Elvesztette szociális jellegét

Nagy lendülettel indult a szociális bolthálózat, de Orbán Viktor említésre sem méltónak találta

Tompos Ádám 2022. augusztus 11., 11:30

Egykori szociális bolt helye a Ferencvárosban (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Kész csoda, hogy nem volt eddig Magyarországon éhséglázadás, és ha nem erősödik meg az összefogás képessége, akkor nincs kiút a válságból – Hegedüs Zsuzsa szavai ezek. Igaz, nem a lemondását követő kritikacunami közepette fogalmazta meg őket az egykori miniszterelnöki tanácsadó, és nem is az aszály és az Alföld elsivatagosodása nyomán várhatóan
keletkező élelmiszerhiányra reagált ilyen drámaian. Gondolatai 2009 januárjából származnak; egy ferencvárosi zöldséges előtt közölte mindezt, ahol a Fidesz és szövetségese, a Magyar Gazdakörök Országos Szövetsége (Magosz) bejelentette, hogy szociális bolthálózatot indítanak. A kezdeményezés igen ambiciózus volt: nem elég, hogy Budai Gyula, a Magosz
akkori szövetségi igazgatója és a projekt ügygazdája már a megnyitón országos léptékben gondolkodott, de ezen túl még három nagyszabású célt is kijelölt.
Az első az volt, hogy a 2008-ban kirobbant gazdasági válságot kísérő elszegényedés során is friss, minőségi és magyar zöldséghez-gyümölcshöz juttassák a rászorulókat. A második az, hogy ezzel piacot nyissanak azoknak a magyar gazdáknak, akiket kedvezőtlenül érintett, hogy 2004-es uniós csatlakozásunk után megnyíltak a piacok, és számos
multi-nacionális hátterű bolthálózat nyitott üzletet – és kínált ezekben olcsóbb mezőgazdasági terményeket a vásárlóknak. Budai a nyitáskor úgy nyilatkozott, hogy a kezdeményezés egy régebbi problémát is orvosol: azt a versenyhátrányt, ami abból alakult ki, hogy a rendszerváltást követően feldolgozóiparunk jelentős része külföldi tulajdonba került. A 2008-as gazdasági válság pedig csak fokozta a korábbi problémákat, így aztán ebben az esztendőben sorra érték egymást a látványos gazdatüntetések, „meggy-, dinnye- és almaháborúról” írt például a sajtó. Így aztán volt egyfajta multiellenes éle is a szociális bolthálózat nyitásakor tett nyilatkozatoknak, nem véletlen: a Magosz üzleteiben a termelők is többet kaptak a termékükért, mint amennyit az egyik élelmiszer-üzletlánc kínált nekik. Valamint megpróbálták elejét venni annak, hogy az importőrök magyar termékként újracsomagolva értékesítsék az egyébként rosszabb minőségű, behozott árut.
Harmadsorban pedig az ötletgazdák célul tűzték ki azt is, hogy segítő kezet nyújtanak azoknak a kisboltoknak, amelyek tulajdonosai a bezárást fontolgatták jelentősen visszaeső forgalmuk miatt.

