A világ hadseregeit rangsoroló Global Fire­power portál ranglistáján Oroszország a második, Ukrajna a huszonkettedik helyen áll. Nem csoda, hogy hónapok óta megy a találgatás, miként történhetett meg, hogy a hiperszonikus fegyverekkel, ötödik generációs vadászgépekkel és a legmodernebb harckocsikkal büszkélkedő orosz hadsereg nem tudott villámgyors győzelmet aratni. Ám elég egy pillantást vetni a háborúban bevetett arzenálra, és látszik, hogy itt valójában Oroszország és a Nyugat háborúja zajlik, amelyhez az ukránok adják az emberi erőforrást, az élvonalbeli fegyverzetet pedig a nyugati országok hordják össze, méghozzá nagyobb ütemben, mint ahogy az oroszok meg tudnák semmisíteni.

Csak az Egyesült Királyság több ezer páncéltörő eszközt adott Ukrajnának, ez akkora mennyiség, hogy nem hivatalosan még a védelmi miniszter is elismerte, saját készletük is megcsappant miatta. Emellett több mint 75 lánctalpas és 80 Mastiff MRAP járművel is támogatták az ukrán haderőt. Németország már nagyjából tízezer páncéltörő fegyvert és rakéta-gránátvetőt, 16 millió kézifegyverlőszert, százezer kézigránátot adott át egyéb felszerelések mellett, és folyamatban van 50 Gepard légvédelmi jármű, Leopard 1-es harckocsik és Marder IFV-k küldése is. Az Egyesült Államok a háború kezdete óta több milliárd dollárnyi fegyverrendszert szállított Ukrajnába. Amiről tudunk, az közel húszezer páncéltörő eszköz, ezres nagyságrendben drónok, 200 páncélozott szállító harcjármű, 90 tüzérségi eszköz, 7000 kézifegyver és 50 millió kézifegyverlőszer. Lengyelország is buzgólkodik, kétszáznál is több harckocsit, önjáró tarackot küldött az ukránoknak, és a sort hosszan lehetne folytatni.

Nem most kezdődött

Ukrajna felfegyverzésében az első nagy lépésre 2017. december 21-én került sor, amikor Donald Trump rábólintott, hogy az Egyesült Államok 41,5 millió dollár értékben Barrett M107A1 típusú, 12,7 mm-es űrméretű mesterlövészpuskákat és lőszert szállítson a posztszovjet államnak, majd pár nap múlva kiderült, hogy FGM–148 Javelin típusú irányított páncéltörőrakéta-rendszerek is mehetnek, szám szerint 35 darab indítóberendezés és 350 rakéta 47 millió dollár értékben.

Terepjárókat, egyéb nem halált okozó harceszközöket korábban is adtak már Ukrajnámnak, ez azonban hatalmas ugrás volt. A Javelin ugyanis az egyik legmodernebb páncéltörő rendszer. A magasból, függőlegesen csap le a célba vett harcjárműre, ezért a támadást az orosz páncélosokat védő Arena elnevezésű aktív védelmi rendszer nem tudja elhárítani, robbanófeje pedig megsemmisíti a reaktív páncélzatot is. Használata sem bonyolult, „fire and forget” (kb. „lőj és fuss”) indítórendszerének köszönhetően a kezelőnek csak el kell indítania a rakétát, és már vonulhat is fedezékbe, a célra vezetést ugyanis elvégzi az elektronika. A háború első napjaiban a határon átözönlő orosz T–72-esek menetoszlopai könnyű célpontot jelentettek a Javelinekkel felszerelt ukrán csapatoknak. Ekkor már bőven volt belőle, a Fehér Ház ugyanis 5500 darabot szán Ukrajnának, amelyből nagyjából ötezret már le is szállítottak. Nem véletlen, hogy a Javelint előállító Lockheed Martin éppen a napokban jelentette be, hogy hogy a páncéltörő rakéták gyártási kapacitásának megduplázásán dolgozik.

 

Láthatatlan segítség

Noha a háború kezdeti szakaszában sokaknak úgy tűnhetett, Oroszország inkább az elavult harceszközeit szerepelteti, és Nyugatról is leginkább a kimustrált, elfekvőben lévő készletek érkeznek Ukrajnába, ma már jól látható, hogy mindkét fél alkalmaz élvonalbeli haditechnikát. Ukrán oldalon a Javelin mellett jelentős számban jelen van a brit NLAW páncéltörő rakétarendszer, kézifegyverek terén a belga SCAR–L, cseh CZ Bren 2-es és amerikai M4 gépkarabélyok képviselik a csúcstechnikát. Rendelkeznek török Bayraktar TB2 drónokkal is, amelyek az örmény–azeri háborúban bizonyították félelmetes hatékonyságukat.

