Kitárni a falun túli nagyvilágot, élményeket adni, valódi esélyegyenlőséget biztosítani. És közben a tinédzserek lelkét ápolni, hagyományaikat megőrizni. Évtizedek óta ezen dolgozik egy maroknyi csapat az Ormánság távoli szegletében Heindl Péter vezetésével. Bár a körülmények küzdelmesek, az eredmények lenyűgözőek.

Bodzaillat vezet az ország egyik legszegényebb falujába, Gilvánfára. Az út menti földparcellákat vízelvezető árkok, a hajdani mocsárvilág ma is meglévő nyomai szabdalják. Alig négyszázan lakják az ormánsági falut, szinte valamennyien cigányok.

– A templomtornyot kövessétek, ott vagyunk a gyerekekkel! – igazít útba dr. Heindl Péter, amikor a találkozót egyeztetjük az általa alapított tanodába. El sem lehetne téveszteni az irányt, az egyforma, jórészt vályogból készült házak közül kimagaslik a torony, más közintézményt nem is látunk. Pedig van itt óvoda is, tudjuk meg hamarosan, és ezzel véget is ér a helyi nevezetességek sora. A vegyesbolt, de még a kocsma is rég bezárt, mozgóboltok árulnak alapvető élelmiszereket heti négy-öt alkalommal, aranyáron. Községháza, orvos, általános iskola a három kilométerre fekvő Magyarmecskén van legközelebb.

 

 

Mikor megérkezünk, kiderül, klasszikus értelemben vett templom sincs, a torony inkább csak harangláb, amihez egy hosszú, fehér földszintes épületet tapasztottak. Kàszá Dasztyisză – vagyis Nyitott Ház Tanoda, olvasható a bejárat fölött a színes betűkkel festett felirat, beás és magyar nyelven.

A haranglábbal összeépített, meszelt falú szobába lépünk, az ablak melletti mélyedésben feszület, mellette szekreteren festett Mária-szobor. Előttük hófehér csipketerítővel letakart asztalka gyertyatartóval. Ennyi utal csak arra, hogy felszentelt helyen vagyunk, ha körülnézünk a szobában, inkább egy kiállítóteremben érezzük magunkat. A falakon vászonra festve három hatalmas családfa, az ősök mellett még XIX. századi születési dátumok, a fa távoli, legfelső ágain a 2000-es években született utódok, a mai gyerekek szerepelnek. A családfa előtt, mint a falevelek, megannyi megsárgult fotó lengedez: cigány vajdáról, roma asszonyról és gyermekéről, vályogvető és teknővájó cigányokról. – Mondom is a papunknak, te, Józsi atya, nem furcsa, hogy egy katolikus templomban állandó roma kiállítás van? Ugyan, felelte, a gótikus templomok is tele vannak az arisztokraták kriptáival! Ha itt cigányok élnek, nem arisztokraták, akkor a templomban is a cigányok őseinek kell lenniük! – idéz fel Heindl Péter, a tanoda „lelke” egy korábbi beszélgetést.

 

 

Látszik, hogy a fejében van a falu minden története, immár harminc éve ez az élete. Annak idején a száraz vállalati jogászkodást hagyta hátra, hogy a rendszerváltásban is aktív fiatalként, a civil kurázsit átültesse a gyakorlatba: így került a szomszédos, mecskei általános iskolába történelmet tanítani. A 80-as évek vége a dél-baranyai falvak számára sem volt sikertörténet: aki tehette, elköltözött oda, ahol akadt munka. Helyben csak a legszegényebbek, a cigányok maradtak. Bár a többség kijárta a nyolc általánost, a továbbtanulás fel sem merült. A mecskei iskolában azonban lendületes, fiatal tanári gárda jött össze, akik tudták: az oktatáson keresztül lehet reményt adni a gyerekeknek.

– Az egyik szeptemberi tantestületi ülésen Derdák Tibor barátom azzal állt fel: kollégák, nézzétek ezeket az elsős gyerekeket! Lelkesek, csillog a szemük, ragyog az arcuk, ölelik a tanító nénit, alig várják, hogy kezdődjék a tanítás. És most nézzétek meg a nyolcadikosokat: csupa fásult gyerek, aki utálja az iskolát. Ezt mi tettük velük! – emlékszik vissza Péter a kezdetekre. – Arra gondoltunk, akkor tudjuk közel hozni az iskolát, ha olyan értékeket mutatunk nekik, amelyeket otthon is elismernek. Ilyen volt például az anyanyelvük, a beás nyelv. Én akkor még nem tudtam beásul, de megtanultam a népdalaikat, azt énekeltem velük, sőt ki is adtunk egy énekeskönyvet Kovacsik Katalin népdalgyűjtővel. Aztán jött Péter újabb ötlete: a múltkutató szakkör. Az öregekkel folytatott beszélgetések során egészen az első világháborúig feltárták a múlt helyi emlékeit, élővé vált a történelem. A kutatás során Péter kezébe került egy, a faluból elhurcolt zsidó kislány, Ney Lili fotója, lefénymásolta és kitette a faliújságra: „Ki volt ez a lány? Hogy élt? Miért kellett meghalnia? Ha szeretnéd kideríteni és megőrizni az emlékét, gyere hétfőn 13.50-kor a könyvtárba!” A hirdetésre felbolydult az iskola, lázas kutatómunka indult, a gyerekek beleásták magukat a világháborús emlékekbe. A gyűjtésből kiállítást szerveztek, amelynek híre az egykor volt zsidó kislány unokahúgához is eljutott. Megható pillanat volt, amikor hazalátogatott ősei falujába.

