi orosz támadás után különösen fontossá vált számunkra, hogy a békét bármi áron fenntartsuk. Ha ugyanis Koszovóban is kitör egy fegyveres konfliktus, akkor az hatalmas károkat okozna Magyarországnak, Közép-Európának és az egész Európai Uniónak. Magyarország számára elsődleges szempont, hogy Koszovóban, illetve a nyugat-balkáni régióban béke legyen. Ezért is fontos Magyarországnak, hogy – először a KFOR történetében – egy évre mi, magyarok látjuk el a parancsnoki feladatokat Pristinában.

– Mi mozdítaná elő a megoldást?

– A helyzet megoldásában kulcsszerepe van annak, hogy az Európai Unió, az Egyesült Államok és úgy általában a nemzetközi közösség nyomást gyakoroljon az érintett felekre a megegyezés érdekében. Az EU és az Egyesült Államok egységes álláspontja nélkül nem fog sikerülni. Most szerencsére ugyanazokat az üzeneteket kapják minden irányból, ezért lehet többé-kevésbé kezelni az eseményeket.

– Egyelőre harminc napra függesztették a koszovói rendszámok bevezetésének az ügyét. Mi várható, mire készülhet a KFOR?

– Nagyon rövid idő ez a harminc nap, szeptember elsejétől újból feszültté válhat a helyzet. A koszovói szerbek úgy voltak hajlandók elbontani a barikádokat, ha az Európai Unió garanciát ad arra, hogy ez alatt a harminc nap alatt a koszovói és a szerb vezetők találkoznak Brüsszelben, és megegyezésre jutnak. Mindenesetre az Európai Unió meghívta a két politikust brüsszeli megbeszélésre. Ha ott nem születik megoldás, akkor nekünk arra is fel kell készülünk, hogy esetleg újrakezdődnek a tiltakozások. A mi feladatunk, hogy megakadályozzuk a konfliktust, illetve súlyosabbá válását. Ha szükséges, akkor beavatkozunk.