Az oroszok sem szorítkoztak sufni­tuninggal városi harcra felkészített T–72-esekre. Már a háború első óráiban bevetették az Iszkander–M ballisztikus rakétáikat, hogy a 700-800 kilogrammos robbanófejjel felszerelt fegyverekkel elpusztítsák az ukrán repülőtereket, légvédelmet, parancsnoki központokat. Ma már egyre gyakrabban vet be az orosz hadsereg hiperszonikus fegyvereket is, kérdés, kapnak-e az ukránok olyan eszközöket, amelyekkel ezek ellen védekezni tudnak. A H–47M2 Kindzsal hiperszonikus rakétával már legalább háromszor sikerrel támadtak az oroszok, a sokkal fejlettebb Avangard fegy­verrendszer alkal­mazása azonban még várat magára.

Az első hetekben felszálltak az Il–76MD és az An–124-es Ruszlan szállító repülőgépek is légideszantegységekkel, könnyű páncélos csapatszállítókkal, kisebb harcjárművekkel. Támadtak a jellegzetes koaxiális rotorral felszerelt Ka–52-es Alli­gatorok, a Mi–24/35-ösök. Hogy ma már nem az ilyen jellegű műveletekről szól a háború, az elsősorban annak köszönhető, hogy az amerikai hírszerzés bevallottan jelentős támogatást nyújt Ukrajnának légi célok felderítésében. Így tudtak kilőni egy deszantosokat szállító repülőgépet már rögtön a konfliktus kezdetén, emiatt kockázatos az orosz gépek bevetése. A hírszerzés aktív támogatásának köszönhető az is, hogy az oroszok nem tudták megsemmisíteni az ukrán légvédelmi eszközök zömét az első napokban, mivel az amerikaiak előre jelezték, hol fog az orosz haderő lecsapni.

Jelentős nyugati hírszerzési támogatás áll amögött is, hogy az ukránoknak  hajóelhárító rakétarendszerükkel sikerült eltalálniuk az orosz fekete-tengeri flotta zászlóshajóját, a Moszkva rakétacirkálót. Bár erről keveset hallottunk, márciusban az orosz hadvezetés igyekezett a drónok terén tapasztalható számbeli fölényét sikerre váltani – hogy mégsem sikerült Azerbajdzsánhoz hasonlóan légi fölényt szerezniük a pilóta nélküli harcjárművekkel, arra enged következtetni, hogy Ukrajna ezek elhárítására is kapott fejlett rendszereket nyugati patrónusaitól.

A tüzérségé a főszerep

Így alakult ki az a helyzet, hogy hiába van az orosz hadsereg birtokában számos modern fegyverrendszer, kétszer is meggondolják, hogy a frontra küldjék-e például a vadonatúj és limitált számban rendelkezésre álló Armata harckocsikat, azt kockáztatva, hogy valamelyik nyugati fegyver hatásosnak bizonyul ellene, ami jelentős presztízsveszteség is lenne. Maradt tehát a tüzérség, amely mindkét hadseregben hagyományosan erős, de ezen a téren az orosz fölény vitathatatlan. Legalábbis egyelőre, ugyanis Nyugatról folyamatosan kapnak az ukránok modern tüzérségi eszközöket. Már a háború előtt alkalmazni kezdtek amerikai tüzérségiröppálya-bemérő radarokat, ezekkel meg tudják határozni az ellenséges tüzérség pozícióját, így könnyen csapást mérhetnek rá. Az Egyesült Államok, Kanada és Ausztrália jóvoltából már érkeznek M777-es vontatott tarackok, és tervben van ennél is modernebb M109-es és Panzerhaubitze 2000-es önjáró tarackok átadása olasz, norvég és holland közreműködéssel.

Az első kérdés: képes lesz-e a Nyugat az orosz mennyiségi fölényt szuperfegyverekkel ellensúlyozni. A második pedig: meddig van elegendő feláldozható ukrán katona? Jó eséllyel e két tényező fogja eldönteni a háború kimenetelét.