 

 

Ez az élmény adta az újabb ötletet: a saját roma ősök nyomát kutatni. A gyerekekkel körbejárták a régi iratok alapján beazonosítható öregeket, interjúkat készítettek, régi fényképeket kerestek. Lassanként kibomlottak az ősi rokoni kapcsolatok. A szoba falán böngészhető három nagy családfán a mai 400 fős falu szinte minden tagjának neve olvasható. Hogy mit szólnak ehhez a helyiek? Mit jelent ez a kutatáson dolgozó gyerekek számára? – Tartást, büszkeséget ad nekik – mondja csillogó szemmel Péter. – Amikor megnyitottuk a szobát, egyre többen látogatták, sőt távol élő rokonokat is elhívtak. Közösségi hellyé vált ez a szoba. Józsi atya csak annyit kér, a vasárnapi misére tegyék helyükre a székeket.

A templomi szoba mellett az épület másik felében találjuk a tanoda termeit. Tiszta, egyszerű helyiségek, az ablakokon kék függönyök. Íróasztal mellett két kisfiú, előttük matekfüzet, osztást, szorzást gyakorolnak. A nagyobb teremben a polcokon rengeteg társasjáték, színesceruzák, hangszerek – meg egy pléh kanna. Bernadett, az egyik tanár szerint a kanna elengedhetetlen kelléke a közös zenélésnek, „olyan ritmusérzékkel ütik a legkisebbek is, hogy öröm nézni”. A másik teremben a nagy kedvenc: a csocsóasztal.

A számítógépen a tanoda adatait mutatja: jelenleg hivatalosan 30 helyi gyerek jár hozzájuk, 28-nak hivatalos papírja van róla, hogy halmozottan hátrányos helyzetű. – Főként felsősök érkeznek, náluk nagyon fontos, hogy biztassuk, segítsük őket abban, hogy továbbtanuljanak. Sokan kérnek korrepetálást, ebben van segítségünkre Lidi is, aki Pécsen matek-fizika szakos tanárként dolgozik, de a délutánjait itt tölti. – Berni hangsúlyozza, nem a korrepetáláson van a fókusz, bár a növekvő szaktanárhiány miatt ez is fontos.

– A szabadidő hasznos eltöltése mellett az is célunk, hogy megmutassuk nekik a világot. Élményeket adunk, pályaorientációs kirándulásokat teszünk, hogy lássák, mennyi hasznos és érdekes szakma létezik. Voltunk már repülőgépgyárban, gépgyárban is. Mellettük állunk, ha elbizonytalanodnak. E-tanodájuk keretében néhány diákot budapesti gimnazisták korrepetálnak online heti egy alkalommal.

 

 

Szabi egy másik asztalnál éppen Lidivel gyakorol. Szöveges feladatok, egyenletek – még lesz egy záródolgozat a jövő héten. A komoly, csendes fiú Pécsre jár informatikai szakközépbe, rendszergazdának készül. – Ha jól sikerül az érettségi, tán tovább is tanulok. Ha nem, megszerzem az autószerelői szakmát is – vázolja a jövőt. Lidi szerint Szabi a kicsik egyik példaképe. Épp úgy, mint a kollégista középiskolások, akiket a kisebbek lelkesen hallgatnak, mikor péntek délután végre megérkeznek. Gyöngyi is a mentori csapat része, a 43 éves roma asszonynak eleinte a gyerekei jártak a tanodába, majd ő is ide szegődött. Péter szerint istenadta tehetsége van a kézműveskedéshez, Gyöngyi ezen szemlesütve mosolyog.
– Annak idején gimnáziumban kezdtem, de otthagytam. Jöttek a gyerekek, elvégeztem egy dajkaképzést, majd takarító lettem. Már besegítettem a tanodába, amikor a többiek biztatására elvégeztem az ipari kazánkezelői tanfolyamot. Most a jogosítványt csinálom, erre is Péterék biztattak – sorolja a sikereit.
– Szerintem a következő kihívás az érettségi lesz – teszi hozzá Berni sejtelmes mosollyal.
– Jaj, nem is tudom, ott a három gyerek, a háztartás, nem könnyű mellette tanulni.
– Az a szerencse, hogy Gyöngyinek van egy nagyszerű férje, aki mindenben támogatja – állapítják meg egyöntetűen.

Péter a sikeres működést számokkal is alátámasztja. Statisztikát mutat, amelyben a tanoda indítását megelőző és azt követő 7 évet hasonlították össze. Az eredmény magáért beszél: a középiskolát befejezettek száma bőven megduplázódott, az érettségizők aránya négyszeresére emelkedett. Sőt, az első hét évben már két egyetemistájuk is lett. Azóta pedig ez az arány lassan, de biztosan tovább javul.

Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/23. számában jelent meg június 3-án.