A bolthálózat rövidesen bővülni kezdett, áprilisban már huszonöt üzlet csatlakozott a kezdeményezéshez, Budai pedig felvetette, hogy a közeljövőben nyíló több száz kereskedés mellé egy olyan logisztikai központ is a rendelkezésükre áll majd, amely egyik fele piacként üzemel. A modell sikerének kulcsa pedig a tervek szerint az volt, hogy a Magosz koordinációjának eredményeképpen kikerültek volna a képből a nagykereskedők, a viszonteladók és a nepperek. A hálózathoz akkor ötszáz üzlet szeretett volna csatlakozni, de ez nem valósult meg, százharminc boltig jutottak.
Induláskor aztán úgy tűnt, megvalósulnak a célkitűzések. Köszönhetően például annak, hogy szabott ára volt a magyar gazdáktól beszerzett termékeknek, és az értékesítésnél megszabták a haszonkulcs felső határát is. Mindez persze hatással volt a piacra: az egyik első szociális bolt például Balmazújvárosban nyitott meg, az első hónap után több zöldséges levitte
az árait, rendszeresen tartott akciókat, a Magosz pedig büszkén hirdette, hogy az egyik meg nem nevezett, külföldi tulajdonban lévő hipermarket is így tett.
Az első baljós árnyak már 2009-ben megmutatkoztak: hamar kiderült ugyanis, hogy a projekt legsérülékenyebb pontja
éppen az lehet, amire az egész koncepció épül. A budapesti Székely Bertalan utcában is működött egy szociális bolt, ennek vezetője pedig azt nyilatkozta, hogy míg korábban akár 30 százalékot is rátettek egy termék beszerzési árára, addig az új modell nem engedett 20 százaléknál többet. És így már nehezebben lehetett kigazdálkodni a rezsit is, nemhogy hasznot hajtani. Ez pedig rosszul érintette azokat az üzletvezetőket, akik a cégük megszűnésétől való félelem miatt döntöttek úgy, hogy csatlakoznak a hálózathoz. A rezsi egyébként valószínűleg a vásárlók mozgásterét is szűkítette: válság idején épp elég gondot jelentett a számlák rendezése, ami elvitte sokak bevételének jó részét, így már luxusnak számított a jó minőségű, egészséges hazai áru.
Az indulást követő esztendőben pedig kiderült, hogy a rendszerben egyszerűen nincs tartalék: 2010-ben pocsék volt a termés, és ezt a bolthálózat is megérezte. A gazdák a piacra kezdték hordani szebb áruikat, míg a „szociálisba” rendre a silány minőséget vitették. Az sem segített a népszerűvé válásban, hogy többen stigmatizációnak élték meg a szegénységet, és megalázónak érezték, hogy olyan üzletbe járjanak, amely kifejezetten a rászorulók kiszolgálására épült. Pláne, ha a fiatalok még csúfnevet is aggatnak a helyre: egy helyen például „csóriboltnak” nevezték, ami kétségkívül nem a legjobb reklám.
A kisadózó vállalkozók tételes adójának (kata) megszüntetésekor különösen ismerősen csenghetnek azon üzletvezető szavai, aki arról panaszkodott az Origónak, hogy sok gazda nem akar számlát adni, amivel „ő nem tud mit kezdeni”,
mert a költségeit csak így tudja adminisztrálni.
A hálózat indulásakor Budai Gyula arról beszélt a Magyar Nemzetnek: „cél, hogy környékbeli termelőktől érkezzen az áru,
ha lehet, 50-100 kilométeren belüli távolságról”, Hajdú-Bihar megyébe például ne a Dunántúlról szállítsanak zöldségeket. Ehhez képest 2011-ben az egyik pécsi szociális boltba Szeged környékéről, jó 200 kilométerről szerezték be az árut. Ugyan így is olcsóbban jutottak hozzá, mint ha a helyi nagybani piacról származtak volna a termékek, de kiderült, hogy ez nem fenntartható modell. Különösen, hogy télen, a rossz útviszonyok miatt alaposan megnehezedett a szállítás.
Az indulás után két évvel aztán fordult a kocka: a multik több helyen a szociális bolthálózat árai alá tudtak menni Budapesten és vidéken egyaránt. A már említett rossz termés miatt ugyanis a gazdák nem tudtak engedni, a kereskedők
pedig nem tudtak erre ráemelni, különben a bolthálózat elvesztette volna szociális jellegét. 2015-ben aztán ez be is következett – Salgótarjánban biztosan. Nógrád megye központjának önkormányzata ugyanis ekkor mondta fel szerződését a bolthálózat működtetőjével, éppen arra hivatkozva, hogy egyik üzletükben sem tudják már tartani az alacsony árakat, így a boltok bezártak, tehát felesleges a városnak helyszínt biztosítania számukra. Ezt azonban még megelőzte 2011. A Magosz úgy döntött, hogy a szociális bolthálózatot átalakítja, ezért létrehozta a Magyar Piac
Szövetkezetet (MPSZ), amelyet már a Fidesz–KDNP vezette kormány agrártárcája is támogatott. Az a Konrád Istvánné került a szövetkezet élére, aki a Magosz gazdaasszony-tagozatának vezetőjeként ott bábáskodott a bolthálózat
létrehozásánál. Az MPSZ vállalása sok pontban hasonlított a korábbi modell elemeihez, de akadt különbség is, például hogy üzletek helyett piacokban gondolkodtak a kitalálói. Krédójuk szerint a szövetkezet célja, hogy „segítse a kistermelők
piacra jutását és a helyi termékek termelését, kiszolgálja az önkormányzatok által fenntartott nagykonyhákat jó minőségű, tiszta helyi alapanyagokkal, növelje a termelők érdekérvényesítő képességét, javítsa a vidék népességmegtartó
képességét, munkahelyeket teremtsen, és a lehető legszorosabbra fűzze kapcsolatát az önkormányzatokkal”. A szociális
szempont azonban hiányzik, nem volt immár cél a rászorulók minőségi terményhez jutása, és látva a termelői piacok árait, jó darabig nem is lesz az, így az egészséges magyar terményhez való hozzájutás továbbra is az egyébként zömében városban élő középosztály kiváltsága lesz.
2011. szeptember 14-én végleg megpecsételődött a szociális bolthálózat sorsa. Orbán Viktor ugyanis beszédet mondott a parlamentben, ahol a következő részlet nem hangzott el: a kormány „olyan szociális bolthálózat létrehozásáról döntött, ahol csak a rászorulók vásárolhatnak speciális, egyszerűbb csomagolású, olcsóbb árukból”. Pedig eredetileg ez is
a miniszterelnök beszédének része volt: az akkor még nem kormányközelbe került Index és az Origo fotósai lefényképezték Orbán jegyzetét, amiből világosan látszott, hogy tollal van áthúzva a szociális bolthálózatról szóló
bekezdés. Szijjártó Péter, a miniszterelnök akkori szóvivője azt nyilatkozta: „Ahhoz, hogy ez a hálózat valóban ki tudjon teljesedni, a koncepciót alaposan át kell gondolni. Az előkészítés tart, s meg is születnek majd az első intézkedések.”
Tizenegy év óta ezeket nem látni, sem Budai, sem az egykori Magosz-elnök, Jakab István nem válaszolt ez irányú megkeresésünkre, de azt sem mondhatjuk, hogy semmit sem csináltak az ügy kapcsán: a két szóban forgó fotóriportert
például csaknem azonnal kitiltották az Országgyűlésből.