Leimeiszter Barnabás írása a Mandiner hetilapban.

John Updike magyarországi kultusza ismeretében meglepő, hogy van még munkásságának olyan darabja, amit nem adtak ki nálunk, az Emlékek Gerald Ford elnökségéről című, 1992-ben megjelent regényt olvasva azonban érteni véljük, miért maradt ki a magyar megjelenések sorából. A könyv ugyanis címe dacára vajmi keveset foglalkozik a Richard Nixon lemondása és Jimmy Carter megválasztása közötti két és fél éves intermezzóban elnöklő Forddal és a vele kapcsolatos politikai játszmákkal, viszont annál részletesebben eleveníti fel egy elődje, James Buchanan életét, akit nemhogy a magyar olvasó, de még az amerikai sem igazán ismer. Pedig nem jelentéktelen időszakban került a Fehér Házba: ő volt az utolsó elnök, aki a polgárháború 1861-es kitörése előtt kísérletet tett arra, hogy egyben tartsa a rabszolgatartás kérdése és a gazdasági érdekkülönbségek mentén kettészakadni készülő Egyesült Államokat. Az északi Pennsylvaniából származó, de a déliekkel szimpatizáló Buchanan megrögzött középutas volt egy korban, amikor a középút egyszerűen nem vezetett sehová; az utolsó pillanatig igyekezett megtalálni a mindkét félnek elfogadható kompromisszumot – hiába. Történészek az egyik, ha nem a legpocsékabb amerikai elnökként tekintenek rá, Updike viszont megpróbálja láttatni a jó szándékot a tehetetlenség mögött. Pontosabban regényének narrátora, egy New Hampshire-i leányfőiskola történelemprofesszora, Alfred Clayton, akit egy történésztársaság folyóirata kér fel a Ford-elnökséggel kapcsolatos reflexiói lejegyzésére, ám ő ehelyett zűrös hetvenes évekbeli magánéletéről mesél, el nem készült Buchanan-könyve részleteit is bele-beleszőve az elbeszélésbe.

James Buchanan kudarca Alfred apai, hitvesi, szeretői és írói csődjének allegóriája, és viszont. Nixon távozásának tájékán lép le neje és három gyereke mellől, hogy végre összeköltözzön szerelmével, Genevieve-vel, akinek két lánya van, s a főiskola dekonstrukcionista teóriákat hirdető irodalomprofesszorának felesége. Őszintén hisz abban, hogy megtalálta a „tökéletes feleséget”, s régi és új családja között egyensúlyozva – valahogy úgy, ahogyan Buchanan próbált egyensúlyozni a két Amerika között – megteremheti az idilli életet, amelyet az előző évtizedben felfedezett-forradalmosított (és Updike-tól megszokottan hosszasan ecsetelt) szexuális praktikák tesznek teljessé. Mire azonban Ford leköszön, Alfred és Genevieve kapcsolatának vége szakad: döntésképtelenségükben, gyengeségükben benne van az egész kor bizonytalan, lötyögő lelkiállapota. „A Ford-éra a posztapokaliptikus csalódás időszaka volt, a rémisztő engedékenységé” – írja Alfred. Ma úgy mondanák, ekkoriban következett be egy korszakváltó vibe shift, a közgondolkodás és a közérzület hirtelen átfordulása. A „Vízöntő korát” kiábrándulás követte, gazdasági válság, ideológiai puritanizmus. Alfred a főiskolán kipattant első szexuális zaklatási ügyhöz köti a korszakfordulót: „a polgárjogi harc legalizálása annak az időszaknak a kezdetét jelezte, amikor a társadalom csikorgó tömbökké kristályosodik, melyek mind jogi fenyegetéssel akarják növelni a hatalmukat”. Mindazok a (főleg a fehér, heteroszexuális férfi bűneihez kapcsolódó) fogalmak, amelyek ma nyugaton meghatározzák a közbeszédet, már a hetvenes évek közepén gyökeret eresztettek a fejekben – Updike könyve ennek tettenérésében is nagyon aktuális a 2020-as évek elején.

Az Emlékek Gerald Ford elnökségéről-t valószínűleg kevesen neveznék az életmű csúcspontjának, de izgalmas, gondolatébresztő regény, stílusa a modorosságaival együtt is szép. A magyar kiadásnak egyetlen nagyobb hiányossága van: igencsak elkeltek volna a magyarázó jegyzetek, a 19. századi amerikai történelemhez kevésbé konyító olvasók a Wikipédia szorgos görgetése nélkül nehezen fognak eligazodni a Buchanan korával foglalkozó részekben.

(John Updike: Emlékek Gerald Ford elnökségéről. 21. Század Kiadó, 2022)